A munkáltatók nem fektetnek be a hibrid munkát végző alkalmazottaik termelékenységét növelő technológiákba, annak ellenére, hogy aggódnak a munkateljesítményük miatt – derül ki a Ricoh Europe tanulmányából.
A maszkhasználat rettenetesen fontos lehet a mostani, negyedik járványhullám leküzdésében - mondta Jakab Ferenc, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője.
A hitelmoratóriumot igénybe vevők 36 százaléka még nem áll készen a hitele újbóli törlesztésére - tájékoztatta legújabb felmérése eredményéről az Intrum követeléskezelő az MTI-t szerdán.
Florin Citu román miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy több vizsgálat lefolytatását kérte a legnagyobb román biztosító, a City Insurance fizetésképtelenné nyilvánítása ügyében, amelynek működési engedélyét pénteken vonta be a bukaresti pénzügyi felügyelet.
A koronavírus-járvány alapvetően változtatta meg az orvos-beteg találkozókat és a mögöttes folyamatokat - vélekedett a Private Health Forum 2021 konferenciánkon előadásában Kriller Norbert, a Prima Medica Csoport Healzz2 rendszer fejlesztési vezetője.
Az állami és magánszektorban dolgozók oltási igazolás nélkül nem veszítik el munkahelyüket, de bérüket felfüggesztik október 15-től az olasz kormány törvényerejű rendelkezése szerint, melyet Sergio Mattarella államfő szerdán írt alá.
Napjainkban Magyarországon egyre többen ismerik a bizalmi vagyonkezelés intézményét, vagy legalábbis hallottak már róla. Számos tévhit övezi ezt a hazánkban újdonságnak mondható jogintézményt, azonban úgy tűnik, az érdeklődők egyre inkább informáltak ezen a területen. Az érdeklődő vállalkozók jellemzően hallották, hogy ez a jogintézmény számos előn
Az elkövetkező 3 évben slágertéma lehet a hőszigetelés. A lakosság 32 százaléka tervez ilyen jellegű munkálatot – derül ki az újHáz Centrum legfrissebb reprezentatív felméréséből. A lekérdezés adatai alapján a magyarok 68 százaléka rendelkezik valamilyen hőszigeteléssel – melyből 29 százalék teljes körű -, közel egyharmaduknál azonban semmilyen hős
A Satoshi szobor projekt óriási siker, világszerte cikkeznek róla ezen a héten is, csak kapkodjuk a fejünket. Éppen ezért elhatároztuk, hogy még jobban bevonunk titeket a szobor életébe, egy izgalmas játékra invitáljuk minden kedves olvasónkat. A dolog roppant egyszerű: küldj…
Sikeres kötvényaukciót tartott a Wing, amely során mintegy 25 milliárd forintnyi zöld kötvényt bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramja (NKP) keretében. Az értékpapírokon keresztül bevont forrást kizárólag környezetbarát projektek és eszközök finanszírozására használják fel.
Pénteken is változnak a hazai üzemanyagárak. A benzin átlagára bruttó 2 forinttal csökken, a gázolaj átlagára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.
Állami- és magánegészségügy együttélése, Covid-hullámok, állami ellátások hozzáférhetősége, egyetemi klinikák kiugrási lehetőségei, népbetegségek, magánpiaci bővülési tervek, állami beavatkozás, konszolidáció, országos terjeszkedés, digitális betegútszervezés, mesterséges intelligencia a mediakai szoftverekben - néhány téma, ami előkerült az 5. Pri
Egymás után mennek csődbe a brit lakossági energiaszolgáltatók a földgáz rekordmagasságokban járó nagybani beszerzési ára miatt. Szerdán egyszerre két szolgáltató, az Avro Energy és a Green Supplier Limited jelentett csődöt. Az előbbinek 580 ezer, az utóbbinak 250 ezer lakossági fogyasztója van, vagyis a két cég összeomlása 830 ezer fogyasztót érin
Bezos elmondta, hogy akkor ébredt tudatára annak, milyen törékeny a Föld, amikor júliusban a világűrben járt űrvállalata űrhajóján és visszanézett a bolygóra.
Egymás után mennek csődbe a brit lakossági energiaszolgáltatók a földgáz rekordmagasságokban járó nagybani beszerzési ára miatt. Szerdán egyszerre két szolgáltató, az Avro Energy és a Green Supplier Limited jelentett csődöt. Az előbbinek 580 ezer, az utóbbinak 250 ezer lakossági fogyasztója van, vagyis a két cég összeomlása 830 ezer fogyasztót érin
Az amerikai jegybank kétnapos ülése után magyar idő szerint ma este 8-kor teszi közzé a döntésről szóló közleményt. A mostani kamatdöntést nagy várakozás övezi, ugyanis fontos jelzéseket kaphatunk az eszközvásárlási program kivezetésének ütemezéséről. A közlemény után Jerome Powell elnök tart sajtótájékoztatót, amit élőben közvetítünk.
