2022. október 18. kedd

okt. 18
9:30
Komoly buktatókat rejt egy nemzetközi utalás (Piac és Profit)
Minél több partner érintett egy pénzügyi folyósításban, annál hosszabb és bonyolultabb a folyamat. Vannak olyan országok, mint például Üzbegisztán, India vagy a dél-amerikai államok, ahova nem lehet Európából közvetlenül utalni, így mindenképp többszereplős lesz az utalás. Habár átlagosan ezerből csak egy nemzetközi utalás nem valósul meg, az adott
okt. 18
9:30
A 4iG lett az INNObyte 100 százalékos tulajdonosa (Portfolio)
2020-ban jelentette be a 4iG, hogy többségi tulajdonrészt szerez egy magyar, szoftverfejlesztő vállalatcsoportban, az INNObyte-ban. Akkor a 4iG 70 százaléknyi tulajdonrészt szerzett, most pedig megszerezte a szoftverfejlesztő cég részvényeinek 100 százalékát, így a vállalat egyedüli részvényese lett.
okt. 18
9:30
Karambolozott, majd árokba borult egy traktor (Agroinform)
Autóval ütközött az erőgép. A balesethez mentők is érkeztek.
okt. 18
9:30
Elkapkodták a Masterplast új részvényeit (vg.hu)
Túljegyzéssel zárult az építőipari anyagokat gyártó társaság 9,2 milliárd forint értékű kibocsátása, a befektetők darabonként 4100 forintért jutottak a papírokhoz.
okt. 18
9:32
Még mindig brutális összegeket pumpálnak a bankok az erdőirtó cégekbe (Portfolio)
A világ legnagyobb pénzintézetei 2021-ben tovább növelték az erdőirtásért leginkább felelős mezőgazdasági, erdészeti és földhasználati ágazatokban működő vállalatok finanszírozását - derült ki egy kedden közzétett új tanulmányból, amelyet a Reuters tekintett meg.
okt. 18
9:33
Kókai Dávid: Üzleti modellé fejlesztettem egy komolyan vett hobbit (Üzletem)
Értékajánlatunkkal és a teljesítésünk minőségével a legmagasabb elvárásokat támasztó amerikai piacon is versenyképesek vagyunk. Apró közép-kelet-európai vállalkozást vezetve ezt óriási szakmai elismerésnek tartom – mondta az Üzletemnek Kókai Dávid, a WLWYB alapítója.
okt. 18
9:34
Virág Barnabás: pénztörténeti korszakok határán állunk, a digitális jegybankpénzé a jövő (Portfolio)
Bár a pénzteremtésben sikerült visszatérni az egyensúlyhoz a kereskedelmi bankok szabályozásával, a digitális eszközök a monetáris szuverenitást több apsektusból is fenyegetik. A digitális jegybankpénz a pénz evolúciójának a következő állomása, mely az MNB szerint nem veszélyezteti a kétszintű bankrendszer működését – mondta a Portfolio Future of F
okt. 18
9:36
Tovább szakad a gázár, június óta nem volt ilyen olcsó (Portfolio)
A hét második napján is folytatódik a gázár esése a holland TTF gáztőzsdén, miután a vártnál enyhébb lehet a tél a kontinensen, ami segíthet a fogyasztás mérséklésében, emellett pedig az európai gáztárolók is közel maximális telítettségben vannak. Szintén a mai napon érkezhetnek újabb fejlemények az árplafonnal kapcsolatban is, miután az Európai Bi
okt. 18
9:36
Egyre többen vásárolnak új autót Európában (vg.hu)
Tavaly a csiphiány miatt a vártnál rosszabbak voltak eladás statisztikák.
okt. 18
9:39
Röplabdás jogokkal erősített a Network4 (MMonline)
Újabb értékes sportjoggal gazdagodott a Network4 kínálata. A műsorszolgáltató sportcsatornái közvetíthetik 2022 és 2025 között a férfi és női röplabda Bajnokok Ligája összes magyar vonatkozású mérkőzését és a két sorozat döntőjét. Az első meccsekre már nem is kell sokat várni, hiszen a Vasas Óbuda női együttese hamarosan megkezdi szereplését a BL-s
okt. 18
9:42
Hónapokra bezár a Hungária hotel (Infostart)
A Danubius Hotels lehetőségei szerint kihasználja a válság szülte kényszert - felújításra.
