Az EU az európai klímarendelettel – az európai zöld megállapodás részeként – kötelező célként tűzte ki magának a klímasemlegesség 2050-re történő elérését. Úgy tűnik azonban, hogy ebben kitűzött célokhoz hazánk még a legoptimistább becslések szerint sem tudja taratani magát.
A 40-es, 50-es hazai lakosság alig fele rendelkezik megtakarítással időskorára, miközben közel 80%-uk szinte biztos abban, hogy a nyugdíja nem lesz elég a megélhetésre – mutat rá a Generali X generációs magyarok körében végzett kutatása. A korosztály nagy része az időskori elszegényedéstől tart leginkább, de jövőbeli egészségi állapotuk kapcsán sem
Az Európai Bizottság pénzbüntetés kiszabását kéri Lengyelországra az Európai Bíróságtól mindaddig, amíg a varsói vezetés nem függeszti fel a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának működését - közölte kedden a brüsszeli testület.
A külügyminiszter szerint a vállalkozások versenyképességének javítása, illetve az infrastruktúra és a közlekedés fejlesztése érdekében születtek újabb lépések.
A KSH kedden publikálta az első becslését az ipari termelés júliusi volumenére. Az adatok ugyan növekedést mutatnak, ám az ördög itt is a részletekben lakozik.
A megemelkedett albérletárak miatt gyakran előfordul, hogy a leendő bérlő – a bérbeadó beleegyezésével – a lerobbant, de bérbe venni kívánt lakást felújítja a maga ízlése szerint, amennyiben hosszabb távon szeretné azt bérelni. Felmerül a kérdés, hogy a felújításra fordított összeget hogyan lehet betudni az albérleti díj összegébe, s ha a felújítás
Zúdul a pénz azokba a feltörekvő piaci alapokba, amelyek nem kínai részvényekbe fektetnek, miután a növekvő állami beavatkozás megrengette az ország pénzügyi piacait.
A Liszt Ferenc repülőtér kifutójáról jelentkezett be Facebook oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az általa vezetett operatív törzs újabb döntéseiről számolt be.
A Liszt Ferenc repülőtér kifutóján beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a gazdasági operatív törzs legújabb döntéseiről, amelyek közül a legfontosabb a támogatott hitelprogram keretösszegének látványos emelése.
Jeff Koons a BMW 8-as Gran Coupé egy különleges kiadását készíti el. Jeff Koons és Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke bejelentette, hogy a művész elkészíti a BMW M850i xDrive Gran Coupé egy különleges kiadását. A luxus színvonalú műalkotás 2022 februárjában, a Frieze Los Angeles művészeti kiállításon ünnepli majd világpremierjét, amel
Magyarországon nemrégiben a korábbi felére, 15%-ra csökkentették a kriptovalutákat terhelő adó mértékét. A törvényhozók emellett más kedvezményekkel, például a korábbi években elfelejtett bevallások utólagos pótlásának lehetőségével is segítik az eddig szürke zónában bolyongó tulajdonosokat. A parlament megszavazta a kriptovaluták kedvezőbb…
Egyre több vállalat fektet nagy hangsúlyt a fenntarthatósági és ESG-szempontok beépítésébe a mindennapi működésbe, a Portfolio Sustainable World 2021 konferencián megszólaló szakértők szerint finanszírozási oldalról sokkal jobb feltételekhez jutnak azok a cégek, amelyek beépítik szemléletükbe a zöld iránt. Csakhogy a környezeti szempont mellett van
Őszi inflációs csúccsal, háromötvenes euróval és kétszázalékos alapkamattal számol a Sberbank Magyarország szakértője év végéig. Kiszámíthatatlan külföldi kockázatok mellett ugyan, de sokat profitálhatnak a hazai vállalkozások a felpattanásból, míg a hitelfelvételi kedvet a jegybank szigorítása fogja leginkább befolyásolni a friss értékelés szerint
Egyre többen veszik igénybe az otthonfelújítás lehetőségeit - közölte legfrissebb reprezentatív kutatása alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) hétfőn az MTI-vel.
Az idei szezon első nagy hurrikánja az Ida, a múlt hét elején söpört végig Louisiana államon és a Mexikói-öbölben, ahol a kőolaj- és földgáztermelést, valamint néhány finomítót le is állítottak.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+), átlépte a 6000 milliárd forintot az állampapírban lévő megtakarítások értéke – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán kedden.
