Az Egyesült Államok és szövetségesei megállapodtak arról, hogy az orosz kőolaj eladására milyen árplafon vonatkozik majd, de továbbra is dolgoznak a nagyszabású új szankciós program részletein, mielőtt az december 5-én életbe lép. Az Egyesült Államok és szövetségesei szerint a tengeri szállítású orosz olaj minden egyes rakománya csak akkor esik maj
Az európai logisztikai területek kínálata új mélypontra esett, az átlagos üresedési ráta a régióban kevéssel 2,3 százalék alatt van, ami 50 bázispontos csökkenést jelent az előző évhez képest – állapítja meg legfrissebb kutatásában a CBRE.
Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos szerint az energiaárak megfékezését célzó önkéntes alapú közös földgázbeszerzés november vége előtt megkezdődhet.
Szerelési munkákat végző vállalkozás a munkavégzés helyszínén történteket hangfelvételen örökítette meg, megelőzvén ezzel a későbbi ügyfélpanaszokat. Az eset a felügyeleti szerv elé került. Az ügy tanulságait az alábbiakban foglaljuk össze.
5 millió darab saját részvényt vásárolt tőzsdén kívüli kereskedésben az AutoWallis azzal a céllal, hogy azzal későbbi akvizícióit finanszírozza, valamint biztosítsa a Munkavállalói Résztulajdonosi Programhoz szükséges részvények mennyiségét. Az 1,14 százalékos részvénycsomagot a társaság tőzsdén kívüli kereskedésben 91,33 forintos árfolyamon vásáro
Extraprofitadó bevezetését fontolgatja a spanyol állam, eszerint a bankok a következő két év bevételéből 4,8 százalékot kötelesek befizetni az államkasszába. Az EKB aggodalmát fejezte ki az új adóval kapcsolatban, és egy nem kötelező érvényű javaslatban felszólította Spanyolországot, hogy vizsgálják felül az indítványt - írja a Financial Times.
A Nébih Állami Halőri Szolgálatának (Áhsz) egyik kiemelt feladata a haltelepítések szabályosságának és a halak nyomon követhetőségének ellenőrzése, így az őszi haltelepítések időszakában a halőrök országszerte fokozottan vizsgálják az előírások betartását.
Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos szerint az energiaárak megfékezését célzó önkéntes alapú közös földgázbeszerzés november vége előtt megkezdődhet.
A Mol jelentésében megint felülmúlta saját magát és a várakozásokat is, a részvény ma is szépen emelkedik. De vannak, akik szerint így is nagyon olcsó. A forint erősödik, benézett 403 alá az euró. Jó eredményeket várnak a Richtertől, az OTP-től és a Telekomtól is.
Az Erste Group Bank AG (Erste Csoport) 2,89 milliárd eurós működési eredményt ért el 2022 első kilenc hónapjában, ami 11,4 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A nettó kamatbevétel 19,5 százalékkal, 4,39 milliárd euróra nőtt, a hitelállomány jelentős növekedése és - leginkább az eurozónán kívüli piacokon - a kamatkörn
Az oktatási és az egészségügyi intézményeknek nyújtott támogatás is számítson bele a cégek társasági adó (tao) kedvezményébe - javasolta az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke pénteken.
Zuhan a hitelkereslet az MNB friss adatai szerint, már csak fele annyi piaci kamatú lakáshitel fogyott, mint egy éve, viszont a költségük a duplájára nőtt. Kevesebb kell személyi kölcsönből és babaváró hitelből is. Viszont a lekötött betétek kamata legalább emelkedik.
Az ünnepi vásárlás minden évben egyre korábban kezdődik, mivel a fogyasztók egy jelentős része úgy gondolja, hogy a korai kedvezményekkel jó „üzletet köt”. Egy Google által készített jelentés szerint 2021-ben az EMEA-vásárlók (Közel-Kelet, Európa és Afrika vásárlói) 21%-a már júniusban elkezdte az ünnepi vásárlást. Az idei év egy kicsit különlegese
Növekvő lakásépítési kedvet mutatnak az adatok az év első kilenc hónapjában, de ebben az is szerepet játszhatott, hogy a lakásáfa meghosszabbításának bejelentéséig mindenki az építési engedélyre hajtott.
