2021. május 10. hétfő

máj. 10
13:54
Ön is érzi? Jócskán nőhettek a lakosság megtakarításai (Piac és Profit)
Jelentős többletmegtakarítást hozhatott a járvány időszaka.
máj. 10
13:54
Újabb közbeszerzési kartellt számolt fel a Versenyhivatal (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy 10 vállalkozás felosztotta egymás között egy áramszolgáltató egyes, villanyórák cseréjére kiírt közbeszerzési tendereit. A versenyhatóság összesen mintegy 300 millió forintnyi bírságot szabott ki a jogsértésért.
máj. 10
13:57
Az SZTE is csatlakozott az online egyetemi startup-képzéshez (MMonline)
Telefonos applikációval kiegészített gyógyszeradagoló eszköz és környezetbarát számlázási rendszer is szerepel azok között a startup ötletek között, amelyeket a Szegedi Tudományegyetem hallgatói jelentős anyagi és elméleti támogatás segítségével fejleszthetnek. A Hungarian Startup University program, Magyarország első online, egyetemi startup-képzé
máj. 10
14:03
Elon Musk Asperger-szindrómás. Mit jelent ez valójában? (Forbes)
Először beszélt nyilvánosság előtt Asperger-szindrómájáról Elon Musk, a Saturday Night Live társ-házigazdájaként óriási üdvrivalgás fogadta a bejelentését. A kifejezést gyakran hallhatjuk, de talán kevésbé értjük: bár az Asperger-szindróma ugyanolyan változatos,
máj. 10
14:06
7 dolog, amit minden gyereknek tudnia kell a pénzről: ezt az iskolában nem tanítják (Pénzcentrum)
Már egy kisgyermek, aki éppen el tud számolni 10-ig, rendelkezik ismeretekkel a pénzről, hiszen látja maga körül a családi mintákat. A pénzügyi ismeretek elsajátítását nem lehet megkerülni, viszont azok, akik csak későn, vagy egyenesen rosszul tanulják meg ezeket, felnőttként is anyagi problémákkal küzdhetnek majd a jövőben. Mivel az iskolában sok
máj. 10
14:12
Hogyan is kell kifizetési kérelmet benyújtani? Itt a lista a teendőkről (Agroinform)
Megjelent a Magyar Államkincstár közleménye a Vidékfejlesztési Program keretében nyújtandó támogatások igénybevétele iránti kifizetési kérelmek benyújtásának részleteiről. Érdemes átböngészni a tájékoztatót és a csatolt mellékleteket!
máj. 10
14:21
Az albérletekért Budapesten átlagosan 135 ezer forintot voltak hajlandóak fizetni áprilisban (Növekedés)
A lakást bérlők Budapesten átlagosan 135 ezer forintos havi díjat voltak hajlandóak fizetni az albérletekért áprilisban, ez 7,6 százalékkal haladja meg a tavaly decemberben mért mélypontot, amikor az átlagos keresleti díj 126 ezer forint volt - közölte a Rentingo.com albérletkereső hétfőn az MTI-vel.
máj. 10
14:24
Nemcsak Magyarországon kapott gyomrost a turizmus (Piac és Profit)
Az első negyedévben kétharmadával csökkent a németországi szálláshelyek forgalma a járványvédelmi korlátozások miatt, márciusra viszont már mérséklődött a visszaesés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.
