Megkezdődött a Gellért-hegyi sikló építése érdekében elindított bírósági per a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A jogi eljárást a beruházás megvalósítására vállalkozó Gellérthegyi Sikló Kft. indította azzal a céllal, hogy a bíróság mondja ki, a Fővárosi Önkormányzat idén februárban jogellenesen kezdeményezte a Gellért-hegyi sikló megépítését célz
Nagyobb erőfeszítéseket sürgetett a globális kihívások kezelésében a nemzetközi közösségtől António Guterres ENSZ-főtitkár kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés 77. ülésszakának megnyitóján, azt hangoztatva, hogy a geopolitikai feszültségek akadályozzák a fejlődést.
Az első öt napban 853 ezer címről 1,9 millió személyi kérdőívet küldtek be a népszámlálásra, 10 nap van még online kitölteni - aztán kopogtatnak. A KSH megválaszolta a leggyakrabban felmerülő kérdéseket.
Emmanuel Macron francia államfő az ország első tengeri szélerőmű-parkjának felavatásán csütörtökön bejelentette, hogy "duplájára kell felgyorsítani" a megújuló energiaforrások telepítését, miközben az új nukleáris reaktorok megnyitását is előre kell hozni.
A globális kereskedelem a jövő évben markánsan lassulni fog a magas energiaárak, a növekvő kamatok és a háborúval kapcsolatos zavarok miatt, ami növeli az esélyét egy globális recessziónak – írja a WTO előrejelzésére hivatkozva a Wall Street Journal.
Pénteken volt esedékes az idei év utolsó, előre bejelentett időpontú hitelminősítése Magyarországnak. A Moodys nemzetközi hitelminősítő nem élt a véleménynyilvánítás lehetőségével, hanem csak megerősítette a magyar államadósság besorolását az eddigi Baa2-es szinten. A befektetésre ajánlott kategória második lépcsőfokán áll tehát továbbra is hazánk
Egymás után a második nagy hitelminősítő mondott határozott ítéletet a brit kormány miniköltségvetéséről, amelynek következtében egy hónap alatt legalább 300 milliárd font tűnt el a piacról.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia "AA mínusz" államadós-osztályzatának kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit besorolásokat.
Magyarországon a 2015-ös szintre esett vissza a fizetési fegyelem - közölte az EOS kintlévőség-kezelő és pénzügyi szolgáltató vállalat saját kutatása alapján szerdán az MTI-vel.
"Ez a tél nehéz, de a következő tél nagyon nehéz lehet" – jelentette ki a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezetője az európai gázellátási kihívások kapcsán szerdán Finnországban. Állításának lényege az, hogy bár most szinte teljesen tele vannak Európa-szerte a gáztárolók, de azok a tavasz végére 25-30%-a le fognak ürülni és az orosz szállítások
Az ukrán gabona afrikai és közel-keleti piacainak eléréséért, az export érdekében újranyitott tengeri folyosó biztosítása mellett, az Európába irányuló szárazföldi útvonalak fenntartása, azok bővítése is rendkívül fontossá vált az idei aszály miatt – hangsúlyozta Feldman Zsolt a Hungrail Magyar Vasút 2022 Konferencián.
A Budapesti Közművek keretein belül működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió ismét megküldte az eddig rendezetlen díjtételekről szóló számláit az NHKV Zrt.-nek (Kukaholdingnak), hogy a fővárosi hulladékszállítás újraindulhasson.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia "AA mínusz" államadós-osztályzatának kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit besorolásokat.
2022 augusztusában az ipari termelés volumene 14,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.
Szűkítette a kormány a SZÉP-kártyás pénzek kedvezményes elköltésének határidejét. Két év helyett egy év marad erre, az eddigi összegre pedig csak 2023. május vége.
Tegnap és ma is újra emelkedésbe kapcsolt a holland tőzsdei ár, ugyanis a norvég Troll mezőn kompresszor meghibásodás miatt leállásra kell számítani mától, ráadásul nem is lehet tudni, hogy ez meddig fog tartani.
Szerda este a közlönyben megjelentek azok a rendeletek, amely alapján kiszámolható, hogy a nyugdíjasok novemberben mekkora plusz összeghez jutnak a visszamenőleges emelésnek és a nyugdíjprémiumnak köszönhetően.
