A világ valaha volt legjobb 100 fantasy könyvének egyike a Time magazin besorolásában. A kötet kedves történetet sző varázslatokról, rejtélyekről és arról, hogyan találhatja meg valaki a helyét a világban. A kötetet a „nigériai Harry Potter”-ként is emlegetik. A tizenkét éves Sunny Amerikában született, de Nigériában él. Albínó lévén hiába focizik
A Gazdasági Versenyhivatal a Bige Lászlóhoz tartozó Nitrogénművek és a kormánykritikus RTL Klub esetében sem állapította meg, hogy visszaéltek volna a gazdasági erőfölényükkel.
A vendéglátó üzletekre vonatkozó korlátozó intézkedések hatályának időtartama alatt továbbra is megmaradt az elviteles, valamint házhoz szállított ételekre és italokra bevezetett 5 százalékos adómérték. Az 5 százalékos adómérték azokra az ételekre és italokra vonatkozik, amik helyben fogyasztáskor is 5 százalék alá esnének, ugyanakkor az a kiszállí
Az erdőnek minősülő földek használatára köthető szerződések tavaly hatályba lépő új szabályozása jelentősen visszavetette az erdők egyébként is bizonytalan használatba adási folyamatát. Egy törvénymódosításnak köszönhetően viszont 2021. június 5-től értelmezhetőbbé és alkalmazhatóbbá válik az erdőkezelésre vonatkozó szabályozás.
Hazánkban tavaly összesen 161 filmszínház 401 moziterme maradt csak látogatható, a mozik több mint 10 százaléka nem vetíthetett a járvány miatt. A 2020-as 257 ezer mozielőadás közel fele volt az egy évvel korábbinak, és 130 premierfilmmel kevesebbet is mutattak be itthon, mint 2019-ben. A hazai mozik 4,3 millió látogatót fogadtak 2020-ban, 72 száza
A hazai mozik 4,3 millió látogatót fogadtak 2020-ban, 72 százalékkal kevesebbet, mint az azt megelőző évben, jegybevételük pedig mintegy 71 százalékkal maradt el a 2019. évitől a koronavírus-járvány miatt - szerepel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésében.
A frissen megválasztott parlament új kormánynak szavazott bizalmat tavaly év végén Romániában. Az eltelt időszak egyik legfontosabb gazdaságpolitikai kérdése, hogy a Florin Citu miniszterelnök vezette új kabinet képes-e megfelelni a
Nehéz helyzetbe kerültek tavaly a koronavírus-járrvány miatt a hazai mozik. Feleannyi vetítés volt, mint egy évvel korábban, amin a KSH adatai szerint 72 százalékkal kevesebb látogató vett rész.
Az eredetileg megjelölt határidőnél két héttel tovább, június 28-áig lehet benyújtani az egyedi kérelmeket a falusi kisboltok támogatására a Magyar Falu Program keretében - tájékoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.
Ebben a rövid ismertetőben a juh- és kecskefélékre vonatkozó hazai jelölési szabályozást mutatja be a Juh Terméktanács a 2021. április 21-től hatályon kívül helyezett, alkalmazandó és átmeneti szabályozásként meghagyott rendeletek útvesztőjében.
A koronavírus-járvány kapcsán bevezetett szigorú intézkedések miatt más nehézségek mellett a borászati gépek, technológiai berendezések szállítása is több esetben csúszott, ezért az Agrárminisztérium egy újabb, későbbi időszakot is kijelölt a borászok számára kifizetési kérelmeik benyújtására.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Tungsram olyan fényforrásokat vizsgál, amelyek a vertikális farmokon növelhetik a növénytermesztés hatékonyságát.
Tárgyalásos megoldásra törekednek, de a koncessziós szerződésben vállaltakat mindenkinek be kell tartania – mondta egy lapinterjúban az innovációs és technológiai miniszter.
