Egymástól nagyon eltérő folyamatok jellemezték az új lakások piacát 2021-ben. A lakásátadások száma ugyanis 29 százalékkal csökkent, ám a lakásépítési áfa és a zöld otthon program miatt a lakásépítési kedv fokozódott, a kiadott engedélyek száma 33 százalékkal emelkedett. A társasházi lakások szerepe nőtt a piacon, a családi házaké ezzel párhuzamosa
Oroszország támadást indított Ukrajna ellen csütörtökön, helyi idő szerint hajnali öt óra tájban, a fővárosból, Kijevből és több ukrán nagyvárosból számoltak be helybeliek arról, hogy robbanásokat hallottak.
Az orosz elnök ma hajnalban engedélyt adott Ukrajna megtámadására, a hírre hevesen reagáltak a tőkepiacok, kiadós esést láthatunk az európai tőzsdéken, a konfliktushoz földrajzilag közel fekvő országok vezető részvényindexei estek a legnagyobbat, így például a lengyel és az osztrák tőzsde mellett a hazai BUX index is közel 10 százalékos eséssel kez
Folytatódik az ALDI és az E.ON együttműködése, melynek keretében az E.ON telepíti az e-töltőket és nyújtja az e-mobilitási szolgáltatást az áruházláncnak A stratégiai partnerség keretében már 89 áruház 136 töltőjénél vehető igénybe a töltési szolgáltatás Az E.ON töltőhálózatán az e-autósoknak megújuló energiaforrásokból származó, zöld áramot kínáln
A menedzsment saját, januárban adott várakozásait is felülteljesítette a Masterplast 2021-ben – derül ki a vállalat ma reggel közzétett gyorsjelentéséből. A bevétel és a profit nagyot emelkedett, részben az építőipari értékesítésnek köszönhetően, javult a vállalat építőipari gyártóegységeinek kapacitáskihasználtsága és hatékonysága, valamint az egé
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet vezetője szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök "büntetőháborút" indított Ukrajna ellen, melynek célja az ukrán kormány megbuktatása.
2022. március 1-jétől a parazitológiai, valamint a hal- és a méhbetegség-vizsgálatok online megrendelésére is módot nyújt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Labor rendszere. Az elektronikus eredményközlés szintén elindul ezen vizsgálatok esetében is, így ismét egy jelentős szakág válik „papírmentessé”.
Megérkeztek a csütörtöki magyar koronavírus adatok, ööszsesen 5512 új fertőzöttet igazoltak az elmúlt 24 órában, míg az elhunytak száma 102 fővel nőtt.
Pedig tovább csökkent a kórházban kezeltek és azon belül a lélegeztetőgépeken lévők száma az elmúlt huszonnégy órában, a tesztelések valamivel több mint ötöde lett pozitív, oltásokat viszont ezúttal is alig néhány százan kaptak.
Az idei évben a keresetek emelkedésének gyorsulására számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők a tavaly decemberi kereseti adatokat kommentálva. A növekvő bérköltségek pedig áremelésre késztetik a vállalkozásokat, amit a jelentős költségvetési kifizetésekkel támogatott fogyasztók el is fogadnak, azaz a klasszikus ár-bér spirál kialakulásának veszély
A menedzsment saját, januárban adott várakozásait is felülteljesítette a Masterplast 2021-ben – derül ki a vállalat ma reggel közzétett gyorsjelentéséből. A bevétel és a profit nagyot emelkedett, részben az építőipari értékesítésnek köszönhetően, javult a vállalat építőipari gyártóegységeinek kapacitáskihasználtsága és hatékonysága, valamint az egé
Nemcsak a tanárok, hanem az egyetemisták és középiskolások is szerveznek megmozdulásokat. Március 16-án - vagyis a következő pedagógussztrájk napján - Székesfehérváron lesz tüntetés, egy szegedi hallgatói csoport pedig arra kéri a felsőoktatásban tanulókat, aznap "állítsák le a felsőoktatást".
Megemelte a jegybank az irányadó kamatát. A nagyon bizonytalan környezetben a jegybank kitartott a korábban sugallt 30 bázispontos kamatemelési tempó mellett, így az egyhetes betéti (irányadó) kamatát 4,3%-ról 4,6%-ra emelte.
