Rekorderedményeket hozott a 2021-es év a hazai befektetési vállalkozásoknál az MNB friss adatai szerint. A befektetési szolgáltatási tevékenység eredménye csúcsot döntött a szektorban, különösen a kereskedelmi tevékenységnek köszönhetően, ezzel együtt pedig a hazai brókercégek adózott eredménye is soha nem látott szintre emelkedett tavaly.
Az Alkotmánybíróság szerint nem jelent alkotmányos kérdést, hogy a szociális ellátások és számos kedvezmény alapjául szolgáló öregségi nyugdíjminimum összege a létminimumot sem biztosítja, írja az Utcajogász Egyesület.
Rusvai Miklós virológus úgy látja, hogy májusra kialakulhat a széles körű immunitás, mert az omikron addigra megfertőzi a lakosság 90 százalékát, írja a Metropol.
Jelentős eséssel zárt a magyar tőzsde, bár az európai porondon is elromlott a hangulat ma délutánra. A BUX mai esése részben az OTP gyenge teljesítményének tudható be, de szinte az összes hazai blue chip lejjebb került.
A legnagyobb volumenben hizlalt előállított baromfifajnál a létszámcsökkenés oka, hogy a magas költségek miatt kevesebb csirkét telepítettek, így a néhány hónappal ezelőtt még létező készletnyomás nem csak enyhült, de némi űr is keletkezett.
Az ötlet remek, állítja a wattpoultry.com szakértője, hogy gyári méretekben, állatok nélkül állítsunk elő „húst”, de mások mellett Joe Fasser szerint is ezzel se a bolygót nem mentjük meg, se az emberiséget nem látjuk el megfelelő mennyiségű állati fehérjével.
A jelenlegi készletek eladása után nagyon sok benzinkút be fog zárni - mondta Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője az RTL-nek, miután 3 hónappal meghosszabbították az árstopot.
Magyarország vezető sertésfeldolgozója, a KOMETA 99 Zrt. zöld kötvényt bocsátott ki 12 milliárd forint névértékben a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának keretében.
"A kormány a jelzálog alapú hitelek mellett a lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre is kiterjeszti a kamatstopot" - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
A kormány a jelzálog alapú hitelek mellett a lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre is kiterjeszti a kamatstopot. Az intézkedés október végi szinten rögzíti a lakáscélú lízingszerződések kamatait hasonlóan mint a jelzáloghitelek esetében bevezetett kamatstophoz - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnökét idén is felkértük a lezárt és az előttünk álló szakmai év értékelésére. Orlóci László szerint a gazdaság újraindítására kell összpontosítani az erőket a következő időszakban.
Az Alkotmánybíróság visszautasította a munkahelyek koronavírus elleni védelméről szóló 598/2021. kormányrendelet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat, mert a kifogásolt jogszabályi rendelkezés nem közvetlenül hatályosul, hanem a munkáltatónak a munkaügyi bíróságon megtámadható intézkedése
A háztartások nettó pénzügyi megtakarításai 905 milliárd forintot, a GDP 5,8 százalékát tették ki a múlt év negyedik negyedévében, a harmadik negyedévi 111 milliárd és az egy évvel korábbi 761 milliárd forinttal szemben - közölte a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A családi adó-visszatérítéshez való jog nem veszhet el: amennyiben a feltételek fennállnak, visszamenőleg is járhat. A lehetőség jellemzően azokat a szülőket segítheti, akik felváltva nevelik gyermeküket - hívja fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium.
A budapesti lakásvásárlók körében egyre népszerűbb alternatívát jelent a 14. kerület. Zuglóban ugyanis nem csak a hagyományos, használt téglalakások és panelek alkotják a kínálat nagy részét, de az újépítésű ingatlanok aránya is folyamatosan növekszik. A népszerűséggel párhuzamosan azonban a négyzetméterárak is jelentősen növekednek időről időre. A
Honfitársaink 86 százaléka tervez idén utazást – derül ki a Kiwi.com reprezentatív felméréséből, amely a magyarok 2022-es utazási céljait, motivációit vizsgálta.
Több mint negyedmilliárd forintos fejlesztésbe kezd a gyulai székhelyű Házi-Hús Kft. A vállalat a beruházáshoz szükséges összeg felét az Irinyi Terv keretében megvalósuló Élelmiszeripari beszállító-fejlesztési program támogatásából nyerte el.
Az Egyesült Államokban legalább 923 ezer amerikai halt meg Covid-fertőzésben, de például a szívbetegség, a magas vérnyomás és az Alzheimer-kór is hozzájárult a magas, úgynevezett többlethalálozási számhoz.
Kezdő vállalkozók számára szervez képzést magyar nyelven a Pannonreg Regionális Fejlesztési Ügynökség a vállalkozásfejlesztések támogatásával kapcsolatos tevékenységei keretében a Vajdaságban.