máj. 10
14:27
Újabb segítség a kisvállalkozásoknak (MMonline)
Az Erste Bank nem csak kedvezményes hitellel segíti a kisvállalkozások újraindulását, hanem akár 300 ezer forintos üzemanyagkártyát is ad a hitel mellé – ennek azonban feltétele a környezettudatosság is. A kedvezményes finanszírozási- és számlakonstrukciók mellett államilag támogatott hitelek és saját fejlesztések, az üzlet felpörgetését támogató s
máj. 10
14:30
Átvette a vezetést a Tesco, nagyot előzött a Lidl: a neten is szoros a magyar boltverseny (Pénzcentrum)
A 2020-as évben az autómárkák mozgatták meg legjobban az online közösséget, szépségápolás kapcsán a fórumokon történt a legtöbb bejegyzés, a koronavírus hozta korlátozások miatt pedig megnövekedett az internetes párbeszéd az élelmiszerboltok körül. A magyar online közönség véleményét mérő Social Index 6 kategóriában, 338 márka kapcsán kutatta az in
máj. 10
14:33
Erős negyedév a BÉT két legnagyobb cége mögött (Növekedés)
Jelentett a Budapesti Értéktőzsde két legnagyobb kapitalizációjú társasága, az OTP és a Mol. Az eredményeket elemzők vették górcső alá a Trend FM Prémium kategória műsorában.
máj. 10
14:36
Javulnak a német elektrotechnikai ipar termelési kilátásai (ProfitLine)
A csökkenő állományú molnárfecskék és füsti fecskék megtelepedését segítő fecskehotelt adtak át hétfőn a tiszafüredi Tisza-tavi Kerékpáros Centrumnál a madarak és fák napja alkalmából.
máj. 10
14:42
Óriási pénzlöketet kap a mezőgazdasági termékek marketingje (Agroinform)
Összesen nyolcmilliárd forint támogatást kaphat mintegy 50 termelői csoportosulás és szakmaközi szervezet, ha a céljuk a mezőgazdasági termékek piacra jutásának segítése.
máj. 10
14:45
Profi tippek a márkaépítéshez (MMonline)
Ha vállalkozni szeretnénk, ma már nem elég, ha ahhoz a termékhez vagy szolgáltatáshoz értünk, amit kínálunk. A vevők eléréséhez elengedhetetlen a marketing, a kommunikáció, amire nagyszerű lehetőséget nyújt a közösségi média. Ez azonban még kevés, ugyanis ahhoz, hogy hosszú távon meg tudjuk tartani a vevőket, tudatos márkaépítésre van szükség. A K
máj. 10
14:54
Javulnak a foglalkoztatási adatok (Piac és Profit)
Csökkent a munkanélküliségi ráta márciusban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 37 tagállamában, de így is 1,2 százalékponttal haladja meg a koronavírus-járvány robbanásszerű elterjedését megelőző utolsó hónapban, tavaly februárban mért szintet.
máj. 10
14:56
Adózókat ellenőriz a NAV – kik számíthatnak vizsgálatokra? (Piac és Profit)
Májustól kezdve a kivások kapnak extra figyelmet.
máj. 10
15:06
Kivel és hogyan kötünk biztosítást a jövőben? (ProfitLine)
A digitalizáció a biztosítási szektorban is egyre hatalmasabb szerepet tölt be: a szolgáltatók egyre több információt érhetnek el életmódunkról, vezetési stílusunkról, egészségügyi adatainkról, de akár hangvezérelt asszisztenssel is köthetünk szerződést. Vajon ez csak a kezdet, és a nem is olyan távoli jövőben robotokkal egyeztetve hozzuk meg életü
máj. 10
15:09
Lassan erősödik a kereslet az albérletpiacon (MMonline)
Az enyhülő járványhelyzettel és a részleges nyitással párhuzamosan május elejére erősödött a kereslet a budapesti albérletpiacon: a bérlők fizetési hajlandósága 7,6 százalékkal nőtt a decemberi mélyponthoz képest – derül ki a Rentingo.com friss elemzéséből. A lassú erősödés a kínálati oldalon még nem hozott jelentős változást, a meghirdetett lakáso
máj. 10
15:12
Karikó Katalin fontos kérdést tisztázott a Pfizer-vakcinával kapcsolatban (Portfolio)
A magyar biokémikust közösségi oldalán kereste meg egy érdeklődő, aki arra volt kíváncsi, hogy epilepsziás kaphat-e Pfizer-vakcinát. Karikó Katalin még aznap válaszolt – írja cikkében a Ripost.
