Ha tisztességes megállapodás születik az egyetlen magyarországi cukorgyárral a jövő évi cukorrépaárakról, akkor a hazai termőterület a hosszú ideje tartó csökkenés után több ezer hektárral is nőhet.
A Fujitsu technológiai óriáscég Japán legnagyobb kutatóintézetével, a Riken-nel közösen dolgozik az ország első kvantumszámítógépének kifejlesztésén. Az első japán kvantumszámítógép
No meg persze az olvasóiért. A budapesti önkormányzat által fenntartott Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és fiókkönyvtárai is nehéz helyzetbe kerültek az egekbe szökő energiaárak miatt.
A mesterséges intelligencia alapú technológiák az élet egyre több területén támogatják a gazdaság szereplőit a döntéseikben. Az eredmény azonban sokszor csalódást okoz, és előfordul, hogy hátrányos helyzetbe hoz bizonyos társadalmi csoportokat. Mi állhat a mesterséges intelligencia részrehajlása mögött? Hogyan lehet kiegyensúlyozott döntések felé t
Az Európai Központi Banknak (EKB) az infláció megfékezéséhez további kamatemeléseket kell végrehajtania még a recessziós kockázattal szemben is, valamint meg kellene vizsgálnia eszközállománya csökkentésének a megkezdését is - mondta Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke.
A műfaj számos irányzatával találkozhat és nagyszerű koncertek részese lehet a közönség a Szegedi Jazz Napokon, amelyet, mint mindig, idén is novemberben rendeznek meg - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Az Európai Központi Banknak (EKB) az infláció megfékezéséhez további kamatemeléseket kell végrehajtania még a recessziós kockázattal szemben is, valamint meg kellene vizsgálnia eszközállománya csökkentésének a megkezdését is - mondta Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke szombaton.
Az Európai Központi Banknak (EKB) az infláció megfékezéséhez további kamatemeléseket kell végrehajtania még a recessziós kockázattal szemben is, valamint meg kellene vizsgálnia eszközállománya csökkentésének a megkezdését is - mondta Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke szombaton.
Idén január 1-jén Magyarország népessége 9,689 millió fő volt, 0,4 százalékkal, vagyis 41,8 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma viszont csökkent.
Az emlősök, madarak és hüllők térbeli navigációjának alapját képező idegi áramkörök jól ismertek, de nem volt világos, hogy a halakban is léteznek-e hasonló struktúrák.
A szárazföldek és az óceánok szén-dioxid elnyelő képessége is folyamatosan változik, ezért a fosszilis tüzelőanyagok általi kibocsátást kell drámai módon csökkenteni és nem a természetre bízni a probléma megoldását - hívta fel a figyelmet az Atommagkutó Intézet (ATOMKI) az ICOS (Integrált Szénmegfigyelő Rendszer) közleménye alapján.
A PannErgy 201,1 ezer gigajoule hőmennyiséget értékesített a harmadik negyedévben, 38,9 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett termelési jelentésben.
A PannErgy 201,1 ezer gigajoule hőmennyiséget értékesített a harmadik negyedévben, 38,9 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett termelési jelentésben.
Ki jogosult Parkolási Igazolványra 2023-ban? Hol és kinek kell igényelni a Parkolási Igazolványt 2023-ban? A parkolási igazolvány kiadásához milyen szakvéleményt, szakhatósági állásfoglalást kell benyújtani? Meddig érvényes a kiadott parkolási igazolvány és hogyan működik annak meghosszabbítása? Hogyan kell előírás szerint a gépkocsiban elhelyezni
A péntek este megjelent rendeletben a kormány rögzítette azt a döntését, miszerint meghosszabbítják a kamatstopot 2023. június 30-ig. Ezt a döntést már korábban bejelentették, azonban arról eddig nem esett szó, hogy a kamatstopot kiterjesztik. Az új rendelet szerint a kamatstop szabályait "a lakáscélú állami támogatásnak minősülő, fogyasztóknak nyú
A szárazföldek és az óceánok szén-dioxid elnyelő képessége változó, ezért a fosszilis tüzelőanyagok általi kibocsátást kell drámai módon csökkenteni és nem a természetre bízni a probléma megoldását - hívta fel a figyelmet az Atommagkutó Intézet (ATOMKI) az ICOS (Integrált Szénmegfigyelő Rendszer) közleménye alapján.
Politikai kihívó híján várhatóan újraválasztja a Kínai Kommunista Párt kongresszusa Hszi Csin-ping kínai államfőt, aki harmadik ötéves elnöki ciklusát kezdheti meg a világ második legnagyobb gazdaságának élén.
