A nemzetgazdaságnak is károkat okozhat, hogy Magyarországon sok vagyonos ember nem foglalkozik eleget az utódlás kérdésével – derült ki a Grémium az Utódlásért Egyesület sajtóeseményén.
Érdekel, milyen számokat hozott a rezsiemelés Magyarországon, és hogyan tudsz harcolni az elszálló rezsiszámlák ellen? Összeszedtük, mi a helyzet a magyarországi áram- és gázár esetében, hogyan reagáltak a fogyasztók, illetve, milyen újabb lépéseket hozott a közelmúltban a kormány. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat, amelyek segíthetnek a rezsikö
Akár félmilliárd felhasználó is úgy dönthet jövőre, hogy 4G-s készülékét 5G-s okostelefonra cseréli le – derül ki az Ericsson ConsumerLab most bemutatott kutatásából. A felmérés arra is rámutatott, hogy a fogyasztók extra szolgáltatásokat is elvárnának a következő generációs mobiltechnológia mellé. Több mint három év telt el a kereskedelmi 5G hálóz
Csütörtök reggel minimális gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, így 410 körül indította a napot a jegyzés. Délelőtt aztán a gyengülés felé mozdult a magyar deviza részben a dollár erősödése miatt.
Számos termelői jelzés érkezett arról, hogy a korábbi időszak gyakorlatával szemben nem tudják értékesíteni terményeiket, a felvásárlást folytató gazdasági szereplők az exportakadályokra és minőségi problémákra hivatkozva hárítják el az ezzel kapcsolatos ajánlatokat.
A rezsivédelem ellenére, aki nem spórol, figyel oda tudatosan a fogyasztásra, annak jelentősen megugorhat az áram-, vagy éppen a gázszámlája. Számos olvasói jelzés érkezett már szerkesztőségünkbe a megugró rezsiszámlákkal kapcsolatban, ezért egybegyűjtöttük a válaszokat az alábbi témákkal kapcsolatban. Érdekel, milyen számokat hozott a rezsiemelés
Oroszország hazai összterméke (GDP) 4 százalékkal csökkent az idei harmadik negyedévben éves összevetésben - közölte az orosz statisztikai hivatal nem végleges adatként.
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 40 éves nő ellen, aki egy pénzhamisító bűnbanda tagjaként hamisított húszezer forintos bankjegyeket hozott forgalomba társaival együtt.
Közzétette az Eurostat az inflációs rangsort az EU-ból, amelyből kiderül, hogy októberben csak két országban volt magasabb infláció, mint Magyarországon.
Az állami és magán szektor ellátási szempontból más és más tapasztalatokkal közelíthető meg. Az OTP Egészségpénztár friss felméréséből kiderült, hogy a 60 év felettiek 49%-a az állami rendeléseket választja. Ez viszont a kihasználtságát tekintve nem mindig elérhető opció. De mi a helyzet akkor, ha valaki a magánegészségügyi ellátást nem engedheti m
Több mint két évvel ezelőtt, átmeneti szabályként lett engedélyköteles a külföldiek magyar társaságban való részesedésszerzése. A szabály időközben állandósulni látszik, azonban jogértelmezési kérdések sokasága nem került még megválaszolásra. A piaci szereplők egy része beletörődéssel, mások viszont komoly ellenérzéssel követik a folyamatot. Az edd
Rengetegen látják kárát a posta átszervezésének, és egyelőre nem látni, hol a folyamat vége - hangsúlyozta Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke, a párt országgyűlési képviselője.
