2021. szeptember 10. péntek

szept. 10
6:18
A családi múlt akkor is hat, ha nem tudunk róla – ez a magyar pár megoldja, hogy megismerjük és bármikor levehessük a polcról (Forbes)
Csák Anna tiszteletbeli unokaként ül a nyolc-tízórányi meghitt beszélgetésen, és hallgatja az élettörténeteket. Volt, hogy az idős mesélő már nem foghatta kézbe az életéről szóló kötetet.
szept. 10
6:24
Egy hónapos mélyponton a búza ára (Agrofórum)
Mínuszokat hozott a csütörtök az agrárpiacokon, mind a tengerentúlon, mind Európában. Chicagóban a búza 2,4 százalékkal, a kukorica 0,1 százalékkal, a szójabab 0,7 százalékkal, a repce pedig 3,3 százalékkal lett olcsóbb. Európában is mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza ára is mérséklődött.
szept. 10
6:30
Tíz tonnához közelít az ukrán gabonaexport (Agrofórum)
Ukrajna eddig 9,53 millió tonna gabonát exportált a 2021/22-es július-júniusi gazdálkodási szezonban, szemben az egy évvel korábbi 8,86 millió tonna gabonával – mutatták a kijevi mezőgazdasági minisztérium adatai.
szept. 10
6:36
Egészségipari Támogatási Program segítségével épült koronavírus elleni gyógyszert gyártó üzem (ProfitLine)
Az Egészségipari Támogatási Program keretében a koronavírus elleni gyógyszerek gyártására új kapacitásokat épített a Pannonpharma Kft. 1,6 milliárd forintból Pécsváradon - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán csütörtökön.
szept. 10
6:42
Egyszer csak megjelent a kamatemelések hatása (Azenpenzem)
A jegybank három egymást követő hónapban végrehajtott kamatemelése végül augusztusban hajtotta fel az állampapírpiaci hozamokat. Ez nem kedvezett a kötvényalapoknak, de a kamatemelések leállítása után ismét vonzóvá válhatnak ezek a befektetések.
szept. 10
6:42
Eladta az autós fizetési cégét a Volkswagen (FinTechRadar)
A JPMorgan jó vásárt csinált, a német autógyár viszont lehet, hogy aranytojást tojó tyúktól szabadult meg.
szept. 10
6:42
Szeptembertől kiterjesztett valóság alapú novellákat olvashatunk a buszmegállókban (Márkamonitor)
A JCDecaux novellapályázatának húsz nyertes alkotása mostantól élőben is megtekinthető a budapesti busz- és villamosmegállókban, a plakátok pedig izgalmas AR-kiterjesztéssel kelnek életre. Köztük található a pályázat frissen kihirdetett közönségdíjasa is: a szavazók a szakmai zsűrihez hasonlóan szintén F. Tóth Gergely novelláját ítélték a legjobbna
szept. 10
6:42
Több éves csúcson a francia búzaexport (Agrofórum)
Augusztusban, a 2021/22-es gazdálkodási szezon második hónapjában a búza exportja a 27 európai uniós országon kívüli célállomásokra 834 600 tonna volt Franciaországból - derült ki a Refinitiv adatain alapuló első becslésből.
szept. 10
6:42
Tovább bővíti fejlesztési bázisát a Széchenyi István Egyetem a ZalaZONE-on (newtechnology.hu)
Járműipari kutatásokat segítő eszközökkel, berendezésekkel, illetve új inkubációs épülettel is bővül a győri Széchenyi István Egyetem ZalaZONE-on meglévő fejlesztési infrastruktúrája, tovább erősítve az intézmény zalaegerszegi jelenlétét. A Széchenyi István Egyetem célja, hogy nemzetközi színvonalú környezetet teremtsen az oktatáshoz, a kutatáshoz,
szept. 10
6:44
Kötvényalapok hozama 2021. augusztus 31-én (Azenpenzem)
A BAMOSZ adatai alapján összegyűjtöttük a kötvényalapok hozamait. A táblázatba a 2021. augusztus 31-i adatok alapján kerültek a kategóriájukban legnagyobb alapok. A hozamokat rendszeresen összegyűjtjük.
