2021. május 9. vasárnap

máj. 9
6:30
Ütött a svájci óra - Jön a fordított Brexit? (Portfolio)
Svájc kapcsolata az Európai Unióval legalábbis bonyolult. Szomszédai – Liechtenstein kivételével, amely azonban tagja az EU-t és az EFTA tagjait tömörítő Európai Gazdasági Térségnek – mind uniós tagállamok, a svájciak népszavazáson mégis úgy döntöttek 1992-ben, hogy nem akarnak csatlakozni az unióhoz. Ehelyett mintegy 120 kétoldalú megállapodás sza
máj. 9
6:33
Legek listája: a legbénább pénzügyi reklám (FinTechRadar)
A Ford 2015-ben elsütött egy reklámot, ami legalább húsz éve nem számít jó ötletnek. Ráadásul a takarékosságról szólt. Emlékezzünk meg róla.
máj. 9
6:39
1 milliárd forintnyi áfát csalt el a napelemes cég (Tiszta Jövő)
A közösségi áfaszabályok kijátszásával egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy napelemes rendszerek kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet, amelyet Fejér megyéből irányítottak - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
máj. 9
6:39
Heti makronaptár - Inflációs, idegenforgalmi statisztika jelenik meg a jövő héten (Növekedés)
Több statisztika is megjelenik a jövő héten, közöttük az áprilisi infláció, a szálláshelyek márciusi forgalma, vagy az építőipar márciusi teljesítménye.
máj. 9
6:42
Konyhakerti praktikák, népszerű pályázatok, hatalmas üzlet a láthatáron (Agroinform)
Veszélyben az alma és a körte; sorban állnak a gazdák a biztosítóknál; elképesztően népszerű a kisüzemi pályázat; így nevelj palántát. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
máj. 9
6:42
Az eladott élelmiszerek mennyisége két százalékkal csökkent (Agrofórum)
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 2,0 százalékkal csökkent márciusban. Az élelmiszer-kiskereskedelem 76 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 1,8 százalékkal, míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 2,9 százalékkal mérséklődött.
máj. 9
7:06
Így sikerültek eddig az érettségik: bőven lenne mit javítani rajtuk (Pénzcentrum)
2020-hoz hasonlóan 2021-ben is óriási változás az az érettségiken, hogy a szóbeli vizsgák elmaradnak. De valójában mekkora különbséget jelent ez a diákok végső eredményeit illetően? A Pénzcentrum elemezte a nappali munkarendben tanulók érettségi eredményeit 2018-2020 között, és azt találtuk, hogy az első pandémiás évben valójában csak néhány tantár
máj. 9
7:06
A WHO ajánlásának egy vizsgált gabonapehely sem felelt meg (Azenpenzem)
Csokis gabonapelyheket tesztelt a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE). Mint megállapították: minden termék több cukrot tartalmaz, mint amennyit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánl. Jó hír viszont, hogy a termékek finomak, és nem különböznek a határon túl kínálatoktól.
máj. 9
7:18
Az autók forradalma után a buszokon a sor - Töltés nélkül azonban nem indulnak el (Portfolio)
Ahogy technológiai fronton egyre több mindenben, úgy az e-buszok terén is a Távol-Kelet diktálja a tempót, nem pedig Észak-Amerika. De időközben Európa, és vele együtt Magyarország is felismerte, hogy milyen kézzelfogható előnyökkel jár a közúti közlekedés megújítása. Jövőre már csak karbonsemleges buszokat lehet üzembe állítani itthon, a járműbesz
máj. 9
7:42
A legolcsóbb új traktorok 100 Le felett (Agroinform)
Ezen a hétvégén a legolcsóbb eladásra kínált 100 lóerő felletti új traktorok között válogattunk piacterünk apróhirdetéseiben.
máj. 9
7:45
Tovább dübörög a német napelem-telepítés (Tiszta Jövő)
Németország élen jár a napenergia hasznosításában, és nagyon úgy tűnik, hogy továbbra sem tervez visszavenni a tempóból! Sőt már nem is a 2021-es tervekről, azok megvalósításáról beszélnek, hanem már a 2022-re kijelölték célokra is rálicitáltak.
