A belföldi turizmus idén nyáron újabb rekordokat döntött, soha ennyi magyar ember nem nyaralt még a három nyári hónapban a vidéki Magyarországon. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján a turisztikai forgalom mindhárom nyári hónapban felülmúlta a tavalyi számokat: júniusban 66%-kal, júliusban 22%-kal, augusztusban pedig 16%-kal
A hétfőn reggel közzétett magyar adatok szerint egy hét alatt 34%-kal több igazolt fertőzöttet találtak és Nógrád megyében már magasabb a lakosságarányos fertőzöttség, mint Budapesten. Közben nemzetközi járványügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy hiába reménykedünk abban, hogy a járvány 3-6 hónap alatt elmúlik, hiszen rengeteg még világszerte
A Covid-19 járvány sokkhatásainak hosszútávú következményeit szedte csokorba a Magyar Nemzet online oldalán megjelent hétfői írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Arra következtésre jut, hogy a járvány egy sor olyan korábbi folyamatot gyorsított fel, amelyek 2000 után indultak és az adott területen 2030-ra volt várható a for
Az ok a legújabb pályázati lehetőség, amellyel a feltételek teljesítése esetén akár a teljes beruházási összeget fedező vissza nem térítendő támogatás nyerhető. A konkrét pályázatokat csak november közepétől lehet beadni, de már látszanak azok a részletek, amelyekre érdemes figyelni.
A hazai IKT piac egyik jelentős szereplőjével erősít a 4iG, a gyorsan terjeszkedő társaság ezúttal az Invitech ICT Services Kft. és leányvállalata, az InviTechnokom Kft. megvásárlását jelentette be, miután hétfőn adásvételi szerződést kötött a cégeket tulajdonló ciprusi Rotamona Limiteddel. A tőzsdén bejelentett akvizíció jelentős lépés a 4iG távkö
Kína hétfőn olyan, új irányelveket jelentett be, amelyek alapján a kínai techológiai vállalatoknak fel kell hagyniuk azzal a gyakorlattal, hogy az általuk működtetett platformokon akadályozzák a hozzáférést riválisaik linkjeihez.
Romániában járványügyi óvintézkedések közepette, de egyelőre jelenléti oktatással, szabadtéri ünnepségekkel kezdődött meg hétfőn a 2021-2022-es tanév, a hatóságok azonban arra készülnek, hogy szükség esetén ismét áttérnek az online oktatásra azokon a településeken, ahol az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma 14 nap alatt meghaladja
Első ránézésre úgy tűnik, lassú tempóban közeledünk a negyedik hullámhoz. Ez azonban csalóka kép, hiszen van olyan aspektus, ami alapján sokkal súlyosabbnak tűnik a helyzet.
A földgáz belföldi felhasználása idén júniusban 2 százalékkal volt alacsonyabb, mint a megelőző év azonos hónapjában. Az ország villamosenergia-felhasználása ugyanakkor 14,2 százalékkal növekedett az egy évvel ezelőttihez képest - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) most megjelent júniusi energiastatisztikai riportjába
A magas ázsiai árak, az LNG-szállítmányok volumene, a nemzetközi karbantartások és az alacsony európai tárolói töltöttségi szintek miatt globális hiány jellemezte a júliusi gázpiacot, ennek következtében egész évben maradhatnak a magas európai gázárak – írja a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) piaci riportjában.
A világ legnagyobb szövetkezeti tulajdonon alapuló tejipari vállalatát 150 éve alapították, az évfordulóról közös zászlófelvonással emlékeztek meg a FrieslandCampina leányvállalatai mind a 38 országban, ahol a társaság jelen van. A jubileumot Mátészalkán, a Pöttyös Túró Rudi „hazájában” is megünnepelték. A FrieslandCampina gyökerei egészen 1871-ig
Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette be Facebook-oldalán. Ahogy arra számítani lehetett, a kormány ismét meghosszabbította a koronavírus-járvány tavalyi megjelenésekor bevezetett hitelmoratóriumot. Varga Mihály pénzügyminiszter egy Facebookra feltöltött videóban arról beszélt
A közösségi szálláshely-szolgáltatás kerületi vagy akár fővárosi önkormányzati szabályozását sürgeti a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ); a kiadható napok számának korlátozását szeretnék elérni, amellett, hogy szerintük magánszemélyeknél 3 lakásban kellene maximálni a kiadható lakások számát.
