Alapbéremelést nem, az eddigi Budapest-pótlék fenntartását viszont tartalmazza a BKV vezetése, valamint a szakszervezetek között megszületett 2021-es "bér-részmegállapodás", amit hétfői ülésén a társaság igazgatósága is egyhangúlag jóváhagyott. A BKV által az MTI-hez eljuttatott közleményben kitértek arra is, hogy nem lesz létszámcsökkentés az idén
Kedden és szerdán még a napsütés lesz túlsúlyban, a napközben képződő gomolyfelhőkből inkább csak elvétve alakulhat ki zápor, zivatar a délutáni, esti órákban.
18 milliárd forintos beruházással bővíti az elektromos autókba kerülő klímarendszerek gyártási kapacitását a Hanon Systems Hungary Kft., amelyhez a magyar állam 4,6 milliárd forintos támogatást ad – jelentette be hétfőn délután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A dél-koreai cég 40 új munkahelyet is teremt a beruházással, magyarország
A nagyvállalatok IT működésre és fejlesztésre fordított kiadásai idén az előrejelzések szerint 8,4 százalékkal emelkednek, és a történelem során először meghaladják a 4 ezermilliárd dollárt - szerepel a Deloitte friss tanulmányában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,24 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 48 255,90 ponton zárt hétfőn, az OTP új történelmi csúcson fejezte be a kereskedést.
Nagyon nehéz lesz elérni a várva várt hatmillió oltást Szlávik János szerint. Az infektológus főorvos kifejtette, hogy szerinte biztosan fog kelleni harmadik oltás.
Az igénylés pillanatában fennálló köztartozás miatt történik a legtöbb elutasítás az otthonfelújítási támogatás vonatkozásában - tudta meg a Bank360.hu. Emellett a nem megfelelő dokumentáció és a szükséges tb-jogviszony igazolása is problémát jelent az igénylők egy részének.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,24 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 48 255,90 ponton zárt hétfőn, az OTP új történelmi csúcson fejezte be a kereskedést.
Az Európai Parlament attól tart, hogy az Európai Bizottság nem kontrollálja majd megfelelően az uniós Helyreállítási Alapból a tagállamoknak járó pénzeket, amelyeket így nem a megfelelő célokra fognak elkölteni – derült ki egy hétfői EP-háttérbeszélgetésen. Az EP szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke néhány héten belül ellá
A Pfizer csak az elmúlt 5 évben már több mint 20 klinikai vizsgálatot folytatott a Semmelweis Egyetem bevonásával, jelenleg 6 vizsgálatuk fut vagy van szervezés alatt.
Letartóztatott a Nyíregyházi Járásbíróság egy férfit, aki több mint százmillió forintot csalt ki az élettársától és annak rokonaitól, valamint két másik nőismerősétől – közölte Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője.
Mekkora üzlet pandémia után Eb-t rendezni? Hogyan élték túl a Járvány Évét, 2020-at a médiapiac szereplői? Egyáltalán, kik voltak az előző év nyertesei a gazdaságban? Erről és sok minden másról is szó volt a Trend FM hétfő délelőtti műsorában, melynek vendége kollégánk, Baka F. Zoltán volt.
A koronavírus-járvány ellenére is csökkent tavaly a közép- és kelet-európai gazdaságokban a nem teljesítő banki kinnlevőségek (NPL) összege, elsősorban a masszív kormányzati beavatkozások miatt - közölte hétfőn Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A kimutatás szerint Magyarország azon térségi országok között van, amelyekben
Tökéletes üzleti húzásnak bizonyulhatott a legendás bokszolót összeereszteni a nagyszájú bloggerrel. Nézettségi adatoktól függően bőven 100 millió dollár fölé nőhet a visszavonult egykori boksz-világbajnok, Floyd Mayweather javadalmazása, hogy kesztyűt húzott
Soha nem látott mértékben nőtt a kereslet a jó helyen lévő, nagy ipari telkek iránt. De már nem csak a raktárakat, csarnokokat fejlesztők, hanem a végfelhasználók is a vevők között vannak, maguk akarnak építkezni. Az árak a járvány másfél éve alatt legalább 20-40 százalékkal nőttek.
Legalább a jövő év közepéig tart a globális chiphiány, amely hátráltatja az autógyártást és veszélyezteti a fogyasztási célú technológiai termékek szállítását is - erre figyelmeztetett a világ egyik legjelentősebb elektronikai bérgyártója, a szingapúri székhelyű Flex.
Bővíti kutatás-fejlesztési központjainak kapacitását a Continental Automotive Hungary Kft.; a 4,2 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.
Szlovákia el fogja ismerni a magyar oltási igazolványokat, illetve elfogadja a koronavírus elleni orosz és kínai oltóanyaggal végzett oltásokat is - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség hétfőn, Martin Klus szlovák külügyi államtitkár bejelentésére hivatkozva.
Jó hete volt az RTL Klubnak és náluk futott a hét legnézettebb műsora a 18-49 éveseknél és a teljes lakosságnál is. Az örömükbe csak az kavarhatott be, hogy heti átlagban a Tények verte az RTL Híradót. Az elmúlt hét napban az RTL Klub főműsoridős közönségaránya a 18-49 éveseknél 1,6 százalékponttal, 15,1 százalékra nőtt. A TV2 esetében 0,2 százalék
Az amerikai Moderna vakcinagyártó bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött a Medison Pharmával a Moderna COVID-19 oltóanyagának Közép- és Kelet-Európában és Izraelben való értékesítéséről – derült ki a cég közleményéből.
Az amerikai Moderna vakcinagyártó bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött a Medison Pharmával a Moderna COVID-19 oltóanyagának Közép- és Kelet-Európában és Izraelben való értékesítéséről – derült ki a cég közleményéből.
Mekkora üzlet pandémia után Eb-t rendezni? Hogyan élték túl a Járvány Évét, 2020-at a médiapiac szereplői? Egyáltalán, kik voltak az előző év nyertesei a gazdaságban? Erről és sok minden másról is szó volt a Trend FM hétfő délelőtti műsorában, melynek vendége kollégánk, Baka F. Zoltán volt.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőn három beruházást is bejelentett, melyek összértéke 96 milliárd forint, amelyből a Hanon Systems Hungary Kft. 18 milliárd forinttal részesedik, 4,6 milliárd forintos állami hozzájárulással. Az összegből az elektromos autókba kerülő klímarendszerek gyártási kapacitását bővíti. A török Sisecam csoport első e
Ugandában ismét korlátozásokat jelentettek be a koronavírus-járvány miatt, mert az utóbbi két hét alatt annyit romlott a helyzet, mint az első hullámban hónapok alatt.
A stroke és az utána kialakuló görcsös állapot komplex kezelését segítő gyógyszerjelöltek fejlesztését célozta az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Elte) által vezetett konzorcium nemrég zárult, 1,789 milliárd forint összköltségvetésű projektje.
Bár tavaly év elején még az összes légitársaság ezrek felvételét tervezte, közbeszólt a járvány, és megszűnt az amerikai légi közlekedési munkahelyek ötöde.
A 22. héten a szennyvízben mért SARS-CoV-2 koncentráció országos átlaga alacsony szinten stagnált, és a 22 vizsgált minta többségében már nem változott, alacsony maradt az új koronavírus koncentrációja, „csak Szombathely és Miskolc esetében figyelhető meg enyhe tendencia növekedés” – közölte hétfőn a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Az NNK közlemén