Idén is megkezdődött a karácsonyi ajándékrendelések időszaka és ezzel együtt a csomagforgalom növekedése a Magyar Postánál; a vállalat felkészült az év végi csúcsra, és idén mintegy 140 új csomagautomatát telepített országszerte - közölte a Magyar Posta az MTI-vel csütörtökön.
A Las Vegasban tartott SAP TechEd konferencia keretében jelentették be az SAP Buildnek az elindítását, melynek révén átlag felhasználók is fejleszthetnek applikációt üzleti szoftvereik egyes folyamatainak automatizálásához. A rendszer egy alacsony kódigényű – úgy nevezett „low code” – fejlesztői környezet, melynek lényege, hogy programozói képesség
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 15,8 milliárd forint árbevételt ért el az idei harmadik negyedévben, 66,4 százalékkal többet az előző év azonos időszakához képest; vesztesége 15,4 százalékkal, 562 millió forintra csökkent a tavalyi harmadik negyedévi 665 millió forintos veszteség után - tette közzé a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti
Nagyot gyengült ma a forint, miután kétségessé vált az EU-val folytatott tárgyalások menetrendje és így a pénzek sorsa. Az OTP-t is nagyon adják, a Mol pedig az olajszállítások újraindítása ellenére is épphogy szinten tud maradni. Tovább dőlnek a dominók a kriptovaluta-piacon, újabb cégek kerültek bajba.
„Értékelésünk szerint bár Magyarország a helyes irányba tett lépéseket, de ha a 17 kiigazító lépést megnézzük, akkor egyszerűen lehetetlen arra a következtetésre jutni, hogy ezek teljesen megszüntetik az uniós költségvetésre és az uniós pénzekkel való hatékony gazdálkodásra leselkedő veszélyeket Magyarországon” – jelentette ki egy ma délelőtti font
Meghosszabbította a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a CAF-villamosokat gyártó spanyol céggel az opciós szerződést, amelyben a közlekedési vállalat fenntartja további 31 villamos megvásárlásának lehetőségét - közölte a BKK.
Ma már nem kérdés, hogy utalni a legtöbb helyzetben olcsóbb és kényelmesebb, ettől függetlenül mindannyiunk kerül olyan élethelyzetekbe, hogy nagyobb összegű készpénzt kelljen felvennie. Ilyenkor fontos tisztában lenni, hogy milyen szigorú feltételekkel és milyen esetleges buktatókkal kell szembenéznünk bankuknál egy ilyen tranzakció során. A Pénzc
A háborút követő újjáépítések sikerességének legfőbb előfeltétele, hogy ne csak megszűnjenek a harcok, hanem igazságos és tartós béke szülessen. Ettől ma még messze van Ukrajna. Mégsem korai már most készülni arra az időszakra, amikor az agresszió-sújtotta ország szilárd határok között, biztonságban kezdhet új szakaszt: megindulhat a gazdasági káro
Ismét közzétették a legtöbbet idézett kutatók listáját, amelyre idén négy magyar, köztük a Semmelweis Egyetem két professzora került fel. Ferdinandy Péter, a Semmelweis Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese és Győrffy Balázs, az egyetem Bioinformatikai Tanszékének vezetője olyan cikkek szerzői, melyek szakterületükön belül a legidézette
A magyar erdőgazdálkodók szigorú jogszabályi keretek között tevékenykednek, amely garantálja a hazai erdők használatának fenntarthatóságát – mondta Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár „Az erdőgazdálkodás aktuális jogi kérdései” című konferencián, melynek keretében megalakult a jogász szakembereket tömörítő Lex Silvarum Jogászok
Többet vagy az ideivel azonos összeget költ a magyarországi nagyvállalatok többsége társadalmi felelősségvállalás (CSR, corporate social responsibility) tevékenységre a következő évben a válság ellenére is, és bár nagyobb részük szerint a tevékenység szerepe nőni fog, a hazai CSR-költés meglehetősen alacsony a Scale Impact és a Magyar PR Szövetség
December elsejével átveszi a Commerzbank ügyfeleit az Erste Bank. Az átvétel miatt a pénzintézet bankszünnapokat hirdet, a szolgáltatásai korlátozottan lesznek elérhetőek december elején.
