Közzétette frissített stratégiáját az AutoWallis, ami alapján 2025-ig bezárólag robbanásszerű növekedéssel számolnak a cégnél, a vállalat árbevétele a 2020-as érték több mint négyszeresére ugorhat, miközben a menedzsment megítélése szerint az EBITDA több mint a hatszorosára emelkedhet. A közzétételt követően valósággal rávetették magukat a befektet
A civil szervezet azonban már most igyekszik nyomást gyakorolni a kérdésben, hiszen évente 3 ezren vesztik életüket a légszennyezettség hatására Budapesten és környékén.
Az új EKR katalógussal az elszámolható energiamegtakarítások kiszámítását kívánjuk könnyebbé tenni, valamint a megvalósított beruházások, intézkedések bejelentését gyorsítani – mondta Horváth Péter János a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke a hivatal által közzétett új energiahatékonysági intézkedéseket felsoroló jegyzékével k
A kelet-ázsiai és óceániai országok 2020 folyamán sikeresen védekeztek a koronavírus ellen, ezzel pedig a gazdasági károkat is sikerült mérsékelniük. 2021 viszont új helyzetet hozott, a delta variáns terjedése odacsapott a gazdasági aktivitásnak, és a régió gazdaságainak kilátása nagyot romlott.
Hivatalos választ nem kaptunk arra, hogy hányan küzdhetnek poszt- és long-Covid szindrómával, azonban Zacher Gábor részletes betekintést nyújtott nekünk a hazai helyzet alakulásába. Az orvosok Magyarországon is a sötétben tapogatóznak sokszor, amikor a koronavírus-fertőzés után különböző tünetek maradnak meg a pácienseknél. Pszichoszomatikus tünete
Az utóbbi napokban egyre csúnyábban gyengül a forint az euróval szemben, így lassan a 360-as szintet közelíti a jegyzés. Ha a tendencia folytatódik, akkor akár napokon belül jöhet a július vége óta nem látott lélektani határ. Az esés mögött a rossz nemzetközi befektetői hangulat áll.
A Revolut Magyarországon is elkezdte használni európai banki engedélyét, tehát minden magyarországi ügyfél ingyen átválthat a Revolut Bank szolgáltatásra, ami már az EU-ban kötelező betétbiztosítási rendszerrel garantálja a betétek biztonságát, 100 000 euróig (~36 millió forint).
Közzétette frissített stratégiáját az AutoWallis, ami alapján 2025-ig bezárólag robbanásszerű növekedéssel számolnak a cégnél, a vállalat árbevétele a 2020-as érték több mint négyszeresére ugorhat, miközben a menedzsment megítélése szerint az EBITDA több mint a hatszorosára emelkedhet. A közzétételt követően valósággal rávetették magukat a befektet
A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. nyilvános aukció keretében megvásárolta a tápiószelei Ganz-gyárat és az ahhoz tartozó eszközállományt. Így a vállalat hamarosan tulajdonosként támogathatja a nagy múltú üzem tevékenységét. A társaság 2020 szeptembere óta bérlői minőségben biztosítja a gyár működését, miután tavaly júliusban fel
A kelet-ázsiai és óceániai országok 2020 folyamán sikeresen védekeztek a koronavírus ellen, ezzel pedig a gazdasági károkat is sikerült mérsékelniük. 2021 viszont új helyzetet hozott, a delta variáns terjedése odacsapott a gazdasági aktivitásnak, és a régió gazdaságainak kilátása nagyot romlott.
Még meg sem száradt a tinta a Gazprommal aláírt gázszállítási szerződésünkön, máris komoly diplomáciai vita van kialakulóban miatta: az ukránok a Bizottsághoz fordulnak, Szijjártó bekérette a nagykövetet.
Tavalyhoz képest csökkent a munkanélküliek és nőtt a foglalkoztatottak száma, így a munkanélküliségi ráta is mérséklődött. A fiatalok körében viszont fordított a trend - nem véletlen, hogy a 25 év alattiaknak engedi el az szja-t a kormány januártól.
A napokban fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adószámla-értesítők kiküldését ügyfélkapus ügyfeleinek, október végéig pedig postán kapnak adószámla-kivonatot azok, akiknek nincs ügyfélkapu-hozzáférésük - közölte a NAV kedden az MTI-vel.
