Nem sikerült megfordítani a megújított lakossági állampapírok elindulásával a hónapok óta látott negatív trendet: szeptemberben további közel 500 milliárd forinttal csökkent a forintos lakossági papírok állománya. Ezzel gyakorlatilag kitörlődött az elmúlt 3 év emelkedése a lakossági papírok piacán. Az október viszont hozhat már változást.
A pénzügyi biztostól azt a tájékoztatást kapta az elnökség, hogy a konszolidációra már kifizetett több mint 13 milliárd forint akár további egymilliárd forinttal nőhet.
Más profilú területfejlesztésre van szüksége a főváros térségének és a többi régiónak - mondta Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter pénteken Budapesten, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Vidék Konferencia 2022 című rendezvényén.
Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója csütörtökön késő este az egyik orosz állami televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a megrongálódott Északi Áramlat gázvezetékek egy szakaszon várhatóan teljesen ki kell majd cserélni, miközben Oroszország a Fekete-tengeren és Törökországon keresztül tervezi a gázexport növelését. Az incidensek kivizsgálás
800 ezernél is több tagja van a Magyar Országos Horgász Szövetségnek, ők 1206 egyesületben, 60 ezer hektárnyi vízen horgászhatnak - jelentette be Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke. Ez a jó hír, a gond az, hogy emelni kell a horgászjegyek árát.
A Monetáris Tanács áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat, és a jegybanki alapkamatláb változatlansága mellett a kamatfolyosó felső szélének emeléséről döntött péntek reggel. A hírre erősödni kezdett a magyar fizetőeszköz.
Október 16-án éjfélkor véget ér a népszámlálás online önkitöltési szakasza, addig azonban a belepes.nepszamlalas2022.hu oldalon keresztül mindenki önállóan is megválaszolhatja a kérdéseket.
Elkészült a VGP Park Budapest Aerozone első üteme Üllőn, a logisztikai és könnyűipari ingatlanok európai szolgáltatója 10 000 m2 területű raktárépületet adott át a Boxy Logisztikai Zrt. részére.
A tegnapi rossz amerikai inflációs adat ellenére szépen emelkednek a tőzsdék, lehet, hogy egyszerűen már túlzott volt a pesszimizmus és egyszerűen elfogytak az eladók. A magyar vezetés alaposan megtámogatta a forintot, 415 is volt az euró. Indul az amerikai gyorsjelentési szezon.
A technológiai és ipari miniszter érdeklődésünkre azt mondta, nem állnak le a magyar hálózat fejlesztésével, és egy éven belül megoldódhat a mostani probléma.
Augusztusban az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene megegyezett az előző év azonos időszakával, míg az előző hónaphoz képest, munkanaphatással kiigazítva 4,4 százalék volt a csökkenés a teljesítményben. Épületek építése főcsoportban 5,5 százalék volt a növekedés, az egyéb építmények esetében pedig 8,5 százalékkal volt alacsonyabb
Augusztusban az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene megegyezett az előző év azonos időszakával, míg az előző hónaphoz képest, munkanaphatással kiigazítva 4,4 százalék volt a csökkenés a teljesítményben. Épületek építése főcsoportban 5,5 százalék volt a növekedés, az egyéb építmények esetében pedig 8,5 százalékkal volt alacsonyabb
A B2B marketinggel kapcsolatban még mindig sokszor hallani azt az alapgondolatot, miszerint a B2B kereskedelem kizárólag a sales-en, és a kapcsolatokon múlik, nem a marketingen. Ez a vélekedés már önmagában véve is hibás, de nézzünk meg további “marketing betegségeket”.
Al Ries, számos nagy sikerű marketing-szakkönyv, köztük a korszakos Pozicionálás szerzője 95 éves korában elhunyt. A világhírű szakember halálát a családja közölte az alries.com weboldalon. Al Ries 12 könyvet írt, amelyekből 4 millió példány kelt el világszerte. Élete végéig dolgozott. Mint a közlemény megjegyzi, még a halála előtti napon is dol
A vártnál magasabb negyedéves bevételről jelentett ma a Wells Fargo, a befektetők egyelőre örülnek a számoknak, annak ellenére, hogy az egy részvényre jutó nyereség elmaradt az elemzői konszenzustól. A bank részvényeinek árfolyama 1,5%-ot emelkedik a nyitás előtti kereskedésben.
Egyre reálisabb veszélyként fenyeget a recesszió, a mögöttünk álló hónapokban rég nem látott bizonytalanság uralkodott és uralkodik a tőzsdéken, a globális események valósággal szétzúzták a befektetői hangulatot. Persze nem minden eszközosztály esett, a nyersanyagpiacon több olyan termék is van, amelyek árfolyama továbbra is jóval feljebb van év el
A VV10 – Egy valóságshow valósága címmel jelent meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatudományi Intézetének új kiadványa. Szadai Károly szerkesztésében készült tanulmánykötet azt elemezte, hogy a valóságshow-k és az azzal rokon hibrid műfajok népszerűség 20 év alatt mennyit változott. Talán nem is olyan meglepő, hogy a legnépszerűb
Ezúttal is az elsők között tette közzé gyorsjelentését a JP Morgan: a legnagyobb amerikai bank mind az egy részvényre jutó eredmény, mind a bevételek szempontjából felülmúlta az elemzők várakozását. A harmadik negyedéves gyorsjelentésre 2,6%-os emelkedést mutat a pénzintézet részvényárfolyama a nyitás előtti kereskedésben.
A bevezetés feltételei többek közt az államháztartási hiányra, az inflációra és a GDP-arányos államadósságra vonatkoznak, azonban Magyarország ezek tekintetében most nem áll jó.
Augusztusban tovább nőtt, rekordszintre emelkedett az euróövezet külkereskedelmi mérleghiánya az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki közlése szerint.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított az egyik legnagyobb hazai repohár-forgalmazó ellen, mivel valószínűleg agresszív és megtévesztő gyakorlatot folytat a fogyasztókkal szemben.
Valóban Európa leggyengébb devizája volt a forint? Az idei gyengeség hogyan néz ki közepes és hosszabb távon, és egész évtizedek alatt? Indokolja-e az infláció mértéke ezt a gyengülést? Lehet, hogy a devizánk még így sem túl olcsó, és könnyűszerrel gyengülhet tovább?
A 4iG közleménye szerint a vállalat az INNObyte többségi (70 százalékos) részvényeseként 2022. október 14-én részvény adásvételi szerződéseket kötött az INNObyte által kibocsátott valamennyi részvény megszerzésére vonatkozóan. A 4iG célja, hogy az INNObyte egyedüli részvényesévé váljon, a tranzakció lezárása jelenleg is folyamatban van.
Az Egyesült Államokban húsz éves csúcsra emelkedtek a hosszú lejáratú jelzáloghitelek kamatai a héten a Freddie Mac állami jelzáloghitel-finanszírozó vállalat számításai szerint.