2022. október 6. csütörtök

okt. 6
16:39
A végzős hallgatók elbúcsúztak az alma matertől (Agrofórum)
A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán idén októberben is átélhetik az évszázados múltra visszatekintő, mára már a Győr-Moson-Sopron megyei értéktár részét képező valétálást. Az október 15-i esemény apropójából az egyik leglátványosabb gazdászhagyományt elevenítjük fel.
okt. 6
16:39
15-20 százalékos infláció mellett már kezd érdekes lenni, amiről a bitcoin ígérete valójában szól (Forbes)
Felértékelődik-e a ma válságai miatt a decentralizált pénzügyi rendszer és mit tud a bitcoin, amit más nem?
okt. 6
16:41
Augusztusban jelentősen visszaesett a cseh kiskereskedelem (TőzsdeFórum)
Augusztusban éves szinten 8,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Csehországban a júliusi 7,9 százalékos csökkenés után - közölte a cseh statisztikai hivatal csütörtökön Prágában.
okt. 6
16:42
Ha ezt meglépi az EU, Putyin minden csapot el fog zárni (Privátbankár)
Az EU-ba importált gáz árának maximálása lesz a holnapi prágai informális EU-csúcs egyik fő témája. Az intézkedés egyik célja az árcsökkentés lenne, a tagállamok azonban korántsem egységesek. Putyin figyelmeztetett: ha Brüsszel árplafont vezet be az orosz gázra, Moszkva minden energiahordozó szállítását le fogja állítani.
okt. 6
16:42
Kandírozott gyömbért hívott vissza az Auchan (ProfitLine)
Az Auchan visszahívta a 100 grammos kandírozott gyömbér termékét aflatoxin szennyezettség gyanúja miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
okt. 6
16:42
Az Alteo fogja üzemeltetni és karbantartani a BC Power új erőművét (Portfolio)
Az Alteo fogja üzemeltetni és karbantartani a BC Power új erőművét, miután hosszútávú szerződés jött létre a felek között - közölte az Alteo.
okt. 6
16:48
Aki a kultúrába fektet a jövőről gondoskodik (Portfolio)
Egy hét múlva, október 7-én kezdődik a HVCA-Portfolio Investment Conference 2022, amely a közép-és kelet európai kockázati tőke, magántőke befektetési szektorok egyik legjelentősebb regionális fóruma. A Portfolio a rendezvény meghívott előadóját, Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját kérdezte a zenekar sikereiről, a folyamatos
okt. 6
16:48
Itt a lista: komoly fennakadások lesznek ezeken a magyar autópályákon - ezt jobb ha tudják az autósok (Pénzcentrum)
Több szakaszon is útborkolatot cserélnek a magyar autópályákon, ezért fennakadásokra kell számítani. Ahol lehetséges, éjjel dolgoznak majd - írta a közleményében a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
okt. 6
16:48
Nőnek a kínai befektetések az orosz Távol-Keleten (vg.hu)
Az orosz Távol-Kelet gazdag természeti erőforrásokban.
okt. 6
16:54
Nézd meg, milyen feltételekkel tudsz hitelt felvenni a Széchenyi Max Beruházási programban! (Agroinform)
Meghirdették a kedvezményes kamatozású Széchenyi MAX Beruházási hitelkonstrukciót.
okt. 6
16:54
Hosszú távra szerződött az Alteo a BorsodChem leányával (vg.hu)
.
okt. 6
16:56
Zalában megvannak a számok. Íme a napraforgó és a kukorica átlaghozama! (Agroinform)
A betakarítás mellett az őszi kalászosok vetése is folyamatban.
okt. 6
16:57
Tibor Dávid: A fel nem használt energia a válság után is luxus lesz (Forbes)
A magyar tőzsde feltörekvői nem arra készülnek, hogy 2023-ban vége lesz a válságnak.
okt. 6
17:00
Egy szegednyi embert vesz fel karácsonyra az Amazon (Portfolio)
Mintegy 150 ezer dolgozó felvételével készül az Amazon.com a karácsonyi időszakra, hasonlóan a tavaly évvégi bővítéshez, annak ellenére, hogy az értékesítések lassulnak és az előrejelzések szerint az ünnepi vásárlási szezon sem lesz túl erős – írja a Bloomberg.