A földgáz belföldi felhasználása idén júniusban 14,772 PJ volt, amely 2 százalékkal alacsonyabb, mint a megelőző év azonos hónapjában. Az országos villamosenergia-felhasználás 3991 GWh, amely 14,2 százalékos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A hazai energiatermelésre, készletekre, ellátásra vonatkozó adatok elérhetők a Magyar Energ
Most a vetőmagos cégek fogják be a fülüket, mert nem biztos, hogy repdesnek örömükben, ha azt merem mondani, hogy érdemes megszedni a vetőmagokat a következő évekre.
Kína hétfőn olyan, új irányelveket jelentett be, amelyek alapján a kínai techológiai vállalatoknak fel kell hagyniuk azzal a gyakorlattal, hogy az általuk működtetett platformokon akadályozzák a hozzáférést riválisaik linkjeihez.
Hatodik oktatási központját nyitotta meg a napokban, és ezzel már négy országban van jelen a közép-kelet-európai régióban a magyar Codecool. A jól bevált oktatási módszert különböző bevezető pop-up programokkal népszerűsítik a most induló bécsi iskolában. Magyarország, Lengyelország és Románia után Ausztriában, a bécsi Talent Gardenben nyitja meg h
Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése szerint: novembertől jövő év június 30-ig a rászorulók továbbra is igénybe vehetik a hiteltörlesztési moratóriumot.
A koronavírus okozta válságra reagálva a kormány tavaly minden idők legnagyobb beruházásösztönzési programját indította meg, amelynek nyomán rekordmennyiségű beruházás kezdődött meg Magyarországon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.
Az ÁKK Zrt. növelte a legutóbbi, május 10-én közzétett finanszírozási tervében rögzített 644 milliárd forinttal egyenértékű nemzetközi devizakötvény-kibocsátási keretét.
A tavalyi nyárhoz képest feltűnően kevés külföldi kereste fel a Balatont a most véget ért nyári szezonban. Külföldiek a budapesti plázákban is csak lézengtek - mondta nyárértékelőjében kollégánk, Mester Nándor a Trend FM reggeli műsorában.
A tavalyi nyárhoz képest feltűnően kevés külföldi kereste fel a Balatont a most véget ért nyári szezonban. Külföldiek a budapesti plázákban is csak lézengtek - mondta nyárértékelőjében kollégánk, Mester Nándor a Trend FM reggeli műsorában.
Hétfőn még leadható a szülői beleegyező nyilatkozat a 7. osztályos gyerekek iskolai HPV-oltásához, így térítésmentesen kaphatják meg a védőoltást - közölte a helyettes országos tisztifőorvos az MTI megkeresésére hétfőn. Surján Orsolya kiemelte, a 2020/2021-es tanévtől lehetőség nyílt a fiúk számára is kérni a humán papillomavírus (HPV) elleni védőo
"Felértékelődnek a technológiai cégek, és megerősödik a hosszútávú fenntarthatósági gondolat és a fenntartható gazdaságra való átmenet" - írja hétfői lapcikkében a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megkezdte a permetezőgépek időszakos műszaki felülvizsgálatát végző állomások célzott ellenőrzését.
A nyár vége minimális élénkülést hozott a lakóingatlanpiacon a Duna House becslése szerint. Az ingatlanközvetítő cég által jelzett 11 304 darab tranzakció ugyan elmarad az előző évek augusztusaihoz képest, de az előző hónaphoz viszonyítva (11 185) növekedést mutat. Érezhető volt még tehát az erősebb szabadságolási hullám ingatlanpiaci tranzakciók á
Az új, liverpooli járványmegelőző központ célja, hogy felgyorsítsa a vakcinák fejlesztését és bevezetését abban az esetben, ha megjelenik egy új járvány.
A Bitnodes adatelemzése szerint Németországban, ha egy napra is, de több Bitcoin csomópont futott, mint az USA-ban. A mai napon azonban kicsivel, de az USA visszavette a vezető szerepét. Jelenleg több mint 10 000 Bitcoin csomópont van világszerte, ebből 1869…