Az Ark Transparency alapból kimaradnának az alkohollal, kemikáliákkal, dohányipari termékekkel és szerencsejátékkal foglalkozó vállalatok. Meg, persze, a bankok.
Júliusban is folytatódott a kiskereskedelmi ágazatban a növekedés. A lakossági fogyasztás idén és jövőre is lendületesen bővülhet, melyet a történelmi magasságokba emelkedő foglalkoztatottság, a dinamikus béremelkedés és a kedvező hitelezési folyamatok egyaránt támogatnak. 2021 során a legnagyobb kockázatot a koronavírus esetleges újabb hulláma jel
Az európai kriptopénz politikával kapcsolatos közelmúltbeli felmérésben 31 000 válaszadó vett részt az Európai Unió 12 tagállamából. Az Európai Unió 12 tagállamában végzett nagyszabású felmérésből kiderül, hogy az európaiak többsége azt szeretné, ha a saját országukban saját kormányuk szabályozná a…
Romániában 12,5 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene az első hét hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
Magas forgalommal emelkedik az AutoWallis a péntek reggeli kereskedésben, miután a cég erős negyedéves számokat közölt. A jegyzés ma már közel 8 százalékos pluszban is járt, míg a forgalom egy óra leforgása alatt meghaladta az elmúlt 30 nap átlagát.
Elsősorban a cukor, a búza és a növényi olajok drágulása miatt, két hónap csökkenés után augusztusban jelentősen nőttek az élelmiszerárak a világon az előző hónaphoz képest.
Érdemi felzárkózást mutattak a visegrádi országok az uniós csatlakozás óta, de a neheze csak most jön. Feltéve, ha valóban fel akarnak zárkózni a fejlett európai országokhoz.
A jövő energiavilágában bárki lehet energiatermelő: a napelemes rendszereknek köszönhetően a vállalatok, kisvállalkozások mellett egyének, családok is termelhetnek energiát és betáplálhatják azt a villamos hálózatba. Az elmúlt években látványosan meg is nőtt a kereslet a környezettudatos és megtérülő beruházás iránt, egyre több területen, csarnokon
Plusz finanszírozást kapnak a kórházak a Covid-19 miatt megduplázódott várólisták csökkentésére, és szeptember 1-jétől visszaállítják az egészségügyi intézmények teljesítményfinanszírozását is.
Más ajánlattevőkkel együtt összesen 520 milliárd forint keretösszegű állami közbeszerzésekben vehet részt a Delta Systems Kft. - adta hírül csütörtökön a tulajdonos a Delta Technologies Nyrt.
Kiugró forgalommal emelkedik a 4iG árfolyama a mai kereskedésben, ezzel a BÉT legforgalmasabb papírja. A részvény árfolyama eközben 22 havi csúcsra került.
Ez az első kutatás, ami kimutatja a kapcsolatot a sarkvidéki régióban bekövetkezett változások és a februárban Texasban észlelt kegyetlen hideg között, ami áramkimaradást előidézve több mint 170 ember halálát és legalább 20 milliárd dollár kárt okozott.
A bázis és a tető két olyan jellemzően hosszú távú alakzat, amelyek egy-egy nagy trend fordulatát jelzik. Mivel pontos meghatározásuk nincs, ezért nem feltétlenül könnyű felismerni őket. Az előadás során azonban megmutatjuk, hogy mik a főbb ismérveik és mi alapján lehet akár már kialakulás közben megtalálni ezeket. Emellett azt is megnézzük gyakorl
Júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 2,5 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 3,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A Netrisk-csoport megvásárolta a litván Edrauda.lt online biztosítás-összehasonlító portált üzemeltető társaságok 100 százalékos tulajdonrészét. A cégcsoport tevékenysége ennek nyomán immár Magyarország, Csehország és Szlovákia mellett Litvániára is kiterjed. A dinamikusan bővülő cégcsoport élére ezzel egy időben új vezérigazgató is érkezett Robert
Cikkünkben azt a kérdést járjuk körül, hogy a vállalati szektor rekord magas likvid eszköz állományát lehet-e nemzetgazdasági szempontból hatékonyabb szerkezet irányába terelni. Következtetésünk szerint érdemes megfontolni egy olyan állampapír-konstrukció kidolgozását, amely végeredményben a vállalatok, a bankok és az állam számára is a jelenleginé
Elsősorban a cukor, a búza és a növényi olajok drágulása miatt, két hónap csökkenés után augusztusban jelentősen nőttek az élelmiszerárak a világon az előző hónaphoz képest.
