2021. június 7. hétfő

jún. 7
8:15
Szorul vissza a járvány a világban (Portfolio)
Magyarországon tavaly augusztus óta nem látott alacsony új fertőzötti számról érkezett jelentés vasárnap reggel, a világon pedig szintén visszaszorulóban a járvány. A koronavírus-járványról szóló híreinket hétfőn ebben a cikkünkben gyűjtjük össze.
jún. 7
8:15
Értékes anyagokat vonnak ki elhasznált mobiltelefonokból (Transpack)
A Jane Goodall Intézet szervezésével tizenhétféle újrahasznosítható fémet vonnak ki a begyűjtött mobiltelefonokból.
jún. 7
8:17
Tíz éve nem ugrott ekkorát a kínai import (Portfolio)
Mérséklődött a kínai export növekedése, miközben lendületesebben bővült az import májusban.
jún. 7
8:21
Eséssel kezdődhet a hét a tőzsdéken, lejjebb került az arany (Portfolio)
Emelkedéssel fejezték be a múlt hét utolsó kereskedési napját az amerikai tőzsdék, feljebb került a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq. Jól teljesítettek a technológiai részvények, ami részben a mérséklődő kötvényhozamoknak volt köszönhető. Ez arra utal, hogy a befektetők egyelőre kevésbé aggódnak az inflációs hatások miatt. Az ázsiai piacokon vegye
jún. 7
8:27
Kína nem enged, ellehetetlenítik a kriptovalutákat (Portfolio)
Az elmúlt hetekben részben azért esett nagyot a kriptovaluták árfolyama, mert Kínában tovább szigorítottak a kriptoeszközökkel kapcsolatos szabályozáson. A hétvégén újabb lépések történtek, a helyi Twitternek megfelelő Weibón egy sor kriptovalutával kapcsolatos fiókot blokkoltak, vagyis Peking fokozta a bitcoin-kereskedelem és -bányászat elleni fel
jún. 7
8:27
Nagyot kaszált a Femcaféval Sarka Kata férje (444.hu)
Bessenyei István 2017-ben vette át a kiadót, azóta elég jól keres vele.
jún. 7
8:27
Öregszenek a gazdák Európában – generációs problémák (Agrárágazat)
Az agrárkamara online keresi a megoldást, ami realtime sújtja a gazdaságokat.
jún. 7
8:27
Egymenetben több feladat – a népszerű kultivátor (GépMax)
A lezáró Simplex hengersor felel a felület kialakításáért.
jún. 7
8:27
Borászati géptámogatás: csúszhatunk a kifizetési kérelemmel (Mezőhír)
Fél tucat borászati támogatási rendelet módosult, köztük a szerkezetátalakítási és gépbeszerzési is.
jún. 7
8:30
Ilyen lesz idén a STRAND Fesztivál (MMonline)
Zamárdi helyett idén Balatonvilágoson, 4 helyett 10 napig várja a szórakozni vágyókat a “10 NAP STRAND” fesztivál, a MOL Nagyon Balaton 2013 óta sikeres eseménye. “Kisebb lesz, hosszabb és a megszokottnál is kedvesebb” – ígérik a szervezők. Két színpad, tábortűz, kertmozi, előadások, beszélgetések és vízparti játékok, valamint száznál is több zenek
jún. 7
8:33
Spanyolország megnyílt a beoltott turisták előtt (Privátbankár)
A beutazáshoz oltási igazolás szükséges, valamint egy antigén gyorsteszt.
jún. 7
8:33
Fizesse meg köztartozását, mielőtt otthonfelújítási támogatást igényelne! (Adózóna)
Az igénylés pillanatában fennálló köztartozás miatt utasítja el a legtöbb otthonfelújítási támogatás iránti kérelmet az államkincstár – tudta meg a Bank360.hu. Emellett a nem megfelelő dokumentáció és a szükséges tb-jogviszony igazolása is problémát jelent az igénylők egy részének.
jún. 7
8:33
Alig mozdult a forint (ProfitLine)
Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a péntek estihez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon. A forint idei legerősebb árfolyama közelében áll az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben egyaránt.
jún. 7
8:39
Szorul vissza a járvány a világban, de továbbra is 173 millió fertőzöttet tartanak számon (Portfolio)
Magyarországon tavaly augusztus óta nem látott alacsony új fertőzötti számról érkezett jelentés vasárnap reggel, a hétfői közlés szerint pedig tovább javult a hazai járványhelyzet, a világon pedig szintén visszaszorulóban a járvány. A koronavírus-járványról szóló híreinket hétfőn ebben a cikkünkben gyűjtjük össze.
