Néhány nappal ezelőtt „Kiüresítik a tájat az európai mezőgazdasági támogatások – Mit lehet tenni?” címmel jelent meg egy véleménycikk a Portfolio hasábjain, amely a Közös Agrárpolitika (KAP) által okozott változások biodiverzitásra és termelésszerkezetre gyakorolt hatásait veszi számba.
Az egészségügyi szolgáltatási járulék immár évről-évre változó összeg. Ennek köszönhetően a jövő évi költségvetési törvényjavaslat 2022-re már 8 250 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot rögzít.
Az első kanyarban már megelőztük a régiót, a német cégek úgy látják, hogy a magyar gazdaság helyzete, kilátásai kedvezőbbek, mint a régiós átlag - írta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn közösségi oldalán.
Kristályvázák a vasfüggönyön túlról, demokratikus kapcsolati modell, önismereten alapuló coaching és improvizációs színház. F. Várkonyi Zsuzsa a májusi Legyél jobb melléklet címlapján.
A home office-ból lassan visszaszivárgó dolgozók új kifejezéssel ismerkedhetnek, ez a visszatérési élmény. Magára valamit is adó fönök úgy rendezi a dolgokat, hogy jó érzés legyen megint benenni az irodába. Ennek részleteiről is beszélt a Trend fm reggeli adásában kollégánk, Mester Nándor.
Csökkent a munkanélküliségi ráta márciusban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) 37 tagállamában, de így is 1,2 százalékponttal haladja meg a koronavírus-járvány robbanásszerű elterjedését megelőző utolsó hónapban, tavaly februárban mért szintet.
Kevesebb mint három hetük maradt a társasházak lakóinak és közös képviselőinek, hogy vissza nem térítendő fejlesztési és állagmegóvási támogatásra pályázzanak az OTP Business-nél. A társasházi pályázat 20 lakóközösséget, összesen 15 millió forinttal támogat.
Elsősorban a forintkötvények és a lakossági állampapírok tervezettnél magasabb értékesítése fedezheti a költségvetési hiánycél 6,5 százalékról 7,5%-ra emelését – olvasható az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) hétfői közleményében. Az adósságkezelő módosította 2021-es finanszírozási terveit a vártnál magasabb deficitre reagálva.
Nem lehet tökéletes biztonsággal megmondani, hogy meddig nyújtanak védettséget a koronavírus-vakcinák, bár a gyártók folyamatosan próbálják nyomon követni az immunválaszok szintjét. A Pfizer és a Moderna esetében biztatóak az adatok, míg a többi oltóanyag esetében kevés elérhető információ van egyelőre. Pardi Norbert mikrobiológus szerint jó esélly
A világjárványra adott fiskális és monetáris lépések a világban jelen lévő likviditás és az eszközárak jelentős emelkedését hozták magukkal, amit egyet jelentett azzal is, hogy a világ leggazdagabb emberei, mint Elon Musk, vagy Jeff Bezos csak még vagyonosabbak lettek. De mire költik a pénzüket ezek a milliárdosok? A Bloomberg szerint az egyik pote
Oroszország jelentős mennyiségű fegyvert, fegyverrendszert és katonai felszerelést csoportosított át az Északi-sarkkörre az elmúlt években, sőt, nyílt területi igényeket is benyújtottak jelentős, mintegy 1,2 millió négyzetkilométernyi kontinentális talapzatra. A jégsapkák elolvadásával együtt egyre világosabbá válik a terület stratégiai fontossága:
Oroszország jelentős mennyiségű fegyvert, fegyverrendszert és katonai felszerelést csoportosított át az Északi-sarkkörre az elmúlt években, sőt, nyílt területi igényeket is benyújtottak jelentős, mintegy 1,2 millió négyzetkilométernyi kontinentális talapzatra. A jégsapkák elolvadásával együtt egyre világosabbá válik a terület stratégiai fontossága:
A nemzetközi környezetben zajló tudományos kommunikációhoz elengedhetetlen a szakmai idegen nyelv ismerete. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szeptemberben induló idegen nyelvi szakmai kommunikátor és szakfordító szakirányú továbbképzésein az ehhez szükséges tudás és készségek fejlesztése a legfontosabb cél. A jelentkezéseket május 12
Az európai fogyasztók előszeretettel rendelnek az internetről, és a helyben vásárlást is egyre többen részesítik előnyben – derül az Európai Bizottság felméréséből.
Történelmi csúcson nyitott a Dow Jones ipari átlag hétfőn, mivel a piacok továbbra is bíznak abban, hogy a kamatlábak hosszabb ideig alacsonyak maradnak, a nyersanyagok drágulása pedig felfelé húzza a bánya-, az energetikai és az acélipari vállalatok árfolyamát.
Majdnem elérkeztünk a grafén forradalomhoz. Alumínium ionos akkumulátorokra szakosodott ausztrál tudósok jelenleg a Brisbane-i székhelyű Graphene Manufacturing Csoport bevonásával dolgoznak a technológia kereskedelmi forgalomba hozatalán, amely átalakíthatja az energiatárolást.
A foglalkoztatásban és az inflációban is további emelkedésre lenne szükség ahhoz, hogy változtassak jelenlegi alapállásomon – mondta hétfőn a CNBC-nek Charles Evans, a chicagói Fed elnöke. Az amerikai jegybank Nyíltpiaci Bizottságának (FOMC) tagja végre számszerű értékekről is beszélt: ő személy szerint nem bánná, ha átmenetileg 2,5% fölé emelkedne
"A magyar nyelv csúcstermék, minél többet tudunk belső szellemi kincseiről, annál jobban képesek leszünk azokból társadalmi és gazdasági eredményeket előállítani" – írja a jegybank elnöke a novekedes.hu portálon megjelent írásában.
Egy friss felmérés szerint a járványhelyzet hatására átalakult munkaerőpiacon továbbra is elsősorban a munka és a magánélet egyensúlyának fenntartása okoz gondot a hazai munkavállalóknak.
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) aktualizálta 2021. évi finanszírozási tervét, miután a költségvetés módosításával az államháztartás központi alrendszerének idei pénzforgalmi hiánya 658 milliárd forinttal, 3332 milliárd forintról 3990 milliárd forintra emelkedett.
Csak a világháborúk és az 1956-os forradalom állította a mostani járványhoz mérhető kihívás elé a mentőszolgálatot - mondta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.
Történelmi mélypontra, 23%-ra esett a CDU/CSU népszerűsége, így jelenleg a Zöldek a legnépszerűbbek Németországban alig négy hónappal a parlamenti választások előtt – derül ki a Kantar felmérésből, amit a Bild am Sonntag megrendelésére készítettek. Perzse korai lenne borítékolni a zöld forradalmat, ahhoz még túl sok idő van hátra, de az egyértelműe
Egyelőre egy dolog tűnik biztosnak: a bizonytalanság. Ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, lesznek-e idén agrárszakmai rendezvények, és cég legyen a talpán, amelyik biztosra meri tervezni a részvételét.