A kormány már idén megelőlegezi a Brexit miatt nehézségekkel küzdő magyar vállalatok támogatását célzó, mintegy 22 milliárd forintnyi európai uniós támogatást – jelentette be a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs ülését követően Szijjártó Péter a tárca szerint.
Előrejelzések szerint 2030-ban a jelenleginél 100 millióval több nő lesz aktív kereső. Világszinten a nők jelenleg 23 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és továbbra is nagyobb valószínűséggel vesznek ki szabadságot gyermekeik vagy idős hozzátartozóik gondozása céljából.
Ma délután 13:45-kor közzéteszi az Európai Központi Bank a kamatdöntő ülésén elfogadott döntésekről szóló közleményét. Ezután Christine Lagarde elnök sajtótájékoztatót tart, amelyről élőben tudósítunk.
Három üzletágba szervezte működését a vállalat. Kockázati tőkebefektetéssel vagy zártkörű részvénykibocsátással növelné a fejlesztői kapacitásokat. Piaci terjeszkedés és akvizíciók szerepelnek a vállalatcsoport terveiben.
A kormány idén júliusban ismét lehetővé tette, hogy az augusztus végéig sikeresen záróvizsgázók nyelvvizsga nélkül is átvehessék diplomáikat. Az egyetemek a nyári döntés alapján mostanáig mintegy tizenegyezer végzős hallgató oklevelét állították ki.
Jól teljesített a Shang-Chi az amerikai mozikban, fellélegezhet a Disney. Az egész filmipar izgatottan nézheti a következő hetek teljesítményét: a Marvel-film jelezheti a mozikba való visszatérési hajlandóságot.
Közzétette az Európai Központi Bank a kamatdöntő ülése utáni közleményt, és a várakozásoknak megfelelően a jegybank csökkenti az állampapírok vásárlását a negyedik negyedévben. A csökkentés nem klasszikus taper, ugyanis a jegybank 2021 első negyedévében átmenetileg megemelte a havi vásárlások összegét, és most ezt "normalizálta." A PEPP további kon
Az easyJet vezetősége egyhangúlag visszautasított egy felvásárlási ajánlatot majd bejelentették, hogy 1,2 milliárd font tőkeemelést szeretnének végrehajtani. A befektetők nem örültek a hírnek, a részvények már közel 10 százalékos mínuszban is jártak ma. A társaság ugyan nem nevezte meg közleményében az ajánlattevő vállalatot, de a Bloomberg értesül
A következő napokban a hazai bankok jó része igyekszik majd felhívni jelenlegi, moratóriumban lévő ügyfeleinek figyelmét arra, hogy milyen többletteherrel jár majd a védernyő alatt maradás. A bankok egyetértenek a kormány és a jegybank véleményével, hogy a rászorulók számára fontos a folytatás, ám a megfelelő anyagi helyzetben lévők számára ma már
Az ingatlanügyletek sosem egyszerűek, mindegy, hogy éppen az eladói vagy a vevői, bérbeadói vagy bérlő oldalon állunk. Az illeték, az áfa, a társasági adó és az szja szabályai számos kérdést felvetnek egy-egy ügylet megítélésekor, és akkor még a számviteli szabályokról szó sem esett. Jelen kiadványunkban ezeket a kérdéseket igyekszünk összefoglalni
Gyorsuló ütemben emelkedtek, 13 éves csúcsra nőttek a termelői árak Kínában augusztusban a nyersanyagok drágulásának hatására, miközben a fogyasztói árak növekedési üteme enyhén mérséklődött.
Nehéz követni a koronavírus-fertőzésről szóló adatokat, híreket, hiszen a helyzet napról napra változik. Melyik vakcina termeli a legtöbb antitestet, mennyire fertőző a delta variáns? Mutatjuk, mi az, amit biztosan tudni!