szept. 10
7:06
Csökkent a munkanélküliségi ráta az OECD-ben (ProfitLine)
A júniusi átlagosan 6,4 százalékhoz képest júliusban 6,2 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) 37 tagállamában.
szept. 10
7:12
Gyökeresen átalakítják az ingatlanpiacot az unió fenntarthatósági követelményei (Portfolio)
A Green Deal cselekvési terv célja, hogy az unió gazdasága 2050-re klímasemleges legyen, aminek eléréséhez különböző beruházásokat és finanszírozási eszközöket határoz meg. A célok elérését támogatja az EU Fenntartható Finanszírozási Akcióterve is, amely létrehozta a fenntartható tevékenységek egységes osztályozási rendszerét. Hogy mindez hogyan fo
szept. 10
7:12
Klímasemleges elektromos rollerekkel fejleszti Budapest közlekedését a TIER (Márkamonitor)
150 elektromos járművel indítja el budapesti rollermegosztó szolgáltatását Európa vezető mikromobilitási szolgáltatója, a TIER. A német cég a legújabb fejlesztésű újgenerációs, ”TIER V” típusú e-rollerjeit hozza el a magyar fővárosba, amelyek kifejezetten az európai nagyvárosok útviszonyaira lettek optimalizálva. A járművek akkumulátorait közvetlen
szept. 10
7:18
Gyenge kávéval kezdte a napot a forint (vg.hu)
Az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest is gyengült a magyar deviza.
szept. 10
7:18
Már kapható a Ray-Ban-Facebook okosszemüveg, nem is olyan vészesen drága (Forbes)
A 12 éven felüliek több mint 83 százaléka megkapta a vakcina mindkét adagját.
szept. 10
7:36
Gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek reggel.
szept. 10
7:36
Ismét a mediterrán régió lehet az EU puskaporos hordója (Portfolio)
Írásunkban az Európai Unió tagállamainak a koronavírus okozta gazdasági krízisből való kilábalás eredményességét vizsgáljuk. Megállapítjuk, hogy a helyreállás tekintetében az élmezőnybe tartozó országok jellemzően a kelet-közép-európai (KKE) régióban találhatók, többnyire az ő esetükben beszélhetünk a válságot megelőző bruttó hazai termék szintjéne
szept. 10
7:36
A dánoknál visszatér az élet a normál kerékvágásba (vg.hu)
Minden járványügyi korlátozást feloldanak az országban.
szept. 10
7:42
Minden koronavírus-korlátozást feloldottak Dániában (Menedzsment Fórum)
A magas átoltottság miatt. Így mostantól már a tömegrendezvényeken sem kell bemutatni a védettségi igazolványt.
szept. 10
7:42
Gazdasági és humanitárius katasztrófára figyelmeztet az ENSZ (vg.hu)
A szervezet szerint nagyon gyorsan meg kell találni a módot, hogy pénz jusson Afganisztánba.
szept. 10
7:48
Már kapható a Ray-Ban-Facebook okosszemüveg, nem is olyan vészesen drága (Forbes)
A 300 dolláros okosszemüveggel fényképezni és filmezni lehet, sőt podcasthallgatásra is alkalmas.
szept. 10
7:54
Dániában minden korlátozást eltöröltek, és már készül a hazai vakcina (Forbes)
A 12 éven felüliek több mint 83 százaléka megkapta a vakcina mindkét adagját.
szept. 10
8:06
A Corteva Agriscience megállapodást írt alá Gaïago-val a biológiai gombaölőszerek fejlesztésére és forgalmazására világszerte (ProfitLine)
A Corteva, Inc. (Nyse: Ctva) és a Gaïago biotechnológiai vállalat ma bejelentette hosszútávú megállapodását természetes alapú biológiai gombaölőszerek fejlesztéséről és forgalmazásáról a világszerte.
szept. 10
8:06
EKB: nagyobb GDP növekedés, magasabb infláció vár ránk (TőzsdeFórum)
Javította növekedési előrejelzését az Európai Központi Bank.
szept. 10
8:06
Biden telefonon egyeztetett a kínai elnökkel (vg.hu)
Hszi Csin-ping szerint a világ jövője és sorsa múlik azon, miként rendezi kapcsolatait Kína és az Egyesült Államok.