máj. 10
15:12
Lesújtó becslések érkeztek – egész Európában hiánycikk lesz a kajszi? (Agroinform)
Május 4-én kedden a medFEL idei első webkonferenciáján került kihirdetésre 2021. évi európai kajszitermésre vonatkozó előzetes termésbecslés, mely a négy vezető termelő tagállam adatain alapszik – írja a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Mindenhol súlyos károkat okoztak a fagyok, nem sok jóra számíthatunk.
máj. 10
15:15
Tömeges csődök jöhetnek a déli uniós államokban, ha lesz negyedik hullám (Növekedés)
A turizmus súlya Olaszországban és Spanyolországban jelentősen meghaladja az EU átlagot. Az unióban látható lassú oltási folyamat és az új, gyorsabban terjedő vírus mutációk miatt fennáll a kockázata a negyedik hullám kialakulásának a déli tagországokban. Újbóli lezárások azonban könnyen csődhullámot indíthatnak el a meggyengült vendéglátó szektorb
máj. 10
15:24
Drágulnak a lakások: hol találkozhatunk Budapesten igazi horrorárakkal? (Piac és Profit)
A használt ingatlanok járvány előtt tapasztalt áremelkedési üteme lassult a fővárosban, azonban abban továbbra sincs változás, hogy a legdrágábban még mindig az V. kerületben juthatunk lakáshoz - mutatta ki az Otthon Centrum budapesti ingatlanokat összegző felmérése.
máj. 10
15:30
Sokan új helyen fialtatják a pénzüket a járvány óta (Infostart)
Akinek volt mit félretennie, az belehúzott. Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó beszélt a járvány okozta válságból való kilábalásról.
máj. 10
15:33
Legszívesebben hármat-négyet tartanék! (Mezőhír)
Hamarosan meglesz a 100. hazai Kramer teleszkópos rakodó.
máj. 10
15:36
Nagy drágulásról adhat számot a statisztika, de a maginfláció nem fog elszállni (Menedzsment Fórum)
Kedden közli a KSH az áprilisi inflációs adatokat, amely várhatóan az utóbbi évek egyik legnagyobb növekedését hozhatja majd. Ugyanakkor a maginfláció esetében nem feltétlen kell kiugró értékre számítani, igaz ebben az is közrejátszik, hogy a napokban módosították annak számítási módját.
máj. 10
15:36
A közösségi média önmagában kevés a márkaépítéshez (ProfitLine)
Ha vállalkozni szeretnénk, ma már nem elég, ha ahhoz a termékhez vagy szolgáltatáshoz értünk, amit kínálunk. A vevők eléréséhez elengedhetetlen a marketing, a kommunikáció, amire nagyszerű lehetőséget nyújt a közösségi média. Ez azonban még kevés, ugyanis ahhoz, hogy hosszú távon meg tudjuk tartani a vevőket, tudatos márkaépítésre van szükség. A K
máj. 10
15:39
Varga Mihály szerint Matolcsyék nem értik, hogyan kell kanyarban előzni (444.hu)
A Költségvetési Tanács szerint a kormány túl nagy hiánnyal tervez a jövő évi költségvetésben, de a pénzügyminiszter szerint az eddig a kormánnyal mindenben egyetértő szervezet túlaggódja a dolgot, a laza fiskális politikára viszont szükség lesz még 2022-ben.
máj. 10
15:39
A Syngenta a KRQ-t választotta (MMonline)
A Syngenta megbízásából szervez online promóciót a KRQ Communications a YOOM márka számára. A jellegzetes ízű és színű lila paradicsom először jelent meg a hazai zöldséges pultokon. A világ egyik legnagyobb agrárvállalata, a Syngenta a KRQ Communications ügynökséget bízta meg a YOOM márka piacra vezetésével. A Syngenta a zöldség vetőmag üzletágának
máj. 10
15:39
György László: az első kanyarban már megelőztük a régiót (Demokrata)
Az első kanyarban már megelőztük a régiót, a német cégek úgy látják, hogy a magyar gazdaság helyzete, kilátásai kedvezőbbek, mint a régiós átlag.
