2021. június 16. szerda

jún. 16
8:39
4 milliárd dollárt bukott a Coca-Cola, miután Cristiano Ronaldo elpakolta az üvegeket a sajtótájékoztatón (Menedzsment Fórum)
A portugál sztárfocista a magyar válogatott elleni Eb-meccs előtt jelezte grimaszolva, hogy ő inkább vizet iszik.
jún. 16
8:39
A nagyvállalati szféra is bekapcsolódik az egyetemi startup képzésbe (vg.hu)
Jelenleg országszerte 21 egyetem kínálatában szerepel a HSUP e-learning képzése.
jún. 16
8:42
Íme, a modell, amivel előrejelezhető a gépipar foglalkoztatási igénye (Portfolio)
Új lehetőségeket nyit meg a szakpolitikai döntéshozók előtt a magyar gépipari foglalkoztatást előrejelző modell, amelyet a Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség (MAGEOSZ) és a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közös rendezvényén mutattak be. Az eseményen beszámoltak a szervezet legfrissebb ágazati kutatási eredményeiről is, amelyek sze
jún. 16
8:42
Bezzeg a briteknél nincsen gond a foglalkoztatással (TőzsdeFórum)
A brit statisztikai hivatal (ONS) keddi ismertetése szerint rekordütemben, csaknem 200 ezerrel nőtt májusban a fizetett állásokban dolgozó alkalmazotti állomány létszáma Nagy-Britanniában, elsősorban a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló korlátozások jelentős enyhítése nyomán. Az alkalmazotti létszám ugyanakkor még így is több mint félmillióv
jún. 16
8:42
Hamarosan Komáromban fut az első magyar elektromos busz (newtechnology.hu)
Ünnepélyes keretek között vehette át az első, saját tulajdonú, tisztán elektromos meghajtású autóbuszát a Volánbusz. A BYD K9UB típusú, zöld technológiával hajtott autóbusz a Komárom és Komárno közötti helyi közlekedésben teljesít szolgálatot, megkönnyítve az utasok számára a közszolgáltatások, munkahelyek és a turisztikai desztinációk biztonságos
jún. 16
8:44
Egy hónap múlva már letilthatják azt a weboldalt, ahol veszélyes terméket árulnak (Portfolio)
Egy hónap múlva már élesben alkalmazhatják az ágazati törvény tavalyi módosításában biztosított új eszközeiket a piacfelügyeleti hatóságok. Ennek értelmében a veszélyes termékeket kínáló honlapokkal szemben több lépcsőben járhatnak el, végső esetben akár az elérés teljes korlátozásával védhetik a fogyasztókat.
jún. 16
8:44
Nincs kedvezmény, a nyári munkán a diákok felnőttként adóznak (TőzsdeFórum)
A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózására ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra, kivéve a diákszövetkezeten keresztül történő foglalkoztatást - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
jún. 16
8:44
Az NX-TC Tökéletes lezárást biztosít! (newtechnology.hu)
Folyamatosan fejlesztjük NX-TC panelbe szerelt hőmérséklet-szabályozó portfóliónkat, firmware-frissítéssel kínálva új funkciókat. Az NX-TC sorozat tagjai az intelligens hőmérséklet-szabályozók legújabb generációját képviselik, és optimális, automatikus hőmérséklet-szabályozásra tervezték őket, emberi beavatkozás szükségessége nélkül. A mesterséges
jún. 16
8:48
4 milliárd dollárt zuhant a Coca-Cola piaci értéke, miután C. Ronaldo fintorogva félretolta az üvegét (444.hu)
Azonnal éreztette a hatását a tőzsdén, hogy a sztárfocista csak vizet volt hajlandó inni a sajtótájékoztatón.
jún. 16
8:54
Új adófizetési könnyítések léptek életbe, íme a részletek (Portfolio)
Életbe léptek azok az új adóügyi könnyítések, amelyekre egy múlt heti videóban már utalt Varga Mihály pénzügyminiszter. Eszerint a koronavírus-válság miatt akár ötmillió forinttal is csökkenhet átmenetileg a cégek és magánszemélyek fizetendő adója, a kérelmeket idén év végéig lehet benyújtani.