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szeptember 1-jétől megkezdte a korábban az Elmű-Émász által ellátott ügyfelek számára az áramszolgáltatás biztosítását; a napelemes ügyfeleket sem éri hátrány - tájékoztatott közös közleményében az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt., az EON Hungária csoport és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (M
A nagy meglepetést okozó júliusi lépés után ma újabb, ezúttal a piac által már széles körben várt kamatemelést hajtott végre az ukrán jegybank, hogy az infláció letöréséért küzdjön.
A szőlőben jelen szakaszban a szürkepenészes rothadás a legveszélyesebb károsító. Mit tehetünk ellene? Az Agroinform.hu 2021. évi 36. heti növényvédelmi előrejelzése.
Csődközelbe került a június óta hatósági felügyelet alá vont legnagyobb romániai biztosító, a City Insurance, miután a holland I3CP Holding BV kisebbségi tulajdonos nem fizette ki a remélt 150 millió eurót a román hatóságok által elvárt tőkeemeléshez.
A belföldi népességmozgás évek óta nagyjából állandónak tekinthető iránya és mértéke is megváltozott az elmúlt évben. 2020-ban összességében kevesebben kerestek új állandó lakóhelyet, a városok vándorlási mérlege negatív volt, míg a községek népességvonzó ereje tovább nőtt. A legnépszerűbb megyék Pest, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Somogy v
A Covid-19-járvány nem kímélte a várost, a turizmus visszaesésének a helyiek örülnek, a gazdaságát a turisztikai iparágra építő metropolisz azonban kevésbé.
Az Európai Gyógyszerügynökség csütörtökön bejelentette, hogy az AstraZeneca cég koronavírus elleni oltóanyaga a Vaxzevria, igen ritka mellékhatásként Guillain-Barré szindrómaként (GBS) ismert idegrendszeri rendellenességet okozhat.
Az Ügyfélkapu autó lekérdezés már bármelyik magyar állampolgár számára elérhető egyszerű online ügyintézési folyamat. Az Ügyfélkapu autó lekérdezés 2021 évében nem igényel mást, csak egy ügyfélkapus regisztrációt, illetve azt, hogy ismerjük az autó lekérdezés szemszögéből fontos rendszámot.
Egymás után adták ki csütörtök délután a figyelmeztetéseket a legnagyobb amerikai légitársaságok, elsősorban arra vonatkozóan, hogy a koronavírusos esetszámok megugrása miatt jelentősen visszaestek a foglalásaik, ezért nem fogják tudni tartani az adott időszakra vonatkozó előrejelzéseiket.
A Debreceni Egyetem érintett karain szeptember 6. volt a hallgatók első oltásának határideje. A Semmelweis Egyetem azon hallgatói, akik nem vállalják a koronavírus elleni oltást, beiratkozhatnak az egyetemre, de nem kezdhetik meg tanulmányaikat. A Pécsi Tudományegyetem érintett karain pedig eddig még nem volt olyan hallgató, aki abbahgyta volna a t
Szeptember 6-án 240.000 gyerek számára kezdődött meg az iskola Bécsben. Az intézményekbe való belépés rendszeres teszteléshez, vagy maszkhordáshoz kötött. Aki egyikre sem hajlandó, nem járhat iskolába és az otthoni tanuláshoz sem kap segítséget. Az első három hétben az úgynevezett „biztonsági szakasz” van érvényben.
Közzétette az Európai Központi Bank a kamatdöntő ülése utáni közleményt, és a várakozásoknak megfelelően a jegybank csökkenti az állampapírok vásárlását a negyedik negyedévben. Ez ugyanakkor nem tekinthető tapernek, csak kiigazításnak, a PEPP kivezetéséről bővebben a decemberi ülés után kaphatunk információt. A kamatdöntő ülés után Christine Lagard
NAPI Egyelőre úgy tűnik, hogy nem sikerül megnyugtató lendülettel áttörnie a 105.00 dolláros szintet a részvény árfolyamának, sőt, az sem lenne meglepő, ha korrekciót látnánk a következő napokban, ami akár a lélektani 100.00 dolláros támasz alá is lökheti a grafikont. A középső Bollinger-szalag még fordíthat a kockán, de rossz hangulat sem segít a