A Liszt Ferenc repülőtér kifutóján beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a gazdasági operatív törzs legújabb döntéseiről, amelyek közül a legfontosabb a támogatott hitelprogram keretösszegének látványos emelése.
Gazdát cserélt a Késmárk utca 11-13. szám alatt található IN15 Office Park. Az üzletkötés során az eladói oldalt a CBRE támogatta. A gazdát cserélő 19 000 négyzetméternyi iroda mutatja, hogy a járvány ellenére is van aktivitás a piacon.
Már csak szeptember 12-én éjfélig oszthatják meg saját inspiráló történetüket azok a női vállalkozók, illetve női vállalatvezetők, akik úgy döntenek, hogy megmérettetik magukat a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány és a Sikeres Nők Egyesülete (Professional Women’s Association – PWA) által kiírt Van egy jó történeted? című pályázaton. Azonba
A kormány döntött a hitelmoratórium feltételekkel történő meghosszabbításáról – írja a Világgazdaság kormányzati körökből származó információk szerint, amelyeket a Portfolio.hu forrásai is megerősítettek.
Júliusban 8,0 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, amikor 7,7 százalékkal alacsonyabb volt a termelés a 2019. júliusinál. A munkanaphatástól megtisztítva 10,2 százalékos volt az éves növekedés a harmadik negyedév első hónapjában - közölte kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az elmúlt hetek 10-30 milliárd forint közötti, nagyon visszafogott vételi érdeklődése után ma kirobbanó kereslet jellemezte 3 hónapos lejáratú diszkontkincstárjegy aukcióját, de még ezzel együtt is jócskán, 27 bázisponttal tovább emelkedett az aukció átlaghozama 1,09%-ra. Fontos, hogy ez még mindig jóval alacsonyabb az éppen aktuális jegybanki alap
Továbbra is állami finanszírozásban folytathatja tanulmányait az a nagyjából ötezer felsőoktatási hallgató, aki tavaly nem teljesítette a feltételeket, és önköltséges képzésre került át - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs keddi ülése után tartott sajtótájékoztatón, B
A mai napon újraindul a pezsgő szakmai élet az üzleti rendezvények világban is: szeptemberben friss energiával, fenntarthatósággal,felelősségvállalással érkezik a konferenciaszezon, 12 rendezvény várja az érdeklődőket a Portfolio Rendezvények naptárában, több iparágban és gazdasági területen is, új szintre lépve.
A Szerencsejáték Felügyelet szerint azért kellett 2056-ig Garancsi István cégének adni a budapesti kaszinókat, mert csak így garantálható a felelős működés, és a több játékadó-bevétel.
Jelentősen gyarapodtak az elektronikus fizetési lehetőségek az elmúlt évben, amelynek hátterében az azonnali fizetési szolgáltatás bevezetése mellett, a fogyasztói szokásokat felülíró koronavírus járvány állt. Egyre népszerűbbek az érintésmentes fizetési megoldások, valamint az online kereskedelem adta lehetőségek. Az OTP Csoport a pénzforgalom dig
A héten újabb, több mint 250 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra - tudatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden közleményben az MTI-vel.
Bár a Nasdaq Composite index megállíthatatlanul szárnyal 2021-ben, az emelkedésben egyre kevesebb részvény vesz részt, a többség a saját 200 napos mozgóátlaga alatt van. Kell-e aggódnunk az egyre kevésbé széles emelkedés miatt?
Az EU-ban az egy tanárra jutó átlagos tanulószám az általános iskolákban 13,5. Magyarországon ehhez képest csupán 10, ami a negyedik legkevesebb az EU-ban.
A zöld hitelek és zöld kötvények irányába egyre több ország és vállalat köteleződik el, miközben az ESG minősítésekhez kapcsolt befektetések elképesztő gyorsasággal törnek előre. A vállalatok ESG jelentései és a zöldkötvény-kibocsátás mind arra ösztönzik a döntéshozókat, hogy kétszer is meggondolják a jövőbeli beruházási terveiket, miközben a klíma
Az elemzői várakozásoknál gyengébb volt az ipar teljesítménye júliusban. Bár a bővülés 8 százalékos az előző évhez képest, havi alapon fél százalékos a csökkenés – mondta az InfoRádiónak a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője.