2021. június 17. csütörtök

jún. 17
10:51
Közel 2 milliárd forintból 2 új áruházat épített a SPAR, kettőt felújított (Portfolio)
A SPAR egy budapesti lakóparkban és egy frekventált soproni városrészben létesített új szupermarketet, két régebbi – mosonmagyaróvári és szentlőrinci – áruházát pedig korszerűsítette.
jún. 17
10:51
Osztalan Termőföldek Webinárium – Légy képben, hallgasd meg szakértőinket! (Agroinform)
Év elején lépett hatályba az osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a termőföldnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről szóló 2020. évi LXXI. törvény illetve a hozzá kapcsolódó kormányrendelet. Rendezvényünkön szakértők segítenek kiigazodni a szabályok között, regisztrálj!
jún. 17
10:51
A Central Médiacsoport is megszólalt a homofób törvénnyel kapcsolatban (MMonline)
A Central Médiacsoport közleményben reagált a Parlament által megszavazott homofób törvényre. A szervezet szerint ez nehezíti a fiatalok edukációját, a sztereotípiák elleni küzdelmet, ugyanakkor korlátozza a szabad információhoz való jutást, amely sérti a szólásszabadságot, továbbá az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai un
jún. 17
10:57
Új alapokra helyezné vállalkozása pénzügyeit? (Piac és Profit)
A cégek életében egyre inkább fontos a pénzügyek gyors, hatékony és gazdaságos elintézése, lehetőleg úgy, hogy míg az egyszerűbb ügyeknél minél kevesebb ügyintézésre legyen szükség, addig a személyes találkozó megmaradjon a tanácsadást, banki szakértelmet is igénylő fontosabb, nagyobb horderejű döntésekre. Tudja, hogy melyik bank kínálja mindezt eg
jún. 17
10:57
Itt éri meg befektetési céllal lakást vásárolni (vg.hu)
Az ingatlanpiac ismét magára talált, azonban a bérleti díjak még messze vannak a koronavírus-járvány előtti csúcstól.
jún. 17
10:59
Új autók az európai utakon: még mindig messze a válság előtti szint (Piac és Profit)
Májusban több mint a felével haladta meg az Európai Unióban forgalomba helyezett új autók száma az egy évvel korábbit bázishatás miatt, de még a növekedéssel együtt is jóval elmaradt a válságév előtti szinttől.
jún. 17
11:03
Szárnyal tovább a dollár, esik a forint (Portfolio)
A szerda esti Fed kamatdöntéskor elhangzott üzenetek jelentős dollárerősödést váltottak ki már tegnap este, de ez csütörtökön délelőtt folytatódik, így az euró/dollár jegyzések újra bőven 1,20 alatt járnak és emiatt a forint is szenved a feltörekvő piaci devizák között. A dollár/forint jegyzések jócskán meglódultak észak felé.
jún. 17
11:05
Válságállónak bizonyult a bakancsairól híres brit cég, magas növekedésre számítanak a jövőben (Portfolio)
A bakancsairól híres brit Dr Martens erős évet zárt a koronavírus-járvány ellenére is, emelkedett az árbevétel és az eredmény is, amelyet elsősorban az e-kereskedelem jó teljesítménye húzott fel. A társaság pedig már idén vagy jövőre osztalék fizetését tervezi, és továbbra is magas növekedéssel számol.
jún. 17
11:09
A magyar mezőgazdaságnak is el kell indulnia a fejlődés útján (Portfolio)
Az agrárium digitalizálásához szükség van kiáltványokra és hatékony támogatási rendszerre is, de még inkább a fejlesztési utakat kitaposó integrátorokra és integrált rendszerekre. Utóbbiról az Ipar 4.0 óta ismert, hogy a sikeres adatelemzés, feladatmegoldás és automatizálás terjedését teszik lehetővé.
jún. 17
11:09
Az IMF szerint nincs fontosabb gazdaságpolitikai lépés az oltásnál (vg.hu)
Kristalina Georgieva IMF vezér szerint a vakcináció fontosabb a fiskális és a monetáris politikai lépéseknél is.
