Bár a vártnál (3,4%) gyorsabb lett a harmadik negyedéves kínai GDP-növekedés (3,9%), ezzel együtt is arra számít a friss elemzői konszenzus, hogy az idei évi átlagos növekedés (3,2%) sokkal lassabb lesz, mint a hivatalos 5,5%-os cél, ez pedig a friss pártkongresszus üzeneteivel együtt rontotta hétfőn a kínai piacokon a befektetői hangulatot. Ennek
2022 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 497 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 342 900 forint volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A Telegram aukción értékesíti a fontosabb felhasználóneveket, amelyek üzleti értékkel bírnak, és vállalkozások számára is fontosak lehetnek. A Toncoin, a
A Bubor-hoz kötött kamatozású céges kölcsönökre is kiterjesztik a kamatstopot 2023. június végéig, ami nagyságrendileg 2000 milliárd forint értékű hitelállományt érint. A Bankmonitor szakértőinek számítása szerint ez egy 50 millió Ft-os folyószámlahitel esetében mintegy 2,4 millió Ft megtakarítást jelent egy vállalkozás számára.
Négyből egy német cég ütközik nehézségekbe a banknál, ha új hitelt szeretne felvenni – derül ki az Ifo friss elemzéséből, amelyet a Reuters szemlézett.
A magyar energiapolitika szuverenitásának megőrzésére és egyben az elhúzódó energiaválság hatékony kezelésére a jövő tiszta energiaforrásainak hasznosítása lehet a megoldás.
Még jelenleg is közel egymillió gépjárműnek, köztük több mint félmillió személygépkocsinak esik január elsejére a kötelező-gépjármű-felelősségbiztosítási évfordulója. Ők azok, akiknek a november elején kezdődő kötelezőkampányban kell eldönteniük, megtartják-e jelenlegi kgfb-szerződésüket, vagy a váltás mellett döntenek. A Független Biztosítási Alku
Ezen a héten is folytatódik a gázár esése a holland TTF gáztőzsdén, többek között annak köszönhető a már hetek óta tartó meredek lejtmenet, hogy a vártnál enyhébb lehet a tél a kontinensen, ez pedig segíthet a fogyasztás mérséklésében. Emellett az európai gáztárolók is közel maximális telítettségben vannak, továbbá a csütörtöki EU-csúcson fontos gá
Az infláció megfékezése, a recesszió elkerülése és a vállalkozások megerősítése érdekében a kormánynak be kellett avatkoznia, ezért elfogadva a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kérését arról határozott, hogy a lakossági kamatstopon túl.
Augusztusban 497 200 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 507 000 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 342 900 forintot ért el.
Már eddig is fokozódó inflációval szembesültek az európai országok, de újabb lökést kaphatnak az árak - derül a Coface hitelbiztosító elemzéséből, amelyben a nyersanyag-, azon belül az olaj- és üzemanyagpiacok alakulását vizsgálta a társaság regionális szakértője. Magyarországon az üzemanyag-fogyasztás magához tért a járvány után, a jövőben további
Az MNB témavizsgálatának megállapítása szerint a biztosítók döntően megfelelően alkalmazzák a tavaly életbe lépett új kárrendezési szabályokat, így csak kisebb hiányosságok merültek fel. Vizsgálata nyomán a jegybank összesen 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki hat biztosítóra a károsultak felé történő tájékoztatások elmulasztása,
A munkavállalók több mint 80 százalékának elvárás a munkáltató felé, hogy biztosítsa az otthoni munkavégzés lehetőségét, a legtöbben pedig az eszköz- és a rezsitámogatást tartanák ideálisnak a foglalkoztató részéről a jelenlegi helyzetben, derült ki a MISZ Iskolaszövetkezet online kutatásából. A felmérés szerint csak körülbelül minden kilencedik vá
Gyengüléssel kezdett hétfő kora reggel a forint az euróval szemben, így lassan megint a 410-es lélektani határ felé közelít a jegyzés. Továbbra is a szokásosnál nagyobb kilengések jellemzik az árfolyamot, ezt jelzi a reggeli fél százalékos forintgyengülés is.
A Credit Suisse compliance igazgatója, Rafael Lopez Lorenzo a következő hetekben távozik a cégtől, miután alig több mint egy évet töltött a pozícióban - értesült a Bloomberg.
Egy újságcikkben azt olvastam, hogy 2022. január 1-jétől a nők 40 éves korkedvezményes nyugdíjához jogosultsági időnek számít a gyermekek után járó plusz évek, de a nyugdíjfolyósító szerint nem. Mi igaz ebből? – tette fel olvasónk a kérdést, Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
Több vidéki és pár fővárosi játszóhely is bezárni kényszerült az utóbbi hetekben, az energiaárak ilyen mértékű megemelkedését ma már szinte lehetetlen kigazdálkodni. Aki talpon marad, annak is meg kell húznia a nadrágszíjat: kevesebb bemutatóval, hidegebb nézőtérrel csökkentett nyitvatartással várják a nézőket, és persze spórolnak a díszleten, jelm
Gyengüléssel kezdett hétfő kora reggel a forint az euróval szemben, így lassan megint a 410-es lélektani határ felé közelít a jegyzés. Továbbra is a szokásosnál nagyobb kilengések jellemzik az árfolyamot, ezt jelzi a reggeli fél százalékos forintgyengülés is.
Fontos, hogy a hazai termékek megvásárlásával segítsük a hazai munkahelyek megőrzését, az önellátást és a gazdasági nehézségek mielőbbi leküzdését - jelentette ki Nobilis Márton, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a berceli piac átadó ünnepségén a tárca szombati tájékoztatása szerint.
