Ottawában tovább romlottak a Szabadságkonvoj kilátásai, miután a főszervezőket letartóztatták. A kanadai kormány már több magán-és vállalati számlát is befagyasztott,
Tíz darab elektromos hajtású riksát adtak át az Oroszlányi Bányász Klubnak, a járművek beszerzését húszmillió forinttal támogatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium - ismertette az átadáson Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
A válság ellenére a tavalyi volt a magyar gazdaság legsikeresebb éve a rendszerváltást követő időszakban, ráadásul idén számos építkezés megkezdődik, illetve lezárul, köztük a BMW új debreceni gyáráé is, így a 2022-es év még jobbnak ígérkezik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben.
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 3980 milliárd forint volt tavaly, és a GDP 7,3 százalékát tette ki. Az államháztartás névértéken számított konszolidált bruttó adóssága 42 527 milliárd forint volt az év végén, ami a GDP 78,2 százalékának felel meg, 1,8 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - jelentette a pénzügyi számlák
A konzervatív vezetőségi előrejelzés ellenére minden adott, hogy idén ismét rekord teljesítményt szállítson a Mol. Rendkívüli osztalék kifizetésére igen, az üzemnyagárstop miatti tömeges benzinkútátvételre nem számítanak az elemzők.
Bár napon belül is mínuszban volt az OTP árfolyama, a kereskedési idő második felére jelentősen begyorsult az esés. Egyrészt megfigyelhető egy általános piaci hangulatromlás az orosz-ukrán konfliktus felől érkező hírek miatt, másrészt technikai szempontból is fontos szintet tört át lefelé az árfolyam, ami begyorsította az esést.
Bár még javában zajlanak a 2022-es téli olimpia eseményei, de a magyar szempontból éremeséllyel kecsegtető versenyszámok már véget értek. Nézzük, hogyan szerepeltek sportolóink Pekingben és az ehhez kapcsolódó fogadási érdekességeket!A 2018-as pjongcsangi ötkarikás játékokon történelmet írt a férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó, hiszen az 5000 mé
Az Alkotmánybíróság (Ab) formai okból visszautasította a munkahelyek koronavírus elleni védelméről szóló kormányrendelet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat - közölte a testület a honlapján pénteken.
A késedelmes ENAR adatmegadás miatti szankcionálási kötelezettség azokra az esetekre vonatkozik, amelyek a támogatási jogosultság feltételét alátámasztó bejelentéseket érintik.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé terjesztendő kérelmek benyújtási határideje 6 hónapról 4 hónapra csökkent – írja közleményében a Kúria.
NAPI Erőteljes hullámzás figyelhető meg a Dow Jones index árfolyamában, jelenleg éppen egy lefelé tartó ágban mozog a grafikon. A 33800 pontos támasz lehet a kulcsfontosságú szint, várhatóan onnan pattan vissza az árfolyam. Visszapattanás után ismét megcélozható a 35600 pontos ellenállás, amit az EMA(50)-es mozgóátlag áttörése erősíthet meg. Támasz
Ha valaki saját adóügyét szeretné intézni a NAV-nál, például kedvezményekkel kapcsolatban kér segítséget, az ügyfélszolgálat személyes felkeresése nélkül, telefonon vagy e-Papíron is elérheti a hivatal munkatársait – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
NAPI Hiába tűnt úgy, hogy képes áttörni a 106.00 dolláros ellenállást az árfolyam, az utóbbi napokban egy brutális visszaesést láthattunk a részvény grafikonjában. Az EMA(50)-es mozgóátlag támasza már elesett, és a 97.00 dolláros szint is hasonló sorsra juthat a következő napokban. Az alsó Bollinger-szalag lassíthatja az esés ütemét, de fordulatot
NAPI Hiába próbál magához térni a részvény árfolyama, egyelőre nem sok esély látszik erre, a felfelé tartó trendvonal támaszát is átütötte a grafikon, így ismét megnyílt az út lefelé. A 360.00 dolláros támasz lehet még egy lehetőség a visszapattanásra, ha azonban ennek a szintnek sem sikerül megállítani a medvéket, akkor a 300.00 dolláros árfolyam
Mostantól lehet pályázni a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló szervezete, a Pro Filii Alapítvány támogatásaira. A tervek szerint évi 1 milliárd forintból gazdálkodó alapítványhoz negyedéves ciklusokban, kizárólag elektronikus úton fordulhatnak a segítségre szorulók.
2022-ben közel 1,5 millióan kapnak családi adó-visszatérítést. Egy kétkeresős családban ez akár 1,6 millió forintot is jelenthet. Most mutatunk egy megoldást, amivel ez az összeg tovább gyarapítható. Hogy mi a megoldás kulcsa? Az egészségpénztári tagság!