szept. 10
8:08
Mintegy 600 ezer új fertőzöttet regisztráltak (vg.hu)
A világon eddig több mint 200 millióan fertőződtek meg eddig a koronavírussal.
szept. 10
8:12
Magyarok kerültek az RB Leipzig élére (Forbes)
Csúcsra érnek a magyarok az RB Leipzigben.
szept. 10
8:24
Megújította miskolci áruházát a Praktiker (MMonline)
Teljesen megújult a Praktiker miskolci áruháza, amely szeptembertől nagyobb eladótérrel és szélesebb termékkínálattal várja vásárlóit. A barkácsáruház felkészült az Otthonfelújítási programot igénybe vevő családok és az építőipari szakemberek kiszolgálására. A Praktiker országos áruházfejlesztési programja Miskolcon folytatódott, ahol mintegy 180 m
szept. 10
8:24
Aggódás: kemény kritika a politikának a mezőgépgyártóktól (GépMax)
Bírálják az Eu agrárstratégiáját: a gazdáknak is rossz, a környezetvédelemnek sem jó.
szept. 10
8:30
Brutális kötvénykibocsátás jöhet a 4iG-nél (Portfolio)
Újabb napirendi ponttal egészítették ki a 4iG szeptember végén megtartandó rendkívüli közgyűlésének napirendjét, a vállalat a következő két évben tőkeemelést és brutális mértékű vállalati kötvénykibocsátást hajthat végre.
szept. 10
8:30
Így készül a tökéletes padlizsán: ha nem szereted, ezt akkor is meg kell kóstolnod (Pénzcentrum)
Rejtélyes növényként kezelték korábban, ahogy a piros fűszerpaprikát, úgy a padlizsánt is először díszként tartották az urak kertjében. Úgy tudjuk, hogy Indiából származik, de többen Kínát tekinti hazájának. Az első említés 544-ben olvasható róla Csia Su-Hszie jegyzeteiben. Nyugaton csak az 1500-as években ismerték meg, mivel csak egy kicsivel érke
szept. 10
8:30
Biden jelezte Hszinek: Kína nem kerül le a radarjáról (vg.hu)
Hszi Csin-ping szerint a világ jövője és sorsa múlik azon, miként rendezi kapcsolatait Kína és az Egyesült Államok.
szept. 10
8:30
Később festi fel az őszi színeket az időjárás (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! A nyári napok száma több, a fagyos éjszakák száma csökken.
szept. 10
8:36
Becsengettek: milyen laptop kell az iskolatáskába? (ProfitLine)
A tanévkezdésnél idén a szülőknek arra is kell gondolniuk, hogy mit tehetnek egy esetleges újabb digitális vagy hibrid oktatás alkalmával. A világ megváltozott, már nem lehet többé csak a könyvekre és a füzetekre támaszkodni, a diákoknak digitális eszközökre is szükségük van. Egy laptop szakértő segítségével azt vettük végig, hogy milyen szempontok
szept. 10
8:36
Így tarolja le Európát a delta a negyedik hullámban: ezt dobta a Covid-lottó (Pénzcentrum)
Régiószerte exponenciálisan nő a naponta regisztrált új fertőzöttek és ezzel egy időben a kórházi ápolásra szorulók száma, és miközben vakcinából már nincs hiány, a lakosság átoltottsága nemigen mozdul az 50 százalék környéki szintről.
szept. 10
8:36
Az elmúlt napok esése után visszapattanás jöhet a tőzsdéken (Portfolio)
Eséssel zártak tegnap a tengerentúli tőzsdék annak ellenére, hogy kedvező munkaerőpiaci érkezett, hiszen tovább csökkent az első ízben munkanélküli segélyt kérők száma. Ázsiában ezt követően kifejezetten jó hangulat uralkodott, a tőzsdék azt követően pattantak vissza, hogy az elmúlt napokban - részben a szabályozói kockázatok miatt - lejjebb került
szept. 10
8:36
Az Andersent választották a legjobb hazai adótanácsadó cégnek (vg.hu)
A cég alig egy évvel a magyarországi visszatérését követően nyerte el a magasan jegyzett szakmai elismerést.