máj. 10
15:39
György László: az első kanyarban már megelőztük a régiót (Növekedés)
Az első kanyarban már megelőztük a régiót, a német cégek úgy látják, hogy a magyar gazdaság helyzete, kilátásai kedvezőbbek, mint a régiós átlag - írta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn közösségi oldalán.
máj. 10
15:42
Újfajta bankkártya érkezik Magyarországra: így lehet igényelni, ez benne a pláne (Pénzcentrum)
Különleges, Visa Olimpiai Játékok Tokyo 2020 témájú bankkártyát bocsát ki a Takarékbank. A Visa az Olimpiai Játékok nemzetközi partnere. A Magyarországon egyedülálló kártyán a helyszínhez, Japánhoz kapcsolódó témák jelennek meg. A vésett és dombornyomott betéti kártyákat lakossági és vállalati ügyfelek is igényelhetik. A Takarékbank a magyar sporto
máj. 10
15:42
Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása (Agroinform)
500 millió forintos vissza nem térítendő pályázati támogatás érhető el ültetvénytelepítésre és gyógynövénytermesztésre.
máj. 10
15:48
Komoly késésben a tavaszi vetés – kifutnak az időből a gazdák? (Agroinform)
Nem kedvezett a tél végi és kora tavaszi időjárás a mezőgazdasági munkáknak, a hűvös időben a készültségi állapot elmaradt az előző évitől: akkor a tervezett munkák mintegy 60 százalékát végezték el április közepéig, míg idén a tavaszra ütemezett vetéseknek csupán a 34,1 százalékán vannak túl az agrártermelők – írta a Világgazdaság hétfőn.
máj. 10
15:51
Erősen kezdett a Konyhafőnök (MMonline)
Magas nézőszámokat produkált az RTL Klub főzőműsora, de a hét legnézettebbje még így is A mi kis falunk volt. A TV2 legerősebb produkciói között ott volt az Exatlon és a vasárnap esti filmjük is. A korábbi héthez képest az RTL Klub főműsoridős közönségaránya a 18-49 éveseknél 0,9 százalékponttal, a TV2-é pedig 0,5 százalékponttal nőtt. Összességébe
máj. 10
16:06
Psota Irén emlékparkkal újul meg a Szigony utca (ProfitLine)
Zöld közösségi térrel bővül Józsefváros a Szigony utca és a Tömő utca találkozásánál a Corvin Innovation Campus irodafejlesztés keretében. Az irodaházat megvalósító Futureal a komplexum területén önerőből alakít ki egy nyilvános emlékparkot, amit a nemzet színésze, Psota Irén után neveznek el. A lombos fákkal, különleges vízjátékkal és közösségi fu
máj. 10
16:06
Drágul szerdától a gázolaj a hazai kutakon (Portfolio)
Szerdán változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal nő, míg a benzin literenkénti átlagára változatlan marad.
máj. 10
16:09
Szijjártó: a versenyképességnek és a környezetvédelemnek kéz a kézben kell haladnia (Növekedés)
Magyarország komolyan veszi, hogy a versenyképességnek és a környezetvédelemnek kéz a kézben kell haladnia, viseli a felelősséget azért, hogy a következő nemzedékek számára élhető bolygót hagyjon hátra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos ülésének szün
máj. 10
16:12
Bevezetés az Nft-k világába, Kripto Akadémia Online Meetup S02xE05 (Kripto Akadémia)
A Kripto Akadémia Online Meetup sorozata nem állhat meg, májusban is jelentkezünk! Ezúttal az utóbbi időben unásig emlegetett Non Fungible Tokenek, vagyis az NFT-k kerülnek terítékre. Három kiváló szakembert hívtunk nektek, hogy keresztbe-kasul átrághassuk a területet, ráadásul egészen különböző irányokból…
máj. 10
16:12
Túlzó azt állítani, hogy az európai mezőgazdasági támogatások kiüresítik a tájat - Ez lehet a megoldás (Portfolio)
Néhány nappal ezelőtt „Kiüresítik a tájat az európai mezőgazdasági támogatások – Mit lehet tenni?” címmel jelent meg egy véleménycikk a Portfolio hasábjain, amely a Közös Agrárpolitika (KAP) által okozott változások biodiverzitásra és termelésszerkezetre gyakorolt hatásait veszi számba.
