Mától lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában a Masterplast új részvényeivel, miután a nyilvános részvény jegyzés, illetve aukciós értékesítés sikeresen lezárult 2022. október 14-én. A 9,22 milliárd forint összegű tőkebevonást a Masterplast növekedési és jövőépítési stratégiájában szereplő következő jelentős lépésre fordítja
Biztos megtörtént már veled is, hogy felébredtél, felöltöztél, elmentél a munkahelyedre és a kollégádra pillantva észrevetted, hogy pont ugyanolyan felső
gyeztetésre hívta a pedagógus sztrájkbizottság képviselőit november 7-re a közoktatásért felelős államtitkár - jelentette be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője sajtótájékoztatón Budapesten.
Egy hat évvel ezelőtt kezdődött összefonódási ügyben döntött 24/2022. számú határozatában az Alkotmánybíróság. A döntés részletei a Magyar Közlöny 2022/173. számában olvashatók.
A régi katásoknak a kataalanyiság megszűnése miatt bankszámlacsomagjukat is érdemes, sőt sok esetben elkerülhetlen lehet megváltoztatni. Szerencsére az elterjedt vélekedéssel szemben a vállalkozói számlák sem feltétlen drágák és sokaknak továbbra is lehetősége marad lakossági bankszámlán keresztül vezetni pénzforgalmukat.
Egy fakitermeléssel foglalkozó cég képviselője tett feljelentést a rendőrségen ismeretlen személy ellen, aki 2022. október 10-e és 23-a között Küngös külterületéről az általuk kitermelt fát eltulajdonította.
Luxusingatlan-adót vezetett be a Fővárosi Önkormányzat. A rendelet ugyan csak a Margitszigetre vonatkozik, de a főpolgármester szerint mégis nagy a jelentősége, mert mintát ad a kerületeknek.
A magyarok döntő többsége úgy látja, hogy a közeljövőben az emelkedő élelmiszerárak lesznek a legnagyobb hatással a mindennapi életükre – derül ki az Edenred Food Barométer legfrissebb, hazai felméréséből. A válaszadók több mint négyötöde ugyanakkor arra is odafigyel, hogy egészségesebben táplálkozzon, miközben 94 százalékukat az élelmiszer-pazarlá
A DM-KER ma részvényvisszavásárlási aukciót tart, amely miatt felfüggesztették a részvények kereskedését 10 órától. A kereskedési idő első órájában viszont még lehetett szabadon kereskedni a papírokkal, és jelentősen emelkedett a jegyzés.
Három hónapja nem volt olyan alacsony a gáz világpiaci ára, mint most – a kormány által „szankciós inflációnak” nevezett folyamat, valamint az energiacégek konspirálásának ellenére. Magyarországra is begyűrűzik az árcsökkenés, de erre még kicsit várni kell. Egyelőre azt a gázt használjuk, amit még korábban, drágábban szeretünk be.
Közzétették a kormányrendeleteteket a napelemek telepítésének új szabályairól. Ezek szerint az október 31-i utáni igénybejelentők már nem táplálhatják be a fel nem használt áramukat a hálózatba. Ezzel együtt egyszerűsödik a kisebb teljesítményű napelem-telepítések engedélyeztetése, kivitelezése – írja a Bank360.hu.
Nagy téteket tett fel a Ford arra, hogy hamarosan teljesen önvezető autókat dobjon piacra, többek között egymilliárd dollárt fektetett az Argo AI nevű, mesterséges intelligenciával foglalkozó startupba, amin most hatalmas leírást hajtott végre.