máj. 9
7:45
A gyógyszergyártók a legerősebb lobbi Amerikában is (Növekedés)
A demokraták által húsz éve dédelgetett álom válhat valósággá, ha Joe Biden amerikai elnöknek sikerül keresztülvinni a vényköteles gyógyszerárak letörését, amelyet kampányában is megígért. Kérdés, mennyit tud majd ebből megvalósítani. Annak idején Donald Trump is ugyanezt tűzte ki célul, de nem sikerült letörnie a gyógyszerlobbit, akárcsak Barack O
máj. 9
7:45
Viktória a fiáért kezdte, aztán beleszeretett a fürjezésbe (Agrárágazat)
A kisfia vashiányát akarta egészségesen kúrálni – mára elkötelezett a minőségi tartás és élelmiszer-feldolgozás mellett Urbanics Viktória fürjészete.
máj. 9
8:06
Csökkenő árbevétel mellett nőtt a Waberer's nyeresége (ProfitLine)
A Waberer's International Nyrt. 2021. első negyedévében 142,3 millió euró árbevételt ért el, ami 18,1 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest, míg a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (Ebidta) 7,9 százalékkal 16,6 millió euróra nőtt - közölte a szállítmányozó társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján el
máj. 9
8:15
Eltűnik a műanyag a Pilsner Urquell csomagolásából (Transpack)
A Pilsner Urquell műanyag címkéinek lecserélésével globális szinten a vállalat évente 55 tonna műanyagot takarít meg.
máj. 9
8:21
Kerékmosás menet közben, a közlekedésbiztonságot segítve (GépMax)
Több funkciós rendszer: ha tűz van, oltod a tüzet; ha végeztél, lemossa a kerekeket.
máj. 9
8:27
Jön a digitális átállás támogatása: 250 millió kérhető (Mezőhír)
Júliustól 2000 sikeres pályamunkát várnak a kiírók.
máj. 9
8:30
30 milliárdos programot jelentett be Szijjártó Péter (Infostart)
Eddig 1434 vállalat döntött úgy, hogy növeli a kapacitásait, vagy új technológiát vásárol.
máj. 9
8:33
Zöld, mindenki egyetértett (Agrárágazat)
Fontos az agrár-környezetgazdálkodási program megfelelő tartalommal történő folytatása.
máj. 9
8:48
A globális új koronavírus-fertőzöttek majdnem felét Indiában találják (Portfolio)
Úgy néz ki, Indiában épp most tetőzik a járvány, az elmúlt 24 órában 401 ezer új esetről számoltak be, ez a globális esetszámok csaknem felét teszi ki. A halottak száma május 7-én döntött csúcsot az országban, akkor 4000-nél is többen hunytak el egy nap. Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban továbbra is javul a helyzet, Olaszországban,
máj. 9
8:54
Szijjártó Péter 30 milliárdos támogatást jelentett be a magyar vállalatok számára (Portfolio)
A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a kormány 30 milliárd forint értékben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán vasárnap.
máj. 9
9:03
Ne feledkezzenek meg az adó 1+1 százalékának felajánlásáról! (Demokrata)
Április végéig már több mint 583 ezer nyilatkozat érkezett elektronikusan az adóhivatalhoz.
máj. 9
9:06
Két hét, és lejár a határidő: rengeteg pénz forog kockán, erről mindenkinek tudnia kell (Pénzcentrum)
A koronavírus-válságban egyre többen rendelkeznek adójuk 1+1 százalékáról, tavalyhoz képest húsz százalékkal nőtt az online már beérkezett nyilatkozatok száma, a május 20-ig beadható nyilatkozatokkal az egyházaknak és a civil szervezeteknek mintegy negyvenmilliárd forintot ajánlhatnak fel az adófizetők - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlament
máj. 9
9:21
Szijjártó: újabb, 30 milliárdos versenyképesség-növelő támogatási program indul (Növekedés)
A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a kormány 30 milliárd forint értékben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán vasárnap.
máj. 9
9:24
40 milliárd forintnyi adó sorsa dőlhet el május 20-ig (Piac és Profit)
A koronavírus-válságban egyre többen rendelkeznek adójuk 1+1 százalékáról, tavalyhoz képest húsz százalékkal nőtt az online már beérkezett nyilatkozatok száma.
