2021. június 10. csütörtök

jún. 10
13:36
Lecsapna a csaló tesztközpontokra a német kormány (vg.hu)
Visszaélesekre figyelt fel a koronavírus-teszteket végző szolgáltatóknál a német kormány. Ellenőrzésekkel próbálják lefülelni a csalókat.
jún. 10
13:39
Szijjártó Péter: Magyarország adta a legsikeresebb választ a világjárványra! (Menedzsment Fórum)
Egészségügyi és gazdasági szempontból is Magyarország adta a legsikeresebb választ a világjárványra, aminek köszönhetően most megkezdődik a magyar gazdaság újraindítása - közölte Szijjártó Péter az Agrosprint Zrt. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
jún. 10
13:39
A járvány hatására jobban bízunk a tudományban (ProfitLine)
Egy átfogó nemzetközi felmérés szerint az elmúlt egy évben jelentősen csökkent a tudomány iránt szkeptikusok aránya, az emberek 88%-a pedig oltáspártinak számít. Az európaiak azonban a legtöbb kérdésben kevésbé pozitívak, mint a világ többi részén élők. A Magyarországon is jelenlévő 3M vállalat kutatása rávilágított arra is, hogy a fenntarthatóság
jún. 10
13:39
Erre is jut az EU-s pénzből: akkumulátort gyártanának az olaszok (Portfolio)
Olaszország egymilliárd eurós autóakkumulátor-beruházást tervez végrehajtani uniós támogatás igénybe vételével és a Stellantis autóipari konszern részvételével.
jún. 10
13:41
Hitelminősítés érkezett a Waberer's-re (Portfolio)
A Scope Ratings első alkalommal értékelve B+ hitelminősítést adott a Waberer’s-nek.
jún. 10
13:45
Nagyon jók a lehetőségek mind a régióban, mind a magyar részvényekben (Privátbankár)
Öt kategóriában is bekerültek az első háromba az MKB-Pannónia Alapkezelő Zrt. által menedzselt alapok a Privátbankár.hu Klasszis-díjkiosztón. A legjobban az MKB Észak-Amerikai Részvény Alap szerepelt, amely az első lett a Legjobb Fejlett Piaci Részvény Alapok között, míg a három eurós és az abszolút hozamú nem származtatott konstrukciójuk a képzele
jún. 10
13:48
Az infláció többszörösével drágul a nyaralás (vg.hu)
Összességében 15-20 százalékos drágulással tervezhetnek a nyaralók idén, a szálláshelyek, a programok és a vendéglátás árainak átlagos és együttes áremelkedése következtében.
jún. 10
13:48
Újra lesz foci BL és Seria A a Sport TV-n (MMonline)
Visszatér a 2021/2022-es szezontól a labdarúgó Bajnokok Ligája és a Serie A a Sport TV-re, miután a csatornát üzemeltető AMC Networks International – Central and Northern Europe megállapodott az UEFA-val és a Serie A-val. Hétköznap, kedden és szerdán Bajnokok Ligája-mérkőzéseket, hétvégén pedig az olasz labdarúgó bajnokság rangadóit követhetik majd
jún. 10
13:50
Eljött a gazdaság újraindításának ideje (vg.hu)
A magyar gazdaság újraindítását minél gyorsabban, minél hatékonyabban kell levezényelni.
jún. 10
13:51
A nap, sőt a hónap jó híre: megállhat a durván megdrágult építőipari anyagok áremelkedése (Portfolio)
Az árak, az anyagok, a munkaerő és szabályozás kérdése különös hangsúlyt kapott az Építőipar 2021 konferencián. Az egyik legjobb hír a mai napon, amit az anyagárak kapcsán a konferencia résztvevői, illetve a kivitelezők, építtetők kaphattak, hogy már most júniusban vége szkadhat az egyes építőipari anyagárak emelkedésének.
jún. 10
13:53
Itt az EKB kamatdöntése! (Portfolio)
Ma délelőtt ülésezett az Európai Központi Bank kormányzótanácsa, és a döntés után szokásos módon 13:45-kor tették közzé a kamatdöntésről szóló közleményt. Eszerint nem változtak a kamatok az eurózónában. Az eszközvásárlási programokat illetően sem történt semmilyen változás. Christine Lagarde EKB-elnök 14:30-kor tart sajtótájékoztatót.