Az október végéig igényt bejelentők még betáplálhatják a megtermelt napenergiát a villamosenergia-hálózatba, az azután igényt bejelentők saját használatra fordíthatják azt, amíg a hálózatfejlesztés tart. Jóval egyszerűbb lesz a lakossági napelemek beszerelésének engedélyeztetése, a családi kiserőmű kérelmek elbírálása 3 nap alatt megtörténhet
Elindult az átrendeződés a magyar gázpiacon: az elmúlt egy-két hétben az oroszok felől szép lassan csökken a mennyiség, miközben északról és nyugatról egyre több földgáz áramlik. A hétfő zsinórban a hetedik olyan nap volt, amikor 40 millió köbmétert meghaladó mennyiségű földgáz érkezett az országba, októberben minden jel szerint magasabb lehet az i
Vlagyimir Putyin orosz elnök véglegesítette annak a 45, részben külföldi tulajdonban álló oroszországi bank listáját, amelyeknek átmenetileg tilos bizonyos tranzakciókat kötni, a listán szerepel az OTP orosz leánybankja is.
Kedvező munkaerőpiaci adatok láttak csütörtökön napvilágot. A Magyar Bankholding kommentárja szerint az álláskeresők száma ugyan minimálisan bővült, ám továbbra is alacsony, miközben a foglalkoztatottság csúcson van.
Lapértesülések szerint Elon Musk arra készül, hogy amikor átveszi a Twittert, a cég alkalmazottainak nagy részét elbocsátja. Musk tagadja a híreket, írja a Bloomberg.
Szijjártó ígérete szerint már működnie kellene a magyar tengeri kijáratnak. Hogy akkor miért nincs mégsem így, arról óriási semmitmondásban van a kormány.
Az IVSZ és a Women in Technology egy olyan közös pályázatot hirdet, amelyen keresztül a két szervezet példaképeket mutathat a gazdaság szereplőinek és a jövő generációjának. Az IVSZ és a WiTH meglátása szerint a hazai infokommunikációs szektorban meglehetősen alulreprezentált a női digitális szakemberek száma, akik pedig jelentősen hozzájárulnak mu
2022 szeptemberében a munkanélküliek száma 185 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék, a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 708 ezer fő volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A mindenszentek ünnepe és a halottak napja alkalmából november 2-áig este nyolc óráig lesznek nyitva a fővárosi temetők - tájékoztatta a Budapesti Közművek temetkezési divíziója csütörtökön az Mti-t.
Szeptemberben 185 ezren voltak állás nélkül, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékos volt. A július-szeptemberi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 178 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A világjárványoktól és energiaválságoktól tartanak leginkább a magyar cégvezetők az Ericsson üzleti ellenállóképességet vizsgáló legfrissebb jelentése szerint.
Kétségtelen, hogy október 27-én 75 bázisponttal emeli irányadó kamatát az Európai Központi Bank, és további emelésekre kötelezi el magát. Azonban az várható, hogy a jövőbeni emelések mértéke nem sokáig fognak kitartani és már decemberben lefelé fog tendálni, amikor az EKB frissíti makrogazdasági előrejelzéseit. Így decemberben valószínűleg 50 pont
A pikkelysömörrel élő betegek akár egyharmadánál is kialakulhat pszoriázisos artritisz (PsA) a betegség ízületi gyulladással együtt járó formája, de csak háromból egy érintett van tisztában a pikkelysömör és a pszoriázisos artritisz közötti összefüggéssel. A korszerű terápiák segítségével a pszoriázis és társbetegségei hatékonyan kezelhetők, tartós
A hazai családi kis- és középvállalkozások túlnyomó többsége csupán egyetlen cég, jellemzően egy Kft testesíti meg, a KKV felsőbb régióiban azonban számos cégből álló cégcsoport formájában működnek. Hogyan jönnek létre a cégcsoportok, és mi indokolja? Mikor érdemes cégcsoport létrehozatalába kezdeni? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Idén 25 éve, hogy elindultak itthon az országos kereskedelmi csatornák, a BrandMania stábja pedig utánajárt, hogyan tarolták le a piacot és mi a titka azóta is töretlen sikerüknek. A műsor második felében pedig már a jövő is bemutatkozik, kiderül, hogy az adat és technológia hogyan alakítja át a televíziózás világát. A piacvezető tévétársaságok sor
A leállított állami beruházások, az építőipari költségek emelkedése, és a magas energiaárak miatt nagyon nehéz év elé néz az építőipar. A gyors drágulási ütem miatt az ingatlanfejlesztői ajánlatok árait már csak 30 napig tudják garantálni - hangzott el az MNB Kereskedelmiingatlan-piaci jelentésének ismertetésén. A kisebb megtérülési hozamok és az
Kedvező munkaerőpiaci adatok láttak csütörtökön napvilágot. A Magyar Bankholding kommentárja szerint az álláskeresők száma ugyan minimálisan bővült, ám továbbra is alacsony, miközben a foglalkoztatottság csúcson van.