máj. 9
9:27
Negyvenmilliárd forint az idei tét (Azenpenzem)
A jelenlegi válságos körülmények között még nagyobb szükség lehet az adófelajánlásokra. Talán ennek felismerésének is szerepe lehet abban, hogy tavalyhoz képest húsz százalékkal nőtt az online már beérkezett az adó 1+1 százalékáról rendelkező nyilatkozatok száma. Az egyházaknak és a civil szervezeteknek mintegy negyvenmilliárd forintot ajánlhatnak
máj. 9
9:27
A tavaszi gabona vetésének 58 százalékával végeztek Ukrajnában (Agrofórum)
Ukrajnában május 4-ig összesen 4,4 millió hektáron vetettek el tavaszi gabonát, vagyis a várható vetésterület 58 százalékán végeztek a munkálatokkal - mutatták a kijevi agrárminisztérium adatai.
máj. 9
9:27
Tállai András: negyvenmilliárd forintnyi adó sorsa dőlhet el május 20-ig (Növekedés)
A koronavírus-válságban egyre többen rendelkeznek adójuk 1+1 százalékáról, tavalyhoz képest húsz százalékkal nőtt az online már beérkezett nyilatkozatok száma, a május 20-ig beadható nyilatkozatokkal az egyházaknak és a civil szervezeteknek mintegy negyvenmilliárd forintot ajánlhatnak fel az adófizetők - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlament
máj. 9
9:29
ITM: már több mint négyezer kismama munkába állását tette lehetővé a bölcsődei támogatás (Növekedés)
Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes szülők. A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt másfél évben már több mint négyezren éltek. Az országos szinten rendelkezésre álló közel 8 milliárd forintos keret összesen akár 7 ezer kismamát segíthet visszatérni a munka világába - mondt
máj. 9
9:51
5 hiba, amit a leggazdagabbak nem követnének el a pénzügyeikkel kapcsolatban (Növekedés)
Két dolgot biztosan lehet tudni a milliomosokról: egyrészt pontosan tudják, hová kerül a pénzük, másrészt tisztában vannak vele, hogy mit ne tegyenek vele. Érdemes lehet eltanulni a szupergazdagok pénzügyi szokásait, és megnézni, hogy mit nem tennének a pénzügyeikkel kapcsolatban.
máj. 9
9:54
Koronavírus: 100 alá csökkent a napi halálos áldozatok száma (Piac és Profit)
Ezúttal 1145 új fertőzöttet azonosítottak.
máj. 9
10:00
Friss adatok: 2 hónapja nem volt ilyen kevés elhunyt egy nap (Menedzsment Fórum)
Régóta nem volt példa arra, hogy 100-nál is kevesebben legyenek a koronavírussal összefüggésben elhalálozottak száma egy nap.
máj. 9
10:06
Rekordszámú új szóval gazdagodot a francia nyelv (ProfitLine)
Rekordszámú, 170 új szóval gazdagodott Le Petit Larousse, a francia nyelv szótárának 2022-es kiadása. A pandémia miatt egyebek mellett olyan új szavak kerültek a francia nyelv bibliájának tartott szótába, mint a tünetmentes, távmunka és otthoni munkavégzés.
máj. 9
10:06
40 ezer forintnyi támogatást is kaphatnak ezek a magyar kismamák: sokan éltek már vele (Pénzcentrum)
Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes szülők. A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt másfél évben már több mint négyezren éltek. Az országos szinten rendelkezésre álló közel 8 milliárd forintos keret összesen akár 7 ezer kismamát segíthet visszatérni a munka világába - mondt
máj. 9
10:12
A Bio növényvédelem újítása: fátyolka petékkel a levéltetvek ellen (Agroinform)
A fátyolka lárvája a levéltetvek elleni biológiai növényvédelem leghatékonyabb módja. A fátyolka petékkel felgyorsítható a védekezés.
máj. 9
10:18
Több milliárd forint sorsa a tét (Infostart)
Időarányosan jóval több adóbevallás érkezett már be, mint tavaly ilyenkor.
máj. 9
10:24
Újabb, 30 milliárdos program indul cégeknek (Piac és Profit)
A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a kormány 30 milliárd forint értékben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.
máj. 9
10:36
Szijjártó Péter újabb versenyképesség-növelő támogatási programot jelentett be (Menedzsment Fórum)
A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a kormány 30 milliárd forint értékben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán vasárnap.