Szétválasztják a társaság menedzsmentjében a stratégiai és az operatív vállalatirányítási feladatköröket. Az igazgatósági tagként Linczényi Aladint a vállalatcsoport holdingba szervezéséért és az ezzel kapcsolatos vállalati stratégia végrehajtásáért felelős vezérigazgató helyettesnek nevezték ki. A 4iG informatikai vállalatainak operatív szakmai ve
A főváros nyugati agglomerációjában, az M1-es autópálya mellett, Pátyon folytatja terjeszkedéséta HelloParks. A vállalat eddigi legnagyobb fejlesztése kiegészíti az északon fekvő HelloParks Fót és a keleten, a repülőtér közelében található HelloParks Maglód projektet.
Alapbéremelést nem, az eddigi Budapest-pótlék fenntartását viszont tartalmazza a BKV vezetése, valamint a szakszervezetek között megszületett 2021-es "bér-részmegállapodás", amit hétfői ülésén a társaság igazgatósága is egyhangúlag jóváhagyott. A BKV által az MTI-hez eljuttatott közleményben kitértek arra is, hogy nem lesz létszámcsökkentés az idén
Kedden és szerdán még a napsütés lesz túlsúlyban, a napközben képződő gomolyfelhőkből inkább csak elvétve alakulhat ki zápor, zivatar a délutáni, esti órákban.
18 milliárd forintos beruházással bővíti az elektromos autókba kerülő klímarendszerek gyártási kapacitását a Hanon Systems Hungary Kft., amelyhez a magyar állam 4,6 milliárd forintos támogatást ad – jelentette be hétfőn délután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A dél-koreai cég 40 új munkahelyet is teremt a beruházással, magyarország
A nagyvállalatok IT működésre és fejlesztésre fordított kiadásai idén az előrejelzések szerint 8,4 százalékkal emelkednek, és a történelem során először meghaladják a 4 ezermilliárd dollárt - szerepel a Deloitte friss tanulmányában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,24 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 48 255,90 ponton zárt hétfőn, az OTP új történelmi csúcson fejezte be a kereskedést.
Nagyon nehéz lesz elérni a várva várt hatmillió oltást Szlávik János szerint. Az infektológus főorvos kifejtette, hogy szerinte biztosan fog kelleni harmadik oltás.
Az Európai Parlament attól tart, hogy az Európai Bizottság nem kontrollálja majd megfelelően az uniós Helyreállítási Alapból a tagállamoknak járó pénzeket, amelyeket így nem a megfelelő célokra fognak elkölteni – derült ki egy hétfői EP-háttérbeszélgetésen. Az EP szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke néhány héten belül ellá
A Pfizer csak az elmúlt 5 évben már több mint 20 klinikai vizsgálatot folytatott a Semmelweis Egyetem bevonásával, jelenleg 6 vizsgálatuk fut vagy van szervezés alatt.
Letartóztatott a Nyíregyházi Járásbíróság egy férfit, aki több mint százmillió forintot csalt ki az élettársától és annak rokonaitól, valamint két másik nőismerősétől – közölte Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője.
Mekkora üzlet pandémia után Eb-t rendezni? Hogyan élték túl a Járvány Évét, 2020-at a médiapiac szereplői? Egyáltalán, kik voltak az előző év nyertesei a gazdaságban? Erről és sok minden másról is szó volt a Trend FM hétfő délelőtti műsorában, melynek vendége kollégánk, Baka F. Zoltán volt.
A koronavírus-járvány ellenére is csökkent tavaly a közép- és kelet-európai gazdaságokban a nem teljesítő banki kinnlevőségek (NPL) összege, elsősorban a masszív kormányzati beavatkozások miatt - közölte hétfőn Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A kimutatás szerint Magyarország azon térségi országok között van, amelyekben
Tökéletes üzleti húzásnak bizonyulhatott a legendás bokszolót összeereszteni a nagyszájú bloggerrel. Nézettségi adatoktól függően bőven 100 millió dollár fölé nőhet a visszavonult egykori boksz-világbajnok, Floyd Mayweather javadalmazása, hogy kesztyűt húzott
Soha nem látott mértékben nőtt a kereslet a jó helyen lévő, nagy ipari telkek iránt. De már nem csak a raktárakat, csarnokokat fejlesztők, hanem a végfelhasználók is a vevők között vannak, maguk akarnak építkezni. Az árak a járvány másfél éve alatt legalább 20-40 százalékkal nőttek.
