Az egyiptomi font csütörtökön történelmi mélypontra zuhant, miután a hatóságok bejelentették, hogy 3 milliárd dolláros hitelszerződést kötöttek a Nemzetközi Valutaalappal
A STABILO-nak alap célkitűzése, hogy ügynökségi bevonással egy olyan kampányt hozzon létre, amely során a STABILO márka és azon belül a point 88 tűfilc ismertségét és eladásait lehetséges növelni a középiskolások és egyetemisták körében.
Ikermagzatok után még születés előtt is érvényesíthető-e a két gyermekre járó kedvezmény a terhesség 91. napjától érvényesíthető, vagy születés előtt minden esetben csak az egy gyermekre járó kedvezmény érvényes, és csak a megszületett gyermekeknél lehet a kedvezményezett eltartottak számát megadni? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné okleveles köz
A Westinghouse Electric amerikai vállalat fogja megépíteni Lengyelország első atomerőművét – jelentette be a hivatalos döntést a Twitteren Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Tizennyolc önkormányzati bérlakás újult meg és infrastrukturális beruházások valósultak meg Siklós szegregált városrészében egy 756 millió forintos fejlesztési program jóvoltából - közölte a baranyai település önkormányzata az MTI-vel.
A vörös kivi termesztésének francia úttörői, a Vergers Cancel és az Aurières Fruits megkezdte marketingkampányát. Red Passion márkájukkal kívánják fellendíteni a kivi forgalmazását.
Az elmúlt két hónapban a részvénypiachoz vagy az árutőzsdékhez képest viszonylagos nyugalmat tapasztalhattunk a kriptoeszközök piacán, a két legnagyobb forgalmú eszköz, a Bitcoin és az Ethereum volatilitása esetenként kisebb volt, mint más, klasszikus befektetési eszközöké. Mi állhat ennek háttérben, milyen piaci modellek bontakoznak ki, mely eszkö
Maximálják öt százalékban a lakáscélú hitelek kamatát – ezt kéri a kormánytól az Építési Vállalkozók Szakszövetsége. Különben – szerintük - ötödével zuhanhat a kereslet, és emiatt minden tizedik dolgozó elveszítheti az állását az ágazatban. A KSH legfrissebb adatai szerint harmadik hónapja nő a munkanélküliség Magyarországon, a gazdasági lassulás h
Tegnap számoltunk be róla, hogy a 25%-os előirányzott állami rezsicsökkentés miatt miatt november 12-től 366 postahelyen fog szünetelni ideiglenesen a szolgáltatás. Most megjelent a lista is arról, hogy pontosan mely posták fognak érint a bezárás.
Tervezett áramszünetekkel készül a télre Finnország, pedig alig függnek az orosz energiától – írja a Bloomberg. Azonban a rövidülő nappalokkal már a kis súlyú orosz szállítások kiesése is gondot okozhat.
Kihúzták az Ötöslottó 2022/43. heti nyerőszámainak sorsolását, melyet ezúttal is élőben közvetített a Pénzcentrum. Telitalálatos nem volt a héten, így jövő szombaton már 303 millió forintért lehet játszani.
A nyugdíjas artistákat segíti a Fővárosi Nagycirkusz november 6-i Melyiket a kilenc közül? című előadása, amelynek teljes bevételét a rászoruló művészek kapják.
A hosszú hétvégén még nem érezni a borzasztó drágulást és a közelgő válságot a turizmusban, ugyanis a hazai szállodák legtöbbjében telt ház lesz. Novembertől viszont tömeges bezárások jöhetnek az elszálló energiaköltségek miatt számolt be az RTL.
Hatályát veszti az a veszélyhelyzeti rendelet, amelyben a kormány további két évre, 2024 végéig kitolta az 5 százalékos lakásáfa alkalmazhatóságát, de a lehetőség mégis megmarad, mert a parlament előtt lévő adótörvény-módosítás megtartja a kétéves hosszabbítást. Ráadásul valójában 2028 végéig lehet majd élni vele – írja a Bank360.hu.
Komoly visszaeséstől tartanak az építőipar szereplői, ezért azt kérik a kormánytól, hogy maximálja öt százalékban a lakáshitelek kamatát – hangzott el az RTL Híradójában. ha ez nem történik meg, akkor akár munkahelyek tízezrei is veszélybe kerülhetnek.
A Delta Technologies Nyrt. csoportszintű adózott nyeresége 1 milliárd forint lett a 2021-22-es üzleti évben, az előző évi 142 millió forint veszteség után - közölte a társaság
A főváros budai oldalán található kerületek ingatlanpiaca változatos képet mutat. 3 millió forint közeli négyzetméterárú újépítések az I. kerületben, rekordárú panelek a XI. és a III. kerületben, csillagászati összegekért panorámás luxus a XII. és a II. kerületben, feleannyiért csendes, külvárosi hangulat Budafokon. A Duna House ingatlanpiaci körké
Hatályát veszti az a veszélyhelyzeti rendelet, amelyben a kormány további két évre, 2024 végéig kitolta az 5 százalékos lakásáfa alkalmazhatóságát, de a lehetőség mégis megmarad, mert a parlament előtt lévő adótörvény-módosítás megtartja a kétéves hosszabbítást. Ráadásul valójában 2028 végéig lehet majd élni vele – írja a Bank360.hu.
Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Konstrukció keretében hamarosan elérhetővé válik a mezőgazdasági termelők számára a rendkívül kedvezményes kamatozású, szabad felhasználású forgóeszköz hitel a KAVOSZ Zrt. által működtetett regisztráló irodákban, illetve a forgalmazó bankoknál.
Az Európai Bizottság elfogadta az állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes válságkeret módosítását, amely lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy az állami támogatási szabályokban előirányzott rugalmassággal élve az Ukrajna elleni orosz háború kontextusában is támogassák vállalkozásaikat.
A budai vállalkozások támogatását, a helyben vásárlás előre mozdítását, a közösségépítést és a környezettudatosabb vásárlás népszerűsítését tűzte ki célul a Vegyél Budait! kezdeményezés, amelyet a Vállalkozók a Polgári Értékekért Egyesület valósított meg idén.