A világ egyik legveszélyesebb betegségének tartott kanyaró ismét nagy gondokat okoz, elsősorban Afrikában, ahol a koronavírus-járvány miatt megszakadtak a kanyaró elleni oltási kampányok a gerekeknél. Szövődményei közé tartozik a vakság, a tüdőgyulladás és a halál – számol be a hírről a Reuters.
Alapvetően jó a hangulat a kontinens tőzsdéin, a magyar börze azonban jelentős mínuszban van, ami elsősorban az OTP esésének tudható be. Nem ok nélkül esik a nagybank részvénye, a múlt hétvégi Kormányinfón ugyanis bejelentették, hogy a kormány a kamatstopot a kkv-kra is kiterjeszti - 60 ezer kkv 100 ezer hiteléről van szó, amely 2 000 milliárd fori
Gazdasági adatok tekintetében külföldön erősen indul a hét, hiszen jönnek az előzetes beszerzési menedzserindexek, a nap első felében Európára figyelünk ebből a szempontból, majd délután a tengerentúlon is megérkezik a friss októberi adat. Az ázsiai tőzsdéken nagy esést láthattunk, a befektetői várakozásokkal ellentétben nem jelentettek be különöse
Közel egymillió gépjármű tulajdonosának kell döntenie a november elején kezdődő kötelező felelősségbiztosítási kampányban arról, hogy biztosítót vált vagy marad. Az alkuszok az év végi váltási időszakban mintegy 10 százalékos átlagdíj-emelkedésre és közel 100 ezer szerződésváltásra számít.
Minden tizedik ember hitellel hidalhatja át a következő időszak anyagi nehézségeit, köztük minden harmadik valamilyen energiatakarékossági korszerűsítést finanszírozna a kölcsönnel - derül ki a Cetelem friss, az ügyfelei körében végzett felméréséből. A megkérdezettek több mint fele nem bízik abban, hogy év közben nőhet a fizetése, közel negyedük pe
Stábunk ezúttal a pedagógusok helyzete miatt október 23-án, Budapesten rendezett tüntetésen forgatott. Mi sem lehetett volna autentikusabb annál, mint hogy a kérdezők maguk is érintettek, a Privátbankár.hu által megrendezetett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis edukációs diákverseny tavaszi győztesei.
Felkészült, professzionális és rugalmas csapat, magas szintű gasztronómia, szenvedélyes vendéglátás, személyre szabott rendezvények és minden igényt kielégítő rendezvényterek: mindez egyben a FELIX Kitchen&Bar. A Várkert Bazár szomszédságában lévő, dunai panorámás történelmi épület jóval több, mint étterem, igazi rendezvénykomplexum. Az elmúlt évek
Csaknem egymillió gépjárműnek, köztük több mint félmillió személygépkocsinak esik még mindig január 1-jére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási évfordulója.
Fenntarthatósági szempontból eddig sem volt mindegy, hogy mennyi energiát fogyasztunk, ám a mostani magasra ugró energiaárak mellett minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy racionalizáljuk energiafelhasználásunkat. A Magyar Energetikai- és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) valamint a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) által indított Integrált
A sikeres tesztüzemet követően elindult a magyar takarmányiparban piacvezető UBM legújabb takarmánykeverő üzeme a szlovákiai Hernádcsányon. A 6,7 millió eurós, részben pályázati forrásból megvalósult üzemnek köszönhetően tizedével, évi 840 ezer tonnára bővülhet a csoport takarmánygyártási kapacitása. Az UBM célja, hogy régiós pozícióját tovább erős
A Magyar Nemzeti Bank összesen 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki hat biztosítóra a károsultak felé történő tájékoztatások elmulasztása, illetve a nem-életbiztosítási termékek esetén készítendő kárrendezési tájékoztató tartalmára vonatkozó pontatlanságok miatt.
Sajnos a drón technológia nemcsak pozitív innovációk érdekében hasznosítható. Tolvajok nemrégiben egy DJI Mini segítségével 150000 Eurót loptak el egy ATM-ből a franciaországi Reims városában. Anélkül, hogy kedvet csinálnánk hasonló
Múlt hónapban jelentette be Matolcsy György, a jegybank elnöke, hogy véget ér a kamatemelési ciklus hazánkban, ám a forint gyengülése miatt újabb lépéseket volt kénytelen tenni a jegybank. A kérdés most az, hogy az egynapos betéti kamatokkal sikerült-e hosszú távon is megállítani a hazai fizetőeszköz esését számolt be a Világgazdaság.
Múlt szombaton, az X-Faktor mostani évadának első élő show-jában váltott nevet az RTL Klub és vette fel az RTL nevet. 25 évvel ezelőtt, 1997 októberében indult el a kereskedelmi televíziózás Magyarországon az RTL Klub első adásával. A negyedszázados évforduló és születésnap alkalmából - csatlakozva az anyavállalat RTL Group egységes európai arculat
Kilencedik alkalommal rendezik meg az Ország Játéka versenyt, amelyre idén több mint 70 játékot neveztek be. A beküldött pályázatok zöme ezúttal is a társasjátékok kategóriába érkezett. A verseny 2022 október elején kezdődött, de a beküldött szavazok száma már most 20 ezer felett jár. Az idei verseny különlegessége, hogy újra lesz Játszónap, amelyn
Tovább esett az eurózóna szolgáltatói beszerzési menedzserindexe (bmi) októberben, ami arra utal, hogy már majdnem biztosra vehető, hogy recesszióba süllyed a kontinens. Európában több helyen is meglepően gyenge konjunktúraadatok érkeztek a hét elején.