Legalább a jövő év közepéig tart a globális chiphiány, amely hátráltatja az autógyártást és veszélyezteti a fogyasztási célú technológiai termékek szállítását is - erre figyelmeztetett a világ egyik legjelentősebb elektronikai bérgyártója, a szingapúri székhelyű Flex.
Bővíti kutatás-fejlesztési központjainak kapacitását a Continental Automotive Hungary Kft.; a 4,2 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.
Szlovákia el fogja ismerni a magyar oltási igazolványokat, illetve elfogadja a koronavírus elleni orosz és kínai oltóanyaggal végzett oltásokat is - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség hétfőn, Martin Klus szlovák külügyi államtitkár bejelentésére hivatkozva.
Legalább a jövő év közepéig tart a globális chiphiány, amely hátráltatja az autógyártást és veszélyezteti a fogyasztási célú technológiai termékek szállítását is - erre figyelmeztetett a világ egyik legjelentősebb elektronikai bérgyártója, a szingapúri székhelyű Flex.
Jó hete volt az RTL Klubnak és náluk futott a hét legnézettebb műsora a 18-49 éveseknél és a teljes lakosságnál is. Az örömükbe csak az kavarhatott be, hogy heti átlagban a Tények verte az RTL Híradót. Az elmúlt hét napban az RTL Klub főműsoridős közönségaránya a 18-49 éveseknél 1,6 százalékponttal, 15,1 százalékra nőtt. A TV2 esetében 0,2 százalék
Az amerikai Moderna vakcinagyártó bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött a Medison Pharmával a Moderna COVID-19 oltóanyagának Közép- és Kelet-Európában és Izraelben való értékesítéséről – derült ki a cég közleményéből.
Az amerikai Moderna vakcinagyártó bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött a Medison Pharmával a Moderna COVID-19 oltóanyagának Közép- és Kelet-Európában és Izraelben való értékesítéséről – derült ki a cég közleményéből.
Mekkora üzlet pandémia után Eb-t rendezni? Hogyan élték túl a Járvány Évét, 2020-at a médiapiac szereplői? Egyáltalán, kik voltak az előző év nyertesei a gazdaságban? Erről és sok minden másról is szó volt a Trend FM hétfő délelőtti műsorában, melynek vendége kollégánk, Baka F. Zoltán volt.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőn három beruházást is bejelentett, melyek összértéke 96 milliárd forint, amelyből a Hanon Systems Hungary Kft. 18 milliárd forinttal részesedik, 4,6 milliárd forintos állami hozzájárulással. Az összegből az elektromos autókba kerülő klímarendszerek gyártási kapacitását bővíti. A török Sisecam csoport első e
Ugandában ismét korlátozásokat jelentettek be a koronavírus-járvány miatt, mert az utóbbi két hét alatt annyit romlott a helyzet, mint az első hullámban hónapok alatt.
A stroke és az utána kialakuló görcsös állapot komplex kezelését segítő gyógyszerjelöltek fejlesztését célozta az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Elte) által vezetett konzorcium nemrég zárult, 1,789 milliárd forint összköltségvetésű projektje.
A 22. héten a szennyvízben mért SARS-CoV-2 koncentráció országos átlaga alacsony szinten stagnált, és a 22 vizsgált minta többségében már nem változott, alacsony maradt az új koronavírus koncentrációja, „csak Szombathely és Miskolc esetében figyelhető meg enyhe tendencia növekedés” – közölte hétfőn a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Az NNK közlemén