Megállapodás született az ukrán gabona fekete-tengeri exportjáról szóló megállapodás meghosszabbításáról – jelentette be csütörtökön kiadott közleményében António Guterres ENSZ-főtitkár.
A Magyar Fürdőszövetség a turisztikai akcióterv bővítését szorgalmazza; a szövetség tagjai egyebek mellett áfacsökkentést, bértámogatást és rezsitámogatást szeretnének, hangsúlyozva, hogy a fürdők biztonságos működése nemcsak az ott dolgozók és a többségében tulajdonos önkormányzatok érdeke, hanem nemzetgazdasági érdek is - közölte a fürdőszövetség
A várakozásoknak megfelelően hatalmas volt az érdeklődés a Lidl egyik slágerterméke iránt, és zárt csoportokban már reggel arról írtak, hogy több boltban elfogyott az árucikk. Most megszólalt a Lidl Magyarország a helyzettel kapcsolatban.
Tíz év konjunktúra után körvonalazódik a fordulat az ingatlanpiacon; keresleti és kínálati oldalról is láthatók a szűkülés jelei az MNB szerint. A rosszul szigetelt ingatlanok ára csökken, így kettészakad a piac, hisz vannak rendezettek is a kínálatban.
Jövőre tovább erősödik az állam szerepe a járóbeteg-szakellátásban, sőt a háziorvosi körzetek és ügyeletek szervezésében is, megyénként egyetlen kórház irányítja a teljes helyi ellátást. A tervek szerint a bennfekvést igénylő betegek jelentős része a megyei központba kerül, az orvosok szabadabban lesznek vezényelhetők a megye kórházai és rendelőint
Az MNB értesítette az UNIQA Biztosítót Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. A biztosító UNIQA Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás nevű terméke tizedikként szerezte meg az MFO minősítést, s így akár ő is azonnal megkezdheti a konstrukció forgalmazását. A fogyasztóbarát otthonbiztosítások szerződésszáma
Az Európai Bizottság jó úton halad afelé, hogy még ebben az évben feloldja a Magyarországnak szánt több milliárd eurós támogatás zárolását, miután Orbán Viktor miniszterelnök engedményeket tett a fékek és ellensúlyok rendszerében, de tényleges folyósítást várhatóan csak a vállalások teljesítése után kaphatunk - közölték uniós források a Reuters-sze
A hazai lakáspiacot összességében a keresleti és kínálati oldal szűkülése jellemzi. 2022 szeptemberében már jelentősen, 34 százalékkal csökkent éves összevetésben a lakáspiaci tranzakciók száma, és a kibocsátott lakáshitelek volumene is több mint harmadával mérséklődött, olvasható az MNB honlapján. A lakásárak éves emelkedése a második negyedéves r
Az népszerű mezőgazdasági gépeket kínáló Claas mintegy 44 millió eurós beruházást hajtott végre a kombjánok gyártása terén világszinten jelenleg legmodernebbnek tekinthető üzemegységében, Harsewinkel területén. A fejlesztés a SynPro 2020 projekt keretében valósul meg. A legújabb gyártástechnológiai és logisztikai megoldások segítségével két modellc
A jogállamisági feltételrendszerrel foglalkozó európai parlamenti képviselők csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatójukon úgy értékelték, hogy a jogállamiság megsértésének kiküszöbölésére tett magyar intézkedések nem megfelelőek.
