Az emberi lélek alapvetően játékos. Hogy miért játékos, arról sok elméletet lehetne alkotni. A játék sok mindent megtestesít egy gondolkodó lény számára. Nézzünk néhány lényeges szempontot: Időtöltés Fontos, hogy lekössön bennünket valami, ami kikapcsol, elvonatkoztat a rohanó életünktől, kiebrudal az élet nehézségeiből. Szórakozás Mi választjuk a
A legnagyobb brit élelmiszeripari szakmai szervezet vezetője szerint most már olyan méreteket ölt a munkaerőhiány a szektorban, hogy javulás kilátása nélkül állandósulhatnak az egyre érzékelhetőbb hiányok a brit élelmiszer-kiskereskedelemben.
Sokkal kisebb a távolság az űr és a mindennapjaink között, mint azt elsőre gondolnánk. A galaxis meghódítására a legegyszerűbb üzleti ötlet is alkalmas lehet. A hazai vállalkozások az Európai Űrügynökség és a Design Terminal inkubációs programjának segítségével most tevékeny résztvevői és nyertesei lehetnek ennek a folyamatnak: az ESA BIC Hungary p
Hihetetlenül bizonytalan időszak ez a befektetők számára, hiszen a folyamatosan érkező pénzeket óriási kockázatok és bizonytalanság közepette kell jól jövedelmező és megfelelő hozamot termelő eszközökbe elhelyezni. Mindeközben az ESG, a zöld kötvények, a zöld befektetési alapok szárnyalnak, már csak megfelelő ingatlanokat kellen tömegével találniuk
Elkészült és minisztériumközi egyeztetési fázisban van a KRESZ módosító csomag, amely több más mellett az elektromos rollerek problémáját is megoldja majd - árulta el a Telex-nek Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelő kormánybiztos.
A perec egy népszerű európai és amerikai pékáru, azonban sokan mit sem sejtenek róla, mi az a perec, milyen tésztából van és honnan kapta a perec az elnevezését. Cikkünkben eláruljuk, mi az a perec, hogy néz ki a perec és mi a perec keletkezésének a története!
Súlyos csapást mért az Apple-re egy amerikai szövetségi bíró, aki arra kötelezte a techcéget, hogy engedje az App Store-ját használó alkalmazásoknak, hogy az Apple-n kívüli fizetési csatornák felé tereljék a felhasználóikat - írja a New York Times.
A legnagyobb brit élelmiszeripari szakmai szervezet vezetője szerint most már olyan méreteket ölt a munkaerőhiány a szektorban, hogy javulás kilátása nélkül állandósulhatnak az egyre érzékelhetőbb hiányok a brit élelmiszer-kiskereskedelemben.
Az eddig is a legnagyobb esélyesének tartott olajcsoport valóban adott be jelentkezést a hazai szemétkezelést 35 évre meghatározó pályázat első fordulójának csütörtöki határidejéig. Társakat is bevonhattak, amelyek között állami cégek is lehetnek.
A legnagyobb brit élelmiszeripari szakmai szervezet vezetője szerint most már olyan méreteket ölt a munkaerőhiány a szektorban, hogy javulás kilátása nélkül állandósulhatnak az egyre érzékelhetőbb hiányok a brit élelmiszer-kiskereskedelemben.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap az ország nyugati részén kialakulhatnak heves zivatarok, elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Közel 8 milliárd forintos árbevétel mellett 324 millió forintos teljes átfogó eredménnyel zárta az idei első fél évet a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Akko Invest. Ezzel a vagyonkezelő vállalat árbevétele közel a százszorosára ugrott tavalyihoz képest. Az emelkedés elsősorban a magyar ingatlanüzemeltetői és szolgáltatói piac
A mostani permetezés is segít, de a jövőre nézve eredményesebb lesz a nyár folyamán elkezdeni a kezeléseket, majd ismételni azokat, így megelőzhető a kártétel.
A New York-i terrortámadások után két évtizeddel még mindig fájó szívvel emlékezünk a több ezer ártatlan áldozatra – írta megemlékező nyilatkozatában Orbán Viktor.
Magyarország megvédi Európa határait. Azért dolgozunk, hogy ne történhessen meg soha többé olyan, ami húsz évvel ezelőtt New Yorkban - olvasható Orbán Viktor nyilatkozatában, amelyet a New York-i terrortámadások 20. évfordulóján tett közzé a Miniszterelnöki Sajtóiroda szombaton.
Napokon belül bővül az álláskeresők elhelyezkedését ösztönző program - jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombati közleményében.
Monumentális, hullajtott szarvasagancsokból készült kapu fogadja majd a Vadászati és Természeti Világkiállítás látogatóit; a Totem nevű alkotást szombatra virradóra szállították el Szőke Gábor Miklós szobrászművész csepeli műhelyéből az esemény központi helyszínére, a Hungexpóra.
Befejeződött az Oroszországot Németországgal a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat-2 gázvezeték építése - közölte a Gazprom orosz gázipari cég.
