Négyéves futamidejű zöld eurókötvény kibocsátását indította el Magyarország – írja a Reuters. A hírügynökség információi szerint ma megtörténhet a papírok árazása.
A kormányinfón jelentette be ma Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik, ezzel pedig Palkovics László technológiai és ipari miniszter lemond a tisztségéről.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idén november 14. és december 15. között hajtja végre éven belüli második, rendszeresen ismétlődő mezőgazdasági összeírását.
2023. január 1-én indul az EXIM Magyarország programja, amely az energiahatékonysági és megújuló energia-termelő beruházásokat támogatja fix kamatozású, kedvezményes hitelekkel.
A megújuló energiát hasznosító társaság kilenc hónap alatt már több mint 11 milliárd forint nyereséget szállított, bő kétszer annyit, mint tavaly ilyenkor.
A Tokaj-Hegyalja Egyetem 15 országból érkező, 108 neves előadó részvételével rendez nemzetközi kongresszust a fenntartható szőlészetről, borászatról - közölte az oktatási intézmény pénteken az MTI-vel.
Ma délben jelentette be Gulyás Gergely miniszter, hogy december 1-től önálló energetikai minisztérium alakul, melyet az üzletemberként ismert Lantos Csaba vezet majd. A hírek már korábban felreppentek arról, hogy ő lehet az új hivatal minisztere, azonban kérdéses volt, elvállalja-e a posztot. Most már hivatalossá vált, hogy ő lesz az önálló energet
Önálló energiaügyi minisztérium létrehozásáról döntött a kormány - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a Karmelita kolostorban.
Egyúttal megszűnik a Technológia és Ipari Minisztérium is, feladatait más minisztériumok veszik át. Az előzetes várakozásoknak megfelelően Palkovics László technológiai és ipari miniszter lemondását jelentette be a hétfőn Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Karmelita kolostorban tartott rendkívüli sajtótájékoztatón. Egyúttal egy ú
Beismerő vallomást tett az a fiatal, szíriai állampolgárságú nő, akit a hat halálos áldozatot és 81 sebesültet követelő isztambuli robbantás elkövetésével gyanúsítanak - írta a török média a helyi rendőrségre hivatkozva hétfőn.
Minifesztivállal készül Budapest születésnapjára öt fővárosi mozi, ahol stand-up est, impró színház, filmpremier és koncertek is várják az érdeklődőket november 18-án, pénteken. A Corvin moziban Litkai Gergely, Csenki Attila, Ács Fruzsina és Szupkay Viktor humoristák legviccesebb történeteiket osztják meg Budapestről, koncertet ad a Mayberian Oldsc
Az egykori Közvágóhíd hatalmas területén épülő City Pearl ingatlanfejlesztés egyértelműen a múlt és a jövő találkozása. Bár a történelmi jelentőségű terület átépítését eleinte sokan nehezményezték, az új épületek hangulata és stílusa igazodik a volt iparterület ikonikus – és a beruházás során felújításra kerülő – épületeihez. Befektetők és leendő l
Ők úgy látják, az állatok szaporodásának üteme nagyon aggasztó, s csupa anyagi kárt jelent egy hód. Komlósi Csaba szerint viszont ez rossz megközelítés.
Éves szinten az ipari termelés Írországban emelkedett a legnagyobb mértékben, 31 százalékkal, Magyarországon 11,7 százalékkal nőtt az Eurostat adatai szerint.
Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 61,0 százalékkal voltak magasabbak mint egy évvel korábban, az emelkedés üteme az augusztusi 2,2 százalékpont után 8,1 százalékponttal ugrott meg - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken megjelent legfrissebb adataiból.
Lezárult az elmúlt évek egyik legjelentősebb közép-európai digitális akvizíciója a turisztikai szektorban: a lengyel tőzsdén jegyzett Wirtualna Polska tulajdonába került a Szallas.hu-t is üzemeltető Szallas Group.
Szeptemberben 2,3 százalékkal csökkent a hazai bruttó áramfogyasztás az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályzási Hivatal (MEKH) pénteken közzétett szeptemberi riportjából.
Önálló energiaügyi minisztérium létrehozásáról döntött a kormány – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a Karmelita kolostorban.