jún. 10
14:00
A hazai kistermelőket támogatja a Kifli.hu (MMonline)
A Kilfi.hu Magyarországon is bevezeti a kistermelők és beszállítók támogató programját. A Kifli.hu magyarországi indulása óta elkötelezetten támogatja a hazai kistermelőket. A vállalat célja, hogy mindenki számára a lehető legjobb minőségű hazai zöldséget, gyümölcsöt és húsárut tudja biztosítani, ezért a kistermelőkkel és beszállítókkal még szorosa
jún. 10
14:03
Szja-visszatérítés gyerekes családoknak: ekkor lesz rá fedezet (Adózóna)
A számítások szerint mintegy 1,1 millió gyerekes családban 1,5 millió kereső kaphat személyi jövedelemadó visszatérítést 5,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedés esetén – mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán, ahol arról is beszélt, szeptember végéig a jelenlegi formájában marad a hitelmor
jún. 10
14:03
Módosul a SZÉP-kártya (Portfolio)
Számos területet érintenek a gazdaság újraindítását elősegítő intézkedések, egyebek mellett a Széchenyi Pihenő Kártyára vonatkozó módosításokat is ismertette a szerdán késő este megjelent Magyar Közlöny. Emellett a turisztikai ágazattal összefüggő köztehercsökkentést érintő rendelet is publikussá vált.
jún. 10
14:06
A német építőipart is visszahúzza az alapanyaghiány (vg.hu)
Az építőipar szerencsésen átvészelte a koronavírus-válságot és kulcsfontosságú szerepet töltött be a gazdaság működésében.
jún. 10
14:06
A Shell-nél folytatja karrierjét Varró László, a Nemzetközi Energiaügynökség vezető közgazdásza (NRGreport)
A Royal Dutch Shell csapatához csatlakozik Varró László, a Nemzetközi Energiaügynökség vezető közgazdásza, a Scenarios csapat vezetőjeként - írja a Bloomberg. Varró László Jeremy Bentham helyére lép, aki 41 éves pályafutás után nyugdíjba vonul.
jún. 10
14:06
Visszatér a labdarúgó Bajnokok Ligája és a Serie A a Sport TV-re (Márkamonitor)
A Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International – Central and Northern Europe megállapodott az UEFA-val és a Serie A-val, ennek köszönhetően jelentősen átalakul a Sport1 és a Sport2 programstruktúrája a 2021-22-es szezontól. Visszatér ugyanis a Bajnokok Ligája és az olasz labdarúgó-bajnokság erre a két sportcsatornára. Nem lesz tehát hiány rango
jún. 10
14:09
Alapjaiban változhat meg a bankolás Magyarországon: már ezek lehetnek az új elvárások (Pénzcentrum)
A pénzügyi szolgáltató szektor bizonyos szerkezeti sajátosságok miatt az új belépőkkel szemben a már piacon lévő vállalatoknak kedvez: a magas működési költségek, a viszonylag alacsony profitráták, a bonyolult törvényi szabályozás, és a bizalom nagy szerepe mind megnehezíti a kihívók helyzetét, mivel egyfajta természetes versenykorlátozó tényezőkén
jún. 10
14:09
Észre sem vesszük, pedig az infláció már régen elszabadult (2. rész) (Portfolio)
Az első részben arról volt szó, mennyi a fölös pénz a gazdaságban, és az hol és mekkora inflációt okozhat. Szó volt arról, hogy minden tekintet a fogyasztási cikkek piacára ragadt, csak a pénznek nem szólt még senki, hogy neki is ott lenne a helye, a pénz viszont már évekkel ezelőtt úgy döntött, inkább máshol csinál inflációt: a befektetési eszközö
jún. 10
14:09
Most lehet regisztrálni a Településfásítási Program második ütemére! (Agroinform)
Megnyílt a regisztráció a Településfásítási Program második ütemére, a településeknek 20 napjuk van a jelentkezésre.
jún. 10
14:21
Története egyik legnagyobb forgalmú évére készül a GE veresegyházi gyára (Portfolio)
Története egyik legnagyobb forgalmát bonyolíthatja le a GE húszéves veresegyházi gyára idén és a következő évben, nagyrészt azért, mert a nyugati világ egyre több földgáztüzelésű csúcserőművet állít üzembe. A gázturbinák természetes úton fejlődnek afelé, hogy egyre több hidrogént tudjanak elégetni, ezért egyáltalán nem gondoljuk úgy, hogy alkalmazá
jún. 10
14:24
Az időjárás megkegyelmezett a vetésnek (vg.hu)
A tavaszi gabonafélék vetése az előirányzott terület 92,5 százalékán fejeződött be május közepéig, ami kis lemaradás az előző évhez képest
jún. 10
14:24
Enyedi András a Manna FM új ügyvezetője (Márkamonitor)
Új ügyvezető igazgatót nevezett ki a Manna Vision Media. A 98.6 Manna FM-et működtető cég Enyedi Andrást bízta meg a rádió vezetésével. A szakember több mint húsz éve médiavállalatok felsővezetője, legutóbb az IKO Holding vezetőjeként felelt a TV2 Csoport kábelportfóliójának felépítéséért és fejlesztéséért. Az új ügyvezető tervei között szerepel eg
jún. 10
14:24
Ingyenes informatikai kurzus indul nőknek (MMonline)
Magabiztos felhasználói és rendszeradminisztrátori tudást szerezhet az, aki részt vesz az INCO Academy – Work in Tech program keretében 2021 júliusában induló Hello IT! for Women kurzuson. Az INCO és hazai partnere, a szuperintenzív IT képzéseket nyújtó Green Fox Academy együttműködése keretében 300 magyar nő térítésmentesen emelheti magasabb szint
jún. 10
14:26
Zuckerberg is otthonról dolgozna (vg.hu)
Bejött az otthoni munkavégzés a Facebook vezérnek, a következő év felét otthon töltené.
