Újabb felmérés, újabb lesújtó eredmény. Ezúttal az Eurostat vizsgálta a 2021-es átlagos éves bérszinteket Európában és Magyarországon. A magyar fizetések a rangsor végén kullognak, egyedül Bulgáriában alacsonyabb a kereset, mint nálunk. Luxemburgban átlagosan hatszor annyit visznek haza, mint Magyarországon.
Ukrajna megvonta egy dán újságíró akkreditációját, minden negyedik ukrán lakos mentálisan beteg, Oroszország megint Iránt segíti. Ezek is történtek az elmúlt órákban.
A csökkenő forgalomban a balesetek száma éves összevetésben 4,3 százalékkal mérséklődött 2022 III. negyedévében az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Egyetértek a zöldekkel abban, hogy életünk egyik forrása a tiszta levegő. Csak én ezt az olcsó árammal biztosítanám – mondta a Demokratának Süli János.
Fennállásának legnagyobb, 3,7 milliárd dolláros bírságát jelentette be az amerikai pénzügyi fogyasztóvédelmi hivatal, a CFPB a Wells Fargóra autóhitelek, jelzáloghitelek és bankszámlák jelentős ügyfélkárokat okozó korábbi szabálytalan kezelése miatt.
Az Egyesült Államok költségvetése 45 milliárd dollárt (18 ezer milliárd forint) szán Ukrajna támogatására 2023-ban - olvasható a kedden megjelent költségvetési törvénycsomag tervezetében, melyről a héten kell szavaznia a szövetségi törvényhozásnak.
Felfüggesztette a kötelező nyilvános vételi ajánlatra vonatkozó engedélyezési eljárást az MNB az Alteónál. Tette ezt mindaddig, amíg meg nem érkezik a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal hozzájárulása a tranzakció engedélyezéséhez.
Módosításokat jelentett be egyes lengyel bankok minősítési mérőszámaira és Lengyelország makrogazdasági megítélésére kedden a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban ismertetett lépéseket azzal indokolta, hogy a lengyel kormány az utóbbi hetekben a bankszektor működése szempontjából több kedvezőtlen intézkedést hozott.
Nem könnyű új vállalkozást indítani és pozícionálni magunkat a piacon. Ha megnézi a legjobb online casino szerencsejáték oldalakat Ugorskban, akkor azt fogja látni, hogy a legjobb platformok kitartás és innováció révén sikeresek. Aki egy vállalkozás indítását fontolgatja, annak elemeznie kell a legújabb trendeket, és lépést kell tartania velük. Ebb
A Roche Services & Solutions (RSS) szolgáltató központot 2006-ban alapította Budapesten a Roche, a világ egyik legnagyobb biotechnológiai vállalata, s azóta folyamatosan növelte dolgozói létszámát. Az elmúlt években mind a központ szolgáltatásainak bővítése, mind a kollégák számának növelése felgyorsult, így 2022 végére beléphetett a 2000-dik munk
Alaptalanul keltenek reményeket a devizahitelesekben a Kúria közelmúltbeli ítéletéhez kötődő olyan megnyilatkozások, amelyek szerint a hibás közjegyzői okiratok miatt a nehéz helyzetbe került adósok mentesülhetnek a végrehajtás alól fejti ki Bódizs Kornél, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének (MAKISZ) elnöke.
Sorban jelentik be a bankok az állami kamattámogatással elérhető babaváró hitel és otthonfelújítási kölcsön értékesítésének a felfüggesztését. A legtöbbjüknél ez már meg is történt, néhány banknál azonban még be lehet adni az igénylést, ha sietünk – írja a Bank360.hu.
A hatályos törvények alapján minden év januárjában az adott évben prognosztizált (várt, előre jelzett) infláció nagysága szerint kell megemelni a nyugdíjakat. Ez a prognózis most 2023-ra 15% mértékű. A nyugdíjemelésre jogosultakon túl 2023-ban is részesülnek az emelésben a kormányrendeletben meghatározott más ellátások jogosultjai is - olvashatjuk
A változatos világgazdaság egyik elkerülhetetlen következménye, hogy egyes piacok élesebben fogják érezni az infláció és az emelkedő kamatlábak hatását, mint mások. A turbulens gazdasági helyzet ellenére viszont az utazások és élmények iránti kereslet változatlanul magas, és inkább a fizikai javakon próbálnak spórolni a fogyasztók.