A kínai hatóságok nagyszabású tervet mutattak be az ingatlanszektor megsegítésére, ami egyebek között olyan intézkedést tartalmaz, mint a fejlesztők likviditási problémáinak rendezése és az ingatlanvásárlási előleggel kapcsolatos követelmények enyhítése – közölte a Bloomberg hírügynökség. Az új intézkedéscsomag az ingatlanszektor fenntartható és st
A Magyar Nemzeti Bank 43 millió forint bírságot szabott ki a kiskunfélegyházi CreditLure Kft.-re, mivel az engedély nélkül gyűjtött pénzeszközöket az ügyfeleitől, emellett jogosulatlan pénzügyi közvetítői, azaz alkuszi tevékenységet is végzett - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
Az Országos Állatvédőrség Alapítvány és Bucsi Mariann kortárs novellista, regényírónő összefogásával most egy egyedülálló kezdeményezés keretein belül támogathatjuk a hazai állatvédő szervezeteket és állatmenhelyeket, miközben mi is kapunk valamit.
A német parlament felsőháza jelen formájában elutasította az alapjövedelem bevezetését. November végéig ugyanakkor még van idő, hogy kompromisszum szülessen a kérdésben. Az új juttatás a munkanélküli segélyt váltaná fel, január elsejétől lépne életbe. A rászorulók átszámítva havi 200 ezer forintot kapnának, és bérleti díjukat is teljesen átvállalná
Lezárult az elmúlt évek egyik legjelentősebb közép-európai digitális akvizíciója a turisztikai szektorban: a lengyel tőzsdén jegyzett Wirtualna Polska tulajdonába került a Szallas.hu-t is üzemeltető Szallas Group. A hazai piacon meghatározó pozíciójú szállásfoglaló oldalt 82 millió euróért vásárolták meg, és a tervek között szerepel, hogy a sikeres
Szeptemberben az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés az euróövezetben éves szinten és a becsültnél kevésbé lassult a bővülés havi összevetésben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése alapján.
A koronavírus-világjárvány érdemben meglökte az előző évtizedek digitalizációs megatrendjét. A 2020-as évben ennek még mindenféle technológiai vállalat hatalmas nyertese volt, és még 2021-ben is sok kiváló teljesítményt figyelhettünk meg a Nasdaq vezető papírjainál. Ha azonban 2022 novemberében vetünk egy pillantást a szűk három évet magába foglaló
November 30-tól nem fogad be további babaváró hitel igényléseket az UniCredit Bank. A döntés oka az lehet, hogy bár a babaváró támogatás folytatásáról már döntés született, a konstrukció feltételei módosulhatnak 2023-tól. Ezért a bank a november végéig befogadott igényléseknél látja csak biztosítottnak, hogy az igénylők a jelenlegi feltételekkel me
A kormány újabb támogatást ad a falusi kisboltoknak, nyolcmilliárd forint értékben – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Ismét a magyar légiközlekedési adó ellen lázad a Ryanair, bár üdvözli azt a múlt heti szabályozási változást, amivel már környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vesz a különadó. De a légitársaság a megszokott szókimondó stílusában hozzáteszi, hogy a kormánynak bocsánatot kellene kérnie az elbukott „extraprofitadó” miatt és hiába váltja fel egy
Egyelőre nem tudni, igazak-e a pletykák, miszerint a valófélben lévő Brady-Bündchen házaspár szinte teljes vagyonát kriptoeszközbe fektette, de ha igen, nagy bajban vannak. Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatójának véleménycikke a tanulságokról. Az elmúlt években nem egy alkalommal vállaltam fel a véleményem a kriptopiaci mánia
A megújuló energiatermelést a hagyományos gázmotorok helyett akkumulátorokkal kiegyenlítő egyik első hazai zöldenergia szereplő finanszírozásáról döntött a Hiventures.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 43 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a CreditLure Kft.-re, mivel az engedély nélkül gyűjtött visszafizetendő pénzeszközöket az ügyfeleitől, emellett jogosulatlan pénzügyi közvetítői (alkuszi) tevékenységet is végzett. A társaság – amellyel szemben már korábban is fellépett a jegybank – törvénysértő tevéke
A válságenyhítő kormányintézkedések hatásaként a K&H Bank és Biztosító 55 milliárd forint plusz költséget számolt el az év első kilenc hónapjában, emiatt a nyeresége 48%-kal, 31 milliárd forintra csökkent az előző év hasonló időszakához képest - közölte a K&H Csoport.
Jeremy Hunt elhalaszthatja a kiadáscsökkentő és adóemelő intézkedések jó részét a következő parlamenti választásig, hogy védje a gazdaságot és a konzervatív párt esélyeit.
A Vodafone Magyarország Alapítvány mobilalkalmazása, a Bright Sky, a kapcsolati bántalmazás áldozatainak és a közvetlen környezetüknek is hatékony és diszkrét támogatást nyújt.Becslések szerint minden ötödik nőt ért már élete során fizikai bántalmazás a partnere részéről. A Vodafone Magyarország Alapítvány felmérése alapján munkájuk során a megkérd