Nyáron, az iskolai időszak végével a diákok nagy része munkalehetőség után néz, hogy abból finanszírozhassa meg a nyaralását, szórakozását vagy éppen a következő szemeszter tandíját. De miért éri meg a munkáltatóknak diákokat alkalmazni, pár hónapra betanítani őket, ha kis túlórával a főállású kollégák is el tudják végezni a szükséges plusz munkát?
Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten. A képviselők hétfőn interpellációkat intézhetnek a kormány tagjaihoz, kedden pedig több mint húsz előterjesztésről szavaznak, így például végleges formába önthetik Magyarország 2022-es költségvetését.
Ahogy közeledik a Monetáris Tanács június 22-i ülése, úgy tudunk meg egyre több részletet a kamatemelésről. A héten például egyrészt megjelent egy friss inflációs adat, másrészt Virág Barnabás friss információkat is elárult arról, hogy nézhet majd ki a júniusi monetáris szigorítás. A forint már érezhetően erősödött az utóbbi hetekben mióta a befekt
Elkelt a Jeff Bezos melletti hely a Blue Origin első kereskedelmi útján. 140 országból licitáltak a 10 perces útra, a nyertes 28 millió dollárt kínált. Egy ismeretlen 28 millió dollárt,
A héten "eldördölt a startpisztoly" és óriási összegeket lengetett be a miniszterelnök, mind a családosok, mind a kkv-k számára. Utóbbi indokolható azzal, hogy az MNB korábban bejelentette az NHP kivezetését, a családoknak járó adóvisszatérítés viszont szavazatvásárlásnak tűnik.
A pandémia elleni harcban az álhírek szinte ugyanolyan ádáz ellenségnek bizonyulnak, mint maga a koronavírus. Az interneten terjedő összeesküvés elméletek és téves információk nagyban hozzájárulnak az egész világon tapasztalható jelentős oltásellenességhez, illetve vírustagadáshoz. Ne csodálkozzunk, hiszen a hamis, hiteles forrásokat nélkülöző info
A tízperces úton az űrhajó mintegy 100 kilométer magasra viszi fel az utasokat, ahol azok láthatják a Föld görbületét és megtapasztalhatják a súlytalanságot.
Kicsit időszerűtlennek tűnik most a szokatlanul csapadékos, tavaszi időjárást követően a zöldségfélék öntözéséről beszélni, de a gyakorló kertészek tudják, hogy a nyári szárazság – mint az elmúlt években mindig – az idén is be fog következni.
A koronavírus-járvány súlyos időszakban az Európai Gyógyszerügynökség azt mondta, hogy az AstraZeneca vakcinájának kedvező hatásai (védettség) meghaladják az oltás kockázatait. A vírushelyzet változásával változik az EMA szakértői stábjának a véleménye is.
Pieter Hasekamp, a holland Központi Tervezési Hivatal (CPB) igazgatója úgy véli, hogy a kriptovaluták összeomlása elkerülhetetlen a jövőben. Véleménye szerint a holland kormánynak azonnal be kellene tiltania a Bitcoint és más kriptovalutákat. “A Bitcoin kereskedelmét, bányászatát és birtoklását teljesen be…
A koronavírus-járvány harmadik hullámának lecsengése folytatódik a világ nagy részén: már 400 ezer alatt jár a napi új koronavírusos esetek száma globálisan. Magyarországon már gyakorlatilag véget ért a harmadik hullám, így hétvégén a korábbi gyakorlattal ellentétben nem közölnek magyar járványadatot. A koronavírus járványról szóló híreinket ebben
Bár most lassulni látszik Ukrajnában a koronavírus-járvány, de mivel még csak 1,4 millió embert oltottak be eddig a 42 milliós lakosságból és őszig ez talán 5 millióra felmegy, így az ország aligha tudja elkerülni a negyedik járványhullámot – gyakorlatilag ezt ismerte el vasárnap az ukrán tisztifőorvos. Mindez magyar szempontból is fontos fejlemény
Svájc lehet az első európai ország, illetve a világ második állama Bhután után, ahol betiltják a szintetikus növényvédő szerek használatát, ha a mai népszavazáson a kezdeményezést támogatók kerülnek többségbe. Az ellentábor, a gazdaszervezetek és az agrokémiai cégek érvelése szerint a tilalom bevezetése a terméshozamok csökkenését, és így az élelmi
A csoport arra is ígéretet tesz, hogy a következő egy évben egymilliárd adag koronavírus elleni vakcinát juttat a világ oltóanyaghiánnyal küzdő országainak.
A koronavírus-járvány súlyos időszakban az Európai Gyógyszerügynökség azt mondta, hogy az AstraZeneca vakcinájának kedvező hatásai (védettség) meghaladják az oltás kockázatait. A vírushelyzet változásával változik az EMA szakértői stábjának a véleménye is.
Az Európai Bizottság új tehetséggondozó partnerségprogramot indított el, amely hozzájárul az Európai Unióban tapasztalható szakképzett munkaerőhiány kezeléséhez, és a harmadik országokkal a migráció terén kialakított, kölcsönösen előnyös együttműködés megerősítéséhez.
Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten. A képviselők hétfőn interpellációkat intézhetnek a kormány tagjaihoz, kedden pedig több mint húsz előterjesztésről szavaznak, így például végleges formába önthetik Magyarország 2022-es költségvetését.
Annak ellenére, hogy változik a háztartási napelemes rendszerekkel megtermelt áram elszámolása, a szakértő szerint továbbra is megéri ilyen beruházásba fektetni.
Nyílt szópárbajjá fajult a máig tartó G7 csúcstalálkozón Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök között a Brexit északír megállapodásával kapcsolatos aktuális ügy, a feldolgozott húskészítményekre vonatkozó vámszabályok kérdése, ami miatt a Reuters azt írja összefoglalója címében, hogy a kolbászháború a G7-es
Az alaplemez alsó síkjától a zárófödém tetejéig mérve 136 méter magas, összesen 33 emeletes Mol Campus tartószerkezete 18 hónap alatt készült el. Elképesztő kihívásokkal és még hihetetlenebb megoldásokkal mostanra a toronyépület már túl van zárófödém betonozásán is, és már a 20. emeleten jár a homlokzati elemek elhelyezése. Wolf András, a Market Ép
Több ország is érdeklődik a magyar fejlesztésű, járművekbe utólag is beszerelhető, automatikus közlekedési segélyhívó iránt - közölte az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. az MTI-vel.
A felhasználók eszközfrissítésekkel kapcsolatos attitűdjét vizsgáló globális szintű Kaspersky-felmérés arra a megállapításra jutott, hogy a frissítési tevékenység családi üggyé vált.
Szlovénia június 15-től nem hosszabbítja meg a járványhelyzetet - közölte a kormány, hozzátéve, hogy ennek ellenére nem várhatók újabb enyhítések az országban.
Építészeti sorozatunkban eddig több vezető magyar tervezővel készítettünk interjút itteni munkáikról és arról, hogy miként érvényesülnek egyszerre az építőművészeti és a gazdasági szempontok. Most jön egy külföldi érdekesség a középület kategóriában: a vadonatúj városi könyvtár Helsinkiben.
Közhasznú szervezetként működő magán felsőoktatási intézmény, illetve szintén közhasznú közalapítvány alanya-e a szakképzési hozzájárulásnak? Ha igen, kötelezett-e szakképzési hozzájárulás fizetésére? Olvasói kérdésre Széles Imre tb-szakértő válaszolt.
Az új koronavírus egyedi változatai alakultak ki Oroszországban, köztük Moszkvában, amelyek tulajdonságait még tanulmányozzák – közölte Alekszandr Gincburg, az első orosz oltóanyagot, a Szputnyik V-t kidolgozó állami Gamaleja Intézet igazgatója a RIA Novosztyi hírügynökséggel. Közben az országban jelentősen romlik a koronavírus-helyzet, február 13.
Több mint egymilliárd adag koronavírus-vakcinát adományoz a kevésbé tehetős országoknak a hét vezető ipari hatalom csoportja (G7) - jelentette be a Hetek háromnapos angliai csúcstalálkozójának zárónapja után Boris Johnson brit miniszterelnök.
Ha egy hétköznapi ember megkapja év végi bónuszát, vesz belőle egy horgászbotot vagy fűnyírót és örömmel hódol hobbijának. Ha egy hedge fund milliárdos veszi fel a sikerdíjat, egészen más távlatok nyílnak meg előtte. A több száz milliós, néha akár milliárd dollár feletti éves jövedelmek világában a kedvtelés nem egy-egy sportnak való hódolást jelen
Szlovénia június 15-től nem hosszabbítja meg a járványhelyzetet - közölte a kormány, hozzátéve, hogy ennek ellenére nem várhatók újabb enyhítések az országban.
A héten, kedden (június 8.) minden eddiginél többen, 7368-szor tekertek el a budai rakparton vezető kerékpárúton, a Bem térnél elhelyezett kerékpárszámláló fölött.
Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap Isztambulban közölte, hogy a NATO-tagállamok vezetőinek hétfői brüsszeli csúcstalálkozóján Joe Biden amerikai elnökkel meg kell vitatnia a török-amerikai viszonyt, amelyet szerinte több területen továbbra is számos megoldatlan kérdés terhel. Erdogan elsődlegesen a török védelmi ipart érintő ügyeket emelte k
A diploma ma már nem garancia a magasabb fizetésre, és egyre több olyan helyzettel kerülhetünk szembe, ahol többet ér két szakma, mint egy felsőfokú papír. A járványidőszak is rávilágított, hogy előny, ha ott lapul a zsebünkben egy aduász szakma, ami vészhelyzetben segít a felszínen maradni. A karrierváltás nem feltétlenül függ az életkortól, és el
„Az agilis működés aranykorát éljük” – hangzott el az Agile Enterprise Summit-on, ahol olyan, a magyar gazdaságot meghatározó vállalatok felsővezetői és szakértői osztották meg eredményeiket és engedtek betekintést működésük kulisszatitkaiba, mint a Magyar Telekom, az OTP, a Lufthansa Systems és az NN Biztosító. Az egyedülálló tudásmegosztó esemény