jún. 17
11:09
Négy vidéki városban is nyert a Karc FM (MMonline)
Tarolt a Karc FM, a Médiatanács döntése szerint 4 vidéki városban jutottak frekvenciához egyedüli indulóként. A testület újabb pályázatokról is döntött. A Médiatanács elfogadta a Budapest 96,4 MHz körzeti és a Veszprém 94,6 MHz helyi frekvencia közösségi jellegű használatára vonatkozó pályázati felhívásainak tervezetét, a dokumentumok az NMHH honl
jún. 17
11:11
Kirajzolódik a Liget valósága (Portfolio)
Jövő ilyenkorra lezárul egy korszak, befejeződik a Liget Budapest első kivitelezési szakasza a Magyar Zene Háza és a Néprajzi Múzeum átadásával. Bár a projekt néhány épületének sorsa még egy megállapodástól  függ, a Liget 1.0 egy év múlva teljesen átalakulva és megújulva várja majd nemcsak a környékbeli látogatókat, hanem a kulturális programokért
jún. 17
11:11
Napokon belül feloldhatják a veszélyhelyzetet Tokióban (vg.hu)
Minden jel szerint korlátozott számban engedélyezik a japánoknak, hogy a helyszínen szurkoljanak a tokiói olimpia eseményein.
jún. 17
11:13
Moszkva kijelölte a vörös vonalat Ukrajna számára (vg.hu)
Hamarosan visszatér Washingtonba az orosz nagykövet is.
jún. 17
11:15
Jogosultság jubileumi jutalomra – határozott a Kúria (Adózóna)
Jubileumi jutalom ügyében került összetűzésbe egy kormánytisztviselő a munkáltatójával. A jogi vitára a Kúria tett pontot.
jún. 17
11:15
Új fejlesztés, amivel rossz talajviszonyok között sem akad el az eke (Agroinform)
Az túlterhelésvédelemmel felszerelt eke változó talajviszonyokon is zavartalan munkavégzést tesz lehetővé.
jún. 17
11:15
Újra pezsegni fog az élet Budapesten (vg.hu)
Kampányt indított a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a nyári forgalom ösztönzésére.
jún. 17
11:15
Minden harmadik magyar prémium üzemanyagot tankol (vg.hu)
Az üzemanyag minősége, a töltőállomás elhelyezkedése és az üzemanyag ára alapján választunk benzinkutat.
jún. 17
11:21
Közös projekt indult a vállalkozások digitális felzárkóztatásáért (Infostart)
Már több közös programot is elindított a Digitális Jólét Program és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
jún. 17
11:27
Rosszkedvet hozott a Fed ülése, egyre gyengébb a forint (Privátbankár)
A Fed tegnapi kamatdöntő ülése világszerte rontotta a hangulatot a tőzsdéken, de a nemrég beállított történelmi rekordoktól azért nem vagyunk túl messze sehol sem. A forint is gyengül, de felfelé tartanak a kormányközeli cégek. Az aranyat és az ezüstöt csúnyán elintézte az amerikai kamatemelés lehetősége.
jún. 17
11:27
Megállhat az alapanyagárak drasztikus emelkedése? (Portfolio)
Tovább gyűrűzik az építőipari alapanyagok világpiaci drágulása. Előbb szerda reggel adott ki közleményt az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ), majd délután már az alapanyaggyártók szövetsége is megszólalt az ügyben. A Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a gyártókat sem kíméli a d
jún. 17
11:27
Csaknem 2 milliárdot költött áruházaira a Spar (vg.hu)
Két új szupermarketet nyitott és két áruházát felújította a Spar Magyarország, a fejlesztések összértéke meghaladja az 1,9 milliárd forintot.
jún. 17
11:29
A CNN NFT-ként értékesíti archívumának tartalmát (Portfolio)
A CNN amerikai hírtelevízió nem helyettesíthető tokenekként (NFT) értékesíti az elmúlt több mint négy évtized meghatározó történelmi eseményeiről készített beszámolóit.
jún. 17
11:31
Még mindig Európa csúcsán a magyar infláció (Portfolio)
Az áprilisi 5,2%-ról 5,3%-ra emelkedett a magyar inflációs ráta az Eurostat módszertana szerint, ezzel továbbra is a kontinensen nálunk a legmagasabb az áremelkedési ütem – derül ki a csütörtökön megjelent statisztikából.
