Megemeli az önkéntes nyugdíjpénztárakból való kilépéskor, a felhalmozott vagyon felvételekor fizetendő költség maximális mértékét a kormány. Az átutalás költségét viszont már nem lehet majd pluszban felszámolni.
2025-től Bécsben már csak zéró kibocsátású járművek kaphatnak taxiengedélyt. A város ezért jövő évtől hétmillió eurós támogatási alapot hoz létre, hogy anyagilag is segítse a taxitársaságokat az e-autókra való átállásban. Az utassal megtett üzemidő alapján lehet majd a támogatást igényelni.
A Pénzcentrum friss felméréséből kiderült, hogy rengeteg magyar egyáltalán nem is szokott tévét nézni, illetve a tévézők között is jellemzőbb, hogy átlagosan csak 1-2, 2-4 órát nézik naponta a képernyőket. A karácsonyi időszakban mindig nő a tévék előtt töltött idő, hiszen az emberek jobban ráérnek, a család tud együtt tévézni, és sokszor unaloműző
Az uniós kormányokat tömörítő tanács és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) reformjáról, valamint arról, hogy szociális klímaalapot (SCF) hoznak létre a Fit for 55, azaz Irány 55 százalék nevű klímacsomag, az unió környezetvédelmi céljainak megvalósítása érdekében - tájékoztatott
Az egészséges birsalma vagy birskörte sok örömet okoz az embereknek, a virágai is nagyon szépek, illatos termését sokféleképpen lehet felhasználni. Lehet készíteni belőle kompótot, befőttet, birsalmasajtot, pálinkát. Az utóbbi években erre a célra létesültek ültetvények. A birs növényvédelme során számos károsítóra kell figyelni, most csak a kóroko
Az üzemanyagárak változása miatt most még inkább érdemes a közösségi közlekedést választani, az ingázás nagyjából háromszor annyiba kerül azoknak, akik autóval járnak dolgozni - erre hívta fel a figyelmet a MÁV-Volán csoport.
Kihúzták a Hatoslottó 2022/50. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így az 51. héten már 925 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
A jelenlegi duplájára emelné a kormány az önkéntes nyugdíjpénztári tagság megszüntetésekor maximálisan levonható összeget, 6000 forintra - szúrta ki a hvg.
A globális kriptobankolási jogszabályok mind ez idáig eltérőek voltak világszerte, azonban a BCBS nemrégiben jóváhagyott egy egységesített törvénycsomagot. A Bázeli
Irán legalább két saját fejlesztésű műholdat tervez felbocsátani 2023. március 20-ig, vagyis a perzsa újévig - jelentette be vasárnap Ísza Zarepúr távközlési és informatikai miniszter.
A kkv-k több mint kétharmadát érte adatbiztonsági incidens az elmúlt évben – 70 százalékuk azt is elismerte, hogy nem fordított kellő figyelmet a kiberbiztonságra. Az adatok az ESET 2022-es SMB Digital Security Sentiment Report című jelentéséből származnak. A kiberbiztonsági megoldásairól jól ismert vállalat a kutatást több mint 1200 európai, illet
Szélsőségesek foglaltak el az északnyugat-pakisztáni Bannu régióban egy terrorelhárítási központot, ahol túszokat is ejtettek - közölték vasárnap helyi tisztségviselők.
Az okos kütyüjeink önálló életet élnek és nemcsak minket szolgálnak, hanem számos új leskelődőt, hallgatózót is hozhatnak a nyakunkba - közölte az Adatvédelmi Szakmai Egyesület. Ezek az eszközök egy összekapcsolt rendszert alkotnak, melyben egyrészt kapcsolatot teremtenek egymással, másrészt adatokat adnak-vesznek, miközben számos kockázatot hordoz
Állami tulajdonba kerül az Uniper németországi földgázimportőr, Berlin ezzel 229 milliárd eurónyi (93 ezer milliárd forint) származékos ügyletet vállal magára.
Az egyik nagy mozihálózat 120 forintos úgynevezett kényelmi díjjal sújtja azokat, akik interneten vásárolnak jegyet, s szeretnék kihagyni a sorbanállást - írja a Blikk.
