A világ legnagyobb pénzintézetei megnövelték a 2021-ben az erdőirtásért leginkább felelős mezőgazdasági, erdészeti és földhasználati szektorban működő vállalatok támogatását – derült ki egy új tanulmányból.
Ahogy az már lassan szokásunkká válik, ismét Tóth Sándor mappái közül húztunk elő egyet. Most – furcsa mód – egy idei pályázatra akadtunk, de persze Sanyi bácsiék nem először jelentkeztek a Tiszta udvar, rendes ház cím elnyerésére.
Az EU-nak nincs jogi kerete ahhoz, hogy egy harmadik államot, jelen esetben Oroszországot, terrorista államnak nyilvánítson - jelentette ki Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos az Európai Parlament kedd esti plenáris vitáján.
Ha visszatekintünk az elmúlt kilenc hónapra, láthatjuk, hogy a több évtizedes átlaggal megegyező csapadékmennyiséget kaptunk, mégis évszázados aszály és hőség tizedelte az idei termést, annyira rossz volt a csapadék időbeni eloszlása, magyarázza Tóth László agrármérnök, a temerini Zsúnyi-Szilák Földműves Szövetkezet termelésvezetője.
Történelmi csúcsra emelkedett ma a gázolaj ára a magyar benzinkutakon, ráadásul sosem volt ennyivel drágább, mint a benzin. Magyarországon is tehát egyérelműen érezteti a hatását az egész régióban tapasztalható dízelhiány.
Az esküdtszék minden vádpontban ártatlannak mondta ki az FBI félrevezetésével vádolt Igor Dancsenko-t, a 2016-os elnökválasztásba való orosz beavatkozásról szóló magánjelentés, a Steele-dosszié elsőszámú forrását.
Idén először, hagyományteremtő céllal rendezte meg az Első Magyar Gin Manufaktúra a hazai bárszakma versenyét, az Opera Budapest Championship-et. A verseny abszolút győztese mellett négy egyéb kategóriában választottak győztest a tizenkét döntőbe jutott versenyző közül. A Sfinx Gin & Wine Barban megrendezett döntőn a legígéretesebb bartendereknek
Szerda reggel kezdődik a 2022-es Budapest Economic Forum, ami nem csak a Portfolio, de a teljes magyar piac legfontosabb gazdaságpolitikai konferenciája. Az idén Navracsics Tibor fejlesztési miniszter előadásával indul az esemény, de felszólal többek között Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, illetve Virág Barnabás, a jegyba
Az elmúlt években körülbelül százezerrel – tavaly év végére 710 ezerre – nőtt azok száma itthon, akik kockázati életbiztosítással gondoskodnak családjuk anyagi biztonságáról. Ezek a biztosítások egy váratlan tragédia (egy haláleset vagy egy súlyos betegség, egészségkárosodás) után jelentenek jellemzően több milliós pénzügyi segítséget a család szám
Mínuszok jellemezték kedden a terménypiacokot. Chicagóban a búza 1,1 százalékkal, a kukorica 0,3 százalékkal, a szójabab 0,9 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, míg a repce árszintje emelkedett.
Október 18-án éjjel benyújtásra került az egyes adótörvények módosításáról szóló T/1614. számú törvényjavaslat, további 18 – számos egyéb jogszabály, köztük például a polgári törvénykönyv, a cégtörvény és az egészségügyi törvény módosítását célzó – törvényjavaslattal együtt.
