A világ tojástermelése évente 3-3,5 százalékkal emelkedik – hangzott el a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) 20. tojás világnapi konferenciáján. A hazai fogyasztás jelenleg 240 db/év, és folyamatosan növekszik.
Az idei, minden idők egyik legaszályosabb nyarát nemcsak a termelők, hanem a biztosítók is megszenvedték. Rekordszámú bejelentés érkezett a gazdáktól, melyek jelentős része a szárazsághoz kapcsolódott.
Tüntettek a hétvégén az olasz fővárosban, ezúttal a dráguló energia és az egyre magasabb megélhetési költségek miatt vonultak Rómában az utcára az emberek. Egyes szakértők szerint ha nem sikerül megfelelő alternatívát találni az orosz gáz importjára, akkor a dél-európai ország gazdasága mély recesszióba süllyedhet.
Magyarország egyedüliként nem szavazta meg az EU kiképző missziójában való részvételt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Külügyek Tanácsának ülését követő sajtótájékoztatóján.
Idén is védte a jégkároktól a mezőgazdasági, lakossági, közületi értékeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) által üzemeltetett országos jégkármérséklő rendszer. A jégveszélyes felhőkbe ezüst-jodidot juttató talajgenerátorokat az április 15. és szeptember 30. közti védekezési szezonban 99 napon kellett, összesen 212 091 üzemórára bekapcsolni.
A török törvényhozók megszavazták azt a törvényt, amelynek célja a médiában és az interneten megjelenő “dezinformáció” megakadályozása. Egyre többen aggódnak
A jogvitában álló felek a peres eljárás során a bíróság előtt is egyezséget köthetnek egymással. A bíróság azonban nem csak perben, hanem a pert megelőzően is közreműködhet az egyezség megkötésében. A pert megelőző bírósági egyezségkötés legfontosabb szabályait dr. Szabó Gergely ügyvéd mutatja be.
Az elmúlt napokban elképesztően volatilisen alakul a kereskedés a tengerentúli tőzsdéken, ma éppen felfelé vették az irányt a vezető részvényindexek. A ralit több körülmény is fűtheti, többek között a remek európai részvénypiaci hangulat is átragadhatott az amerikai piacra, emellett kimondottan pozitív felütéssel indította a harmadik negyedéves gyo
Az ősszel lezárul a beérkezett lakossági napelempályázatok elbírálása, de a második fordulóra várni kell az uniós források felhasználásáról szóló megállapodásig.
Sok vállalást tett a magyar kormány a jogállamisági eljárás során, ami egyúttal sok feladatot is jelent, ezek közül néhány kötelező elemet már teljesített, és „bízok benne, hogy mindet teljesíti” – jelezte egy hétfő délutáni budapesti háttérbeszélgetésen Thierry Breton. Az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa - akihez többek között a kon
Az EU szerint Irán megsértette az emberi jogokat, ezért tizennégy személyt és szervezetet vettek fel a korlátozó rendelkezések hatálya alá tartozók listájára. Befagyasztják az EU területén levő vagyonukat, és tilos számukra bármilyen pénzeszközt rendelkezésre bocsátani.
Kanye West, a szupersztár rapper, aki az elmúlt hetekben több bicskanyitogató és antiszemita megjegyzést tett közzé az interneten, elvben megállapodott a Parler konzervatív közösségi médiaplatform megvásárlásáról - írja a CNBC.
Kína felszólította állami tulajdonban lévő gázimportőreit, hogy állítsák le az LNG továbbértékesítését az energiahiányos európai és ázsiai vevőknek, hogy az ország a téli fűtési szezon előtt biztosíthassa a saját energiaellátását - írja a Bloomberg.
Folytatódott a magyarországi áramfogyasztás június óta tartó csökkenése szeptemberben. Legutóbb 2013-ban, a 2008-as gazdasági világválság második hullámának hazai lecsengése idején volt alacsonyabb a felhasználás.
Majd egy év után újabb információk láttak napvilágot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített áfabevallás-tervezetekkel kapcsolatban (eÁFA). A hosszú várakozás alatt azonban a NAV szakemberei nem tétlenkedtek, az eredeti elképzelést jelentős mértékben továbbgondolták. A tájékoztató a GitHub fórumon került publikálásra, az anyagot 2022. sz
A Magyar Országgyűlés Labdarúgó Válogatottja tavaly törte meg a Magyar Újságírók Válogatott öt éven át tartott győzelemsorozatát. Az idei Csúcs Kupa egyik tétje az volt, hogy véletlen volt-e a trónfosztás. Az Országgyűlés nem mindennapi izgalmak közepette nyerte meg ismét a kupát, ezúttal az Üzletemberek csapatát megelőzve.
