Módosulnak a Polgári Törvénykönyv jogi személyeket érintő szabályai 2022. január 1-től. A módosítás olyan korrekciókat hajt végre a Ptk.-ban, amelyek egyrészt törvényi erőre emelik az elmúlt években kialakult joggyakorlatot, másrészt pedig a társasági jog stabilitását és versenyképességét hivatottak erősíteni. A legfontosabb változásokat dr. Szabó
Nigéria és Etiópia óriási, multi-etnikus területének összetartásával küszködik, miközben Nyugat-Afrikát puccsok rázzák meg. A kontinens biztonsági helyzetét évtizedekre el fogja dönteni, hogy az afrikai szervezetek most miként kezelik ezeket az kihívásokat.
Visszamenőleg oldja meg a kormány a leginkább rászoruló adósok problémáját, nagyjából 20 milliárdot rakva át a zsebükbe a bankoktól. A moratóriumot viszont gazdasági megfontolások helyett inkább politikai szempontok szerint sikerült meghosszabbítani.
Nagy segítség a rászoruló családi, mikro- és kisvállalkozásoknak, hogy a kormány meghosszabbította a hitelmoratóriumot a vállalatok számára is - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke az MTI-nek.
Az idén 190 éves Generali Biztosító EnterPrize néven átfogó, nemzetközi programot valósít meg Kkv-k támogatására, elősegítve ezzel a járvány miatti visszaesést követő gazdasági helyreállítást. A program részeként a vállalat fenntarthatósági pályázatot írt ki munkavállalói jólét, környezetvédelem és a mikroközösségek iránti felelősségvállalás témakö
A Szülői Hang elindította transzparens felmérését, ami az óvodákat és iskolákat sújtó rendszerszintű problémákat tárja fel. Bárki megoszthatja véleményét, szülő, pedagógus, de akad diák is, aki már megírta, hogyan nem sikerült az egyetemi felvételije.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint a kérvényezési határidő június végi lejárta óta is több mint százezer - augusztus végéig több mint 6 millió - EU-állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért. A felülvizsgált csütörtöki adatsor szerint meghaladja a 155 ezret azoknak a magyaroknak a szá
A késedelmes fizetés és a lánctartozás jelenleg a hazai gazdaság egyik legégetőbb problémája. A vállalkozások csaknem kétharmadának van legalább egy olyan üzleti partnere, amelyik késve fizetett – derül ki a Gazdasági és Vállalkozáskutató Intézet a hazai körbetartozást vizsgáló friss, 2021. első félévet összegző kutatásából. Szakértők éppen ezért
A Marketing&Media magazin idei, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató listáján szereplők több mint a harmada cserélődött 2020-hoz képest, nagyon sok esetben személyi változások mozgatták a Top 50 összetételét. Évről évre igazolódik, hogy messze nem a legnagyobb büdzséből gazdálkodó marketingvezetők számítanak a legsikeresebbnek. Sza
Nagy segítség a rászoruló családi, mikro- és kisvállalkozásoknak, hogy a kormány meghosszabbította a hitelmoratóriumot a vállalatok számára is - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke az MTI-nek.
Szeptember 25-én egy különleges Szuperkoncerttel ünnepli 30. születésnapját a nemzeti lottótársaság a megújult Puskás Aréna Szoborparkban. A jubileum alkalmából exkluzív show-val lép színpadra a magyar könnyűzene krémje. A kilátogatók találkozhatnak Majkával & Curtissel, a Bagossy Brothers Companyval, valamint Lotfi Begivel és meglepetésvendégeivel
A rakományok főleg Magyarországon gyártott elektrotechnikai berendezésekből, gép- és autó alkatrészekből, háztartási és informatikai berendezésekből – beleértve a gyártási alapanyagokat is -, valamint sporteszközökből és vágószerszámokból állnak. A közleményben felidézik, hogy a Rail Cargo Group 2020 augusztusa óta hetente közlekedtet importvonatok
Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy vélte, hogy a koronavírus-járvány mutatóinak folyamatos javulása miatt el lehet kezdeni gondolkodni a korlátozások feloldásáról, beleértve a védettségi igazolás használatát is. Olivier Véran egészségügyi miniszter eközben azt közölte, hogy a 2,7 millió egészségügyi dolgozó közül mintegy háromezer munk
Az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel megszavazta a lengyel médiaszabadságról és a jogállamiságról szóló állásfoglalást, amely szerint a helyzet mindkét területen folyamatosan romlik.