A Bitcoin legális jogi státuszt kapott Ukrajnában, miután az ukrán parlament végső olvasatban jóváhagyta az elnök ajánlásait figyelembe vevő törvényjavaslatot.
A gyakorlatban sokszor felmerül, hogy miért nem kereste senki az örököst? Mi történik, ha az elhunyt nem tartotta a kapcsolatot a rokonaival? Kutatnak az örökös után a hagyatéki eljárás során? A kérdésekre dr. Kocsis Ildikó ügyvéd válaszol.
A koronavírus-fertőzés után kórházba került pár 12 kutyáját mészárolták le elővigyázatosságból a hatóságok, a lakosság támogatását követően újabb 15 kölyköt szereztek azonban azóta be.
2021 IV. negyedév végére 75 848 milliárd forintra nőtt a háztartások pénzügyi vagyona, ami 2 483 milliárd forintos növekedés az előző negyedévhez képest, éves alapon pedig 7 690 milliárd a gyarapodás.
Bár tegnap nagyot estek az amerikai tőzsdék, ebből ma egyelőre nem jött visszapattanás, miután folyamatosan érkeznek a hírek az ukrán-orosz feszültséggel kapcsolatban, és továbbra is nagy a bizonytalanság a helyzet kimenetelével kapcsolatban. A fontosabb részvények közül jelentős mínuszban indította a napot az Intel, miután a cég csalódást keltő el
Nincs megállás a fejlesztésekben. A Hardi hamarosan Magyarországon is bemutatja legfrissebb innovációit. Arculatváltáson ment át például a Alpha önjáró permetezőgép, tehát a műszaki tartalom mellett változik a külalak is. A vontatott szántóföldi permetezőgépek palettáján megjelent a Hardi Aeon, ami a csúcskategóriát képviseli, és ez többek között d
A válság ellenére a tavalyi volt a magyar gazdaság legsikeresebb éve a rendszerváltást követő időszakban, ráadásul idén számos építkezés megkezdődik, illetve lezárul, köztük a BMW új debreceni gyáré is, így a 2022-es év még jobbnak ígérkezik - közölte pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben.
Most induló sorozatunkban bemutatjuk az 50 vállalkozás, 50 család, 50 történet című könyvünkben szereplő vállalkozásokat. Az első számítógéppel vezérelt esztergát még kölcsönökből és az eladónak vállalt munkával fizette ki. Mára másfél milliárdos éves bevételt tudhat magáénak a fémmegmunkálással foglalkozó, mezőkövesdi Almási Kft., mely elsősorban
Akár 80 százalékos vegyszer-megtakarítást is el lehet érni a permetezéskor egy magyar szabadalomnak köszönhetően. A mezőgazdasági munkagépek kereskedelmével foglalkozó Tomelilla Kft. fejlesztésének már elkezdődött a szántóföldi tesztelése, és hamarosan elérhető lesz a hazai gazdálkodók számára is.
Hétfőtől március végéig a hő- és füstelvezető rendszert tesztelik a 3-as metróvonal középső szakaszának átadás előtt álló három állomásán: a Kálvin téren, a Corvin-negyednél és a Semmelweis-klinikáknál – tájékoztatta a BKV Zrt. pénteken az MTI-t.
Több mint negyedmilliárd forintos fejlesztésbe kezd a gyulai székhelyű Házi-Hús Kft. A vállalat a beruházáshoz szükséges összeg felét az Irinyi Terv keretében megvalósuló Élelmiszeripari beszállító-fejlesztési program támogatásából nyerte el.
A 2021. év utolsó pénzügyi jelentéséből kiderült, hogy az Nvidia félvezető gyártó bányászchip eladási óriási mértékben visszaestek. A teljes árbevétel ebben a szegmensben közel 77%-ot zuhant az előző negyedévhez képest, ami 105 millióról 24 millió dollárra való beesést jelent. A zuhanást az Nvidia egyrészt a kriptopénzek volatilitásának (a medve pi
A V4-ek a 2021-2027-es fejlesztési ciklus operatív programjainak "jó részét" benyújtották az Európai Bizottságnak, a technikai-szakmai egyeztetések korrekten haladnak és „ha ezekbe a politika nem szól bele, jó esélyünk van arra, hogy egy-két hónapon belül a hétéves költségvetési időszakról szóló partnerségi megállapodás létrejöjjön" – jelezte egy m
Az adóvisszatérítés újabb fontos határidejére hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM). Február 28-ig lehet kérelmezni a decemberi családi pótlék megosztását. Ezzel az elvált szülők is visszakaphatják befizetett éves adójukat.