Az Evergrande kínai ingatlanfejlesztő e hétre várható csődjével kapcsolatos nagyfokú piaci félelmek világszerte felerősítették a kockázatkerülést és így hétfő estére hathetes mélypontra, 354,5-ig esett a forint, de kedden délelőtt a megnyugvás jelei kezdenek látszani, így erősödni kezdett a forint. Az MNB mai kamatdöntése kapcsán tehát még inkább „
A Blikk új őszi kampányában, amit a Republic Group készített, milliókat nyerhetünk, ha a megfelelő pénzfürtöt kaparjuk le. Az ügynökség feladata a kreatív koncepció megtervezése és egy különleges kollázsfilm elkészítése volt, melyben valós fotókból és képekből alkották meg a montázs videót a kampány arcával, Szabó Győzővel. A Blikk legújabb kampány
A jövőben a mérnökök és IT-szakértők az eddigieknél is hangsúlyosabb szerephez jutnak a gazdaság, az ipar fejlesztésében – derül ki az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) és a vezető európai munkaerő-közvetítő vállalat, a Tech People legutóbbi, Magyarország 75 legmeghatározóbb, száz főnél több műszaki szakembert foglalkoztató gyártó- és ter
Várhatóan október 4-én indul a Magyar Nemzeti Bank Zöld Otthon Programja, amelyben legfeljebb 2,5%-os kamatozású hitelhez juthatnak a legalább BB energiahatékonyságú ingatlant építők vagy vásárlók. Novák Katalin családügyi miniszter most megerősítette augusztusi bejelentését, miszerint a kormány kiegészíti ezt egy még kedvezőbb, 0%-os kamatozású la
A Canon Hungária Kft. idei kutatásából kiderült, a cégek 41 százaléka a nem digitalizált dokumentumok elvesztését, valamint a korábbi dokumentumok közötti nehéz kereshetőséget és az ebből származó bosszúságot emelte ki legnagyobb hátrányként a mindennapi munkavégzés során. A meglévő dokumentumok kezelése szintén komoly kihívás, különösen, ha azokat
Hogy változtatja meg a technológia a munkavégzést? Hol helyezkedik el Magyarország az üzleti automatizáció és a mesterséges intelligencia területén nemzetközi viszonylatban? Mi várható öt éves időtávon? Mennyire van felkészülve az oktatási rendszer a kihívásokra? Többek között ezek a témák kerültek terítékre az Abbyy által szerveztt kerekasztal-be
A Budapest Airport 1,53 millió euró értékben valósíthat meg fejlesztéseket, amelynek 70 százalékát az Európai Unió biztosítja, a fennmaradó összeget pedig a Budapest Airport állja - közölte a repülőtér üzemeltetője.
Az elmúlt hónapokban egyre inkább a közbeszéd témájává vált az euro bevezetése hazánkban. A Magyar Nemzeti Bank aktívan foglalkozik a kérdéssel, és elkötelezett az euro sikeres és biztonságos bevezetése mellett. A cikksorozatunk aktuális részében azt vizsgáljuk, hogy az eurozóna déli országainak gazdasági teljesítménye hogyan alakult a nem csatlako
Az Európai Unió a jelek szerint felsorakozik Franciaország mögött a lemondott tengeralattjáró-üzlet ügyében, újraértékelheti az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyt.
A Microsoft eddig is folyamatosan kereste a lehetőséget, hogy támogathassa a magyarországi startup-közösséget, de a Microsoft for Startups Program elindításával még magasabb fokozatba kapcsolt a vállalat itthon és világszerte. A programba a vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozó startupok közül elsőként és eddig egyedüliként egy ígéretes magya
Karikó Katalin és a világhírű magyar tudóst alkalmazó német biotechnológiai cég, a BioNTech alapító-igazgatói kapják 2022-ben az egyik legrangosabb német tudományos elismerést, a Paul Ehrlich- és Ludwig Darmstaedter-díjat - közölte kedden a díjról döntő Paul Ehrlich Alapítvány kuratóriuma.
Várhatóan október 4-én indul a Magyar Nemzeti Bank Zöld Otthon Programja, amelyben legfeljebb 2,5 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak a legalább BB energiahatékonyságú ingatlant építők vagy vásárlók. Novák Katalin családügyi miniszter most megerősítette augusztusi bejelentését, miszerint a kormány kiegészíti ezt egy még kedvezőbb, 0 százalékos
A Schiller Autó Család új, autós szerviz-, szolgáltató- és márkakereskedés-komplexuma 2021. szeptemberében megkezdte működését. Ennek apropóján szeptember 24-25-én családi napot tartanak az új létesítményben, amelyre nemcsak a jelenlegi és leendő autótulajdonosokat, hanem a család legkisebb tagjait is nagy szeretettel várják a szervezők. A helyszín
Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa arra vállalkozott, hogy a Covid-19 és a várandósságral kapcsolatban felmerülő összes kérdésre megtalálja a választ.
