Pszichológusok ajánlják evészavarokkal küzdő tinik és szüleik figyelmébe a mindössze 17 éves Keszthelyi Gréta Kata könyvét. A saját élmények alapján írt, november elején megjelent regény a 16 éves Lina történetét meséli el, akinek olyan magánéleti és családi problémákkal kell megküzdenie, hogy anorexiás lesz.A „Vékony jégen” azt meséli el, hogyan b
Sok kérdés merül fel a gyep homokolásával vagy más néven felülszórásával kapcsolatban. Az alábbiakban a legfontosabb és leggyakoribb kérdésekkel foglalkozunk, valamint útmutatásokat adunk ahhoz, hogy minden zökkenőmentesen menjen a gyep homokkal történő feltöltése során.
Az ANY Biztonsági Nyomda és a Pénzjegynyomda Zrt. alkotta konzorcium további két évre szóló szerződést írt alá a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal zárjegyek gyártására.
A holland kormány két új atomerőmű megépítését határozta el, az új erőműveknek 2035-ben kell üzembe állniuk, és Hollandia teljes villamosenergia-szükségletének legalább 13 százalékát kell előállítaniuk - írta vasárnap a Dutchnews hírportál.
A Mazars Group könyvelőcég felfüggesztette a kriptoügyfeleivel folytatott összes munkáját - közölte vállalat egy korábbi ügyfele és a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance. A Binance, a KuCoin és a Crypto.com cégekkel való kapcsolat megszakításáról szóló döntés közvetlenül azután született, hogy a globális könyvelőcég több kriptotőzsdére vonat
A humanitárius csoportok egyre gyakrabban használják a blokklánc technológiát a banki szolgáltatások hiányával vagy a személyazonosság nem megfelelő ellenőrzésével kapcsolatos
Ki ne szeretne egy évvel fiatalabb lenni? Ha valaki jól választ, akkor most befektetőként ezt megteheti. Nem kell hozzá csodaorvos, elég egy TBSZ, amivel adómentessé teheti azt a profitot, amit a pénze évek alatt termel.
A németországi Schwedt finomítónak nincs többé szüksége orosz olajra, miután Lengyelország kötelezettséget vállalt arra, hogy januártól elegendő mennyiséget szállít ahhoz, hogy 70 százalékos kapacitással működjön - írja a Reuters egy berlini gazdasági minisztériumi tisztviselőre hivatkozva.
Prezenszki Alex személyében a Publicis Groupe-tól igazolt Social Media Directort a Mediator, aki a közel 20 fős, folyamatosan bővülő közösségi médiás csapat munkáját irányítja majd.Alex számára nem teljesen új terep a független, full-service reklámügynökség világa, hiszen 2020 tavaszáig a Mediator Senior Social Media Managereként dolgozott egy kise
Csökkentették az alternatív energiatermelésre szánt rendszerek építésére kiszabott áfát, erről kedden szavazott a képviselőház döntéshozó fórumként, tudatta közleményében az RMDSZ.
A franciaországi székhelyű könyvvizsgáló cég, a Mazars, felfüggeszti az összes szolgáltatását – beleértve a tartalékok igazolását is – a kriptos cégekkel és a kriptotőzsdékkel szemben. A Binance kriptotőzsde szintén megerősítette a hírt, hogy könyvvizsgálója, a Mazars felfüggesztette a kriptopénz cégek és kriptotőzsdék számára nyújtott szolgáltatás
Nem érdemes nagyon kicentizni év végére a megtakarítás indítását és a befizetést, ha élni akarunk a 20 százalékos adójóváírással. Ami a nyugdíjbiztosításokat illeti, több biztosító is csak néhány napig tudja már befogadni az új szerződéseket és befizetéseket. A Grantis gyűjtése alapján mutatjuk, milyen végső határidőt szabott a legtöbb biztosító.