A LIGA Szakszervezetek felmérést készített a munkavállalók átoltottságáról. Azt sürgetik, hogy a munkaadók kedvezményekkel, jutalmakkal fokozzák dolgozóik körében a koronavírus elleni védőoltások felvételét. Sok helyen plusz szabadnapokat, munkaidő-kedvezményt adnak.
Kivételesen magas, 16,9%-os díjbevétel-növekedést ért el a magyar biztosítási piac a második negyedévben, így az első félév egészében 11,5%-kal költöttünk többet biztosításra Magyarországon, mint egy évvel korábban. A legmeglepőbb az, hogy a járvány enyhülésével sem hagyott alább egyelőre az öngondoskodási kedv, sőt: a rendszeres díjas, nem nyugdíj
Bejelentette távozását a népszerűtlen kormányfő, Szuga Josihide, ezzel megnyílhat az út egy olyan kormányzat előtt, amely erőteljesebben ösztönözheti a japán gazdaságot. A hírre ezért szárnyaltak a tőzsdei árfolyamok Tokióban.
Idén és jövőre az adócsökkentések összege elérheti az 1500 milliárd forintot - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára kitett posztjában pénteken.
Mérsékelten lassult az euróövezet gazdasági aktivitásának a növekedése a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzserek körében végzett havi rendszeres felmérésének végleges adatai alapján.
Az AutoWallis csoport 97,6 milliárd forint árbevételt ért el az első fél évben, 156 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 3,18 milliárd forint volt, ami több mint négyszerese az előző év hasonló időszakában elért 757 millió forintnak - tájékoztatta a vállalat az MTI-t.
A vállalati HR-nél a koronavírus-járvány jelentősen felgyorsította a digitalizációs törekvéseket. Például az ötödére rövidült a munkavállalók év végi igazolásainak elkészítésének ideje. Ez a munka az L-SOFT webes szoftverének használatával 30 helyett immár 6 nap alatt elvégezhető, ráadásul ahhoz 25 helyett elegendő csak 3 HR-es kolléga – érzékeltet
Augusztusban ismét csaknem 11 ezer importált használt személyautót regisztráltak az országban. A DataHouse adatai szerint a behozott használt autók száma 10 901 volt, ami 12 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet.
Az OXO Technologies közölte, hogy jövő héten csütörtökön indul a kereskedés a cég részvényivel a BÉT Xtend piacán. A részvények regisztrációjára már márciusban sor került, azonban a zárt körű tőkeemelést még le kellett bonyolítani, a kereskedés elindulása előtt.
Az Arktisz klímaváltozás miatti melegedése okozza az észak-amerikai szélsőséges hideget. Megnöveli a poláris örvény betöréseinek számát, amikor is az északról érkező levegő fagyos hideggel árasztja el az Egyesült Államok középső és északi részeit - állapította meg egy a Science tudományos lapban megjelent tanulmány.
Augusztusban ismét csaknem 11 ezer importált használt személyautót regisztráltak az országban. Egy felmérés adatai szerint a behozott használt autók száma 10 901 volt, ami 12 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet.
Idén a magyar zsűri mellett egy teljes jogú, 11 tagú nemzetközi zsűri is értékelni fogja a Magyar PR legjobb PR gyakorlatokat díjazó versenyén az angolul is beérkező pályamunkákat. A normál nevezési időszakban 2021. szeptember 17-ig lehet benyújtani a pályamunkákat. A nemzetközi szerepvállalás mellett több más újdonságot is hoz a 2021-es PR Excell