2022. január elsejétől bizonyos európai uniós, Egyesült Királyságba irányuló exportfolyamatokra vonatkozóan új szabályozás lép érvénybe. Növényegészségügyi tanúsítványok kiállítására lesz szükség az összes növény és növényi termékek, a vágott virág, gyümölcsök, és zöldségek esetében - olvasható a freshplaza.com agrár hírportálon.
A világon 223 808 599 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 616 325 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint
Ukrajna eddig 9,53 millió tonna gabonát exportált a 2021/22-es július-júniusi gazdálkodási szezonban, szemben az egy évvel korábbi 8,86 millió tonna gabonával – mutatták a kijevi mezőgazdasági minisztérium adatai.
Egyes kutatások szerint a világ népességének nagyjából a fele nem rendelkezik stabil, megfelelő sebességű internetkapcsolattal, ami több százmillió – döntően vidéki régiókban élő – olyan háztartást feltételez, ahová vagy egyáltalán nem ér el a vezetékes infrastruktúra vagy a meglévő vezetékes hálózat elavult és méretgazdaságossági okokból nem, ille
A koronavírus-járvány után tavasszal kezdődött az infláció emelkedése, több mint nyolc év után 5 százalék fölé emelkedett az áremelkedés üteme. Júliusban jött egy kis megnyugvás, majd augusztusban újra emelkedésnek indult az éves ráta. Alaposabban megnézve a fő probléma, hogy egyre kevésbé fogható a korábbi egyszeri tényezőkre (például a koronavíru
Öt éven belül több mint megkétszerezi kapacitásait a kaposvári húsfeldolgozó Kometa 99 Zrt. - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója pénteken Kaposváron, az agrárminiszter a kormány támogatásáról biztosította a fejlesztést.
A Bitfarm egy nyilvánosan tőzsdén jegyzett Bitcoin bányászati vállalat, amely jelenleg a Bitcoin hálózat több mint 1%-át birtokolja és 99%-ban zöld vízenergiát használ fel a bányászat során. A cég a héten jelentette be, hogy megállapodást kötött a kanadai Sherbrooke városával,…
A Tuxera IT-tárolástechnológiai és hálózatátviteli vállalat szakmai befektetőként megvásárolta a HCC Embedded Kft.-t, amely a jövőben Tuxera Hungary Kft.-ként működik tovább - közölte a finn multinacionális cég.
Az easyJet brit légitársaság nemrégiben előzetes, felvásárlási célú megkeresést kapott, de a cégvezetés ezt egyhangúlag visszautasította, és a vevőjelölt azóta jelezte, hogy immár nem érdeklődik az ügylet iránt - közöltea vállalat.
Az uniós pénzügyminiszteri csúcson is egyetértés volt abban, hogy a gazdaság újraindításához továbbra is támogató költségvetési politikára van szükség, ennek túlzottan korai visszavonása ugyanis akár egy új visszaesést is eredményezhetne - jelentette ki Varga Mihály a szlovéniai Brdóban, az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása (ECOFIN) után a PM k
Az ausztrál tudósok által kidolgozott, bemutatott rendszerről állítják, hogy 20%-os hatékonyságú a szolár hidrogénné alakításánál, és a hidrogén fajlagos költsége (levelized cost of energy, LCOE) kilogrammonként 4,10 USD.
Az uniós pénzügyminiszteri csúcson is egyetértés volt abban, hogy a gazdaság újraindításához továbbra is támogató költségvetési politikára van szükség, ennek túlzottan korai visszavonása ugyanis akár egy új visszaesést is eredményezhetne - jelentette ki Varga Mihály a szlovéniai Brdóban, az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása (ECOFIN) után a PM k
Az afgán háború kitörése után az Egyesült Államok úgy 108 milliárd dollárt adott azoknak a beszállító cégeknek, amelyek a konfliktus alatt segítették az ázsiai ország újjáépítését és a hadsereg munkáját.
Az uniós pénzügyminiszteri csúcson is egyetértés volt abban, hogy a gazdaság újraindításához továbbra is támogató költségvetési politikára van szükség, ennek túlzottan korai visszavonása ugyanis akár egy új visszaesést is eredményezhetne - jelentette ki Varga Mihály a szlovéniai Brdóban, az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása (ECOFIN) után a PM k
Az építőipari vállalkozások 74 százaléka szerint az idén nettó árbevételük éves összevetésben emelkedni fog, 15 százalékuk viszont csökkenéssel számol, 11 százalékuk pedig úgy látja, hogy árbevétele nem fog változni 2020-hoz képest - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
Az afganisztáni kivonulás után sokan már új „Biden-doktrínáról”, a külföldi katonai intervenciók végéről beszélnek. Az amerikai történelem viszont másra tanít bennünket és az óriásira nőtt katona-ipari komplexum is bármikor újabb megrendeléseket követelhet magának. Eközben az amerikai hátország már forrong. Káncz Csaba külpolitikai elemző videókomm