jún. 16
8:56
Több nagybankot kizár az EU a kötvényaukcióiból (Portfolio)
Az Európai Unió úgy döntött, hogy néhány nagyobb befektetési bankot kizár a kötvényeladási programjából, mivel azok korábban megszegték a szindikált állampapír-értékesítésre vonatkozó trösztellenes szabályokat – írja a Reuters.
jún. 16
8:57
Célkeresztbe került a Wish piactere (MMonline)
Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Wish online piactere működési gyakorlatának vizsgálatára, ugyanis a népszerű webáruház ár- és kedvezményfeltüntetési rendszere vélhetően tisztességtelen. A versenyhatóság vizsgálatot indított az amerikai Wish webáruház európai működtetőjével, a holland ContextLogic B.V-vel szemben. A GVH ugyanis
jún. 16
9:00
Megjöttek a szerda reggeli magyar koronavírus-adatok (Portfolio)
107 az új fertőzöttek száma, és elhunyt 9 beteg a koronavírussal összefüggésben - közölte a koronavirus.gov.hu szerda reggel. 349 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 53-an vannak lélegeztetőgépen. Az első oltással rendelkezők száma 5,363 millió főt ért el, 4,271 millió fő már a második oltását is megkapta. A fertőzéssel összefüggésben
jún. 16
9:02
Nagy a roham a 220 ezer forintos egyszeri támogatásért (Portfolio)
Kimagasló az érdeklődés a 219 ezer forintos egyszeri támogatás iránt, a meghirdetés óta eltelt egy hétben már több mint másfélmilliárd forint értékben érkeztek be kérelmek – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, az újraindulást megkönnyítő lehetőséggel azok a vállal
jún. 16
9:03
Blokkolhatják a veszélyes terméket forgalmazó honlapot (Infostart)
Megerősítik az online termékbiztonságot, eltűnhetnek a nyerészkedő forgalmazók.
jún. 16
9:03
Ismét száz fölé nőtt az új fertőzöttek száma (vg.hu)
Elhunyt 9 beteg, így az elhunytak száma 29 944 főre emelkedett.
jún. 16
9:05
Három cégtől kellene visszavásárolni a budapesti repülőteret (vg.hu)
A gazdaság újraindításában jelentős szerep hárul a turizmus további fejlesztésére is.
jún. 16
9:06
Durván emelkedhetnek az építési költségek (ProfitLine)
Az építőipari vállalkozások az építési költségek (például építőanyagok, munkaerőköltségek) országos szinten 5-9 százalékos, Budapesten viszont több mint 10 százalékos áremelkedésére számítanak a második fél évben - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz) szerdán az MTI-vel.
jún. 16
9:06
A GM 30 százalékkal növeli az elektromos járművekre fordított kiadásait, és két új akkumulátorgyárat épít (Portfolio)
General Motors 2025-ig 35 milliárd dollárra növeli az elektromos és önvezető járművekre fordított globális kiadásait, ami 30 százalékos ugrás a legutóbbi előrejelzéshez képest - írja a Reuters az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.
jún. 16
9:09
Drágul az olaj, többéves csúcsok vannak veszélyben (Privátbankár)
A Brent már az ötödik egymást követő kereskedési napon drágul a raktárkészletek csökkenésének és a kereslet élénkülésének hatására.
jún. 16
9:09
Kölcsönből fizet osztalékot a Saudi Aramco (vg.hu)
A hír azért furcsa, mivel az olajárak emelkedése éppen dagasztja a cég készpénz állományát.
jún. 16
9:09
Növényvédelmi Szakmérnök képzés a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán (Agrofórum)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézete posztgraduális képzés keretében folyamatosan képez agrárszakembereket növényvédelmi szakmérnöki szakon.
jún. 16
9:15
Koronavírus: megérkeztek a szerdai friss adatok (Menedzsment Fórum)
Már az oltottak majdnem 80 százaléka a második dózist is megkapta.
jún. 16
9:15
Esésben a pesti börze, vegyesen futnak a nyugati indexek (vg.hu)
Csökken a kereskedési kedv Budapesten. Pluszban mozog London és Párizs, míg Frankfurt mínuszban. 351 forint környékén mozog az euró.