okt. 6
17:00
Nyugdíjprémium 2022: nem jó hír ez a magyar időseknek, kisebb összeg érkezhet a vártnál (Pénzcentrum)
Kijött végre a rendelet, amely meghatározza a novemberi nyugdíjprémium mértékét. Nem várhatnak azonban nagy összeget a magyar nyugdíjasok: a legtöbben 10 ezer forintot kapnak, a legalacsonyabb ellátásban részesülők pedig ennél is kevesebbet. Ez az összeg közelében sincs a tavaly egységesen kifizetett 80 ezer forintos prémiumnak, de elmarad azoktól
okt. 6
17:12
Magyarország számára véget ért az aranykor (Piac és Profit)
A hazai gazdaság zsugorodását várja 2023-ra szokásos őszi elemzésében az Atradius hitelbiztosító. A tanulmány szerint az idei évben még pozitív lesz a magyar GDP, de jövőre recesszióval számolnak az elemzők. A válság reálgazdasági hatásai nyomán a közép-európai vállalatok költségcsökkentési kényszerhelyzetbe kerülnek, és egyes szektorokban tömeges
okt. 6
17:18
Kezd úrrá lenni a pánik az EKB-n is: akár a gazdaságnak is odavernek, ha ezzel legyőzik az inflációt (Portfolio)
Az Európai Központi Bank szeptember 7-8-i ülésén a jegybankárok kifejezték aggodalmukat arról, hogy a magas infláció állandósulhat, és szükségessé tették a további agresszív monetáris szigorítást akár a reálgazdasági lassulás ellenére - áll az EKB legutóbbi ülésének jegyzőkönyvében.
okt. 6
17:18
Időjárás: Mikor lehet traktorral újra a földekre menni? (Agroinform)
Meddig száradnak, szikkadnak a talajok?
okt. 6
17:20
Pécsett is leállt a szemétszállítás (Portfolio)
Október 6-án hajnalban a Biokom NKft. szállítási üzemének 91 dolgozója előzetes bejelentés nélkül megtagadta a munkát. A gyakorlatban ez azokat a munkavállalókat jelenti, akik Pécsett a kommunális hulladék elszállítást végzik - írta Péterffy Attila pécsi polgármester egy Facebook-bejegyzésben.
okt. 6
17:21
Jó idő a mezőgazdasági munkákhoz (Magyar Mezőgazdaság)
A hét első napjaiban néhol előfordult még gyenge eső, zápor, de a megelőző időszakhoz képest jelentősen csökkent a csapadék, így a jellemzően napos, gyakran szeles időben a talajok felszín közeli része kissé száradni, szikkadni tudott, és folytatni lehetett betakarítási illetve vetési munkákat. A folytatásban is nagyrészt száraz időre van kilátás a
okt. 6
17:22
Nem elég nagy az infláció? Most még az olajkartell is rátesz egy lapáttal! (Portfolio)
Februárban kitört az ukrajnai háború, általános pánik söpört végig a tőkepiacokon, és jöttek az embargók is az orosz energiatermékekre, ezek mind olyan tényezők, amik felfelé hajtották a már korábban is emelkedő energiaárakat az év első felében, köztük az olajét is. A gazdasági visszaeséstől való egyre nagyobb félelem azonban erélyes lépésekre sark
okt. 6
17:24
14,4 százalékkal nőtt az ipari termelés (Adózóna)
2022 augusztusában az ipari termelés volumene 14,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, olvasható a KSH honlapján. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 9,3 százalékkal emelkedett. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy 2022 augusztusában kettővel több munkanap volt, mint az előző év azonos hónapjában. A szezonálisan
okt. 6
17:24
A cseh korona az egér, a piac a macska, és el fogja kapni (vg.hu)
Két hét alatt annyi devizát adott el a cseh jegybank, mint a magyar devizatartalék egynegyede.
okt. 6
17:30
Miért nem sikeresek globálisan a magyar fintechek? (Portfolio)
A Portfolio Banking Technology 2022 konferenciájának záró panelbeszélgetésén a hazai és régiós fintech trendekről volt szó. Faluvégi Balázs, a Magyar Fintech Szövetség volt elnöke és a Blue Walev Nonprofit Kft. alapítója kérdezte Fischer Andrást, az OTP innovációs igazgatóját; Harlan Cuckburnt, a Flavor of Fintech c. könyv szerzőjét; Ivan Dovicát,
okt. 6
17:30
Három magyar topséf is a világlegjobbak között (vg.hu)
A The Best Chef Awards díjátadót 2017. óta, immáron 6. éve rendezik meg, idén Madrid volt a házigazda.
