Interjút adott a Der Spiegelnek Nouriel Roubini, a Dr.Végzet néven elhíresült pesszimista közgazdász. Az interjúban elmondta, hogy a világ egyszerre szembesül több sokkal is, amelyeket nem lehet egyszerre megoldani. A súlyos gazdasági összeomlás mellé pedig még egy világháború is a világ nyakába szakadhat.
A kamatlábak magasak, a hitelfeltételek szigorodnak, ugyanakkor a forgóeszközhitel-szükséglet megnőtt, és az energiahatékonysági fejlesztésekhez is forrásokra van szüksége a kkv-knak. Ebben a környezetben meghosszabbította a kormány a Széchenyi Kártya Programot, 2023 első félévében kezelési költség nélkül, a piaci kamatszinthez képest rendkívül ked
Olyan ugrásszerű növekedéseket látunk egy-egy induló magánegészségügyi szolgáltatónál, amiket egy normál piacon nem lehetne tapasztalni - állapította meg a Portfolio-nak adott interjújában Papik Kornél. A Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója arról is beszélt, hogy a magánszektorban a bevétel exponenciálisan száguld, viszont a nyereségesség ezz
A blokklánc mint a ma ismert egyik legbiztonságosabb adattárolási technológia érdemben javíthatja az ellátási láncok transzparenciáját, átláthatóvá téve ezzel a gyártók környezetvédelmi törekvéseit. Segítségével mindennél nagyobb biztonságban tárolhatóak a személyes adatok, de lehet szerepe a háztartásokban megtermelt zöld energia közvetlen értékes
Az automatizálás a mezőgazdaságban – ami jelentheti mezőgazdasági gépek vagy épp a mesterséges intelligencia használatát – fontos szerepet játszhat az élelmiszertermelés hatékonyabbá és fentarthatóbbá tételében. Ezzel együtt azonban az egyenlőtlenségeket is növelheti, főleg, ha a kistermelők, fiatalok vagy a nők számára nem elérhető az alkalmazásuk
A kelet-hollandiai Gelderland tartomány engedélyezi, hogy az emberek társaságát kereső, de veszélyes farkasokat paintballfegyverekkel üldözzék el a lakóövezetek közeléből, valamint a turisták által látogatott parkokból.
Az MNB bő 75 millió forint felügyeleti bírságot rótt ki három bankra és egy banki fióktelepre a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozási kockázatok kezelését áttekintő témavizsgálata nyomán - jelentette be csütörtökön a jegybank.
A meghirdetett mennyiségnél 14,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 44,5 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Az első negyedévi 8,9 százalékról a második negyedévre 6,3 százalékra mérséklődött a használt lakások árának emelkedése, míg az újaké 6,6 százalékról 3,3 százalékra lassult.
Az utóbbi években gyakrabban találkozunk olyan magánszemélyekkel, akik az EGT-tagállamain belül több jogviszonyban látják el tevékenységüket. Az országhatár környezetében élők esetében nem ritka, hogy a magánszemélyek egy része határon innen és a határon túl is munkaviszonyt létesít. Mások távolabbi országokból részesülnek igazgatósági térítésben.
A tegnapi Fed-kamatdöntés kommentárja csúnya felfordulást okozott a piacokon, a részvények, kötvények és devizák együtt esnek a dollárhoz képest. A BUX ma szerényen emelkedni tud, de ez csak a Molnak köszönhető. A forint tegnap már nagyon jól állt, de azután szintén visszalökték a gödörbe. A nikkel kereslete többszörösére nőhet egy bányászcég szeri
22%-kal kevesebb lakástranzakció, 38%-kal kevesebb új lakáshitel, 16%-kal kevesebb személyi kölcsön, 32%-kal kevesebb babaváró hitel: íme az eddigi legcsúnyább idei hónap, szeptember mérlege a lakossági hitelezésben az egy évvel korábbihoz képest. Az MNB friss adatai szerint az elmúlt fél évben már a háztartások betétállománya is csak stagnál, felt
Az Európai Unió (EU) kriptovaluták szabályozását célzó törvényjavaslata figyelmezteti azokat, akik befolyásolni próbálják bizonyos kriptovaluták helyzetét (például különböző közösségi médiákon
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) félmilliárd forintot meghaladó összegű jogdíjat fizet ki több mint 58 ezer magyar és külföldi előadóművésznek.Az EJI idén csaknem tizenötezer film adatát dolgozta fel, amelynek eredményeként mintegy ezerötszáz olyan előadóművész részesült a jogdíjból, akik a filmek magyar nyelvű szinkronos változatának
Akadály nélkül kezdte meg a működését ma reggel a 98.0 Mhz-en a fővárosi éterben – a radiocafé. A név ismerős lehet majd sokaknak, ám mégsem azonos elődjével. Közös vonás az izgalmas zenei világ, a stábban felbukkannak jól ismert, régi rádiós arcok, podcasterek, művészek, különböző területek szakemberei és új figurák is. A november 3-án elstar
Újabb tagszervezetekkel bővült a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (Kef). Minden eddiginél erősebb a határon inneni és túli gazdák összefogása, együttműködésük pedig még szorosabbá válhat a jövőben.