Bezárt konditermek, kijárási korlátozások – kétségbeejtő környezet a sportolni vágyóknak, és az őket kiszolgáló iparágak vállalatainak. A BioTechUSA azonban a pandémia alatt is megtalálta növekedésének forrását. Fogyasztói lojalitást erősítő kampányainak levezénylésében az egyik legfiatalabb SAP-csoportbeli márka, az Emarsys marketing-automatizáció
Neizer Anita irányítja szeptembertől a szerkesztőségi munkát a podcastokat gyártó Betone Studio-nál. A cég a tervek szerint a jövőben még inkább ráerősít az audióműsor-gyártásra, valamint a prémium – önálló és brandcast – formátumok fejlesztésére, de sok-sok innovatív fejlesztéssel is jelentkezik. Neizer Anita számára nem teljesen új terep a podcas
Egyértelműen gazdasági sikertörténetnek számít a keleti nyitás stratégiája, amelynek következtében tíz év alatt 28 százalékkal bővült a kereskedelmi forgalom Magyarország és a tőle keletre fekvő államok között - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Komoly botrány tört ki a napokban a Fed háza táján: az amerikai jegybank több döntéshozója is aktívan kereskedett részvényekkel és más termékekkel. A jegybank elnöke elrendelte az erre vonatkozó etikai szabályok felülvizsgálatát.
Hiba alulbecsülni az infláció tartós megemelkedésének kockázatát - hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az Aegon Alapkezelő szakmai rendezvényén.
A kínálati oldalon kialakult szűk keresztmetszetek miatt a korábban vártnál valószínűleg lassabban növekszik az idén a világgazdaság teljesítménye - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban bemutatott friss, felülvizsgált globális előrejelzésében.
Miért kell szobrot állítani egy ismeretlen, álnév mögött rejtőző figurának? És hogy néz majd ki a szobor, ha nem tudjuk, kit ábrázol? Igazából mindegy is, a narratíva szerint ugyanis Satoshi
Négyhavi növekedést követően július után augusztusban is csökkent az előző évihez képest a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai szervezete, az ACEA csütörtöki jelentése alapján.
Péntektől fogadja a vásárlókat az Etele Plaza, a több mint 300 millió eurós (100 milliárd forint) beruházásban épült bevásárló- és szórakoztatóközpont - közölte az ingatlan fejlesztője a Futureal csütörtökön az MTI-vel.
Kigyulladt több épület egy hódmezővásárhelyi állattartó telepen csütörtök délután, estére a nagy erőkkel helyszínre érkező tűzoltók megakadályozták a lángok terjedését, majd eloltották a tüzet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Az elmúlt másfél év jelentős kihívások elé állította a cégvezetőket, sokak számára a mindennapi működés, a fennmaradás lett a tét. A bizonytalanság nehéz teherként nehezedett munkáltatókra és munkavállalókra egyaránt, az összetartás soha nem volt még annyira fontos, mint ezekben az időkben. Vitathatatlan tény, hogy egy jó csapat együtt csodákra kép
Az Emirates az utazási enyhítésekkel párhuzamosan fokozatosan újraindítja járatait. Jelenleg a dubaji központ munkatársait keresik, akik az utasokat szolgálják ki a fedélzeten vagy a repülőtéren. További információk ide kattintva érhetőek el.
Kétség sem férhet ahhoz, hogy a tokiói olimpiát és paralimpiát követően érmeseink és pontszerzőink megérdemelten részesültek az elismerés mellett a pénzjutalomban is. Vajon a jelenlegi ingatlanpiacon mire lenne ez elég? A Duna House utánanézett, hogy újdonsült bajnokaink milyen lakást, házat tudnának vásárolni szülővárosukban.