Magyarország primerenergia-felhasználása 2022. augusztusában 67,83 PJ volt, amely 5,2 PJ-lal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A megújuló forrásból származó bruttó villamosenergia-termelés 27 százalékkal bővült, míg a fosszilis alapú 5,6 százalékkal csökkent a 2021. augusztusi adatokkal összehasonlítva. A napelemmel termelt villamos e
Nagyon bizakodóak a magyar cégek az előttünk álló évre vonatkozóan - derült ki a K&H csütörtök délelőtt tartott sajtótájékoztatóján. A pénzintézet nagyvállalati növekedési indexe 8 éve nem látott mélyponton van és az árfolyammozgások, valamint az energiaválság miatt gyakorlatilag általánossá váltak a negatív kilátások, mind hazánkban, mind az E
Idén a vásárlók is sokkal intenzívebben készülnek a Black Fridayre, amit jól jelez, hogy már a fekete péntek előtt a kedvencek közé mentik azokat a termékeket, amelyeket akciós áron kívánnak beszerezni. Ezzel párhuzamosan az eMAG logisztikai részlege csaknem egymilliósra bővítette raktárkészleteit a fekete pénteki kampány miatt, a Marketplace-en lé
Az európai energiaválság és a hazai építőiparban tapasztalható változások miatt jelentősen megnőtt az elmúlt hónapokban az energiahatékony beruházásokban jártas szakemberek iránti igény, ezért új szakképzéseket indított a Dekra Akademie Felnőttképző, Munkavédelmi és Szolgáltató Kft.
Bemutatták a Bizottság által elfogadott KAP Stratégiai Tervet. A fiatal gazdák az eddigi 67-68 eurós támogatás helyett 157 eurós támogatásra számíthatnak hektáronként.
Az Agrárminisztérium a napokban tájékoztatta a Vidékfejlesztési Program pályázataira támogatási kérelmet benyújtott, de támogatást még el nem nyert gazdálkodókat, vállalkozásokat arról, hogy a Vidékfejlesztési Program zárásához közeledve a pályázatok megvalósításánál milyen szempontokat érdemes figyelembe venniük.
Minden idők legsikeresebb évét tudhatja maga mögött a Szallas Group, de 2022 valószínűleg mégsem emiatt lesz a legemlékezetesebb a cég számára, hanem a tulajdonosváltás miatt. Szigetvári József, a vállalat vezérigazgatója beszélt arról, hogy mit jelent ez a változás és mit tartogat a turisztikai szakma számára 2023. - Mire vagy a legbüszkébb az elm
A Bitcoin Blend nevű limitált kiadású pörkölt kávékeverék salvadori farmereket és az ottani egyre dinamikusabban fejlődő kávéipart hivatott támogatni. A
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint 14 600-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz a múlt héten; a laboratóriumi vizsgálatok egy mintában ki is mutatták az influenzavírust - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön a honlapján.
A hazai gyógyszeripar helyzetéről rendezett immár negyedik alkalommal konferenciát a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége, ahol Menczer Tamás államtitkár kijelentette: hazánkban nem kerülhet válságba azért iparág, mert az gáztól függ, ugyanis abból nincs és nem lesz hiány. Ugyanakkor a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója komoly probl
Markáns véleményt fogalmazott meg Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója a növekedés.hu-nak adott interjújában. Szerinte nulla hozzáadott értékű állásokból nem szabad többet létrehozni.
Több mint két évvel ezelőtt, átmeneti szabályként lett engedélyköteles a külföldiek magyar társaságban való részesedésszerzése. A szabály időközben állandósulni látszik, azonban jogértelmezési kérdések sokasága nem került még megválaszolásra. A piaci szereplők egy része beletörődéssel, mások viszont komoly ellenérzéssel követik a folyamatot. A Jals
Az európai áramárak középtávon valószínűleg magasak maradnak - áll a Moody's Investors Service szerdai jelentésében, amelyben a francia atomerőművek műszaki problémáira, az aszályok utáni alacsony vízszintre és a gázellátás kockázataira hivatkoznak.
Átveszi a Commerzbank Zrt. ügyfeleit az Erste Bank Hungary, az átvétel miatt a pénzintézet szolgáltatásai korlátozottan lesznek elérhetőek december elején.
Európa túlságosan függ a kínai technológiától, és óvakodnia kell ettől az egyoldalú kitettségtől - hívta fel a figyelmet Sanna Marin finn miniszterelnök csütörtökön.
