Enyhül az áremelkedés miatti építőipari feszültség: szeptember elejétől a kritikus építőanyagok (fa, acél) ára 10-15 százalékkal mérséklődött, mindezt pedig a fogyasztók is érzékelni fogják - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz) hétfőn az MTI-vel.
Befejeződött az Unilever Magyarország Kft. nyírbátori háztartásvegyipari üzemének mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást jelentő bővítésének első üteme, mely során két új gyártósor és egy csomagoló csarnok épült fel.
Az augusztus-szeptember a termények betakarításának talán legfontosabb hónapjai. A konyhakert roskadásig tele a friss zöldségekkel és fűszernövényekkel, a gyümölcsfák- és bokrok közül sok még terem. A megérdemelt szüret mellett azonban szánjunk időt a nyári kánikulát rosszul tűrő dísznövényekre, a gyepre, és gondoljunk a kert hasznos lakóira is.
Most érdemes előkeresni a fiókok mélyén lapuló régi mobilokat, hiszen a Telenor legújabb akciójában ezek a készülékek 20 ezer forint kedvezményt érhetnek, ráadásul környezetvédelmi szempontból is jó helyre kerülnek a már nem használt telefonok. Ha a családban, baráti körben nincs kinek továbbadni az ódivatúvá vált, de még használható mobilt, a kész
Átlagosan 10-15 százalékkal olcsóbban juthatnak a legtöbb építési termék előállításához szükséges fához, műanyaghoz és acélhoz az építőanyag-gyártók, ami máris, de legkésőbb néhány hét múlva megmutatkozhat a végtermékek fogyasztói árának csökkenésében is – mondta a Világgazdaságnak Tibor Dávid, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ)
Idei csúcsot döntött a forgalom a budapesti albérletpiacon augusztusban, a kínálat bővülése miatt ugyanakkor az átlagos bérleti díjak a júliusi 150 ezres csúcsról 147 ezerre mérséklődtek – derül ki a Rentingo.com legfrissebb albérletipiaci elemzéséből. Valószínűleg az elhúzódó koronavírus-járvány miatt nyáron egy korábbi tendencia is tovább erősödö
A 2020. harmadik negyedéve és a 2021. második negyedéve közötti időszakban a Kaspersky megoldásai több mint 5,8 millió – malware-ek és népszerű számítógépes játékoknak álcázott nem kívánt szoftverek általi – támadást észleltek és előztek meg. Ez a megnövekedett volumen a játéktevékenységek pandémia alatti gyors növekedésével lehet összefüggésben. A
Bár szeptemberben a második egymást követő hónapban romlott, még mindig erős az optimizmus az euróövezet befektetői körében, ami azt jelzi, hogy a gazdasági növekedés túljutott a járvány utáni fellendülés csúcsán. Az európai konjunktúra további sorsát az ismét lezárásokkal védekező Kína helyzete határozhatja meg.
Az elmúlt napokban immár harmadszor került történelmi mélypontra a román lej az euróval szemben, az európai fizetőeszköz egy egységének árfolyamát 4,9475 lejben állapította meg hétfőn a Román Nemzeti Bank.
A hitelmoratórium előreláthatóan jelen formájában megszűnik szeptember végén. De mire számíthatnak az adósok, mi fog történni októbertől? A Bankmonitor.hu szakértői megvizsgálták a lehetőségeket.
Az elmúlt napokban immár harmadszor került történelmi mélypontra a román fizetőeszköz az euróval szemben, az euró egy egységének árfolyamát 4,9475 lejben állapította meg hétfőn a Román Nemzeti Bank.
Hét Michelin csillagos étterme van mostantól Magyarországnak. A koronavírus járvány okozta nehézségek ellenére is nőtt a csillagos éttermek száma. A Michelin Közép-Európában elsőként Magyarországon jelentette be, mely éttermek kapták meg idén a legnagyobb gasztronómiai elismerésnek számító Michelin-csillagokat és tányér minősítéseket. Soha ennyi cs
Másfél év telt el egy új világrend megalakulása óta, ami borzasztó mély nyomokat hagyott mind a nemzetközi, mind a hazai ingatlanpiacon. Tavaly ilyenkor még nem biztos, hogy fel lehetett mérni a valós károkat, változásokat, átalakulásokat, de a piacunk szereplőinek pozitív hozzáállása és hite nem hagyta a földre zuhanni a szektort, még akkor sem, h
A hitelmoratórium előreláthatóan jelen formájában megszűnik szeptember végén. De mire számíthatnak az adósok, mi fog történni októbertől? A Bankmonitor.hu szakértői megvizsgálták a lehetőségeket.