máj. 9
10:42
Kigyulladt egy szíriai olajfinomító (Portfolio)
Tűz ütött ki a nyugat-szíriai Homsz város olajfinomítójában - közölte vasárnap a SANA állami hírügynökség. A lángok az üzem desztillálóegységében csaptak fel egy szivattyúállomáson keletkezett szivárgás miatt.
máj. 9
10:45
Deguillaume Fusion – Egy pótkocsi két feladatra (GépMax)
A koncepció egyesíti a mezőgazdaságipótkocsi-felépítményt a hígtrágya-szállítótartállyal.
máj. 9
10:48
Több milliárdos állami támogatással fejlesztett a magyar tejipar legnagyobb vállalata (Agroinform)
Állami támogatással összesen 5 milliárd forint értékben fejlesztette a telephelyeit Szegeden, Csornán, Bácsbokodon a Sole-Mizo Zrt. – jelentette be a pénzügyminiszter a beruházás sajtótájékoztatóján.
máj. 9
10:54
Merkely Béla: Ne várjunk az oltással, válasszunk a meglévő vakcinák közül (Portfolio)
A kimagasló magyar oltási eredmények ellenére sem szabad hátradőlni, nem szabad elveszteni a koronavírus elleni oltakozási kedvet - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
máj. 9
11:00
Fehérorosz válság: Lukasenka részlegesen átadja jogköreit (Portfolio)
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében jogköreit a nemzetbiztonsági tanácsra ruházza át, ha bármilyen okból nem tudná ellátni hivatali teendőit - közölte szombaton a BelTA állami hírügynökség. Akadályoztatása esetén a miniszterelnök vezetné a nemzetbiztonsági tanácsot.
máj. 9
11:06
Hétfőn indulnak a szakmai vizsgák (ProfitLine)
A technikumok sikeresen megszervezték az érettségi vizsgákat, azonban a szakképzésben sem értek még véget a megmérettetések. Hétfőtől kezdődnek a szakmai írásbeli vizsgák, hamarosan gyakorlati tudásukról is számot adhatnak majd a fiatalok - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára
máj. 9
11:06
Koránt sincs még vége az érettségiknek: rengeteg magyar diáknak még csak most jön a neheze (Pénzcentrum)
„A technikumok sikeresen megszervezték az érettségi vizsgákat, azonban a szakképzésben sem értek még véget a megmérettetések. Hétfőtől kezdődnek a szakmai írásbeli vizsgák, hamarosan gyakorlati tudásukról is számot adhatnak majd a fiatalok” –  jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.
máj. 9
11:09
Kettős Jérce, avagy Texas olajától Oklahoma búzamezőin át az Unió alapkérdéséig (Márkamonitor)
A Győzelem napját, egyben az Európai Unió születésnapját ünnepeljük. Van okunk rá bőven, és egyúttal húzzuk ki a fejünket a homokból.    Az Európai Unió létrejötte a legjobb dolog, ami a kontinensen történt az elmúlt bő száz évben, nagyjából az első világháború óta. Nem sorolom fel a hozzá kapcsolódó pozitívumokat, remélem, megteszik sokan mások a
máj. 9
11:12
Traktor borult árokba Balmazújvárosnál (Agroinform)
A traktor két pótkocsit vontatott.
máj. 9
11:14
Elképesztően nagy számokat produkál a biotermesztés! (Agroinform)
A biotermesztés területe a világban 72,3 millió hektáros rekordra emelkedett és a biotermékek fogyasztásának piaci értéke is jelentősen nőtt. Amerikában a legnagyobb a biotermékek iránit igény, miközben jelenleg ott a legkisebb a mezőgazdaságilag hasznosított termőterületekből a bioművelés.
máj. 9
11:18
Kormányzásra készül az olasz szélsőjobb (Portfolio)
A járványkorlátozások fokozatos feloldására kezdeményez népszavazást Matteo Salvini a kormánypárt Liga vezetője,  miközben ellenzékben maradt szövetségese Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek elnöke szintén kormányzásra készül, ahogyan ezt egy interjúban bejelentette vasárnap.
máj. 9
11:24
Sűrű hét előtt állunk – ezek az adatok jönnek (Piac és Profit)
Több statisztika is megjelenik a jövő héten, közöttük az áprilisi infláció, a szálláshelyek márciusi forgalma, vagy az építőipar márciusi teljesítménye.

Keresés