Együttműködési szándéknyilatkozat született a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan, a megállapodás szerint legkésőbb 10 hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges infrastruktúrát a vakcinagyártáshoz - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért fele
Meredeken emelkedtek a fogyasztói árak augusztusban is Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett végleges adatsorának tanúsága szerint. A felülvizsgálat során nem változtattak az előzetesen közölt adatsoron.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei második negyedévben a nyers adatok szerint 17,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gazdasági fellendülésben komoly szerepet játszottak a Magyarországon legtöbb munkavállalót foglalkoztató mikro- és kisvállalkozások is.
Egy névtelenséget kérő egészségügyi dolgozó megtámadta a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételét szabályozó kormányrendeletet az Alkotmánybíróságon, írja az Index.
A Tractor of the Year-díjat az európai piac legjobb mezőgazdasági traktorjai kapják. Természetesen az sem titok, hogy összesen 4 különböző kategóriában milyen felételeknek kell megfelelniük, hogyan is sorolják be a számtalan benevezett gyártmányt. Három fő kategória és egy alkategória van, utóbbi a fenntarthatósági díj, Sustainable TOTY.
Új csúcsot ért el a balatoni komp nyári utasforgalma az idén, amely a tavalyit csaknem 15 százalékkal, de az elmúlt évtizedek rekordévének számító 2019-est is 3 százalékkal túlszárnyalta.
Romániában étkezési utalványokkal próbálják a koronavírus elleni oltás felételére ösztönözni a többségében még mindig beoltatlan lakosságot, ennek részleteiről pénteken írt alá miniszteri rendeletet Cseke Attila megbízott egészségügyi miniszter.
Közeledik a gépjárműadó második részletének befizetési határideje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek küldött közleményben, pénteken.
Az Európai Unió 27 tagállama közül Szlovéniában a legmagasabb - 15 százalék - a krónikus depresszióban szenvedők aránya - derült ki az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) pénteken, az öngyilkosság megelőzésének világnapja alkalmából közzétett felméréséből.
Az afganisztáni kivonulás után sokan már új „Biden-doktrínáról”, a külföldi katonai intervenciók végéről beszélnek. Az amerikai történelem viszont másra tanít bennünket és az óriásira nőtt katona-ipari komplexum is bármikor újabb megrendeléseket követelhet magának. Eközben az amerikai hátország már forrong. Káncz Csaba külpolitikai elemző videókomm
Salvadorban hétfőn államilag elfogadott fizetőeszközzé vált a bitcoin. Ez több száz millió dolláros bevételkiesést okozhat az országban működő pénzváltók számára. Egy CNBC oldalán megjelent cikk szerint a Salvadorban működő Western Union és Moneygramm számára éves szinten 400 millió dolláros, jutalékok…
A Mastercard felvásárolja a Ciphertrace-t, ami a Chainalysis mellett az egyik legismertebb kripto tranzakciók nyomonkövetésére specializált cég. A teljes folyamat az év végéig fog lezárulni. A blokklánc analízisben utazó Ciphertrace még 2015-ben jött létre, azóta pedig már nem csak számos…
Minden idők legsikeresebb nyarát zárta 2021-ben a belföldi turizmus Magyarországon - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a nyári szezont értékelő sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten.
A hét eleje óta töretlenül nő az alumínium tőzsdei jegyzése, miután a világ második legnagyobb bauxittermelőjének számító Guineában továbbra is bizonytalan a belpolitikai helyzet a hétvégi puccs után. Áremelő hatása van annak is, hogy Kínában környezetvédelmi megfontolásokból csökkentették az alumíniumtermelést.
Az Epic Games legyőzte az Apple-t, egy amerikai szövetségi bíróság friss ítélete teljesen felforgathatja az Iphone applikációk százmilliárd dolláros piacát.
Pénteken Hargita megye két településén támadt emberre egy-egy medve - közölte az Agerpres hírügynökség. Az egyik eset egy tehénfarmon történt, a másik pedig a kaszálón.
Elkészült és minisztériumközi egyeztetési fázisban van a KRESZ módosító csomag, ami többek között az elektromos rollerek problémáját is megoldja, mondta a Telex-nek Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelő kormánybiztos.
A hét eleje óta töretlenül nő az alumínium tőzsdei jegyzése, miután a világ második legnagyobb bauxittermelőjének számító Guineában továbbra is bizonytalan a belpolitikai helyzet a hétvégi puccs után. Áremelő hatása van annak is, hogy Kínában környezetvédelmi megfontolásokból csökkentették az alumíniumtermelést.
Ferenc pápa budapesti látogatása miatt vasárnap reggel fél héttől késő délután fél hatig szakaszosan és időszakosan lezárják a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtértől a Hősök teréig vezető utakat.
Mintegy 200 millió forinttal támogatják a szakmát tanulók pályakezdését az idén - írta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a Facebook oldalán.
Tovább folytatja nemzetközi terjeszkedését az AutoWallis, miután kötelező érvényű megállapodást kötött a szlovén piac jelentős autókereskedőjével, hogy tevékenységét és kapcsolódó ingatlanjait felvásárolja. Az akvizíció célpontja a tavaly közel 18 milliárd forintos forgalmat elérő Avto Aktiv, mely Szlovénia 5 városában 6 autómárkát értékesít és sze
Harmincegy műsor szolgáltatója kap 90,6 millió forintot a Médiatanács Támogatási Programján keresztül a helyi és körzeti rádióknak szóló, rendszeresen jelentkező hírműsorok, közérdekű szolgáltató és tematikus magazinműsorok készítésére irányuló pályázat idei második fordulójában - közölte Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) kommunikációs ig
Európa töltőinfrastruktúrájának bővítéséért lépett partnerségre az abroncs- és gumiágazatban világviszonylatban vezető Bridgestone és az elektromos járművek töltési megoldásai területén vezető EVBox. A hosszú távú együttműködés célja az akár 3500 új töltőállomás beüzemelése a Bridgestone európai kiskereskedelmi és szolgáltató hálózatán belül, beleé