jún. 10
14:27
A WHO figyelmezteti az európai turistákat a koronavírus miatt (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet csütörtökön arra buzdította az európaiakat, hogy felelősségteljesen utazzanak a nyáron, mert a kontinens még egyáltalán nem mentesült a koronavírus-veszély alól, hiába alacsonyak most az esetszámok - írja a Reuters.
jún. 10
14:27
Hogyan utazhatunk nyáron turistaként a legnépszerűbb célországokba? (Forbes)
Már nyitnak az európai országok, de a vakcinaigazolvánnyal való utazás szabályai csak később lesznek egységesek. Összeszedtük, hogyan lehet a legnépszerűbb célországokba utazni. Az Európai Parlament e heti döntése érelmében július
jún. 10
14:28
Zöld utat adott a Költségvetési Tanács a 2022-es költségvetésnek (vg.hu)
A jövő évi költségvetés lehetővé teszi az államadósság csökkentését, miközben rugalmasságot is biztosít Magyarország számára.
jún. 10
14:29
A digitalizáció hozza el az építőipar forradalmát (Portfolio)
A digitalizáció középpontjában a hatékonyság növelése áll, melynek érdekében egyre több gép és eszköz áll rendelkezésre. Ahhoz, hogy a működésünket optimalizálni tudjuk rengeteg adatra és információra van szükség. Hogy hogyan támogatja mindezt az innováció és technológia, milyen megoldások teremthetik meg az adatalapú döntéshozatal alapjait, arról
jún. 10
14:29
Akit a Forbes keres: social media manager (Forbes)
A Forbes social media managert keres a szerkesztőségi csapatába.    Feladatok – a forbes.hu és a magazin organikus és fizetett közösségi médiás megjelenésének létrehozása és kezelése  – a közösségi médiában feltett
jún. 10
14:30
Zöld jelzést adott a Költségvetési Tanács a 2022-es költségvetésnek (vg.hu)
A jövő évi költségvetés lehetővé teszi az államadósság csökkentését, miközben rugalmasságot is biztosít Magyarország számára.
jún. 10
14:33
Üzenet az Orbán-kormánynak: kemény fellépést kér az EP Brüsszeltől (Privátbankár)
Az Európai Parlament kifogásolja, hogy az Európai Bizottság még nem kezdte meg a jogállamisági mechanizmus alkalmazását. Az EP szerint egyre inkább fennáll a veszélye annak, hogy egyes tagállamok visszaélnek az uniós költségvetéssel, és közben a jogállamiság helyzete is romlik. Attól is tartanak, hogy a tagállamok nem a megfelelő célokra költik el
jún. 10
14:33
Minden probléma dacára átlagon felül válságálló az építőipar (ProfitLine)
A piaci nehézségek és a kiszámíthatatlanság ellenére átlag feletti az építőipar válságállósága az Opten által bevezetett új mutató szerint. Míg átlagosan a vállalkozások 22,4%-a kapott átlag feletti válságálló minősítést, addig az építőipari ágazatban 26,4% ez az arány. Azonban hátradőlni nem szabad, a bizonytalan környezet, valamint a felszín alat
jún. 10
14:33
5G-s ipari hálózatot mutattak be a Foxconn komáromi gyárában (Portfolio)
Fél éves tesztidőszak után élesben működik a Foxconn komáromi gyárában az 5G-s ipari magánhálózat a Vodafone hálózatán, az Ericsson eszközeivel - jelentették be csütörtökön az üzemben tartott sajtótájékoztatón.
jún. 10
14:33
Élesen működik az ország első 5G-s ipari hálózata (hirado.hu)
A Foxconn komáromi gyárában féléves tesztelés után indult el a szolgáltatás.
