A napokban megjelent egészségügyi rendelettervezet, ami az orvosok diszkriminatív berendelésének és úgymond továbbképzésének statáriális intézkedése, előre nem látható, romboló hatással fenyeget - figyelmeztet a kormány javaslata kapcsán a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Egészségügyi Tagozata egy frissen nyilvánosságra hozott levé
Tovább bővül a Magyarországon már egy éve működő EY Global Delivery Services (EY GDS), az EY globális szolgáltatóközpontja - közölte a nemzetközi tanácsadó cég kedden az MTI-vel.
Egyensúlyt kell találni két, egyformán fontos elengedhetetlen követelmény között: a megfizethető energiaellátás biztonsága és az éghajlatváltozás elleni küzdelem az előttünk álló időszak legfontosabb kérdései.
Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke arra utasította apját, hogy rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét – tájékoztatott a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap kedden.
A brit egészségügyi vezetők kedden figyelmeztették a kormányt, mivel az ápolók és mentősök közös sztrájkhulláma, a betegek biztonságát is veszélybe sodorta. Az ápolók további tüntetésekre és sztrájkokra készülnek, amennyiben nem rendeződik a fizetési vita.
Magyarkanizsa, Zenta, Szabadka, Horgos, Topolya, Óbecse, Pacsér – néhány azon délvidéki városok és falvak közül, amelyekben a karácsonyi ünnepkör alkalmából kirakodóvásárt, kézműves bemutatót vagy más alkalmi rendezvényt tartottak.
A legtöbb beruházás ezúttal is Dél-Koreából érkezett, ahonnan számos vállalat újabb fejlesztéseket tervez hazánkban. Erről a külgazdasági és külügyminiszter beszélt Szöulban.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) ismételten felhívja a versenypiaci villamosenergia-felhasználók figyelmét, hogy kellő körültekintéssel, minél előbb vizsgálják meg villamosenergia-beszerzési szerződéseiket, és gondoskodjanak azok mielőbbi megkötéséről, illetve megújításáról. A kivárás kockázata, hogy a versenypiaci felhaszn
A napokban megjelent egészségügyi rendelettervezet, ami az orvosok diszkriminatív berendelésének és úgymond továbbképzésének statáriális intézkedése, előre nem látható, romboló hatással fenyeget - figyelmeztet a kormány javaslata kapcsán a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Egészségügyi Tagozata egy frissen nyilvánosságra hozott levé
Folytatódott az októberben kezdődött lassulás a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmában, novemberben 969 888 utas fordult meg a légikikötőben - közölte Budapest Airport kedden az MTI-vel.
Dobogós helyre lépett a Magyar Bankholding a három egyesülő hitelintézet faktorcégeinek tevékenységével. Garamvölgyi Balázzsal, a bankcsoport faktoringigazgatójával és Bertalan Sándorral, a középvállalati üzletág ügyvezető igazgatójával az üzletág jelenéről és ígéretes jövőjéről beszélgettünk.
Az Eurostat most megjelent adatai szerint Magyarország utolsó előtti az uniós átlagbérek tavalyi rangsorában. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint lehetne emelni, ha nem az alacsony bérekkel akarna a politika versenyelőnyt elérni. Az MSZP szerint a minimálbér adómentessé tétele is segítség lenne. A kormányt hiába kerestük a témában.
Az Alteo tőzsdei közleménye szerint Scope Ratings GmbH felülvizsgálat alá vette az Alteóre vonatkozó minősítést, egy lehetséges pozitív felminősítéssel. A hitelminősítő jelentése itt olvasható.
Milyen ismeretekkel rendelkeznek a fogyasztók a metaverzumról? Milyen lehetőségek rejlenek a reklámalapú videó streamingben? Növekszik az érdeklődés az 5G iránt? Hogyan viszonyulunk a fenntarthatóság kérdéséhez, hajlandóak vagyunk többletkiadást is vállalni érte? Ki milyen okoseszközöket részesít előnyben?
Az Agrárközgazdasági Intézet becslése szerint idén a termelői árak 46 százalékkal emelkedtek, az előállított termékek mennyisége viszont számottevően csökkent, különösen a növénytermesztésben, amely több mint negyedével kevesebb termést produkált.
Csák János, innovációért felelős miniszter az Index.hu meg nem erősített információi szerint leváltja a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkárát, Hoppál Pétert.
Egyensúlyt kell találni két, egyformán fontos elengedhetetlen követelmény között: a megfizethető energiaellátás biztonsága és az éghajlatváltozás elleni küzdelem az előttünk álló időszak legfontosabb kérdései.
Folytatódott az októberben kezdődött lassulás a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmában, novemberben 969 888 utas fordult meg a légikikötőben - közölte Budapest Airport
A Fővárosi Vízművek igazgatóságának elnöke Csörnyei Gézát, a társaság üzemeltetési igazgatóját bízta meg a vezérigazgatói feladatok ellátásával január elsejei hatállyal - tájékoztatta az önkormányzati tulajdonban lévő társaság az MTI-t kedden.
Egy Hajdú-Bihar vármegyei pulykatelepen is kimutatta a madárinfluenza-vírus H5N1 altípusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a Nébih
A vártnál kevésbé ugyan, de javult a fogyasztói hangulat decemberben az euróövezetben és az Európai Unióban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) felmérésének kedden publikált eredménye alapján.
Az elmúlt években erősödött a trend, hogy egyre több fizetési kötelezettséget és juttatást a minimálbérhez kötnek, ezzel biztosítva az összegek automatikus növekedését.
Az előző hónapban belföldön 69 398 személygépkocsi cserélt gazdát, 1 százalékkal több, mint tavaly novemberben - közölte a joautok.hu a Datahouse előzetes adatai alapján az MTI-vel
Részleges beismerést tett Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke, eszerint arra utasította apját, hogy rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét - jelentette a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.