A hitelmoratóriumot igénybe vevők 36 százaléka még nem tudja, mikor tudná újrakezdeni a törlesztést, derült ki az Intrum felméréséből. A megkérdezettek többsége inkább a tartozásai növekedéséről és megtakarításai csökkenéséről számolt be 2021-ben, a legnagyobb arányban a magas jövedelmű keresők tudták növelni a vagyonukat.
Az Evergrande történet is folytatódik, legalábbis olyan értelemben, hogy a jüanban denominált kötvények után elvileg fizet kamatot a cég, de kérdéses a holnap esedékes dollárkötvények utáni kamatfizetés.
Közzétette az amerikai jegybank szeptemberi kamatdöntő ülésének közleményét, amelyben a Fed határozottan utalt arra, hogy amennyiben a kilábalás az eddig pályán halad, hamarosan sor kerülhet az eszközvásárlási program kivezetésének beütemezésére. Ez ugyan az első határozott utalás a taperre, mégis azt vetíti előre, hogy a mennyiségi lazítás kivezet
A magánegészségügy jövőjében is kulcsfontosságú szerepet tölt be a digitalizáció, amelynek a koronavírus-járvány is lendületet adott az elmúlt időszakban, amikor is az ügyfelek az online megoldások felé fordultak. Többek között ezen kihívásokról és lehetőségekről folytattak eszmecserét a piaci szereplők a
Egy jelentés szerint az élelmiszerre költött kiadások 2030-ig megduplázódhatnak Ázsiában, ami hatalmas lehetőséget jelenthet a befektetőknek, hogy egészséges élelmiszereket, illetve egészségesebb táplálkozási lehetőségeket mutassanak be az ázsiai piacokon.
Nemrégiben 2021.09.12-én zárult a már nagyon várt lakossági 100%-os támogatási intenzitást ígérő lakossági pályázat társadalmi egyeztetése, ahol a társadalmi szféra és a potenciális kivitelezők is egyaránt véleményezhették a kiírás tartalmát. Rengeteg javaslat érkezett, így most kíváncsian várjuk mit is fogad majd meg belőle az Irányító Hatóság (Ih
Közzétette az amerikai jegybank szeptemberi kamatdöntő ülésének közleményét, amelyben a Fed határozottan utalt arra, hogy amennyiben a kilábalás az eddig pályán halad, hamarosan sor kerülhet az eszközvásárlási program kivezetésének beütemezésére. Ez ugyan az első határozott utalás a taperre, mégis azt vetíti előre, hogy a mennyiségi lazítás kivezet
Csütörtökön kezdődik az ENSZ Élelmezési Rendszerek Csúcstalálkozója, ahol kitalálnák, hogyan lehet fenntartható az élelmiszer-termelés 2030-ra. De sokan nem elégedettek, zöld mezőgazdasági szervezetek bojkottálnak és saját eseményt szerveznek.
Tegnap piaczárást követően tette közzé első féléves jelentését a Gloster. A társaság dinamikus növekedésről számolt be, amit az organikus növekedésen túl a Kingsol Zrt. akvizíciója is támogatott - olvashatjuk az Erste mai elemzői anyagában.
Közzétette az amerikai jegybank szeptemberi kamatdöntő ülésének közleményét, amelyben a Fed határozottan utalt arra, hogy amennyiben a kilábalás az eddig pályán halad, hamarosan sor kerülhet az eszközvásárlási program kivezetésének beütemezésére. Ez ugyan az első határozott utalás a taperre, mégis azt vetítette előre, hogy a mennyiségi lazítás kive
A magyar lakosság fogazatának siralmas állapota hűen tükrözi a száj- és fogápolás kultúráját. A lakosság 60 százalékának hiányos a fogazata. Nem véletlen, hogy a „fáj a fogam” vagy a „fogorvoshoz kell mennem” az egyik nagyon gyakori hiányzási ok a munkahelyeken. Mivel a fog- és szájüregi problémák további betegségek kialakulásához vezethetnek, a ro
Elég jónak mondható az idei szilvaszezon, a gyümölcs felvásárlási ára minden valószínűség szerint a tavalyitól nem sokban tér el. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már javában zajlik a szilva betakarítása, a rázásos technikával egyetlen fáról akár 10 másodperc alatt is összegyűjthető a termés.
Idén ünnepli alapításának 15. évfordulóját a Morgan Stanley budapesti központja. Az iroda elmúlt másfél évtizedben jelentős informatikai centrummá bővült a globális pénzintézeten belül, miközben a technológia fejlődése az egész pénzügyi szektorban mélyreható változásokat hozott. Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti központjának vezetője az
Idén még gyakoribbá váltak az internetes támadások, ennek ellenére a vállalatok nagy része nem fordít elég figyelmet a kibervédelemre – mutat rá az EY több mint 1000 informatikai vezető bevonásával készült nemzetközi kutatása. Minden harmadik döntéshozó szerint csupán idő kérdése, hogy cégük mikor válik egy súlyos online betörés áldozatává.