A koronavírus ellen az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákkal beoltott uniós állampolgárok június 9-től negatív PCR-teszt hiányában is beutazhatnak Franciaországba, a Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból érkezőktől azonban továbbra is kérni fogják a hatóságok a tesztelést, függetlenül attól, hogy felvették-e az oltást – j
Ha a pénzügyi céljaink eléréséről van szó, tervezni tudunk, de a megvalósítással már lehetnek problémák. Az OTP Bank 2020-as Öngondoskodási Index* kutatása azt mutatta, hogy minden 12. ember még akkor sem választana valamilyen hosszabb távú megtakarítási formát, ha a jövedelme lehetővé tenné, hogy minden hónapban, rendszeresen félretegyen egy megha
Az Egyesült Államok hírszerzési tisztségviselőinek semmilyen bizonyítéka nincs arra, hogy a haditengerészet pilótái által észlelt idegen objektumok űrlények lettek volna – ez a nem túl meglepő állítás a konklúziója a júniusban hivatalosan is megjelenő Pentagon-jelentésnek a CNN bennfentes forrásai szerint.
Szenvedélyes, megrögzött kutató, aki a kollégái szerint egy evangelista hitével bízott az mRNS-technológia sikerében akkor is, amikor még senki nem látta át a jelentőségét.
A magyar munkavállalók csaknem fele mondta azt a világjárvány alatt, hogy bármikor kész átképezni magát és egy teljesen más területen elhelyezkedni, derül ki a Boston Consulting Group (BCG), a The Network és annak magyar partnere, a Profession.hu közös, globális, Decoding Global Reskilling and Career Paths című tanulmányából.
A Nap sugárzási energiáját hasznosító rendszert kell telepíteni minden újépítésű lakóingatlan tetőszerkezetére 2022-től Németországban egy pénteken kiszivárogtatott kormányzati terv szerint.
Befejeződtek az Északi Áramlat-2 gázvezetékpár első vezetékének csőfektetési munkálatai - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén tartott beszédében.
Egy orosz illetékes szerint az Európai Gyógyszerügynökség nem bírálta a Szputnyik V tesztelésének és gyártásának minőségét. Döntés az uniós engedélyről ugyanakkor még nincs.
20%-ot ugrott az új koronavírus-fertőzésszám Afrikában mindössze két hét alatt, a WHO most figyelmeztetést adott ki amiatt, hogy a járvány újabb hulláma veszélyezteti a kontinenst - írja a MarketWatch.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Sport&Tip sportfogadás-tanácsadó oldal működtetőjével szemben, ugyanis a cég vélhetően megtévesztően hirdeti a szolgáltatást. Az eljárás kiterjed a céggel együttműködő véleményvezérek felelősségének a vizsgálatára is.
Az Európai Unió tagállamállamainak kormányait tömörítő Európai Tanács pénteken megállapodott, hogy megtiltja a fehérorosz légitársaságok számára, hogy átrepüljenek az EU légterén és hozzáférjenek az unió területén fekvő repülőterekhez.
A jövő környezeti, gazdasági, társadalmi kihívásaira készül a legtöbb nagyvállalat, köztük azok is, akiknél a fő tevékenység hagyományosan magas karbonkibocsátással jár, vagy közvetve kiváltója további szereplők kibocsátásának. Nem véletlen, hogy a klímaváltozással járó kockázatok csökkentésére éppen ennek az úgy nevezett „barna szektornak” a válla
Egy II. világháborús bomba hatástalanítását végzik a szakemberek vasárnap délelőtt, ezért jelentős korlátozásra kell készülni a Lánchíd környékén, amely a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatait is érinti – közölte a közlekedési vállalat pénteken az MTI-vel.
Tavaly a magyar gazdaság öt százalékot meghaladó mértékben esett a koronavírus-járvány, illetve a nyomában járó korlátozások miatt. Munkatársunk, Vég Márton azt foglalja össze, hogy a NER-közeli milliárdos nagyvállalkozókat is megviselte-e a válságos 2020-as év.
Műanyagipari termékeket gyártó leányvállalatot alapít a Delta Technologies Nyrt. 100%-os tulajdonában álló Delta Systems Kft. - értesítette a társaság a BÉT-et.
Áprilisban egy éve az első alkalommal csökkentek a gyáripari megrendelések az Egyesült Államokban a kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteki jelentése alapján.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (FKF) tapasztalata szerint a szabálytalanul parkoló autók egyre gyakrabban nehezítik meg kollégáik munkavégzését, s ez mind a kukák ürítésében, mint az utak takarításában komoly fennakadást okoz.
Meg kell próbálni megtalálni a módját Moszkva és Washington kapcsolatai javításának a június 16-án esedékes genfi orosz-amerikai csúcstalálkozón - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum egy panelbeszélgetésén.
Oroszország és Kína autoriter módszerekkel próbálja aláásni a szabályokon alapuló nemzetközi rendet - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken a Német Külkapcsolatok Tanácsa által szervezett videókonferenciát megnyitó beszédében.
A járvány hatására a vállalatok többsége átszervezheti a munkarendjét, ami az irodaszolgáltatói piacot is átalakítja – közölte a New Work pénteken az MTI-vel.
Meg kell próbálni megtalálni a módját Moszkva és Washington kapcsolatai javításának a június 16-án esedékes genfi orosz-amerikai csúcstalálkozón - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum egy panelbeszélgetésén.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 55 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Erste Bankra többes biztosítási ügynöki tevékenységéhez kötődő jogsértések miatt – közölte az MNB.
Befejeződtek az Északi Áramlat 2 gázvezetékpár első vezetékének csőfektetési munkálatai – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén tartott beszédében.
A járvány hatására a vállalatok többsége átszervezheti a munkarendjét, ami az irodaszolgáltatói piacot is átalakítja - közölte a New Work pénteken az MTI-vel.
Az adókedvezmények megfelelő felhasználásával a kutatás-fejlesztési költségeik közel harmadát is megspórolhatják a hazai cégek - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az EY közös közleményben.
A török Fatih fúróhajó újabb földgázkészletet, ezúttal 135 milliárd köbméter földgázt talált a Fekete-tenger alatt, amellyel a térségben eddig felfedezett mennyiség 540 milliárd köbméterre emelkedett - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken az ország északi részén található Zonguldak városában.
Az egészségügyi oktatásra szakosodott SofMedica vállalatcsoport Magyarországon terjeszkedik, a magyar egészségügyi piacon 5 millió eurós beruházást terveznek - közölte a társaság az MTI-vel.