okt. 18
9:42
Pluszban nyitottak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
okt. 18
9:42
Túljegyzéssel zárult a Masterplast részvénykibocsátása, több mint 9 milliárd forintot von be a cég (Portfolio)
Sikeres lett a Masterplast részvénykibocsátása – derül ki a vállalat ma reggel közzétett tájékoztatásából. Az új törzsrészvények kibocsátási ára 4100 forint, és 2 249 352 darab részvényt bocsát ki a vállalat, ami azt jelenti, hogy túljegyzésre került sor. Ezzel több mint 9,2 milliárd forintnyi forrást von be a Masterplast, ami a menedzsment által k
okt. 18
9:42
TIM: A versenyképes vállalkozásokért fog össze a technológiai tárca és a budapesti iparkamara (hirado.hu)
A távlatos együttműködés mellett már a jelenlegi feladatokban is szerepet vállal a kamara.
okt. 18
9:42
USA: háborús bűn az iráni drónok bevetése Ukrajnában (vg.hu)
Hétfőn és kedd hajnalban folytatódott az ukrán városok elleni légicsapások sorozata, miközben több uniós külügyminiszter hétfőn szankciókat sürgetett Irán ellen, amiért drónokkal segíti Oroszországot.
okt. 18
9:44
Jól kezdi a napot a magyar tőzsde (Portfolio)
Mind a négy hazai blue chip pluszban van a nyitást követően, az emelkedést az OTP vezeti.
okt. 18
9:45
Mezőgazdasági pályázatfigyelő - 42. hét (Magyar Mezőgazdaság)
Megjelent a feldolgozóipari kkv energiaköltség- és beruházási támogatási programja. A feldolgozóipari mikro-, kis- és középvállalkozások október, november és december havi energiaköltségeik, valamint energiahatékonysági beruházásaik támogatására pályázhatnak október 20. és december 15. között.
okt. 18
9:48
Nincs megállás: tovább folytatódik az emelkedés a tőzsdéken (Portfolio)
A tegnapi napot komoly emelkedéssel zárták a vezető amerikai részvényindexek, miután kimondottan pozitív felütéssel indult a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon, és a dollár negatív irányú korrekciója is tovább folytatódik az elmúlt hónapok erősödése után. Ma reggel Ázsiában is pozitív volt a hangulat és Európában is pluszban vannak a vezető
okt. 18
9:51
Hogyan csökkentik az energiaköltségeket a korszerű raktártechnikai megoldások? (Transpack)
Hűtött raktárakban ajtónyitáskor nagy az energiaveszteség, ami jelentősen csökkenthető a Rite Hite gyorskapuval.
okt. 18
9:54
Új típusokkal közeledik a kínai autóóriás Magyarország felé (Infostart)
A vállalat egy anyacéggel már jelen van Magyarországon, most az autóik is elérhetők lesznek.
okt. 18
9:54
Nálunk csökkent a forgalomba helyezett új autók száma, az EU-ban nőtt, a németeknél brutálisan (Piac és Profit)
Szeptemberben már sorban a második hónapja emelkedett az egy évvel korábbihoz képest a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA jelentése szerint.
okt. 18
9:54
Kevés lesz az állami nyugdíj, de egyre kevesebben képesek félretenni idős korukra (Adózóna)
Jelentősen nőtt az öngondoskodást fontosnak tartók aránya a magyar felnőtt lakosság körében, ugyanakkor emelkedett azok száma is, akik úgy gondolják, hogy nem tudnak nyugdíjas éveikre takarékoskodni – derül ki a K&H biztos jövő index nevű, negyedévente készülő reprezentatív kutatásából.
okt. 18
9:54
Legyen óvatos a fülbajok házilagos kezelésével! (ProfitLine)
Enyhébb fülpanaszok esetén sokan szeretnék megúszni a fül-orr-gégészeti vizsgálatot, és inkább internetről, más sorstársak tanácsaira hallgatva, “népi bölcsességekre” alapozva próbálják kúrálni magukat.
okt. 18
10:00
Európában nyomulna előre a népszerű kriptotőzsde (Portfolio)
A Coinbase kriptotőzsde a német Solaris digitális eszközökkel foglalkozó cég volt operatív igazgatóját, Daniel Seifertet nevezte ki az európai régióért felelős ügyvezető igazgatójának - írja a Finextra.
okt. 18
10:00
Tovább tombol a rezsirémálom: bezárásra kényszerült az ország legnagyobb szállodája (Pénzcentrum)
A Danubius Hotel Hungariában november 1-jétől előreláthatólag 2023. február 28-ig átmenetileg üzemszünet lesz. A döntést az indokolja, hogy a 499 szobával rendelkező hotelt a jelenlegi foglaltsági előrejelzések mellett nehezen lehet hatékonyan üzemeltetni a téli szezonban - írja a turizmus.com.