okt. 6
17:33
A MERKUR bevetési egység fogta el a számlagyár igazgatóját (Üzletem)
Több mint másfél milliárd forint adót csalt el egy biztonsági őröket foglalkoztató számlagyáras bűnszervezet. A NAV nyomozói tizennyolc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot őrizetbe vettek, a Szombathelyi Járásbíróság mind a hat fő letartoztatását elrendelte.
okt. 6
17:36
"Csak imádkozni és tüntetni tudunk" - videós összefoglaló a tanárok tüntetéséről (Privátbankár)
Kollégáink október 5-én reggel és délután is a tüntetések, tiltakozási akciók helyszínén voltak, ahol diákokkal, szülőkkel és tanárokkal is beszélgettek a kialakult helyzetről. A problémákról és arról, milyennek látják az oktatás és a tanárok helyzetét.
okt. 6
17:36
Többségében a nők döntenek a pénztárnál, még ingatlanvásárlásnál is (TőzsdeFórum)
Túlnyomó részben a női fogyasztók határoznak a családok vásárlásainál, legyen szó élelmiszerről, gyógyszerről, utazásról vagy ingatlanvásárlásról – derül ki a B2W (Business To Woman) Akadémia több mint háromezer magyar nő megkérdezésével készült friss kutatásából. Pálfi Éva női marketing szakértő szerint a magyar cégek többsége nem tekinti elég kom
okt. 6
17:36
Reng a holland Groningen, ezért nem dob mentőövet Európának (vg.hu)
Egész Európa gázellátásán ülnek a hollandok.
okt. 6
17:38
Átértékelődnek a fővárosi agglomeráció települései (TőzsdeFórum)
Tavaly folytatódott a főváros körzetének „fánkosodása”: míg középen egyre apad Budapest lakossága, a környező települések lélekszáma tovább duzzad az újonnan betelepülőktől. E nyereségen azonban korántsem egyenletesen osztozik a Budapest agglomerációját alkotó 80 település. A legfrissebb statisztikai adatok alapján új költözési irányok látszanak ki
okt. 6
17:40
Nem tud talpra állni a Meta (TőzsdeFórum)
Napi Lokális aljától próbál elrugaszkodni az elmúlt egy hétben a Meta árfolyama, a kísérleteket azonban érdemi siker nem koronázta, néhány százalék pluszt sikerült csak kicsikarni a korrekcióból, érdemi ellenállás közelébe nem került a jegyzés. A technikai képben sincs így egyelőre érdemi változás, lényegében oldalazva, sávozva konszolidálja a korá
okt. 6
17:42
Nem akárhol álltak ki a magyar pedagógusok mellett – kép (Menedzsment Fórum)
A kiállást nemzetközi helyszínre vitték.
okt. 6
17:42
Kifizette a fővárosi számlákat a nemzeti hulladékgazdálkodási társaság (ProfitLine)
A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nél (Nhkv) nincs lejárt, kifizetetlen szolgáltatási számlája a fővárosi hulladékszállítást végző cégnek, az Nhkv évek óta minden szolgáltatási számlát határidőben vagy határidő előtt kifizet - közölte a vállalat szerdán.
okt. 6
17:42
Eséssel zárt a magyar tőzsde (Portfolio)
Ma leginkább vegyes mozgásokat lehetett látni a tőzsdéken, ezzel összehangban a magyar piacon sem látszott jelentős elmozdulás, és a BUX mérsékeltnek mondható eséssel fejezte be a napot.