Az orosz elnök ma hajnalban engedélyt adott Ukrajna megtámadására, a hírre hevesen reagáltak a tőkepiacok, kiadós esést láthatunk az európai tőzsdéken, a konfliktushoz földrajzilag közel fekvő országok vezető részvényindexei estek a legnagyobbat, így például a lengyel és az osztrák tőzsde mellett a hazai BUX index is közel 10 százalékos eséssel kez
A Lidl Magyarország több mint 1200 fővel bővítette munkavállalói létszámát, vagyis immár több mint 8500 fő számára nyújt megélhetést. A 2022-es gazdasági év során az inflációt meghaladó mértékű béremelés eredményeként, több mint 52 milliárd forintot fordítottak bérköltségre. Az áruházlánc hosszú évek óta azon dolgozik, hogy ne csak a vásárlók, de
A Twitter részletes biztonsági javaslatokat osztott meg konfliktusövezetekben és veszélyzónákban tartózkodó felhasználóival. A közösségi média cég azután döntött így, hogy az orosz erők csütörtökön támadást indítottak Ukrajna ellen.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) új pályázói portált hozott létre a magyar részvétel elősegítésére a 95,5 milliárd euró keretösszegű Horizont Európa programban - közölte az NKFIH szerdán az MTI-vel.
Idén is megrendezte a Budapesti Értéktőzsde a tőkepiac kiemelkedő teljesítményeit díjazó gáláját, a BÉT Legeket. A több mint két évtizedes múlttal rendelkező eseményre a BÉT új székházában került sor.
A menedzsment várakozásait meghaladóan nőtt a Magyar Telekom árbevétele és eredménye tavaly. Az igazgatóság 29,6 milliárd forint részvényesi javadalmazás kifizetését javasolja 2022-ben - közölte a Magyar Telekom Nyrt.
Az elmúlt napok bizonytalan hangulata után csütörtök reggelre Oroszország megtámadta Ukrajnát, a hír hallatán a devizapiac is felbolydult. A forint szakadással, a rubel 10%-os zuhanással reagált a rendkívüli helyzetre.
A téli olimpiai játékok rekord nézőszámot és elérést hoztak a Discovery digitális platformjain. A 2018-as pjongcsangi téli olimpiához képest a discovery+ új előfizetőinek száma 50 százalékkal nőtt, és a felhasználók mintegy egymilliárd percnyi tartalmat fogyasztottak a discovery+ és az Eurosport előfizetéses szolgáltatásain. A discovery+ új előfize
- A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2021 negyedik negyedévében 111,3 millió forint adózott eredményt ért el, amely 90,2 százalékkal marad el a 2020 azonos időszakitól, ugyanakkor éves profitja 223,4 százalékkal, 1,272 milliárd forintra nőtt 2021-ben - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
NAPI Hiába a két nappal ezelőtti felpattanás, már a tegnapi napon sem folytatódott az emelkedő tendencia, így nem lenne meglepetés, ha a ma hajnali orosz támadás hírére még jobban megütnék a MOL-t. A masszívan emelkedő olajár különösen nem tesz jót a vállalatnak, hiszen a benzinárstop miatt egyre komolyabb veszteségeket kell elszenvednie. Technikai
Különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el Vlagyimir Putyin orosz elnök a Donyec-medencében. A csütörtök hajnali televíziós beszédében az orosz elnök azt mondta, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog a demilitarizálására és "nácimentesítésére".
Az amerikai JP Morgan befektetési bank frissített előrejelzései alapján az orosz-ukrán háború miatt jelentős emelkedés bontakozhat ki a nyersanyagárakban. Az orosz támadás hírére több mint 6 százalékot ugrott a kőolaj világpiaci árfolyama, illetve az elmúlt három nap során 50 százalékot drágult a holland tőzsdén jegyzett földgáz. A konfliktus a mez
A kormány jelentős bérfejlesztést hajtott végre az orvosoknál az utóbbi években, azonban ez nem feltétlenül jelent jobb ellátást a betegek számára – írja a HVG.