okt. 18
10:00
A 4iG-é lett az INNObyte (vg.hu)
.
okt. 18
10:06
Elkezdődött a Portfolio Future of Finance 2022 konferenciája (Portfolio)
Milyen lesz a bankolás, a fizetés, a hitelezés, a biztosítás és a vagyonkezelés 5, 10 vagy 20 év múlva? – erről szól a Portfolio legújabb, Future of Finance konferenciája, amelyre a pénzügyi szektor minden szegletéből érkeztek előadók és résztvevők. Az eseményről a nap folyamán élőben tudósítunk.
okt. 18
10:08
Odaszúrt a jegybankár a brit kormánynak: Ez vár mindenkire, aki szembemegy a valósággal (Portfolio)
A francia központi bank vezetője arra figyelmeztetett, hogy a brit kötvénypiacokon a közelmúltban tapasztalt zavarok jól mutatják, hogy a kormányok mire számíthatnak, ha szembemennek a jegybanki szigorításokkal - írja a Financial Times.
okt. 18
10:09
Az adathalászat veszélyeire figyelmeztetnek (MMonline)
Az elmúlt időszakban tovább szaporodtak az adathalász kísérletek, miközben a kiberbűnözők egyre kifinomultabb módszerekkel és egyre többféle szektorban próbálkoznak. A felhasználók védelméért október közepétől folytatódik az ORFK szakmai támogatásával és a legnagyobb iparági szereplők bevonásával megvalósuló országos figyelemfelhívó kampány. A koro
okt. 18
10:12
Elkeserítő mértékben nő a szegénység Ukrajnában (vg.hu)
Az előrejelzések szerint jövő év végére az ország több mint fele elszegényedhet.
okt. 18
10:18
Zuhan a gázár: négy hónapja óta nem volt ilyen olcsó (Privátbankár)
Végre megint egy jó hír.
okt. 18
10:18
Pluszpénzt kapnak a Mercedes dolgozói (Piac és Profit)
A rezsiárak emelkedése miatt egyszeri juttatásban részesülnek a munkavállalók.
okt. 18
10:18
Fenntarthatatlan mértékben fogyasztja a természeti erőforrásokat az emberiség - Mit tehetünk magánemberként? (Portfolio)
A helyiek körében Kierrätyskeskus néven ismert, magyarul újrahasznosító központként fordítható egységek mára szerves részei a finnek mindennapjainak. A természeti erőforrások fenntarthatatlan mértékű fogyasztásának visszaszorítására, a termékek újrahasználatának és újrahasznosításának népszerűsítésére, és a fenntarthatósággal kapcsolatos oktatási t
okt. 18
10:18
Hatalmas túljegyzéssel zárult a Masterplast részvényjegyzése (Azenpenzem)
A várakozásokat felülmúló sikerrel zárult a Masterplast nyilvános részvénykibocsátása október 14-én. A tőkeemelési tranzakcióban a társaság 4100 forintos áron, közel 2,25 millió új részvény kibocsátásáról döntött, így összesen több mint 9,2 milliárd forint tőkét von be.
okt. 18
10:21
A szellemitulajdon-védelem terén is tudatos agrárszakemberekre van szükség (Magyar Mezőgazdaság)
Az agrárszektor számára lényeges szerepe van a tudatos szellemitulajdon-védelem alkalmazásának, emiatt már az oktatási tananyagnak is fontos részét kell képezze a felsőoktatásban.
okt. 18
10:24
Magyar borászsiker a világ egyik legrangosabb borversenyén (Agroinform)
A II. Golden Vines Awards díjkiosztó ünnepségén két díjat is kaptak.
okt. 18
10:24
Régiós terjeszkedésre is ösztönöznék az építőipari cégeket (vg.hu)
Új szakasz kezdődik a hazai építőiparban, elkészült az új állami építési beruházási kerettörvény, amely várhatóan már októberben az Országgyűlés elé kerül.