Az Agrárminisztérium a napokban tájékoztatta a Vidékfejlesztési Program pályázataira támogatási kérelmet benyújtott, de támogatást még el nem nyert gazdálkodókat, vállalkozásokat arról, hogy a Vidékfejlesztési Program zárásához közeledve a pályázatok megvalósításánál milyen szempontokat érdemes figyelembe venniük. A figyelemfelhívás – szemben az ez
Az euróövezet éves inflációs rátája októberben 10,6 százalék volt, szemben a szeptemberi 9,9 százalékkal, míg egy évvel korábban a ráta 4,1 százalék volt.
Patrióta szemléletre van szükség a gazdaságpolitikában a magyar gyógyszeripar megerősítéséhez - hangzott el több előadásban a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) konferenciáján. Az esemény témája többek között a hazai betegellátás jelene, jövője, a hazai gyógyszergyártók szerepe volt az ellátásban. A gyógyszeriparnak nagy s
Markáns véleményt fogalmazott meg Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója a növekedés.hu-nak adott interjújában. Szerinte nulla hozzáadott értékű állásokból nem szabad többet létrehozni.
A Moore Hungary pénzügyi tanácsadási üzletágának becslése szerint a nemteljesítő vállalati hitelek aránya a jövő év közepére 8 százalék fölé emelkedhet az idén félévkor kimutatott 4,1 százalékról. Az egyes bankok a hitelek időben elkezdett restrukturálásával sokat tehetnek saját hitelportfoliójuk kedvezőbb alakulása érdekében.
Ma reggel röppent fel az a hír, hogy esetleg mégsem 22-én dönt a bizottság a 17 pont teljesítéséről, így veszélybe kerülhet azok és a helyreállítási alap elfogadása a december 6-i pénzügyminiszteri ülésen.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az online számlarendszer és az áfabevallások adatainak összevetésével három használtautó-kereskedő cégnél anomáliát talált, és az ellenőrzéskor csaknem 390 millió forint értékben foglalt le haszongépjárműveket.
A kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére jövőre folytatódik az 5G-szolgáltatások terjedése; 2023 végére a felhasználók száma 1,67 milliárdra emelkedhet az idei év végére várt 1 milliárdról - derült ki az Ericsson ConsumerLab legfrissebb felméréséből.
Noha a bezárások a brutális energiaárra hivatkozva történtek, ennek ellenére ezek a posták áprilisban sem fognak kinyitni – tudta meg Gödöllő polgármestere Fónagy János miniszterhelyettestől.
Terézváros képviselő-testülete szeptember elsejétől fogadta el azon javaslatot, miszerint a kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságoknál havonta egy extra szabadságnapot kaphassanak azok a nők, akiknél a menstruáció fájdalommal, rosszulléttel jár. Az erzsébetvárosi képviselő-testület is nemrég döntött a menstruációs szabadság bevezetéséről
Kormányzati és piaci körökben is hónapok óta téma, hogy a kormány a pénzügyi folyamatok digitalizációja érdekében a szektorral közösen szabálymódosításokra készül, az ehhez kapcsolódó javaslatok egy szűkebb köre jelent meg a minap benyújtott pénzügyi salátatörvényben. Így például az állam adatváltozás-bejelentési rendszeréhez a közműszolgáltatók, t
A jelzálogbankok nemcsak egyedi ügyletek szintjén, hanem portfólió szinten is képesek lehetnek hosszú lejáratú refinanszírozást biztosítani a hitelintézetek részére egy friss törvénymódosítási javaslat alapján. A módosítás az eddigi gyakorlat alternatívájaként megteremtené a jelzáloghitel követelésen alapított jelzálogjog fedezete mellett történő r
A műtárgy.com kutatást indított a hazai online és offline műtárgyvásárlási szokásokról, döntési preferenciákról, amely elkészítésében és kiértékelésében a Deloitte Magyarország támogatta.
Tíz év konjunktúra után körvonalazódik a fordulat az ingatlanpiacon; keresleti és kínálati oldalról is láthatók a szűkülés jelei - mondta Winkler Sándor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ingatlanpiaci elemzések osztályának vezetője a jegybank Lakáspiaci jelentését bemutató online sajtótájékoztatóján.