Négy vállalati kezdeményezésű projektet nyújthat be Magyarország az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) alternatív üzemanyagtöltő infrastruktúra fejlesztéseket szorgalmazó pályázatára. A közel 8 milliárd forint összértékű projektek támogatásának megnyerése esetén újabb 127 ultragyors elektromos töltőpont létesülhetne a gyorsforgalmi utak me
A Magyar Fürdőszövetség a turisztikai akcióterv bővítését szorgalmazza; a szövetség tagjai egyebek mellett áfacsökkentést, bértámogatást és rezsitámogatást szeretnének, hangsúlyozva, hogy a fürdők biztonságos működése nemcsak az ott dolgozók és a többségében tulajdonos önkormányzatok érdeke, hanem nemzetgazdasági érdek is – közölte a fürdőszövetség
Az augusztusi 1,3 százalék után szeptemberben 1,4 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A cég 2026-ra teljesen leáll a lézernyomtatók globális értékesítésével és forgalmazásával. A döntést a vállalat azzal indokolja, hogy a tintasugaras nyomtatók használata jelentős előrelépést jelent a fenntarthatóság terén. Ennek oka a különböző technológiák működésében rejlik – a lézer esetében hőre van szükség a festék papírra égetéséhez, míg a ti
A brit gazdaság már recesszióban van, és a jövő év egészében is valószínűleg visszaesik a teljesítménye - mondta csütörtökön Jeremy Hunt brit pénzügyminiszter. Hozzátette ugyanakkor, hogy a 2023 utáni években ismét növekedés várható.
A cég 2026-ra teljesen leáll a lézernyomtatók globális értékesítésével és forgalmazásával. A döntést a vállalat azzal indokolja, hogy a tintasugaras nyomtatók használata jelentős előrelépést jelent a fenntarthatóság terén. Ennek oka a különböző technológiák működésében rejlik a lézer esetében hőre van szükség a festék papírra égetéséhez, míg a tint
A Magyar Örökség díjas Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program a magyar gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogása. Szervezését a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Magyarok Kenyere Alapítvány és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara végzi, a Kárpát-medence teljes magyar gazdatársadalmát bevonva az adományozásba. Az eg
Sokan a közelmúlt gazdasági nehézségei miatt külföldre helyezték át vállalkozásukat, vagy alapítottak ott teljesen új céget. E tekintetben Románia egyre népszerűbb. Vizsgáljuk meg, hogyan épül fel ott a cég, és hogyan vághatunk bele mi is!
A gazdasági körülmények drasztikus romlása néhány negyedéven belül a vállalati hitelállomány drasztikus romlásában is meg fog mutatkozni. A Moore Hungary pénzügyi tanácsadási üzletága a Portfolio-t arról tájékoztatta, hogy becslésük szerint a nemteljesítő vállalati hitelek aránya a jövő év közepére 8 százalék fölé emelkedhet az idén félévkor kimuta
A világ egyik legnagyobb autógyártójának számító Stellantis csütörtökön bejelentette, hogy megállapodott az aiMotive, fejlett mesterséges intelligencia és autonóm vezetési szoftvereket fejlesztő magyar cég megvásárlásáról, mellyel a cél, hogy fokozza technológiai fejlesztési erőfeszítéseit.
Miközben az elmúlt évtizedben sokat veszített vonzerejéből az öngondoskodási célú megtakarítások után járó adókedvezmény, s a biztosítók-pénztárak ügyfelei az szja-visszatérítés miatt 2021-ben roppant csekély mértékben tudták csak növelni az öregkorra félretett pénzüket, idén év végén felpöröghet az adóoptimalizáló befizetések piaca. A BiztosDöntés
A világ egyik legnagyobb autógyártójának számító Stellantis csütörtökön bejelentette, hogy megállapodott az aiMotive, fejlett mesterséges intelligencia és autonóm vezetési szoftvereket fejlesztő magyar cég megvásárlásáról, mellyel a cél, hogy fokozza technológiai fejlesztési erőfeszítéseit.
Jelentősen fejlődött a digitális államigazgatási szektor az elmúlt 10 évben, egységesítették a közigazgatási informatikai folyamatokat, valamint a mesterséges intelligencia használatát is bevezették több platformon is - közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
“Légy részese a következő nagy dobásnak” néven indít befektetési kampányt a Brancs, Magyarország első vállalkozói közösségi piactere. A lebonyolított kampányok számának növelése, a felhasználói bázis bővítése és pár éven belül külföldi terjeszkedés a céljuk ezzel.
Nem újabb szankciókra van szükség, hanem béketárgyalásokra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán, azt kérve az emberektől, támogassák küzdelmünket azzal, hogy elmondják a véleményüket a nemzeti konzultációban. Közölte azt is, ő már kitöltötte a szankciókról szóló nemzeti konzultációs kérdőívet.