Augusztusban pihentünk egyet, az ősz beköszöntével azonban újult erővel vágunk neki a Kripto Akadémia Online Meetup sorozatnak. A következő epizód e hét csütörtökön lesz, ismét egy különleges vendéggel, és különleges témával készültünk nektek. Ezúttal az úgynevezett play-to-earn, magyarul talán “játssz,…
Közzétette frissített stratégiáját az AutoWallis, ami alapján 2025-ig bezárólag robbanásszerű növekedéssel számolnak a cégnél, a vállalat árbevétele a 2020-as érték több mint négyszeresére ugorhat, miközben a menedzsment megítélése szerint az EBITDA több mint a hatszorosára emelkedhet. A közzétételt követően valósággal rávetették magukat a befektet
A versenyhatósági vizsgálat jogsértőnek találta az Ékszer TV járvány elleni védőeszközöket (maszkokat, kézfertőtlenítőt, vitaminokat) árusító műsorait - írja közleményében a GVH. A versenyhatóság 85 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.
Ahogyan a mindennapi életben, úgy a gazdaság tekintetében is egyre több szó esik a negyedik hullámról. A világgazdaság egészének nem áll túl jól a szénája az alacsony átoltottság miatt és ez egy kis nyitott gazdaságnak nem igazán jó hír. A belső piacra termelő gazdaság viszont immunisabb lehet a Covid újabb hullámával szemben.
A román agrárminiszter kedd reggel jelentette be, hogy benyújtja lemondását, mivel tapasztalata szerint az általa képviselt ágazat nem élvez prioritást a kormányon belül.
Katonák is segítettek levezényelni, egy altengernagy vezényletével, a portugál vakcinázási kampányt, amelynek révén a hazánk méretű mediterrán állam a világ egyik legátoltottabb országává vált.
Készenlétbe helyezte a brit kormány a hadsereg üzemanyag-szállító tartálykocsik vezetésére kiképzett tagjait az üzemanyag-kiskereskedelemben támadt súlyos ellátási problémák enyhítésére.
A talaj sokkal több, mint élettelen „homok és iszap”. Tele van élettel, a mikroszkópikus méretű organizmusoktól kezdve a nagyobb emlősökig, amelyek mind kölcsönhatásban állnak egymással a hasonlóan gazdag mikro-élőhelyeken. Kölcsönhatásuk élelmiszert és rostokat, tiszta vizet, tiszta levegőt és szintetikus vegyi anyagoktól mentes ipari folyamatokat
A Magyarországon több mint 150 éves múlttal rendelkező Bonbonetti Kereskedelmi Kft. kreatív és promóciós feladatokkal bízta meg a Human Telex Advertising & Eventet. “Első körben a Tibi csokoládémárkán dolgozunk majd együtt, amely a maga 80 éves történetével tényleg az egyik legismertebb magyar brand. Sokrétű feladataink között új termékbevezetés és
Bár az elmúlt 10 évben exponenciálisan fejlődött a magyar ingatlanpiac, európai szinten, az árakat tekintve, továbbra is a középmezőnyhöz tartozik. A Duna House várakozásai alapján területenként és ingatlantípusonként ugyan különböző mértékben, de további áremelkedés és aktív piac várható az idei év második felében Magyarországon, az áremelkedés mé
Új kedvencet találtak az elmúlt napokban a reddites kisbefektetők, most a zöld energiával foglalkozó vállalatok egyes részvényei vannak a célkeresztben - tökéletes attribútumokkal rendelkeznek a vonatkozó papírok, a kimondottan magas short-állományok mellé ugyanis egy, a napokban bejelentett fontos hír is társul.
Adócsalási botrány ütötte fel a fejét a Nemzetközi Valutaalapnál, és a szervezet fő támogatójának számító Amerikai Egyesült Államok is kihátrált a kínos helyzetbe került IMF-vezér mögül.
Az elmúlt hónapokban egyre inkább a közbeszéd témájává vált az euro bevezetése hazánkban. Az MNB elkötelezett az euro sikeres és biztonságos bevezetése mellett. A Pénzcentrumon publikált cikksorozatában ezért a jegybank azt igyekszik bemutatni, hogy az euro bevezetés milyen előnyökkel, hátrányokkal jár a gazdasági élet különböző területein, és hogy
Megjelent a legfrissebb OECD edukációs jelentés, amelyben külön fejezetet szentelnek ismét Magyarországnak. Igen elgondolkodtató megállapítások és számok találhatók a tanulmányban.