jún. 10
14:35
Rendkívüli összeget von el az egyetemektől a kormány (Portfolio)
155 milliárd forintot vett el a magyar egyetemekről a kormány; a Járvány Elleni Védekezés Központi Tartalékába csoportosították „visszarendezés” címszóval a személyi juttatásokra, dologi kiadásokra, beruházásokra, felújításokra jutó összeget – jelent meg a Magyar Közlönyben.
jún. 10
14:39
A Költségvetési Tanács a kritikák ellenére rábólintott a 2022-es büdzsére (Menedzsment Fórum)
A jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz indítványozott módosítások a tervezett pénzforgalmi hiányt és az államadósságot nem érintik, így a Költségvetési Tanács (KT) megadta előzetes hozzájárulását a zárószavazáshoz csütörtökön.
jún. 10
14:39
Holnap összeülnek a nagyhatalmak - Több nagy bejelentés is várható (Portfolio)
Holnap kezdődik G7-csúcs a világ legfejlettebb ipari hatalmainak részvételével, amelynek fő témája a koronavírus-járvány, valamint a klímaváltozás elleni küzdelem, illetve a gazdasági együttműködés lehetőségei lesznek. Szinte biztosan felmerülnek majd geopolitikát érintő kérdések is, főleg Kína és Oroszország vonatkozásában. A találkozó előtt az Eg
jún. 10
14:39
Nézd meg a Syngenta újdonságait! (Agroinform)
A gazdálkodók Hajdúböszörményben a Szer-Show-n megismerhették a Syngetnta legújabb szántóföldi innovációit.
jún. 10
14:42
Egy nap alatt több mint hatezer koronavírusos halálesetet regisztráltak Indiában (vg.hu)
Csak egy nagy oltási kampány segíthet Indián, amire lehet is esély, hiszen 2 milliárd vakcinát már lekötöttek.
jún. 10
14:42
Egy hazai fejlesztésű app segít kiigazodni a mobiltarifákban (MMonline)
Majdnem minden ötödik magyar elégedetlen a jelenlegi mobiltarifa-csomagjával, a váltás mégsem magától értetődő, derült ki egy friss reprezentatív kutatásból. A válaszadók szerint ennek elsősorban a díjcsomagok átláthatatlansága az oka (35 százalék), de az ügyintézés nehézkessége is a hátráltató tényezők között szerepel (22 százalék). Ennek eredmény
jún. 10
14:45
Az ivóvizünk egyelőre nincs veszélyben, de folyóinkban már ott van a mikroműanyag (Alternatív Energia)
Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe egy évben, aki csapvíz helyett kizárólag palackozott termékeket iszik.
jún. 10
14:45
Christine Lagarde: Túl korai lenne a szigorítás (Portfolio)
Ma délelőtt ülésezett az Európai Központi Bank kormányzótanácsa, és a döntés után szokásos módon 13:45-kor tették közzé a kamatdöntésről szóló közleményt. Eszerint nem változtak a kamatok az eurózónában. Az eszközvásárlási programokat illetően sem történt semmilyen változás. Christine Lagarde EKB-elnök a sajtótájékoztatón elmondta, hogy egyelőre tú
jún. 10
14:47
Durván elszálltak az árak Amerikában! Nagyon nehéz helyzetben a Fed (Portfolio)
Az áprilisi 4,2%-ról 5%-ra emelkedett az infláció az USA-ban májusban, ez meghaladja a 4,7%-os várakozást. A maginfláció is magasabb lett a vártnál, így nehéz helyzetben lehet jövő szerdán a Fed kamatdöntő ülése után.
jún. 10
14:51
Már lépett is az eMAG a GVH-bírság után (Infostart)
A cég megkezdte a Gazdasági Versenyhivatal által előírt kedvezménykuponok kiküldését az érintett fogyasztóknak.
jún. 10
14:54
Megugrott az amerikai infláció (vg.hu)
A vártnál jobban felpörgött az infláció az USA-ban.
jún. 10
14:56
Egyre több agrárgépet vásárolunk (vg.hu)
A tavalyi­ rekordév után sem tört meg a trend, hogy emelkedik a hazai agrárvállalkozók által gépberuházásokra és alkatrészvásárlásra fordított összeg.
jún. 10
14:57
Tapodtat se mozdult az irányadó eurókamat (Privátbankár)
Az EKB ma sem piszkálta.
jún. 10
14:57
Hamarosan rengeteg magyar kaphat kupont (Piac és Profit)
Az eMAG a GVH-nak tett vállalását teljesíti.
jún. 10
14:57
Kiderült: 170 ezer ember kap 10 nap extra szabadságot (Portfolio)
A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy tíz nap fizetett többletszabadságot kapnak a védekezésben résztvevők – ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a csütörtöki Kormányinfón. Az erről szóló kormányrendelet a mai Magyar Közlönyben található meg - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Keresés