Társtettesként elkövetett rablás miatt fegyházbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Törvényszék azt a két férfit, aki 2014-ben részt vett egy luxusórákat forgalmazó budapesti üzlet kirablásában
„Azt kerestük, hogy milyen helyes gyakorlatokat vehetnénk át azon országok tapasztalataira építve, amelyek előrébb járnak a kkv-szektor digitalizálásban” – mondja Szabó Zoltán Kázmér, a VOSZ Digitalizáció és Informatikai Szekciójának vezetője.
Világszerte 629 070 104 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 584 130 – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem magyar idő szerint csütörtök reggeli adataiból.
Idén már hatodszor adott ki profitfigyelmeztetést, a francia energiacég, az EDF, a cég most azt közölte, hogy a korábban vártnál is nagyobb veszteséget okozhat az, hogy az év során hosszú ideig több atomreaktora is leállásra kényszerült, írja a Reuters.
A BioTechUSA-cégcsoport tizenötmillió forint értékű támogatásban részesítette az Országos Mozgásszervi Intézet Rehabilitációs Kórházát. Küldetésükről és természetesen a bizniszről a BiotechUSA-tulaj Lévai-testvérek a Pénzcentrum podcastjában, az Első Yardban is meséltek.
A magyarok 77 százaléka szerint az ukrajnai háborúnak és a magas energiaáraknak fel kell gyorsítaniuk a zöld átállást; ez 12 százalékponttal magasabb az uniós átlagnál és a harmadik legmagasabb arány az EU 27 tágallamában – derült ki az Európai Beruházási Bank (EIB) éves éghajlati felméréséből. A Magyarországon született válaszokat bemutató külön a
Vera Jurova , az Európai Bizottság alelnöke arra figyelmeztetett, hogy az Eu a közeljövőben valószínűleg új oroszellenes szankciócsomagot fog bemutatni.
A magyarok 77 százaléka szerint az ukrajnai háborúnak és a magas energiaáraknak fel kell gyorsítaniuk a zöld átállást; ez 12 százalékponttal magasabb az uniós átlagnál és a harmadik legmagasabb arány az EU 27 tágallamában - tájékoztatta az Európai Beruházási Bank (EIB) az MTI-t csütörtökön.
Noha nem túl régen jelentek meg az örmények a debreceni focicsapat tulajdonosi körében egy frissen alapított céggel, máris sikerült egy nem túl hízelgő listára felkerülniük.
A befektetők határozott elvárásai ellenére a vállalatok alig harmada tudja megfelelően bemutatni pénzügyi jelentéseiben, hogy milyen hatása lesz az éghajlatváltozásnak a működésére – állapítja meg az EY legfrissebb, globális klímakockázati barométere.
Az üzleti döntéshozók 42%-a szerint az éghajlatváltozás okozta természeti katasztrófák már ma is kihívást jelentenek működésük során, és még többen vélik úgy, hogy ez fokozódni fog a jövőben – derül ki az Ericsson IndustryLab kutatásából, amelyben 30 ország, köztük hazánk vállalatvezetőit és alkalmazottait kérdezték az üzleti ellenálló képességről.
Magyarország is csatlakozik a Nemzetközi Hidrogénipari Szövetség munkájához, miután a szervezet brüsszeli rendezvényén felvette tagjai közé a hazai szövetséget – mondta el az InfoRádiónak Lepsényi István. A Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség elnöke beszélt arról is, milyen területeken gyorsultak fel a kutatás-fejlesztési munkák az energiaválság