jún. 7
8:45
Pár hónapon belül használhatatlanná válhat az afgán haderő ütőkártyája (Portfolio)
Pár hónappal az amerikai csapatkivonás után összeomolhat az afgán légierő, hiszen az Egyesült Államok magával viszi azt a több ezer vállalkozót is, akik az ország légi eszközeinek karbantartásááért felelős – írja az NBC News.
jún. 7
8:51
Túl erős falként tornyosul a forint előtt a 345-ös szint (Portfolio)
Az utóbbi napokban egyértelműen megakadni látszik a forint erősödése, a 345-ös szintet már nem tudja áttörni a magyar deviza. Persze így is nagyot ment a forint az utóbbi időszakban, hiszen a 360 körüli euróárfolyamok lassan csak rossz álomként élnek emlékezetünkben.
jún. 7
8:53
Itt az új tőzsdei őrület, hamarosan jön a következő rakétakilövés (Portfolio)
Szárnyalnak a kisbefektetők sztárrészvényei, amelyek hamarosan újabb lendületet kaphatnak, bekerülhetnek ugyanis a Russell 1000 részvényindexbe.
jún. 7
8:57
Karintia ezernyi élménnyel vár! (ProfitLine)
Gyermekkorunk nyaralásaiban egy dolog biztosan közös volt. Képeslapot mindenképpen küldeni “kellett” az otthon maradottaknak, amin biztosítjuk őket afelől, hogy mennyire jól érezzük magunkat ott, ahova biztosan ők is nagyon szívesen velünk tartottak volna.
jún. 7
9:00
Így zöldít a Vodafone (MMonline)
A szolgáltató az elmúlt években több jelentős környezetkímélő intézkedést jelentett be, melyek részét képezik a Vodafone Csoport globális vállalásának, miszerint 2040-re „nettó nullára” csökkenti a vállalat teljes globális széndioxid-kibocsátását. Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1972-ben nyilvánította június 5-ét a környezetvédelem világnapjává (Wo
jún. 7
9:03
Az Anonymous fenyegeti Muskot a piac manipulációja miatt (Kripto Akadémia)
Bár az utóbbi években mintha kissé háttérbe vonultak volna, most úgy tűnik még mindig aktív az Anonymous néven ismert hackercsoport. Jópár évvel ezelőtt adatgyűjtéssel, azok szivárogtatásával, közzétételével, komplett rendszerek megbénításával érték el céljaikat, legalábbis ezt állították magukról. A legutóbbi, nagy…
jún. 7
9:03
Váratlanul visszafordították az amerikai alelnök repülőgépét (Portfolio)
Váratlanul visszafordították Kamala Harris amerikai alelnök repülőgépét vasárnap, ahogy az Egyesült Államokból Latin-Amerikába repült – írja a CNN.
jún. 7
9:03
Koronavírus: mindössze 81 új fertőzöttet találtak, 12 beteg hunyt el (Növekedés)
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 261 781 közülük 3 994 595 fő már a második oltását is megkapta.
jún. 7
9:03
Fejek hullhatnak a botrány után – tisztogatást akarnak a Cyberpunk körül (Forbes)
Dühösek a befektetők a Cyberpunk-balhé után, le akarják fejezni a fejlesztőcsapatot, hátha így visszaállítható a piaci bizalom. Lefejezné a CD Projektet a cég egyik befektetője. Az elmúlt évek egyik legnagyobb
jún. 7
9:09
Autóval mész nyaralni? Erre mindenképp figyelj, csúnya bírság lehet a vége (Pénzcentrum)
Akár 20 hónapja lejárt műszaki vizsgával is közlekedhetnek autók a magyar utakon a vészhelyzet miatt. Jelen állás szerint akár novemberig is elhúzhatják a műszakit ezek az autósok. Ugyanakkor az ORFK felhívta a figyelmet: a külföldi nyaralást tervezőknek mindenképpen meg kell újítani a műszaki vizsgát, különben a kinti hatóságok megbüntetik őket.
jún. 7
9:15
Elhunyt 12 koronavírusos beteg (Menedzsment Fórum)
81 új fertőzöttet jelentettek.