A Belügyminisztérium felmérést készít arról, hogy mely köznevelési intézményekben (iskolákban, óvodákban) van működő barnakőszén tüzelésű fűtési rendszer – derül ki abból a levélből, amelyet a Telex szerint a Köznevelésért Felelős Államtitkárság küldött ki az intézmények fenntartóinak, és amelyben az intézmények „alternatív fűtési lehetőségeiről” é
Az egyiptomi COP27-et a Coca-Cola, a világ egyik legnagyobb műanyagszennyezője támogatja, ami elég visszás fejlemény, ha a klímakonferencia céljaira gondolunk. Évről évre készül kimutatás arról, hogy mely nagyvállalatok a legszennyezőbbek a bolygóra nézve, a Coca-Cola pedig minden évben az élmezőnyben végez a felsorolásban. Éppen ezért valóban elég
A milliárdos Bige László vállalkozásához köthető személyeket gyanúsít a rendőrség egy hulladékgazdálkodást érintő büntetőügyben. Nem ez az első eljárás, ami miatt aggódhat a műtrágyakirály vállalatcsoportja. Három gyanúsított személyt hallgatott ki a rendőrség a közelmúltban egy Bige Holding Kft.-vel összefüggésben indult büntetőügyben, értesült a
Szerda reggel kezdődik a 2022-es Budapest Economic Forum, ami nem csak a Portfolio, de a teljes magyar piac legfontosabb gazdaságpolitikai konferenciája. Az idén Navracsics Tibor fejlesztési miniszter előadásával indul az esemény, de felszólal többek között Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, illetve Virág Barnabás, a jegyba
Az ukrán energetikai rendszer objektumai a támadésokat követően egyelőre még relatíve gyorsan helyreállíthatók. Ez a helyzet viszont megváltozhat, ha Kijev nem érti a "figyelmeztetéseket."
Október végén két, a Penny bolthálózatának nyitvatartását érintő ünnepnapunk is lesz. Az elkövetkező időszakban, különösen október 23-át és november 1-jét megelőzően tehát célszerű előre megtervezni a nagyobb bevásárlásokat, illetve érdemes az üzletek pontos üzemidejére is odafigyelni. A vonatkozó jogszabályok betartása mellett a Penny Magyarorsz
Folytatódnak a megbeszélések az ukrán fekete-tengeri gabonaexportot lehetővé tevő Ensz-közvetítéssel kötött megállapodás meghosszabbításáról és kiterjesztéséről – mondta Stephane Dujarric, az Ensz szóvivője, miután az Ensz-tisztviselők "pozitív és konstruktív" megbeszéléseket folytattak Moszkvában a megállapodásról.
A tegnapi napot ismét szép pluszban zárták a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel azonban Ázsiában felemás a hangulat. A határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Európában és Amerikában is pluszban nyithatnak a vezető börzék. Ma is érkeznek fontos gazdasági adatok, délelőtt az euró övezeti inflációs adatokat közlik, illetve közzétes
Az őszi árpában megkezdődött a levéltetvek szárnyas alakjainak betelepedése. Az ellenük történő védekezés kiemelt fontosságú. Az Agroinform.hu 2022. évi 42. heti szántóföldi növényvédelmi előrejelzése
Októberben már nincs olyan nagybank, amelyik ne növelte volna a hitelei kamatát. A hó eleji hullámot újabb drágítások követték, amelyek ráadásul többnyire még csak az Mnb korábbi kamatdöntésére reagáltak, a múlt heti forintmentő lépés sok esetben még ezután fog megjelenni a kölcsönök árában
A Magyar Természetvédők Szövetsége (Mtvsz) szorgalmazza, hogy Magyarország mielőbb csatlakozzon a Globális Metánvállalás kezdeményezéshez, amelynek tagjai önként vállalják: 2030-ra az emberi tevékenységből származó metánkibocsátásukat 30 százalékkal csökkentik a 2020. évi szinthez képest.
Hiába van közel Budapesthez, és szép a táj, az országos átlaghoz képest rengeteg a munkanélküli Nógrád megyében. Az ország északi szegletében a KSH legfrissebb adatai alapján nem túl fényes a helyzet, de mi lehet ennek az oka?
Mindenki mindenét emeli: októberben már nincs olyan nagybank, amelyik ne növelte volna a hitelei kamatát. A hó eleji hullámot újabb drágítások követték, amelyek ráadásul többnyire még csak az MNB korábbi kamatdöntésére reagáltak, a múlt heti forintmentő lépés sok esetben még ezután fog megjelenni a kölcsönök árában - derül ki a Bank360.hu összefogl
Gyorsabb, biztonságosabb és minden eddiginél nagyobb kapacitású, redundáns üvegszálas kapcsolatot épített ki Bécs és Budapest között az Invitech és az A1 Telekom Austria Csoport Nemzetközi Üzletága. Az új gerinchálózat ezen az útvonalon biztosítja a legrövidebb és legbiztonságosabb összeköttetést Nyugat- és Kelet-Közép-Európa között, lehetővé téve