Több mint 120 milliárdot. Az állami tulajdonban maradt és a megnőtt villany- és fűtésszámlákkal küzdő ELTE vagy a budapesti Műegyetem többnyire nem kap hasonló támogatást.
Az amerikai tőzsdei kitettséget adó eszközözök sorozatban a harmadik negyedévet zárták jókora mínusszal, alulteljesítve a zászlóshajónak számító S&P 500 indexet is.
Újabb hitelminősítő rontotta Nagy-Britannia államadós-osztályzatának kilátásait - ha végrehajtják a tervezett adócsökkentési és energiaár-támogatási csomagot, villámgyorsan elszáll az államháztartási hiány.
Minden vállalkozás számára fontos tudni, hogy amennyiben egy számlakövetelését határidőben nem vitatja – a fizetésképtelenség vélelme alapján – felszámolási eljárás kezdeményezhető vele szemben. Ennek részleteit a BDT2022.4501. ügy tükrében az alábbiakban mutatjuk be.
A nagyobb bankok többsége továbbra is 1százalék alatti kamatot fizet a lekötött betétekre a lakossági megtakarítók számára, de a MagNet Bank és a Gránit Bank után újabb pénzintézet jelentette be: kétszámjegyű kamatot kínál.
A technológiai és ipari miniszter videóüzenetében arról is beszélt a Majosz zalaegerszegi konferenciáján, hogy Magyarország nemcsak túlélte a pandémia okozta válságokat, hanem megerősödve jött ki belőlük.
Augusztusban már sorban a harmadik hónapban csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az euróövezetben ismertette az európai unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A leginkább előremutató banki technológiákról, azok megvalósításáról szólt a Portfolio csütörtöki Banking Technology 2022 konferenciájának késő délelőtti panelbeszélgetése. Elhangzott: átfogó egyeztetések zajlanak a bankszektor, az MNB és a kormány képviselői között a pénzügyi digitalizáció megkönnyítéséről, felgyorsításáról.
A Portfolio Banking Technology 2022 konferenciájának II/B. szekciójában a felvezető eladások a távmunka kihívásairól és a digitális platformok fejlődését meghatározó trendekről szóltak. Ezt követően a panelbeszélgetésben a szakemberek a banki hiperperszonalizáció kihívásait vitatták meg.
A Budapesti Közművek keretein belül működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió ismét megküldte az eddig rendezetlen díjtételekről szóló számláit az Nhkv Zrt.-nek (Kukaholdingnak), hogy a fővárosi hulladékszállítás újraindulhasson - tájékoztatta a társaság a ProfitLine.hu -t.
A szerda esti közlönyben megjelent kormányhatározat arról rendelkezik, hogy a kormány milyen módon folytatja le a tárgyalásokat az energiaköltségek megugrása miatt bajba került önkormányzatokkal.
3,5 millió tonna betakarított kukoricára számítanak 2022-ben a Kukorica Kör Egyesület szakemberei. A gazdálkodók nagyon nehéz, és tanulságos évet fognak zárni, ami már most bizonyította, hogy a jövőben sokkal jobban oda kell figyelni a talaj vízmegtartó képességére, a talajszerkezetre, a talajéletre, ezek ugyanis stratégiai tényezővé váltak.
Nem érdemes halogatni, ha műszaki cikket szeretnénk vásárolni. Szakemberek szerint semmi nem utal arra, hogy a műszaki cikkek árai csökkennének, így ha valaki laptop vagy asztali számítógép vásárlásán gondolkozik érdemes még az év végi áremelkedés előtt beruházni. Várhatóan hamarosan a szállítási díjak is emelkedni fognak, a webáruházak esetében pe
Az Európai Tanács bizottságának képviselői jóváhagyták a digitális eszközök európai uniós szabályozásával kapcsolatban a kriptoeszközök piacai, azaz a MiCA (Markets
Varga Mihály Facebook-posztjából derül ki, mennyivel terheli meg a költségvetést a most bejelentett rendkívüli nyugdíjemelés és az egyszeri nyugdíjprémium kifizetése.