A Starbucks a csütörtöki tőzsdezárást követően az előzetesen vártnál erősebb negyedéves eredményekről számolt be, a kávéházlánc árbevétele rekordmagasan, 8.41 milliárd dolláron alakult.
Az Európai Bizottság 3 milliárd euró (mintegy 1200 milliárd forint) értékben hirdet pályázatot a tiszta technológiákkal kapcsolatos innovatív kezdeményezések számára a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiaellátás biztosítására, valamint, hogy Európa gyorsabban függetlenedhessen az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól - tájékoztatott
A mai napon egyértelműen a Mol a nap sztárja a magyar tőzsdén, miután a várakozásokat meghaladó eredményekről számolt be a hazai olajcég. A Mol mellett a többi hazai blue chip is jól teljesít a mai kereskedésben, és a BUX is jelentős pluszban van.
A jelentés szerzői szerint ezek a gleccserek már mindenképpen el fognak olvadni, függetlenül attól, hogy a világ mit tesz a klímaváltozás elleni küzdelem terén.
Az elektromos gépjárműtulajdonosok 45 százalékkal több áramot töltöttek járműveikbe nyilvános töltőállomásokon a második negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest, továbbá 13 százalékkal többet az előző negyedévhez viszonyítva - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb negyedéves beszámolója alapján.
A brit fintech és banki szolgáltató egyre több és érdekesebb kriptós szolgáltatásokkal kényezteti ügyfeleit. Legújabb terveik szerint egy olyan kártyával
A magyar kertépítő fiatalok bronzérmet szereztek a szakmák világbajnokságán Tallinnban! A verseny 2022. október 24-27. között zajlott Tallinnban, Észtországban, az Eesti Näitused rendezvényközpontban, ahol 16 ország 32 versenyzője mérte össze tehetségét. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2022. október 28-án került sor, Bokor Péter és Hutter Péter br
A Légtér Facebook csoport egy 4.000 tagot magába foglaló közösség, ahol a feltett kérdések megválaszolásában szakértők segítenek, de a tagok egymás közt is megvitathatják a drónozással kapcsolatos kérdéseiket, tapasztalataikat. A
Az amerikai harmadik negyedéves jelentési szezon a vége felé jár, miután eddig közel négyszáz cég tette közzé a negyedéves teljesítményét. Az eddigi jelentések alapján látható a lassulás a vállalatok teljesítményében, illetve egyre több cég számolt be nehézségekről. A legfontosabb jelentések már a hátunk mögött lehetnek, ami közül kiemelném a FAANG
Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a Falcon Kereskedőház Kft.-nek, a Falcon Benefit Kft.-nek és egy magánszemélynek, hogy bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzenek.
Az Európai Unió vizsgálja annak lehetőségét, hogy a tagállamok által már befagyasztott, több milliárd euró értékű orosz központi banki eszközöket felhasználja az ukrajnai újjáépítésire - írja bennfentesekre hivatkozba a Bloomberg.
Hazaszállingóznak a besorozástól való félelem miatt külföldre menekült orosz férfiak, miután bejelentették, hogy befejeződött a tartalékosok besorozása.
A november 1-re kötelezően előírt gázbetárolási minimumszintet közel 50%-kal sikerült túlszárnyalni Magyarországon és a fogyasztásarányos betárolás terén is a harmadik legmagasabb a magyar érték az uniós tagállamok között – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteki közleményéből és a Portfolio friss vizsgálatából. A
A KSH friss jelentése szerint 2022 első három negyedévében 13 617 új lakás épült, 7,7%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 25 984 volt, 16%-kal több, mint 2021 azonos időszakában.
A vártnál jelentősebb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban októberben, ami azt jelenti, hogy a munkaerőpiac túlfűtöttsége továbbra sem enyhül.
A holland gáztőzsde, a TTF határidős piaca jól működik, árplafon bevezetése nem bölcs elképzelés - közölte a holland pénzügyi piacokért felelős hatóság.
Az MNB közleménye szerint Surányi György egykori jegybankelnök immár sokadik alkalommal támadja megalapozatlanul és szakmailag megkérdőjelezhető módon a jegybank döntéseit.