jún. 7
9:15
Koronavírus: már kevesebb mint 600 beteget ápolnak kórházban (Pénzcentrum)
81 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 089 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 12 idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 866 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 717 254 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 58 969 főre csökkent. 599 koronavírusos beteget ápolnak kórház
jún. 7
9:15
Lemaradásban a magyar cégek digitalizációja: Észtország jó példa lehetne (Növekedés)
Hazánk az európai rangsor végén áll a gazdaság digitalizációját tekintve, pedig olyan eszközről van szó, amely nélkül nehéz emelni a versenyképességet. Egyrészt hiányzik a megfelelően képzett munkaerő egy vállalati szinten szervezett digitális rendszer használatára, másrészt nagyon kevés helyen látható, hogy egyáltalán létezik a termelékenységet em
jún. 7
9:21
Koronavírus Magyarországon: itt vannak a hétfő reggeli adatok (Portfolio)
Folyamatosan zajlik az oltás Magyarországon, a beoltottak száma 5 261 781 közülük 3 994 595 fő már a második oltását is megkapta. 81 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 089 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 12 idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 866 főre emelkedett. A gyógyultak száma fol
jún. 7
9:24
A Mekiben sem lesz egyszer használatos műanyag (MMonline)
A hazai McDonald’s az uniós irányelveken és az ezekre épülő hazai szabályozáson túlmutató vállalásokat tervez a plasztik csomagolóanyagok kiváltására, amelynek soron következő lépéseként már ebben a hónapban megkezdik a műanyag szívószálak és evőeszközök fenntartható forrásokból származó papír, rost és fa alapanyagból készült alternatívákkal történ
jún. 7
9:27
Koronavírus Magyarországon: itt vannak a hétfő reggeli adatok (Portfolio)
Folyamatosan zajlik az oltás Magyarországon, a beoltottak száma 5 261 781 közülük 3 994 595 fő már a második oltását is megkapta. 81 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 089 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 12 fővel 29 866 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 717 2
jún. 7
9:33
Soron kívül asztalra kerülhet a minimálbér-emelés kérdése (Infostart)
Az infláció emelkedése a következő hónapokban teljesen elviszi a minimálbér és a garantált bérminimum idei, 4 százalékos emelését, vagyis az idei lehet az első év hosszú idő után, amikor stagnál, vagy akár csökkenhet is a legkisebb bérek vásárlóereje. A teljes nemzetgazdaságban ugyanakkor továbbra is gyorsan, 10 százalékkal nőnek a keresetek, mégis
jún. 7
9:33
Eséssel indul a hét a tőzsdéken, lejjebb került az arany (Portfolio)
Emelkedéssel fejezték be a múlt hét utolsó kereskedési napját az amerikai tőzsdék, feljebb került a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq. Jól teljesítettek a technológiai részvények, ami részben a mérséklődő kötvényhozamoknak volt köszönhető. Ez arra utal, hogy a befektetők egyelőre kevésbé aggódnak az inflációs hatások miatt. Az ázsiai piacokon vegye
jún. 7
9:39
Megtorpant a német ipar (Portfolio)
Áprilisban a gyáripari megrendelések 0,2%-kal elmaradtak az előző havi szinttől. Első látásra a gyenge adat folytatása a nagy visszaesést hozó kiskereskedelmi forgalmi jelentésnek, és a második negyedév lendületvesztését sugallja - szerencsére azonban nem ilyen gyászos a kép.
jún. 7
9:45
Az Amazon megúszhatja a G7-es profitsarcot (Menedzsment Fórum)
A hétvégén elfogadott adóreform egyik újítása az, hogy 10 százalékos nyereség felett a globális cégeknek ott kell hagynia a profit egy részét, ahol az képződött. Különös, de Jeff Bezos vállalata kívül esik a kategórián.
jún. 7
9:45
Baj van a következő generációs brit páncélossal, szép csendben le is állították a tesztelést (Portfolio)
Számos probléma merült fel Nagy-Britannia saját fejlesztésű gyalogsági harcjárművével, az Ajax-szal kapcsolatban, ezért átmenetileg felfüggesztették a típus tesztelését 2020 novembere és 2021 márciusa között – derül ki egy még nem publikált védelmi minisztériumi jelentésből, melyet a Telegraph megszerzett.
jún. 7
9:45
Nem mindegy, hogy mit eszünk – maradékmentő ötletek és élelmiszerbiztonsági tippek a Nébihtől (Agroinform)
Több, nemzetközi viszonylatban is egyedülálló különlegességgel készült idén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Élelmiszerbiztonsági Világnapra. A színes palettán szerepel például egy sztárszakáccsal közösen kiadott szakácskönyv, egy nemzetközi hírű mém-szereplővel forgatott videó is.
jún. 7
9:48
Siófok is beszállt – együtt a hulladékpandémia ellen (Márkamonitor)
Újrahasznosítási kampány indult Európa-szerte 16 országban, 19 helyszínen párhuzamosan, melynek magyarországi állomása Siófok. A környezettudatosság a modern európai ember számára létfontosságú, hiszen csak egy bolygónk van, amiért tennünk kell. A European Recycling Tour 2021 célja is az, hogy figyelmeztesse az embereket, köztereink tisztán tartásá
jún. 7
9:48
Elindult a 3. Hypewriter – bárkiből lehet forgatókönyvíró (MMonline)
A Paprika Studios és az RTL Magyarország idén is meghirdeti Kelet-Közép-Európa legnépszerűbb nemzetközi televíziós pitchfórum – sorozatötlet pályázatát, a Hypewritert, amelyre fiatal, de már tapasztalattal rendelkező forgatókönyvírók mellett olyan pályázók jelentkezését is várják, akik eddig leginkább csak saját maguk és környezetük szórakoztatásár
jún. 7
9:51
Kijöttek a friss magyar koronavírus-adatok (Piac és Profit)
81 új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában.