okt. 18
10:30
Új szabály hozhat komoly áremelést: rengeteg üzlet húzhatja le a rolót emiatt jövőre (Pénzcentrum)
Alig több mint két hónapja maradt a hazai vendéglátóhelyeknek, hogy ahol még hiányzik, beszerezzék a szükséges eszközöket, melyek segítségével csatlakoznak az NTAK rendszeréhez és valós időben tudnak adatokat szolgáltatni a forgalomról. A szakmai szervezetekkel az egyeztetések elindultak, de az éttermek, cukrászdák büfék tulajdonosai, üzemeltetői k
okt. 18
10:30
Revolúció és evolúció - Elárulta a fintech guru, hogyan lehet felismerni az igazi innovációkat (Portfolio)
„A jövő elkezdődött? Múlt-, és jövőkép a lakossági fizetések piacán” címmel tartott előadást Future of Finance konferenciánkon Gauder Milán, amelyben sorra vette az elmúlt évtizedek nagy innovációit és amiket annak gondoltunk. Előadásában támpontokat adott ahhoz, hogy miképpen érdemes szerinte viszonyulni a forradalmi változásokhoz és a folyamatos
okt. 18
10:32
Hiába erősödött meg a forint: mégsem érdemes a párnahuzatban tartani (Pénzcentrum)
Móró Tamás, vezető stratéga szerint kénytelenek vagyunk hozzászokni ahhoz, hogy ingadozik a magyar forint, aminek két oka van: az egyik a magyar kamatszint, ami elmondása szerint már a világon a legmagasabb, a másik, hogy a földgáz ára elkezdett esni a világpiacon számolt be az RTL Reggeli.
okt. 18
10:33
Szántóföldi gyomnövény: csattanó maszlag és talajigénye (Agrofórum)
A csattanó maszlag (Datura stramonium) a burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozik. Közép- és dél-amerikai származású, ahol az indiánok kultikus növénye volt, erősen mérgező növény. Kezdetben leginkább szemétdombokon, trágyarakások közelében, disznólegelőkön tenyészett, de napjainkban a szántókon is elterjedt faj. Akár néhány mag elfogyasztása
okt. 18
10:33
Kamatstop nélkül már drága személyi kölcsön árban törlesztenének a lakáshitelesek (Üzletem)
A legutóbbi jegybanki döntés óta újra megugró referenciamutatók miatt kamatstop nélkül az érintett jelzáloghitelesek már 19-20 százalékos kamattal fizethetnék a kölcsönüket.
okt. 18
10:36
Összefogtak a versenyképes vállalkozásokért (Piac és Profit)
Meglévő szoros és eredményes munkakapcsolatát magasabb szintre emeli a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). Palkovics László tárcavezető és Nagy Elek, a BKIK elnöke a két szervezet hosszú távú stratégiai együttműködéséről írt alá megállapodást.
okt. 18
10:36
Hozzánk menekülhetnek az infláció elől a szolgáltatóközpontok (vg.hu)
A költségcsökkentési kényszer nyomán új szereplők jöhetnek.
okt. 18
10:38
Megszólalt az MNB: egyre kockázatosabb a lakáspiac (vg.hu)
A lakossági hitelállomány legfeljebb 5-10 százaléka esetén a hitelkockázat érdemben nőhet – mondta Szakács János, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.
okt. 18
10:39
A Kite Zrt. második őszi terményes podcastja – Most a búza és a repce kerül a rivaldafénybe (Agrárágazat)
Újra elemezzük az ukrán helyzetet terménykereskedelmi szemontból, mely még november 20-ig stabilnak látszik.
okt. 18
10:48
Elengedik a diákhitelt - 40 millió ember lehet érintett (ProfitLine)
Az amerikai kormány megkezdte a kérelmek befogadását diákhitel elengedési programjára, melynek keretében akár 20 ezer dollárral is csökkenhet a visszafizetendő összeg.
okt. 18
10:48
Szintet lép Közép-Európa első számú divatmárkája (vg.hu)
Sanghajban nyitotta meg legújabb üzletét a Nanushka, amely már aktívan vizsgálja a japán, koreai, tajvani és más délkelet-ázsiai terjeszkedés lehetőségeit is.
okt. 18
10:51
Sosem fogyott annyi benzin a magyar kutakon, mint idén (rtl.hu)
41 százalékkal több 95-ös benzin fogyott az első negyedévben, mint tavaly.
okt. 18
10:54
Az MNB bemutatta a bankrendszert érintő legnagyobb kihívásokat: egyre sürgetőbb a klímakockázatok kezelése (Portfolio)
A bank rendszer az elmúlt időszak legnagyobb kihívásai - a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk, az orosz-ukrán háború és az energiaválság – közepette is hatékonyan tudta betölteni a gazdaságfinanszírozó szerepét, amelyhez az MNB makroprudenciális keretrendszere nagyban hozzájárult – derül ki az MNB makroprudenciális jelentéséből. A növekedési

Keresés