jún. 17
11:33
A nyári utazást tervező magyarok fele külföldre készül (MMonline)
A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt továbbra is óvatos utazási terveit illetően, a Netrisk által készített felmérésben a válaszadók 63 százaléka legkorábban nyár végére tervez utazást. A nyáron utazni készülőknek ugyanakkor már 51 százaléka gondolkodik külföldi útban, ami meghaladja a tavaly nyár elején mért 44 százalékos arányt. A nemz
jún. 17
11:39
Új fővárosi körzeti rádiós pályázatot készít elő a Médiatanács (ProfitLine)
Elfogadta a Budapest 96,4 MHz és egy veszprémi helyi rádiós frekvenciára szóló pályázati felhívás tervezeteit, emellett négy helyi vidéki frekvenciapályázatot zárt le e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa. A grémium többek között túl hangos és burkolt reklámok, továbbá egy műsortámogató cég termékének szabálytalan
jún. 17
11:39
Kommandósokkal számoltak le a tálibok Afganisztánban (Portfolio)
Afganisztánban a tálib lázadók megölték a hadsereg egyik elitalakulatának legkevesebb húsz tagját, aki egy elvesztett körzet visszaszerzésére indított hadműveletben vett részt az északi Farjáb tartományban - közölték csütörtökön helyi tisztségviselők.
jún. 17
11:39
Mit művelnek a magyar autósok a kutakon? Literszámra veszik ezt az üzemanyagot: tudhatnak valamit (Pénzcentrum)
A hazai autósok több mint 50%-a részben, minden hatodik pedig kizárólag prémium üzemanyagot tankol – derült ki egy friss kutatásból. A vásárlók elsősorban az autó motorját védik ezzel a fajta üzemanyaggal, de a kisebb fogyasztás, az alacsonyabb környezetterhelés is ott van a döntési szempontok között. A legtöbben (74%) az üzemanyag minősége alapján
jún. 17
11:39
Csak karszalaggal léphetnek be a szurkolók a Puskás Arénába (vg.hu)
A belépéshez az érvényes jegy mellett védettségi igazolványra is szükség van, amelyet viszont nem a stadionnál ellenőriznek.
jún. 17
11:41
2021-ben tovább hódít a digitális pénzforgalom (ProfitLine)
Több mint 13 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a bankkártya-elfogadóhelyek száma Magyarországon, arányaiban mégis az internetes vásárlások forgalma bővült leginkább – állapítható meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb pénzforgalmi adatai alapján. Az OTP Csoport több megoldást is kínál azon kereskedőknek, akik a törvényi kötelezettség nyomán
jún. 17
11:45
Csak a csehek előznek bennünket a V4-ek közül (vg.hu)
A beruházások versenyképessége terén 30 helyet lépett előre hazánk.
jún. 17
11:51
A világ szeme Magyarországon! Nívós nemzetközi rendezvénynek ad otthont Budapest (Agroinform)
Budapest ad otthont az idei Európai Precíziós Gazdálkodási Konferenciának. A nemzetközi tudás legjava épp időben érkezik hazánkba, hiszen júliusban 100 milliárdos forráskerettel indul új, precíziós fejlesztéseket támogató pályázat.
jún. 17
11:51
Az első negyedév legnagyobb nyertese az internetes vásárlás volt (vg.hu)
.
jún. 17
11:53
Defibrillátort kell ültetni Eriksen mellkasába (vg.hu)
Mióta a finnek elleni meccsen összeesett a sportemberen több vizsgálatot is elvégeztek, és Eriksen elfogadta a megoldást.
jún. 17
11:57
Előrébb lépett Magyarország a nemzetközi versenyképességi rangsorban (Piac és Profit)
Öt helyet lépett előre Magyarország az IMD svájci üzleti iskola Versenyképességi Központja (IMD World Competitiveness Center) által kiadott versenyképességi rangsorban - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
jún. 17
11:57
Közel 5 milliárd forint támogatáshoz juthatnak a fiatal kutatók (Portfolio)
Az első alkalommal a most véget érő tanévben meghirdetett Kooperatív Doktori Program 4,9 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik. Már júliustól lehet pályázni a havi 400 ezer forintos ösztöndíjra – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.