jún. 7
9:51
Diákmunkáért is jár a minimálbér! (Adózóna)
Tájékoztatót tett közzé az Innovációs és Technológiai Minisztérium a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi szabályokról.
jún. 7
9:51
Baj van az új brit páncélossal, szép csendben le is állították a tesztelést (Portfolio)
Számos probléma merült fel Nagy-Britannia saját fejlesztésű gyalogsági harcjárművével, az Ajax-szal kapcsolatban, ezért átmenetileg felfüggesztették a típus tesztelését 2020 novembere és 2021 márciusa között – derül ki egy még nem publikált védelmi minisztériumi jelentésből, melyet a Telegraph megszerzett.
jún. 7
9:51
Elektronikus számlára térhetnek át az NHKV ügyfelei (Növekedés)
Csatlakozott a Díjnet rendszeréhez az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.), így megközelítőleg 3,1 millió ügyfele számára júniustól elérhető az elektronikus számla (e-számla) szolgáltatás.
jún. 7
9:57
MABISZ: erősen kezdték az idei évet a magyar biztosítók (Portfolio)
Csupa jó hírrel szolgálhatunk a biztosítási piac első negyedévét illetően az MNB friss adatai alapján – kezdte a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) mai az online sajtótájékoztatóját Pandurics Anett, a szervezet elnöke. A Századvég kutatásából kiderült: a lakosság háromnegyede még nem hallott a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokról.
jún. 7
9:59
Montenegróba oltás és teszt nélkül is lehet utazni (Portfolio)
Magyarország állampolgárai és az ott tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek korlátozás (teszt- és karanténkötelezettség) nélkül léphetnek be Montenegróba - áll a Konzuli Szolgálat weboldalán.
jún. 7
10:01
Évek óta nem volt ilyen magas az olajár, egyre erősebb az üzemanyagkereslet (Portfolio)
Már évek óta nem volt ilyen magasan az olajár, az Amerikában irányadó WTI típus 2018 októberében volt legutoljára 70 dollár fölött. A mai kereskedésben ugyan csak egy pillanatra érintette ezt a szintet az árfolyam, de jól jelzi, hogy ismét növekszik a globális olaj- és üzemanyagkereslet.
jún. 7
10:03
London kivételével mínuszban nyitottak a tőzsdék (ProfitLine)
London kivételével indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
jún. 7
10:03
A Siemens Mobility korszerűsíti Hollandia legnagyobb rendezőpályaudvarát (newtechnology.hu)
A Siemens Mobility 110 millió eurós megbízást kapott a ProRail B.V.-től a Kijfhoek rendezőpályaudvar korszerűsítésére és optimalizálására, amely Hollandia legnagyobb rendezőpályaudvara. A Siemens Mobility 110 millió eurós megbízást kapott a ProRail B.V.-től a Kijfhoek rendezőpályaudvar korszerűsítésére és optimalizálására, amely Hollandia legnagyob
jún. 7
10:09
Intézményi manipuláció? (Kripto Akadémia)
PlanB volt az első elemző, aki a stock-to-flow modellt alkalmazta a Bitcoinra és most egy érdekes gondolatmenettel állt elő. Úgy gondolja, hogy az intézmények szándékosan nyomják lefelé a Bitcoin árát, hogy olcsóbban jussanak hozzá. A Bitcoin Fundamentals Preston Pysh-el című…
jún. 7
10:09
Külföldi nyaralást tervezel? Zsebbenyúlós lesz a gyenge forint miatt (Pénzcentrum)
Látványosan erősödött az elmúlt napokban a forint az euróval szemben, de ez még így is nagyon messze van a 2020 előtti árfolyamszintektől. A magyaroknak egyébként is alig van pénze nyaralni. - írja a Népszava.
jún. 7
10:09
Még legalább egy évig eltarthat a súlyos, globális chiphiány (Portfolio)
Még legalább egy évig elhúzódhat a globális chiphiány, ami súlyosan érinti jelenleg az autógyártást és veszélyezteti az elektronikai cikkek zavartalan előállítását is és még legalább egy évig kitarthat a létfontosságú alkatrészek szűkössége – írja a Financial Times a világ egyik legnagyobb elektronikai gyártójára, a Flexre hivatkozva.

Keresés