Akadály nélkül kezdte meg a működését ma reggel a 98.0 Mhz-en a fővárosi éterben – a radiocafé. A név ismerős lehet majd sokaknak, ám mégsem azonos elődjével. Közös vonás az izgalmas zenei világ, a stábban felbukkannak jól ismert, régi rádiós arcok, podcasterek, művészek, különböző területek szakemberei és új figurák is. A november 3-án elstartolt
Zuhant a kereslet szeptemberben a lakáshitelek iránt. Piaci kamatozású kölcsönökből feleannyi fogyott, mint egy éve, miközben a költségük csaknem duplájára nőtt. Tovább csökkent az érdeklődés a személyi kölcsönöknél is. A lekötött betétek átlagos kamata viszont emelkedett, ami felhúzta az összegüket – írja a Bank360.hu az MNB frissadatai alapján.
Ügyfeleinken nap mint nap tapasztaljuk, hogy tanácstalanok az új social media felületekkel kapcsolatban. A magyar szabadúszók illetve kis- és középvállalkozók tele vannak kétségekkel, kérdésekkel a TikTokról: működik ez az ő területükön? Nem válnak hiteltelenné, komolytalanná ha TikTokoznak? Virális tartalom ide vagy oda, lehet ezzel tényleg eladás
Mezei felhasználóként ugyan még nem érzékeljük, de a háttérfolyamatok révén a jövő internete már most része a mindennapjainknak – derült ki Országh Örs, a Blockchain Competence Center ügyvezetőjével készült interjúból a Logiscool Exclusive legújabb adásában.A blockchain kifejezéssel az átlagember többnyire még csak a bitcoinhoz hasonló kriptovalutá
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően, idén november 2-a és november 30-a között ismét lehetőség van a szőlőültetvények szerkezetátalakításának támogatására vonatkozó egyéni tervek benyújtására. A szőlőtermesztők körében népszerű intézkedés támogatási keretösszege a 2019-2023 közötti 34 millió euróról 50 millió euróra emelkedett.
A hazai lakosság szerint havi 76 000 forint lenne az az ideális összeg, amit fontos lenne megtakarítani a nyugdíjas éveikre, ehhez képest a valóságban átlagosan 28 000 forintot tudnak félretenni - derült ki egy friss, reprezentatív kutatásból.
Oroszország egyértelműen vesztese lesz a mostani energiaválságnak, miután Moszkva az Ukrajnával folytatott háborúja során legnagyobb piacát veszítette el, emellett pedig kizárt, hogy az elkövetkezendő 10 évben Kínába vagy Indiába az európaihoz hasonló csővezeték-hálózatot építsenek – mondta Fatih Birol, a Nemzetközi Energia Ügynökség vezetője az Eu
Az első negyedévi 8,9 százalékról a második negyedévre 6,3 százalékra mérséklődött a használt lakások árának emelkedése, míg az újaké 6,6 százalékról 3,3 százalékra lassult. Az előző év azonos időszakához mért lakásár-emelkedés 23,7 százalékot ért el - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Lakásár-index című második negyedévi kiadványából.
Már-már felfoghatatlan mértékű az infláció Törökországban, október 85,5 százalékot mértek. Nem lenne ez így, ha a török jegybank csökkentés helyett emelné a kamatokat, ám Erdogan elnök másképp gondolja. Októberben 85,51 százalékra emelkedett az infláció mértéke Törökországban tavaly októberhez képest, írja a Reuters. Óriási szám, pedig a ma nyilván
Az MNB bő 75 millió forint felügyeleti bírságot rótt ki három bankra és egy banki fióktelepre a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozási kockázatok kezelését áttekintő témavizsgálata nyomán. A vizsgált piaci szereplők többsége az ügyfélátvilágítás, a gyanús esetek bejelentése, a belső ellenőrzési és információs rendszer szűrési gyakorlata, a belső el
Két héten belül két jelentős elismerést is kapott a Flexibill startup, amely Magyarország egyik legnagyobb múltú vállalata, a BÁV kötelékében működik. Októberben az eFinance & Fintech Festivalon Az év innovációja lett, majd nem sokkal később a HUNFINTECH kiadvány a 22 legígéretesebb fintech startup közé választotta. Különlegessége abban rejlik, hog
Várhatóan már a jövő év elején bevezeti a fenntarthatóság és a versenyképesség javítását célzó karbonvámot az Európai Unió - hívja fel a figyelmet az EY. Az illeték az uniós piacon kívülről importált, szén-dioxid tartalommal rendelkező termékeket terhelné. Az átállás során a beszerzési költségek és az adminisztrációs terhek növekedésére is fel kell
Új szolgáltatást vezet be az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ): a következő véradáslehető legkorábbi időpontjáról tájékoztatja a véradókat e-mailben.