Megszületett a megállapodás a Budapesti Közművek és a munkavállalók képviselete között a fővárosi hulladékszállítási közszolgáltatás újraindulásáról – olvasható az FKF közleményében.
Megszületett a megállapodás a Budapesti Közművek és a munkavállalók képviselete között a fővárosi hulladékszállítási közszolgáltatás újraindulásáról – olvasható az FKF közleményében.
Augusztusban a vártnál nagyobb mértékben csökkentek a német feldolgozóipar új megrendelései a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint. Az ipar belföldi megrendelései sokkal nagyobb mértékben csökkentek mint a külföldiek, azon belül pedig elsősorban az euróövezeti megrendelések estek vissza.
Ukrajna államadóssága augusztusban 98,03 milliárd dollárra nőtt – közölte a Korrespondent ukrán lap csütörtökön a pénzügyminisztérium adataira hivatkozva. Ugyancsak csütörtökön az ukrán államfő arra kérte a parlamentet, hogy szavazza meg a jegybank élére Andrij Pishnyit, aki korábban egy állami bank vezetője volt.
A fiatal felnőttek most sokkal inkább szenvednek lelki betegségtől, mint a pandémia előtti iőszakban - derül ki a PLOS ONE folyóiratban megjelent új tanulmányból. Emellett kevésbé kellemes és lelkiismeretes társaság lett az övék – számol be a tanulmány eredményeiről a CNBC.
Nyugodt, őszi idő várható a hétvégén: a reggeli pára, köd feloszlása után többórás napsütésre lehet számítani, 20 fok körüli csúcshőmérséklettel. Szombat estétől az északnyugati megyékben előfordulhat záporeső, de vasárnap napközben már csak elvétve lehet zápor
A német szövetségi kormány továbbra sem tervezi az orosz földgáz Németországba szállítására épített Északi Áramlat-2 földgázvezeték beindítását - jelezték szerdán Berlinben.
A Moody's arra számít, hogy a Credit Suisse veszteségei az év végére 3 milliárd dollárra duzzadnak, és ezzel az alapvető tőkéje a kulcsfontosságú 13%-os szint alá csökkenhet - mondta a Moody's vezető elemzője a Reutersnek.
Az Egyesült Államok öt repülőterén elkezdik ebolára szűrni az utasokat, ha azok az érkezésüket megelőző három hétben Ugandában jártak – közölték a hatóságok a CNBC tudósítása szerint.
Sajnos meg kell erősítenünk a hírt; tőlünk független külső körülmények kedvezőtlen alakulása végleg térdre kényszerít bennünket - olvasható a Lövér Szálloda honlapján megjelent közleményben.
A Rail Cargo Hungaria (RCH) december végéig 250 ezer tonna cukorrépát szállít a Magyar Cukor Zrt. gyárába; az idei első cukorrépa-vonat megérkezett Kaposvárra, ezzel megkezdődött a 2022. évi cukorrépakampány - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.
A kormány célja, hogy az energiaválságban is garantálja az ellátásbiztonságot és alacsonyan tartsa a lakossági energiaárakat. Miközben Európa egyes részein az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt az energia elérhetőségében rendszeres fennakadásoktól lehet tartani és drasztikusan megemelkedett az energiahordozók világpiaci ára,
Romániában 4,8 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene az idei első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
A Széchenyi Pihenő Kártyát kibocsátó bank egyszeri, 15%-os díjat számolhat fel a kártyákon lévő fel nem használt bizonyos összegek után - olvasható ki a legújabb veszélyhelyzeti kormányrendeletből, amely lényegesen átírja a SZÉP-kártyákra utalt milliárdok felhasználásának szabályait.