Alacsony forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 069,12 ponton zárt pénteken, 2,01 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 46,36 milliárd forint volt az előző heti 49,02 milliárd forint után, a vezető részvények értéke nőtt.
Milyen adó- és járulékfizetési kötelezettsége van az Angliában élő, magyar kft.-ben tulajdonos és egyben ügyvezetőnek a kft.-ben felvett jövedelme után? Olvasói kérdésre Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolt.
Az uniós kormányokat tömörítő tanács és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) reformjáról, valamint arról, hogy szociális klímaalapot (SCF) hoznak létre a Fit for 55, azaz Irány 55 százalék nevű klímacsomag, az unió környezetvédelmi céljainak megvalósítása érdekében - tájékoztatott
Amíg nem áll vissza az üzemanyag kiskereskedelem a normális piaci működésre, addig akár extrém árkülönbségek is lehetnek az egyes kutak között – ezt mondta a Híradónak a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Az RTL stábja volt, hogy 60 forintos különbséget is tapasztalt az egyes kutak között. A világpiacon ugyan az olajárak nagyjából a tavaly nove
Valami nagyot, valami maradandót alkotni. Gigantikusat, amely egy állam hatalmának jelképe, vagy egy uralkodó örökkévalóságát hirdeti, mint az egyiptomi piramisok. A világ leghíresebb szobra több mint egy évszázadig a legnagyobb is volt. Az utóbbi egy hónapban ismét özönölnek a látogatók a hölgy koronájába, amely a járvány miatt két év után ny
Izraeli tudósok génszerkesztés segítségével "alkották meg" a tyúkokat, melyeknél a hím utódok ki sem kelnek a tojásból, így nem kell elpusztítani a tojástermelés szempontjából értéktelen egyedeket.
A hazai kortárs szcéna legkeresettebb művészeinek kiemelkedő alkotásait árverezte el szombat este az idén 25 éves Virág Judit Galéria. A 11. Háború utáni és kortárs művek aukcióján kalapács alá került többek között a Keserü Ilona Mozaikterv (SOTE) című festménye, ami 80 millió forintért kelt el. Maurer Dóra 1985-ös Quasi-kép, perspektivikus, a 71.
Nehezen bírja a rohamot a Mikulásgyár, ezért még több önkéntest, középiskolásokat, illetve idegen nyelveken beszélőket is keresnek, akik átveszik az ajándékokat az ország egyik legnagyobb adományokat gyűjtő akciójának helyszínén Budapesten, a Városháza parkban - tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.
Az Aldiban szombat óta minden vásárló csak egy liter tejet, egy kiló krumplit és egy doboz tojást vehet. Az áruház így akarja elérni, hogy mindenkinek jusson az olcsóbb áruból. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint azért van hiány, mert a vásárlók többet vesznek az árstopos termékekből, mint korábban. A kormány úgy reagált: a karácsonyi pörgés
Intenzív halnevelő rendszer létesült Balatonszabadiban 457 millió forintért, amely évi 1200 tonnányi hal – kezdetben afrikai harcsa, majd szürkeharcsa – előállítására lesz képes a jövőben.
Története során harmadszor nyert labdarúgó-világbajnokságot Argentína azzal, hogy a katari torna vasárnapi fináléjában 2-2-es rendes játékidő és 3-3-as hosszabbítás után tizenegyesekkel 4-2-re legyőzte a legutóbb aranyérmes francia válogatottat.
Az eredetileg tervezett 275 euró / megawattóra helyett 188 euró / megawattóránál élesedne az Európai Unió gázárplafonja - tudta meg a Politico bennfentes dokumentumokból.
Különleges magyar kezdeményezés a Jónak lenni jó! jótékonysági program, amelyet még hosszú ideig műsorán tart a közszolgálati média - mondta a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A magyar építőipar és gazdaság számára létfontosságú, hogy legyen magyar fa és faipar, a lakoság szempontjából pedig, hogy legyen tűzifa - hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Sopronban.