okt. 6
17:42
Ellenállásig tudott csak korrigálni a Google (TőzsdeFórum)
Napi A 96 dollárnál elért lokális aljat követően szép felpattanás látszik a Google árfolyamában, ami a csütörtöki kereskedés elején már a 20 napos mozgóátlag fölé segítette a jegyzést. A momentum ez alapján egyelőre kitart a vevők oldalán, de fontos figyelni a 105 dollárnál található letörési szintre, ami még szintén az erősödés útjába állhat. Amen
okt. 6
17:44
Navracsics Tibor: nehezebb a dolgunk a helyreállítási programnál, lehívnám a hitelt is (Portfolio)
A 2021-2027-es felzárkóztatási pénzeknél könnyebb a dolgunk, mert ezek kapcsán csak az Európai Bizottsággal kell megállapodnunk és a jogállamisági eljárásban vállalt 17 intézkedésen túl már nem jöhetnek újabb elvárások, „a helyreállítási forrásoknál viszont annyival bonyolultabb a helyzet, hogy az EB csak javaslattevő, döntenie végül az Európai Tan
okt. 6
17:44
Mozgóátlagaiba ütközött az Amazon (TőzsdeFórum)
Napi Látványosan kifog a héten a 20 és 200 napos mozgóátlag az Amazon árfolyamán, a 112 dollártól érkező gyors felpattanás falba ütközött ezeknél az ellenállásoknál. Csütörtökön is egyelőre csak távolodik az akadálytól a jegyzés, így egyelőre nem tud további pozitív jelzés jönni a napos grafikonon, ami a pesszimista várakozásokat tarthatja előtérbe
okt. 6
17:45
Hektár: Aszály a vizek országában – Öntözésről, vízmegtartó gazdálkodásról, vízrendezésről (Agrofórum)
A Hektár podcast negyedik adásában ezúttal az öntözésről, a vízmegtartásról, az aszályról és a vízgazdálkodásról beszélgetünk 2 órán keresztül - méghozzá 2 stúdióvendégünkkel, és 12 interjúalanyunkkal.
okt. 6
17:45
Itt az új EU-szankció: tilos orosz kriptotárcákról európaira utalni (BitcoinBázis)
Az intézkedések értelmében tilos lesz az orosz kriptovaluta tárcákról az európai tárcaszolgáltatók felé történő minden jellegű kriptofizetés. Az Európai Unió
okt. 6
17:46
Kritikus szint letörése után zuhan a Tesla (TőzsdeFórum)
Napi Amennyire ellenálló volt szeptember első felében a Tesla árfolyama a negatív piaci szentimenttel szemben, most annyira alulteljesít a korrigálni igyekvő részvénypiacon. A 260 dolláros szint erőteljes letörése kifejezetten negatív fejlemény volt a napos grafikonon, egyelőre az alsó Bollinger szalagra tapadva gyengül azóta is az árfolyam. A máju
okt. 6
17:48
Figyelmeztet a brit közműcég: 3 órás áramkimaradások is jöhetnek télen (Portfolio)
Egy nagy brit közműszolgáltató arra figyelmeztette ügyfeleit, hogy legrosszabb esetben akár háromórás áramkimaradások is jöhetnek télen, ha a globális energiaválság súlyosabbra fordul.
okt. 6
17:48
A logisztikai nehézségek felemésztik a kelet-ukrajnai gazdák nyereségét (Agroinform)
A gazdák ilyen feltételek mellett nem hajlandók értékesíteni termékeiket.
okt. 6
17:50
Vissza kell szereznünk a bizalmat a kibertérben, különben nehéz idők jönnek (Portfolio)
A Portfolio Banking Technology 2022 konferenciájának III/B. szekciója a pénzintézeteket érintő kibervédelmi kihívásokról szólt. A témát Bíró Gabriella, az MNB Informatikai Felügyeleti Főosztályának vezetője; Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója és Ragó István, a Erste biztonsági vezetője járták körül.
okt. 6
17:54
Van egy ország, ahol egyszerűen betiltották mától az áremeléseket (Portfolio)
Rendeletben tiltott meg mindenféle áremelést Aljakszandr Lukasenka elnök csütörtökön Fehéroroszországban.
okt. 6
17:54
Több száz négyzetkilométert szabadítottak fel az ukránok Herszon tartományban (vg.hu)
Az ukrán hadisikereket egyelőre nem állította meg az orosz mozgósítás.
okt. 6
18:00
Népszerű édességet hívott vissza az Auchan: meg ne edd, szennyezett! (Pénzcentrum)
Az Auchan visszahívta a 100 grammos kandírozott gyömbér termékét aflatoxin szennyezettség gyanúja miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
okt. 6
18:00
Tömeggyilkosság egy thaiföldi óvodában (vg.hu)
Az elkövető később családjával és magával is végzett.
okt. 6
18:06
Nehéz idők jöhetnek a magyar gazdaságban – vége az aranykornak? (Menedzsment Fórum)
A hazai gazdaság zsugorodását várja 2023-ra őszi elemzésében az Atradius hitelbiztosító.
okt. 6
18:06
Távozik az Opus Global vezérigazgató-helyettese (Portfolio)
Távozik az Opus Global vezérigazgató-helyettese – derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
okt. 6
18:06
Zárásra elvesztette lendületét a BUX (vg.hu)
Pozitívan korrigált a Richter.

Keresés