szept. 10
8:36
Komolyan veszik a Lidl üzleteiben (Transpack)
Nagyon menetel a Lidl-hálózat a 2025-ös céldátum felé, amikor ötödével csökkenti műanyagigényét.
szept. 10
8:42
11 tipp, ha zavar az avar (Agroinform)
Ősszel csodás látványt nyújt a fák színes lombkoronája. De igazán bosszantóvá tud válni, amikor a gyepünkön láthatjuk viszont.
szept. 10
8:42
Mindenkinek drágult az építkezés, megrendelőnek és kivitelezőnek is kevesebb marad a zsebében (vg.hu)
Mindenkit nehéz helyzetbe hozott a költségek növekedése, a régi szerződések teljesítése nem egyszerű.
szept. 10
8:48
Parlamenti bizottság vizsgálja az energiaárak emelkedésének okait Romániában (Adózóna)
Romániában az energiaárak növekedésének okait vizsgáló parlamenti bizottság alakult, amely arra hivatott, hogy megállapítsa, milyen tényezők vezettek a villamosenergia 25, illetve a gáz 20 százalékos drágulásához.
szept. 10
8:48
Megvan az év magyar adótanácsadója (vg.hu)
A cég alig egy évvel a magyarországi visszatérését követően nyerte el a magasan jegyzett szakmai elismerést.
szept. 10
8:48
Az előrelátók köre (Mezőhír)
A gazdálkodás igazi mérlege nem csak a hozamon múlik – tanulságos a Kukorica Kör új nézőpontja!
szept. 10
8:54
Lezárások a Balatonnál: aki a hétvégén arra akar menni, nagy kerülőt kell annak tenni (Pénzcentrum)
Triatlonverseny miatt lezárják a 710-es főutat a Balatonnál vasárnap reggel 7 órától várhatóan 18 óráig - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön. Azt írták: a verseny miatt a 710-es főúton a balatonfőkajári elágazó és Balatonfűzfő között nem lehet majd közlekedni. A gépjárműforgalmat a 71-es főút felé terelik
szept. 10
8:54
Igencsak beletaposott a fékbe a brit gazdaság (vg.hu)
Jóval lassabb ütemben nőtt Nagy-Britannia GDP-je júliusban.
szept. 10
9:00
350 felett ragadt a forint az utóbbi napok gyengülése után (Portfolio)
Péntek reggel is 350 felett kezdi a napot a forint az euróval szemben, az utóbbi napok gyengülése után úgy tűnik, hogy a lélektani határ felett stabilizálódik az árfolyam. Ebben szerepe lehet a negyedéves zárás közeledtének, a likviditás megint kezd akadozni, amin majd az MNB segíthet szeptember végén.
szept. 10
9:00
Mesterhármassal taszította le a trónról Pelét Lionel Messi (vg.hu)
A hatszoros aranylabdás klasszis lett a dél-amerikai válogatott csúcstartó.
szept. 10
9:00
Céges autóival zöldít az SAP Hungary (MMonline)
Négy év alatt a felére csökkenti az egy céges autójára eső károsanyag-kibocsátását az SAP Hungary. Az új cégautó-beszerzési szabályrendszer sikerét jól mutatja, hogy a türelmi idő ellenére is csak minden ötödik autócserénél jön képbe hagyományos benzinüzemű jármű. Az SAP Hungary arculatához régóta hozzátartozik a prémium személyautókból álló vállal
szept. 10
9:00
Ha van fölös bora, most kell leadni a pálinkafőzőnek (Mezőhír)
Október közepéig kell cselekedni.
szept. 10
9:02
A rendkívüli közgyűlés napirendi pontjainak kiegészítését indítványozták a Rába részvényesei (Portfolio)
A Rába bejelentette, hogy a társaság többségi részvényese, a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt., továbbá a társaságban a szavazatok több mint 1 százalékával rendelkező részvényes, a T-Invest 91’ Kft. a 2021. szeptember 30. napjára meghirdetett rendkívüli közgyűlés napirendjének kiegészítését indítványozták.

Keresés