máj. 10
16:12
Így spórolhatsz egy jó permetezővel! (Agroinform)
A permetezőgép-választás kérdései.
máj. 10
16:24
2022-ben már havi 8250 forint lesz az egészségügyi szolgáltatási járulék (Privátbankár)
Az egészségügyi szolgáltatási járulék immár évről-évre változó összeg. Ennek köszönhetően a jövő évi költségvetési törvényjavaslat 2022-re már 8 250 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot rögzít.
máj. 10
16:24
Német cégek mondták el véleményüket a magyar gazdaságról (Piac és Profit)
Az első kanyarban már megelőztük a régiót, a német cégek úgy látják, hogy a magyar gazdaság helyzete, kilátásai kedvezőbbek, mint a régiós átlag - írta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn közösségi oldalán.
máj. 10
16:27
Kaucióra is lehet hitelt felvenni (FinTechRadar)
Nem oldja meg a bérlakás-piac problémáit a Fronted, de megpróbál segíteni azoknak, akiknek gondot okoz a kaució letétele.
máj. 10
16:27
Szabadtéri munkaállomások és felfújható elválasztók – ilyenek lesznek a Google irodái (Forbes)
A Google újratervezi az irodai tereket, hogy alkalmazkodjon a pandémiában megváltozott elvárásokhoz.
máj. 10
16:33
Minden korai hatás erősen megszabja, meddig tartanak a lehetőségeink – 10 erős gondolat F. Várkonyi Zsuzsától (Forbes)
Kristályvázák a vasfüggönyön túlról, demokratikus kapcsolati modell, önismereten alapuló coaching és improvizációs színház. F. Várkonyi Zsuzsa a májusi Legyél jobb melléklet címlapján.
máj. 10
16:36
Itt a visszatérési élmény, az irodisták új mantrája (Menedzsment Fórum)
A home office-ból lassan visszaszivárgó dolgozók új kifejezéssel ismerkedhetnek, ez a visszatérési élmény. Magára valamit is adó fönök úgy rendezi a dolgokat, hogy jó érzés legyen megint benenni az irodába. Ennek részleteiről is beszélt a Trend fm reggeli adásában kollégánk, Mester Nándor.
máj. 10
16:36
Csökkent a munkanélküliség az OECD-tagállamokban (ProfitLine)
Csökkent a munkanélküliségi ráta márciusban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) 37 tagállamában, de így is 1,2 százalékponttal haladja meg a koronavírus-járvány robbanásszerű elterjedését megelőző utolsó hónapban, tavaly februárban mért szintet.
máj. 10
16:42
Húsmentes lesz az egyik legjobb New York-i étterem (Alternatív Energia)
New York egyik legfelkapottabb étterme bejelentette, hogy elhagyja a húsételeket a kínálatából, és áttér a kizárólag nővényi alapú ételek készítésére.
máj. 10
16:45
Közeleg az OTP társasházi pályázatának határideje (Azenpenzem)
Kevesebb mint három hetük maradt a társasházak lakóinak és közös képviselőinek, hogy vissza nem térítendő fejlesztési és állagmegóvási támogatásra pályázzanak az OTP Business-nél. A társasházi pályázat 20 lakóközösséget, összesen 15 millió forinttal támogat.
máj. 10
16:45
Az okostelefonunk vált az otthonunkká az antropológusok szerint (Növekedés)
Az okostelefonunk vált az otthonunkká a University College London (UCL) antropológusai szerint. "Emberi csigákként otthonunkat a zsebünkben hordjuk" és hajlamosak vagyunk az eszköz miatt elhanyagolni barátainkat és családunkat - olvasható a The Guardian által szemlézett tanulmányban.

Keresés