A minimálbér emelésével nőne a gyermekgondozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón.
Némileg lefelé módosította az idei növekedési előrejelzését a világgazdaságra vonatkozóan az OECD, de egyes országok esetén a májusi előrejelzéshez képest most kedvezőbbek a kilátások. Az inflációs előrejelzésben felfelé módosította a számokat a szervezet.
Indul a Magyar Nemzeti Bank Zöld Otthon Programja, ehhez csatlakoztatnak egy CSOK-os hitelkonstrukciót. Novák Katalin beszélt a járványhelyzetről és arról is, hogy hogyan áll a pedagógusok béremelésének kérdése.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának ma délután 2 órási kamatdöntési bejelentése után 3 órától Virág Barnabás, a jegybank alelnöke online háttérbeszélgetés tart a monetáris politika aktuális kérdéseiről - közöle a jegybank sajtóosztálya. Az eseményt a Portfolio élőben tudósítja majd.
A háztartások és a vállalkozások konjunktúraérzete is érdemben javult, de még mindig negatív tartományban van, a lakosságnál az előző havi csökkenés után jelentősen, -8,2 pontról -2,9-re emelkedett, a vállalkozásoknál -7,4 pontról -3,0 pontra javult a -100 és +100 közötti skálán - közölte a Századvég Gazdaságkutató. Kiemelték, a javuló konjunktúraé
A törlesztési moratórium novembertől már mind a lakosság, mind a vállalkozások számára feltételekhez kötött, és a tervezet szerint csak meghatározott rászoruló rétegek számára marad elérhető. Eddig több szó esett a lakossági feltételekről, pedig a vállalkozások esetében is jelentős korlátozásokat léptettek életbe.
A Pfizer/BioNTech bejelentette, hogy az általuk fejlesztett vakcina biztonságos az 5-11 éves gyermekeknél, és kellő immunválaszt adott a klinikai kísérletek során.
Az Evergrande kínai ingatlanfejlesztő e hétre várható csődjével kapcsolatos nagyfokú piaci félelmek világszerte felerősítették a kockázatkerülést és így hétfő estére hathetes mélypontra, 354,5-ig esett a forint, de kedden délelőtt a megnyugvás jelei kezdenek látszani, így erősödni kezdett a forint. Az MNB mai kamatdöntése kapcsán tehát még inkább „
Szeptember végétől minden benzinkútnál fel kell tüntetni, hogy az adott üzemanyagfajtából mennyibe kerül 100 kilométernyi út megtétele. Az új, kötelező érvényű rendszer dízel- és benzinhajtású gépjárművek mellett az elektromos autókra is vonatkozik majd– derül ki a Jövő Mobilitása Szövetség szerkesztőségünknek eljuttatott közleményéből.
Az elmúlt héten tovább folytatódott a későnyári, csendes időjárás. A nappali maximum hőmérséklet 25-30 Celsius fok körül alakult, éjszakánként viszont időnként 10 fok alá is csökkent a hőmérséklet. Csapadék csupán az ország nyugati tájain esett, másutt továbbra is a szárazság az úr. A napraforgó és a kukorica betakarítása párhuzamosan zajlik, a lea
A tegnapi csúnya esések és pánikba hajló hangulat után ma ismét zöldbe borultak a tőzsdék, a tegnapi esés felét is ledolgozták, az árupiacokon is a drágulás dominál. A folytatás is izgalmas, a magyar jegybank ma ülésezik, holnap a Fed követi, és a héten eldőlhet a kínai Evergrande sorsa, amelyet a tegnapi esésért leginkább hibáztatnak.
Mit bírnak még el a lakásvásárlók? Egyre szigorúbb a szabályozás, drágul a kivitelezés, lassan lejár a moratórium, illetve az állami ingyen milliók és ösztönzők időszaka. Mi lesz a hazai lakáspiacon? Merre mennek az árak? Hogy alakulnak a bérleti díjak? Van bármi esély, hogy itthon is kialakuljon a bérlakásszektor, bővítve ezzel a bérlési lehetőség