jún. 17
11:57
Jön a nagy nyitás a BrandManiában is (MMonline)
Végre nyit az ország, beindul a turizmus, a BrandMania stábja pedig ezúttal annak járt utána, hogyan készülnek az idei nyárra a COVID-járvány alatt rendkívül nehéz helyzetbe került ágazatok meghatározó szereplői. Az előrejelzések alapján kiugróan erős belföldi turizmusra lehet számítani idén, de a járvány enyhülésével sokan indulhatnak majd külföld
jún. 17
12:03
Jöhet az útdíj Budapesten? Nem csak a kamionokra vetnék ki a sarcot a rossz levegő miatt (Pénzcentrum)
Minden személy- és tehergépkocsira kiterjedő budapesti útdíj bevezetéséért indít petíciót a Levegő Munkacsoport. A kilométer-és szennyezés-arányos útdíj a teherautók esetében jelenleg is létezik országunkban mintegy 7100 kilométeren, ezt bővítenék ki Budapest egész területére, kiterjesztve a személygépjárművekre is, méghozzá úgy, hogy a városi útdí
jún. 17
12:09
Az áfamentesség vége: most érdemes vállalkozást indítani? (ProfitLine)
Itt az áfamentesség vége az EU-n kívülről érkező rendeléseknél, ami jó lehetőség lehet egy vállalkozás indítására. Megnézzük, miről is van szó, mi változik idén júliustól, és hogyan tudod ezt a változást az előnyödre fordítani.
jún. 17
12:09
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest (vg.hu)
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai alapján a forint gyengült az euró, dollár és frankhoz képest.
jún. 17
12:15
50. szülinapját ünnepli az ikonikus rakodógép (Agroinform)
1971-ben alkották meg a mérnökök a New Holland gémszerkezetét, amely a kor legnagyobb emelési magasságát tudta, és a mai napig a kompaktrakodók lelke.
jún. 17
12:15
Átformálódik az ipar (vg.hu)
Bár a vakcinák hatására visszaépültek a termelő-gyártó cégek megrendelései, a nyersanyaghiány azért fékezheti a Covid-válság utáni szárnyalást.
jún. 17
12:21
Változás a Rába vezetésében (vg.hu)
Péntektől Váradi Zoltán a győri társaság új pénzügyi vezérigazgató-helyettese.
jún. 17
12:27
A magyar infláció lett a legmagasabb az EU-n belül májusban (Menedzsment Fórum)
5,3 százalékkal. Az euróövezetben pedig két és fél éves csúcsra tört a májusi infláció.
jún. 17
12:27
Ki mer most külföldre menni? Ilyen nyaralást terveznek a magyarok (Piac és Profit)
A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt továbbra is óvatos utazási terveit illetően: a válaszadók 63 százaléka legkorábban nyár végére tervez utazást, a nyáron utazni készülőknek ugyanakkor már 51 százaléka gondolkodik külföldi útban, ami meghaladja a tavaly nyár elején mért 44 százalékos arányt – derül ki a Netrisk.hu felmérésére érkezett
jún. 17
12:27
Egyre csúnyább a forint esése, szárnyal a dollár a Fed döntése óta (Portfolio)
A szerda esti Fed kamatdöntéskor elhangzott üzenetek jelentős dollárerősödést váltottak ki már tegnap este, de ez csütörtökön folytatódott, így az euró/dollár jegyzések két hónap után már bőven 1,20 alatt járnak. Emiatt a forint is szenved a feltörekvő piaci devizák között, de kicsit jobban, mint a többiek. A dollár/forint jegyzések jócskán meglódu
jún. 17
12:29
Fél évvel meghosszabbította a kormány a járványügyi készültség határidejét (Portfolio)
Június 18-án lejárt volna, ezért december 18-ra, azaz fél évvel meghosszabbította a kormány a járványügyi készültséget és az ezzel párhuzamos egészségügyi válsághelyzet hatályát – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában közölt 343/2021. (VI. 16.) kormányrendeletből.
jún. 17
12:33
5,3 százalékossal a miénk lett a legmagasabb májusi infláció az EU-ban (Privátbankár)
Az euróövezetben pedig két és fél éves csúcsra tört a májusi infláció.
jún. 17
12:33
A Világbank elutasított Salvador segítségkérelmét a bitcoin törvényes fizetőeszközzé tételében (Portfolio)
A Világbank elutasította El Salvador kérését, hogy segítsen a Bitcoin törvényes fizetőeszközként való bevezetésében. A nemzetközi hitelező az transzparenciával és a Bitcoin-bányászat környezeti hatásaival kapcsolatos aggályokra hivatkozott.
jún. 17
12:33
26 új CAF villamos érkezett Budapestre (vg.hu)
A 2014-ben indult projektnek köszönhetően már 73 spanyol villamoson utazhatunk a fővárosban.

Keresés