jún. 16
9:21
Önfoglalkoztatók támogatása: sokaknak kell a 219 ezer forint (Piac és Profit)
Kimagasló az érdeklődés a 219 ezer forintos egyszeri támogatás iránt, a meghirdetés óta eltelt egy hétben már több mint másfélmilliárd forint értékben érkeztek be kérelmek – mondta Bodó Sándor.
jún. 16
9:21
Több éves csúcsokat döntöget az olaj ára (vg.hu)
A Brent már az ötödik egymást követő kereskedési napon drágul a raktárkészletek csökkenésének és a kereslet élénkülésének hatására.
jún. 16
9:21
Újabb 100 milliárd forint támogatás a gazdálkodóknak (Agrofórum)
Az Agrárminisztérium 100 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg a mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatását célzó pályázati felhívását – közölte Nagy István agrárminiszter.
jún. 16
9:23
Kénytelenek árat emelni az építőipari cégek (Piac és Profit)
Az építőipari vállalkozások az építési költségek (például építőanyagok, munkaerőköltségek) országos szinten 5-9 százalékos, Budapesten viszont több mint 10 százalékos áremelkedésére számítanak a második fél évben - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
jún. 16
9:27
Dollármilliárdot profitált a Deutsche Bank a ZIM tőzsdére lépésével (vg.hu)
Utoljára a 2008-as válságban tudott ekkora nyereséget realizálni a német befektetési bank, amikor 2 milliárd dollárt kerestek a hitelpiaci válságon.
jún. 16
9:27
Életjel – ismét jön az ARC (MMonline)
Ismét jön az ARC plakátkiállítás és már a helyszín is megvan, a pályázatokat pedig július végéig várják a szervezők. Ökológiai összeomlás, világjárvány és társadalmi egyenlőtlenségek: az elmúlt egy év alatt mintha az egyiken túl lennénk… Ezért az immár két évtizedes hagyománnyal és komoly ismertséggel rendelkező ARC pályázat és kiállítás az idén fe
jún. 16
9:36
Növekedési kötvényt bocsátott ki a Kész csoport (ProfitLine)
Huszonkét milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramja keretében a Kész csoport - tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.
jún. 16
9:36
A geotermikus energia hasznosítását támogatja a kormány, hatmilliárd forintos a keret (Portfolio)
Az ITM nemrég tett közzé pályázati felhívást, amely a geotermikus energia hasznosítását célzó tevékenységek magas költségigényű szakaszához ad forrást, pályázni a rendelkezésre álló hatmilliárd forintos keret erejéig lehet. Hosszú távú cél a meglévő hőtermelő és közösségi távfűtő rendszerek zöldítése is, ennek érdekében a teljes értékláncot támogat
jún. 16
9:39
Mozgóátlagáról fordulva emelkedik újra az OTP (TőzsdeFórum)
Napi Maradt a mérsékelt forgalom az OTP-nél, de erősödni tudott kedden az árfolyam 16800 forinthoz térve vissza. A 9 napos mozgóátlag tehát egyelőre megtartotta a papírt, rövid korrekció után újra lehet csúcstámadással próbálkozni. A 17000 forintos lélektani szint jelöli az ellenállást jelenleg, ez alól kilépve lehetne tovább kapaszkodni a felső Bo
jún. 16
9:39
Hétezer felett az igénylések az önfoglalkoztatók támogatására (vg.hu)
.
jún. 16
9:41
Fontos ellenállás felé kapaszkodik a MOL (TőzsdeFórum)
Napi Nem lett folytatása a hétfői megtorpanásnak a MOL grafikonján, a 9 napos mozgóátlag tesztelése nélkül tudott erősödni kedden az árfolyam 2444 forinton zárva a kereskedést. A bullish momentumban egyelőre itt sem látunk komolyabb törést, így változatlanul a 2480 forintos januári csúcs tesztelése a várakozás. Ez az ellenállás továbbra is masszív
jún. 16
9:42
Rákaptak a nyereménybetétekre a magyarok a pandémia alatt (Portfolio)
Már több mint harmincmilliárd forintot tartanak nyereménybetétben a Takarékbank ügyfelei, háromszor annyit, mint a járványt megelőzően. A teljes betétállomány növekedését egy nagyságrenddel meghaladó bővülés a jelenlegi hozamkörnyezetnek, a kis befektetéssel is elérhető nagy összegű nyereményeknek, valamint a lakosság növekvő megtakarításainak kösz
jún. 16
9:43
Ellenállása alatt tétovázik a Richter (TőzsdeFórum)
Napi Kedden is járt 8400 közelében a Richter árfolyama, az itt található erős ellenállásra azonban ezúttal sem sikerült nyomást helyezni, a nap végére 8290 forinthoz húzódott vissza a papír. A forgalom rendkívül alacsony maradt, ami nem segíti az árfolyam esetleges további erősödését az 50 napos mozgóátlag fölé. A 20 napos mozgóátlag már támasz 812
jún. 16
9:45
Nagy drágulás jön a benzinkutakon pénteken (Privátbankár)
A 95-ös oktánszámú üzemanyag és a gázolaj literenkénti bruttó átlagára egyaránt 5-5 forinttal megy fel.