Kamatstoppal menti az ötéves kamatperiódusú jelzáloghiteleseket is a kormány az új rendelete szerint. Ebben hivatalossá tette a kamatstop meghosszabbítását jövő június végéig - írja a Bank360.hu.
A PannErgy 201,1 ezer gigajoule hőmennyiséget értékesített a harmadik negyedévben, 38,9 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett termelési jelentésben.
A hétvégén a Rákóczi híd mosásával zárja az FKF Budapest hídjainak őszi nagytakarítását. A Társaság nyomatékosan kéri a gépjárművezetőket, valamint a járdán kerékpározókat, hogy munkatársaik testi épsége és a biztonságos feladatellátás érdekében a munkaterületek mellett fokozott figyelemmel, körültekintően haladjanak el! - írták közleményükben.
Mindössze néhány hét áll rendelkezésre ahhoz, hogy a hollandiai világhírű Keukenhof parkban nyíló tulipán és nárcisz-tenger virághagymái a földbe kerüljenek. Karácsonyig negyven kertész mintegy hét millió hagymát ültet el a precízen összeállított ültetési terv alapján.
Jár-e pótszabadság a munkavállalónak abban az esetben, ha tartósan fogyatékos (mozgásképtelen, „ágyhoz kötött”) 36 éves gyermeket nevel? Olvasónk kérdésére dr. Kéri Ádám ügyvéd válaszolt.
Egy pénteken megjelent szűkszavú rendelet mostantól a rezsivédelmi alapba folyatja a kaszinók játékadójának azt a 3 százalékát, amit eddig játékosvédelmi vagy karitatív célra kellett fordítani.
Miért értékelődött le a forint ekkora mértékben az utóbbi hónapokban, s döntögette szinte már naponta a vezető devizákkal szemben a negatív árfolyamrekordokat? Hogyan lehet az, hogy miközben a gázárak már csökkentek, a hazai fizetőeszköz mélyrepülése folytatódott, pedig még kaptunk is halasztást a gázárak kifizetésére? S most már van esély arra, ho
A kormány 2010 óta jelentős lépéseket tett a közszolgálatban dolgozók anyagi megbecsültségéért, életpályaprogramokkal és ágazati bérintézkedésekkel járult hozzá az átlagkeresetek korábban példátlan ütemű növeléséhez; a 2022-es bérrendezésekre fordított 800 milliárd forintnak köszönhetően az idén átlagosan mintegy 20 százalékkal emelkedtek a bérek a
Az infláció az egekben, a forint harmatgyenge, az életszínvonal zuhan – ha még az uniós csapok is zárva maradnak, az beláthatatlan következményekkel járhat. A magyar kormány sorra hozza a korrupcióellenesnek szánt törvényeket, hogy kiengesztelje Brüsszelt, és hozzájusson a forrásokhoz. A tét óriási: összességében 37 milliárd euró, a magyar GDP több
Anthony Hopkins is csatlakozott azon hírességek táborához, akik szívesen belekóstolnak a kriptovilág nyújtotta lehetőségekbe. A legendás színész saját NFT kollekciója
A 2023-as német zsinórtermék ára megawattóránként 985 eurón tetőzött augusztusban, a legmagasabb hazai órás árat megawattóránként 1040 euró felett rögzítették – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Az ukrajnai harcokban meghalt egy idaho-i férfi, az emberek többsége nem tudja elképzelni, hogy békésen fog véget érni Oroszországgal a háború, egy rakétacsapás jelentősen megrongálta Kijev áramszolgáltatását. Ezek is történtek az elmúlt órákban.
Olaf Scholz német kancellár az Európai Szocialisták Pártjának (PES) szombati kongresszusán ismét az Európai Unió reformját sürgette, hogy képes legyen újabb tagokat felvenni.
Az ukrajnai harcokban meghalt egy idaho-i férfi, az emberek többsége nem tudja elképzelni, hogy békésen fog véget érni Oroszországgal a háború, egy rakétacsapás jelentősen megrongálta Kijev áramszolgáltatását. Ezek is történtek az elmúlt órákban.
Miért érdemes méhészként helyi méhészeket felkeresnünk, bárhol is járnánk a világban? 1. Nagyon sok közös beszélni valónk lesz! Fogadjunk, hogy minimális nyelvtudással is megértjük egymást! 2. Sok újat tanulhatunk. 3 Méhészbarátságok, -kapcsolatok születhetnek. 4. Olyan helyekre is eljutunk, ahová az átlagturista nem fog.
További növekedést tervez Budapesten a Morgan Stanley, miközben a nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat globális kockázatkezelési személyzetének már negyede Budapesten dolgozik - mondta Keishi Hotsuki, a Morgan Stanley kockázatkezelési igazgatója az MTI-nek.