A tartósan magas infláció és az emelkedő árak még fogékonyabbá teszik a vásárlókat a különféle akciókra. A megváltozott piaci környezetben azonban a kereskedőknek fokozottan figyelniük kell a leárazások szabályszerű meghirdetésére, hiszen már egyetlen fogyasztói panasz is hatósági eljáráshoz vezethet – hívja fel a figyelmet az EY.
Az egyik legfontosabb tevékenység most, hogy a pázsitról minél hamarabb távolítsuk el a lehullott lombot, mert – főleg csapadékos időben –károsítja a füvet, ha rajta marad. A lombot komposztálhatjuk – a dióét is! –, és más kerti hulladékokkal is ez a legjobb, amit tehetünk. Kivéve, ha kórokozókkal fertőzöttek.
Bár a napelem- és hőszivattyú-pályázatok első körének pályázatait sem bírálták el, kifizetés pedig eddig egy fillér sem történt, a Technológiai és Ipari Minisztérium már a második körös pályázatot is megígérte szeptember elején. Ezt az ígéretét most, másfél hónappal később visszavonta.
Mégsem lehet novembertől újra jelentkezni az ingyenmilliókkal kecsegtető napelem támogatásra, lefújták a pályázat második körét. Csak akkor nyitják meg újra ezt a támogatási lehetőséget, ha hozzáférünk az uniós helyreállítási alap pénzeihez – írja Bank360.hu.
Jelentősnek mondható változások és ellentétek láthatóak a nyugdíjkilátásokban. A 30-59 éves korosztályban az öngondoskodást fontosnak tartók aránya a korábbi években mért alig több mint 80 százalékról 87 százalékra emelkedett
Míg korábban egyértelműen az innováció egyik meghatározó lépése volt, ha egy cég az informatikai rendszerét felhőalapúra helyezte, a jelenlegi gazdasági helyzetben ez már költségcsökkentés szempontjából kerül előtérbe. Az informatikai rendszer és működési háttér újragondolásával, hatékonyabbá tételével ugyanis akár milliókat is spórolhat éves szint
A bankolási szokásokat és a pénzügyi szolgáltatások igénybevételének mértékét vizsgálva állt össze a Global Findex Database. Magyarország a lemaradókat tekintve a kivételek között szerepel rajta.
A VG-nek küldött válaszában a Budapesti Közlekedési Zrt. leszögezte, minden utaspanaszt kivizsgál, és ha megalapozott, a kollektív szerződésnek megfelelően bünteti a buszsofőröket.
A Magyarok Kenyere programhoz kapcsolódóan szervezte meg a gluténmentes kenyerek és péksütemények versenyét a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete és az AMUREX GM Hungary Kft.
Az agrárkormányzat azon dolgozik, hogy az állami erdőgazdaságok működését nonprofit jellegűvé alakítsák át, úgy, hogy a természetvédelem váljon elsődlegessé – jelentette be Nagy István agrárminiszter az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága ülésén.
A Mastercard bejelentette, hogy azt tervezi, hogy segít a bankoknak bitcoin- és kriptopénz kereskedési lehetőséget kínálni. A fizetési szolgáltató minden
A veszélyhelyzeti átmeneti földgázellátás kedd éjfélig igényelhető az MVM Next üzleti ügyfeleknek szóló honlapján – közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Folytatja a rendőrség a tavaly indult országos adatvédelmi kampányát, amelyben több e-kereskedelmi szereplővel összefogva az adathalászat kísérletek visszaszorításásra tesznek kísérletet – írja a police.hu.
Népszerűnek bizonyul a 18 százalékos kamat az O/N betétekre, most jóval nagyobb pénztömeget ajánlottak fel a pénzintézetek, mint a pénteki bejelentés óta bármikor. A jegybank a teljes összeget befogadta.
A DreamJobs 6. alkalommal hirdette meg a Szerethető Munkahelyek versenyét, melyre idén több mint 2100 cég jelentkezett. Legnagyobb arányban a kisvállalatok szeretnék megmérettetni magukat, területek szerint a szoftverfejlesztés, a kommunikáció és marketing, valamint a mérnöki, műszaki oldalról érkezett a legtöbb nevezés. A toborzásban és a munkaerő