Automata folyótakarító hajót és a hulladék begyűjtését segítő kamerarendszert fejlesztett ki a Future Plastik Kft., a Robo-Collect elnevezésű vízi jármű és a hozzá kapcsolódó műszaki infrastruktúra magyar innováció keretében valósult meg - tájékoztatta a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) hétfőn az MTI-t.
Nem érdemes nagyon kicentizni év végére a megtakarítás indítását és a befizetést, ha élni akarunk a 20 százalékos adójóváírással. Több biztosító is csak néhány napig tudja már befogadni az új szerződéseket és befizetéseket. Mutatjuk, milyen végső határidőt szabott a legtöbb biztosító.
A modern magyar gazdaságtörténetben eddig egyetlen jegybankelnöki beszéd sem ért el akkora figyelmet, mint Matolcsy György december 5-én az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában tartott beszámolója. Átalakuló világunkban a gazdaságunkat fenyegető veszélyeket és a fenntartható felzárkózási pályánkat megalapozó ötleteket taglaló elnöki gondolatok napo
Közeleg az év vége, márpedig a jelenleg érvényben lévő szabályok alapján 2022. december 31-ig lehet szerződést kötni a Babaváró hitelre. Éppen ezért egyes bankok már felfüggesztették a termék forgalmazását.
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. és a Pénzjegynyomda Zrt. konzorciuma nettó 8,2 milliárd forintért gyárthatja a következő két évben is a zárjegyeket, miután megnyerte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiírását - közölte az ANY Biztonsági Nyomda pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az év vége felé közeledve nagy dilemma, hogy vajon az elszabaduló költségekről, a takarmányhiányról írjak, vagy épp arról, hogy a jövő évben a gazdáknak milyen kihívásokkal kell szembenézniük, esetleg arról, hogy milyen lehetőségeket kínál az új Közös Agrárpolitika. Írhatnék arról is, hogy az integrációnak, illetve a rövid ellátási láncok kiépítésé
Nagyívű tervei születtek idén a volt újpesti focistának, Kovács Zoltánnak. A taszári reptértől kezdve egészen a napelembizniszig terjedtek a területek, ahol felbukkant a neve.
A modern magyar gazdaságtörténetben eddig egyetlen jegybankelnöki beszéd sem ért el akkora figyelmet, mint Matolcsy György december 5-én az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában tartott beszámolója. Átalakuló világunkban a gazdaságunkat fenyegető veszélyeket és a fenntartható felzárkózási pályánkat megalapozó ötleteket taglaló elnöki gondolatok napo
A hosszú távú befektetési lehetőséget kereső, a nyugdíjas évek anyagi biztonságának megteremtésében érdekelt, vagy éppen a váratlan helyzetekben is anyagi stabilitásra törekvő ügyfelek körében igen gyorsan népszerűvé vált az Union Biztosító Vienna World termékcsaládjának három tagja, a 2021-ben bevezetett Vienna You unit linked életbiztosítás
A Kyndryl az év végéhez közeledve üzletágvezetőinek véleménye alapján összeszedte a 2023-ban az üzlet és informatika metszéspontjában várható legfontosabb jelenségeket. Szabó János, a Kyndryl Magyarország igazgatója összefoglalta a trendeket.Egyre jellemzőbbé válik, hogy a kiberbiztonsági eseményeket beépítik az üzleti és operatív tervezésbe, mert
Akár online, akár postán, akár pedig személyesen nyújtjuk be az otthonfelújítási támogatás iránti kérelmet, jelen állás szerint legkésőbb december 31-éig tudjuk ezt megtenni, és nem biztos, hogy lesz hosszabbítás. A személyes ügyintézés lehetőségei a december 22-én kezdődő igazgatási szünetben eleve csak korlátozottak lesznek. Mivel az otthonfelújí
Az európai uniós tagállamokat tömörítő Tanács pénteken elfogadta a kilencedik uniós szankciós csomagot Oroszországgal szemben, válaszul az Ukrajna ellen indított háborúra, a megszorító intézkedések az orosz gazdaságot és a háborúért, annak támogatásáért felelősöket célozzák.