Együttműködést kötött a járvány utáni turizmus növelése és helyreállítása érdekében Budapesten és környékén az Airbnb és a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Az elmúlt évtizedben, és különösképpen az elmúlt néhány évben, rendkívüli módon felerősödtek az éghajlatváltozás kézzelfogható hatásai, ezzel párhuzamosan pedig globálisan is megindult egy közös tenni akarás. Így már egyértelműen látszik, hogy most is, és az előttünk álló években is központi téma lesz, hogy a gazdaságok, a vállalatok, a szervezetek
Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júliusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
A Moszkva-Belgrád tengely a szerb ortodox egyházon keresztül, hibrid hadviselési módszerekkel destabilizálja a kis, de stratégiai fekvésű NATO-tagállamot. Tegnap is összecsapások voltak a montenegrói egyházi vezető beiktatásán, akit katonai helikopterrel kellett a helyszínre vinni. Káncz Csaba jegyzete.
Ésszel szinte felfoghatatlan, 3,6 ezer milliárd fontos kárt okoztak és 2 millió ember életét követelték az elmúlt 50 év természeti katasztrófái a Meteorológiai Világszervezet legújabb tanulmánya szerint. Az ok a klímaváltozás, a tudósok pedig nemzetközi összefogást sürgetnek.
1988 óta alapvetően 30 tagú a német részvényindex, a DAX. Ettől csak átmenetileg, technikai jelleggel tértek el akkor, amikor egy-egy index komponens spin-off keretében önállóan tőzsdére vitt üzletágakat. Ilyenkor a leválasztott cégek jellemzően egy napig DAX komponensé váltak.
2021 szeptemberében a műtárgy.com és az Art Advisory Budapest folytatja úttörő workshopját, amit kifejezetten műtárgyvásárlóknak és műgyűjtőknek indított. Az öt részes Art Collector Workshop egy igazán exkluzív, limitált létszámú és interaktív képzést kínál azoknak, akik komolyan gondolják a műgyűjtést és gyakorlati tudást kívánnak szerezni. Az elő
Megújul a budapesti Andrássy út 47. szám alatti műemlék lakóépület. A tavaly év elején indult beruházás keretében a Bayer Construct kivitelezésében újítják meg az 1878-80 között épült palotát, melynek bokrétaavató ünnepségét a napokban tartották.
Jövő januártól emelkedni fog az iskolai ebéd ára egy kormányrendelet miatt. Ekkortól ugyanis a szolgáltatóknak több magyar alapanyagot kell felhasználniuk, valamint a menü egészségesebb és jobb minőségű lesz.
A magyar gazdaság nem lehetne sikeres a vidék élelmiszeripara nélkül, amelynek termelése az idei első félévben 11 százalékkal növekedett - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcája közleménye szerint hétfőn Nyírmeggyesen.
A klímaváltozás a globális légkörzés megváltozását jelenti, ami elmehet olyan irányba, hogy az a jövőben kedvez az ideihez hasonló intenzív zivataroknak – mondta az Indexnek Horváth Ákos, az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Viharjelző Obszervatóriumának vezetője.
Hiába a koronavírus-járvány és a miatta bekövetkezett visszaesések, a világ ötven legjobban kereső sportolójának összesített jövedelme rekordot döntött.
Adóellenőrzéskor derültek ki szabálytalanságok egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei vállalkozásnál. Csak papíron léteztek a számlák szerint megvásárolt nagy értékű kutyák, a vizsgálat tisztázta a bonyolult történet részleteit.
Félmilliárd forintos veszteséggel zárja a másfél éve tartó pandémiás korszakot a Costes csoport, amelynek mindkét étterme megőrizte a Michelin-csillagát, még a zárva tartó Ráday utcai, az első Michelin-csillagos magyar topétterem is.
El tudsz képzelni egy kávé nélküli jövőt? Vagy baráti összejöveteleket sör, bor, tequila nélkül? És hogy bizonyos gyümölcsök egyszerűen eltűnnek a bolygóról?