Az Airbnb és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) együttműködést kötött a járvány utáni turizmus növelése és helyreállítása érdekében Budapesten és környékén - közölték a szervezetek az MTI-vel hétfőn.
Gyakorlatilag stagnálhatott az infláció augusztusban, a Portfolio által megkérdezett szakértők az előző havi 4,6%-os után 4,7%-os áremelkedési ütemre számítanak. Korai azonban még fellélegezni, novemberre az elemzők többsége újabb kilencéves csúcsot vár az inflációban, vagyis csak átmeneti a megnyugvás. A nagy kérdés, hogy 2022-ben milyen gyors leh
Szeptember 25-én különleges helyszínen, a hazai könnyűzenei élet nagyágyúival ünnepli 30. születésnapját a nemzeti lottótársaság. Exkluzív show keretén belül Majka & Curtis, a Bagossy Brothers Company, valamint Lotfi Begi és meglepetésvendégei is színpadra lépnek az idén újra megrendezésre kerülő ingyenes Szuperkoncerten a megújult Puskás Aréna Szo
Bár apró növekedésnek tűnik, a Lengyel Statisztikai Hivatal szerint évről évre nő a belföldi gyümölcstermés mennyisége. Becsült adataik alapján 2021-ben már 4,6 millió tonna várható, ami 3% növekedés a tavalyihoz képest – írja a Fruitveb.
Hatalmas tartalék van még a 15 és 24 év közötti korosztályban, velük az iskola melletti munkavégzés támogatásával tovább lehetne bővíteni a munkaerőpiacot. Ehhez azonban az atipikus foglalkoztatási formák erősítésére lenne szükség.
A fintech cégek applikációinak és felhasználóbarát felületeinek hála, ma már bárki néhány gombnyomással befektetheti megtakarításait külföldi értékpapírokba. Azonban sokan abban a tévhitben élnek, hogy így szerzett jövedelmük után Magyarországon nem kell adózniuk, vagy legalábbis, ha nem vallják be, akkor „radar alatt maradnak” és az adóhatóság nem
A Brexit kapcsán az ír-északír határ visszaállításának egyetlen alternatívája, az áruk Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti ellenőrzése, ám a brit kormány ezt továbbra sem hajlandó tudomásul venni.
Magyarországon elsőként látható amerikai drámasorozat, népszerű kasszasikerek, imádott klasszikusok, és foci újra, minden mennyiségben. Többek között ezzel a kínálattal kedveskednek a nézőknek az RTL Magyarország kábelcsatornái szeptemberben. Országos premierként szeptember 18-án indul az RTL Klubon, majd még aznap a Cool-on folytatódik a második
A brit kormány nem ismeri el az Afganisztánban hatalomra jutott tálib vezetést, de "kapcsolattartásra" készen áll - mondta Dominic Raab brit külügyminiszter.
A Tritonlife Róbert Magánkórház eladta az államnak a a Róbert KárolyMeddőségi Centrum Kft.-t, ezzel állami tulajdonba került „az ország legnagyobb és legnépszerűbb” magán meddőségi centruma. Nem ez az első magán
Egy vietnámi férfit hétfőn 5 év börtönbüntetésre ítéltek, ugyanis megszegte az országban nagyon szigorúan vett koronavírus-karanténszabályokat, ráadásul ezzel 8 embert megfertőzött, egy ember pedig bele is halt a betegségbe – írja a Reuters.
Jelentősen módosította a Masterplast az idei évre vonatkozó eredményvárakozásait, miután az első félévben már teljesítette a januárban publikált adózott eredménycél 90 százalékát. Az első nyolc hónap eredményei alapján a bevételprognózisát 25 százalékkal, profitvárakozását pedig közel 50 százalékkal emelte meg a januárihoz képest a ma reggeli közle
Egy vietnámi férfit hétfőn 5 év börtönbüntetésre ítéltek, ugyanis megszegte az országban nagyon szigorúan vett koronavírus-karanténszabályokat, ráadásul ezzel 8 embert megfertőzött, egy ember pedig bele is halt a betegségbe – írja a Reuters.