jún. 16
9:45
Nincs megállás a Masterplastnál (TőzsdeFórum)
A befektetők továbbra is izgalmasnak találják a papírt.
jún. 16
9:45
Cyberpunk 2077 a Playstation tárban (vg.hu)
A lengyel CD Projekt az utóbbi hónapokban a shortosok martaléka volt. Legfontosabb játékuk térnyerése azonban fordulatot hozhat.
jún. 16
9:47
50000 pont felé menetel a BUX (TőzsdeFórum)
Napi Kitartóan kapaszkodik felfelé a BUX árfolyama, sorozatban negyedik zöld gyertyáját produkálja az index, kedden az OTP és a MOL mutatta az irányt. A 49299 pontnál beállított új csúcs után látszik érdemi fordulós jelzés, tovább törekedhet 50000 pont felé az árfolyam. Ez a szint mint lélektani akadály van jelen, más érdemi kapaszkodónk ilyen teki
jún. 16
9:48
Támadj fokhagymával a kártevőkre! (Agroinform)
Nem feltétlenül szükséges rögtön ágyúval támadni a verébre. Próbáld ki a fokhagymás víz hatását a kártevők ellen. Meg fogsz lepődni!
jún. 16
9:49
Negyvenéves rekordon a japán külkereskedelem (TőzsdeFórum)
Májusban több mint negyven éve a legnagyobb mértékben nőtt a japán export, részben bázishatás, részben a világkereskedelmi forgalom fellendülésének köszönhetően a tokiói pénzügyminisztérium honlapján szerdán publikált jelentés alapján.
jún. 16
9:51
Megint meglódulnak az árak a benzinkutakon (Menedzsment Fórum)
A 95-ös oktánszámú üzemanyag és a gázolaj literenkénti bruttó átlagára egyaránt 5-5 forinttal megy fel.
jún. 16
9:51
Koronavírus: kijöttek a szerdai adatok (Piac és Profit)
Egy nap alatt 107 új fertőzöttet találtak.
jún. 16
9:51
Reggeli tükör 2021.06.16. – Jó a hangulat a kontinensen (TőzsdeFórum)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
jún. 16
9:53
Nem csak a gazdagok kiváltsága a privátbanki befektetés (TőzsdeFórum)
Bármekkora vagyonunk is van, természetes igényünk, hogy biztonságban tudjuk azt. Emellett pedig természetesen az sem hátrány, ha pénzünk nemcsak megőrzi, de még növeli is az értékét az évek alatt. Ebben siethet segítségünkre a privátbanki szolgáltatás, ami első hallásra luxusnak tűnik, pedig közel sem csak a leggazdagabbak kiváltsága. Az élet kiszá
jún. 16
9:54
Önfoglalkoztatók: több mint hétezren kértek már támogatást (Adózóna)
Kimagasló az érdeklődés a 219 ezer forintos egyszeri támogatás iránt, a meghirdetés óta eltelt egy hétben már több mint másfélmilliárd forint értékben érkeztek be kérelmek – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium szerdai közleményében hozzátette, az újraindul
jún. 16
9:55
Kijött a KÉSZ csoport növekedési kötvénye (TőzsdeFórum)
Huszonkét milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramja keretében a KÉSZ csoport - tájékoztatott a társaság.
jún. 16
9:57
Peking már a fémpiacot is hűti (vg.hu)
A kínai állam korlátozza a nemzeti társaságok külföldi nyersanyagpiacokhoz való hozzáférését, így próbálja kordában tartani az inflációt.

Keresés