Közeledik a nagy nap, szeptember 16-án, jövő csütörtökön felavatjuk Satoshi Nakamoto szobrát! A világ első Satoshi szobra lesz ez, komoly nemzetközi figyelemre számítunk, ahogy arra is, hogy sokan jöttök el, hogy élőben, elsők között láthassátok az alkotást! A Facebook eseményt…
Az európai tőzsdéken emelkedéssel indult a hét, szektorokat tekintve jól teljesítettek a technológiai részvények, a kiskereskedelmi szektor papírjai, a biztosítók és az autógyártók is. Ami pedig a magyar tőzsdét illeti, a BUX index új történelmi csúcsra került, részben az OTP jó teljesítményének köszönhetően, amely szintén csúcsot döntött tegnap. N
Óriási meglepetésként érkezett a Totembe Stohl András, ám a versenyzők nem fogadták őt kitörő örömmel. TOTEM – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Stohl András érkezése komoly feszültséget szült a Farkasoknál https://tv2play.hu/totem/stohl_andras_erkezese_komoly_feszultseget_szult_a_farkasoknal TOTEM – EXTRA Krausz Gábor kemény szavakkal nyilatkozott: ˝Pofán rúg
Egy friss rendelet szerint a koronavírus elleni védőoltást orvostanhallgatók is beadhatják. Ugyanakkor a megfelelő szakmai háttér elvárás, így nem kell aggódni a vakcinát felvevőknek.
Axiál Alkatrész Logisztikai Központ most egy 48×48 méteres alapterületű, 14 méter hasznos belmagasságú csarnokkal bővült. A magasraktárban már a komissiózás is Xxi. századi.
A mesterséges intelligencia (MI) szerepe egyre fontosabb az életünkben. Piaca évente 40 százalékot nő a következő években, csak az Európai Unió évi 20 milliárd eurót költ majd a területre. Az egészségügyi ellátástól a közlekedésen át az ipari termelésig számos szektor működését alakítja át az MI, amely már most is képes önállóan cikket írni vagy ép
Elfogtak egy ukrán állampolgárságú férfit Budapesten, aki a gyanú szerint csalással megszerzett amerikai bankkártya-adatokkal Magyarországra rendelt elektronikai eszközöket, így többmilliós kárt okozott – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Ausztria három keleti tartományában - Bécsben, Alsó-Ausztriában és Burgenlandban - hétfőn 490 ezer gyereknek kezdődött el az új tanév, immár a második a koronavírus-járvány árnyékában.
A másodfokú ítélet szerint titkolhatóak a részletes adatok arról, hogyan üzletelt a felcsúti vállalkozó érdekeltsége Magyarország egyik legnagyobb erőművével.
Október 7- 10. között rendezik a 2021. évi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt (Omék) az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kísérőrendezvényeként a Hungexpo területén, az E és B pavilonokban az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum szervezésében.
Mediterrán növényként a citrusfélék nagyja nem télálló. Bár van a télálló vadcitrom, melyből manapság előszeretettel sövényt is nevelnek, de a legtöbb esetben a citrusféléket teleltetni kell.
Jelentősen módosította a Masterplast menedzsmentje az idei évre vonatkozó eredményvárakozását, miután az első félévben már teljesítette a januárban publikált adózott eredménycél 90 százalékát. Az első nyolc hónap eredményei alapján a 2021-es bevételprognózisát 25 százalékkal, profitvárakozását pedig közel 50 százalékkal emelte meg a januárihoz képe
Az elmúlt héten kezdetben ősziesre fordult az időjárás, majd néhány nap után ismét kellemes nyárvégi napok köszöntöttek ránk. A nappali 20-25 Celsius fok maximumok mellett éjszakánként jelentős volt a lehűlés, így csak 5-10 fokot lehetett mérni. Ezen a héten csapadék csupán helyenként hullott, de jelentéktelen mennyiségben. A nagy hőmérsékleti külö
Úgy tűnik, hogy lehet még szufla a forintban az utóbbi hetek erősödése után, ha további kedvező hírek érkeznek, akkor hamarosan akár egyéves csúcsát is támadhatja a magyar deviza az euróval szemben. A befektetők elsősorban a holnap reggeli magyar inflációs adatra és az EKB csütörtöki kamatdöntésére figyelnek, melyek meghatározhatják a hangulatot.
A Budapesti Értéktőzsde oldalán tudatta a társaság a befektetőkkel, hogy Bencsik László, az OTP bank vezérigazgató-helyettese OTP-részvényeket értékesített tegnap, összesen közel 109 millió forintért.
Salvador kedden a világ első országává vált, amely elfogadja törvényes fizetőeszközként a bitcoint. A kezdeményezés támogatói szerint a lépés csökkenti a külföldről hazaküldött dollármilliárdok jutalékköltségét, de a kritikusok szerint a kísérlet a pénzmosást is elősegítheti.
imádják a magyarok a kuponokat, a vásárlók harmada kivár egy jó ajánlatra. Az akciókkal a fiatalok és a 400 ezer forint felett keresők élnek a leginkább.