Az elmúlt évszázad válságaival veti össze a koronavírus-járvány okozta gazdasági károkat a kormány friss konvergenciaprogramja, amely megbecsüli azt is, hogy milyen pályán lábalhatunk ki a krízisből.
A munkafolyamatoknak a munkavállaló távolléte alatt is zökkenőmentesen kell haladni egy munkahelyen. Mennyire szabályos, ha a munkavállaló e-mailjeit átirányítják egy kolléga címére annak érdekében, hogy azok ne maradjanak megválaszolatlanul? Kiket kell értesíteni, kiktől szükséges esetleg engedélyt vagy hozzájárulást kérni ennek végrehajtásához?
Életének 89. évében elhunyt Hámori József Széchenyi-díjas biológus, egyetemi tanár, volt miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, egykori alelnöke - tudatta a család nevében lánya, Hámori Barbara szombaton az MTI-vel.
A magyar egészségügy kiemelt erőfeszítésének köszönhetően európai uniós szinten is kiugróan sikeres oltási program eredményeként, a négymilliomodik Covid-19 elleni védőoltás első dózisának beadásával a lépcsőzetes nyitás következő fokozataként a Kormány újabb intézkedéseket határozott meg. A védelmi intézkedések feloldásának újabb lépcsője jelentős
Öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos bűntettet követ el egy, a Magyar Közlönyben szombaton megjelent kormányrendelet szerint, amely vasárnaptól érvényes.
A Kormány a Magyar Országos Horgász Szövetség megkeresése alapján, az átoltottság emelkedő számára figyelemmel (mivel 4 millió főt meghaladta a beoltottak száma), a regisztrált szabálykövető szabadidős, rekreációs horgásztevékenységet támogatva, a koronavírus ellen védett személyek részére lehetővé teszi az éjszakai horgászatot. Az éjszakai horgá
A jelenlegi helyzetben a leglogikusabb döntés az, ha elfogadjuk a felajánlott vakcinát. A későbbiek folyamán derül majd ki, hogy melyik vakcina miben jobb és általában véve melyik a legjobb - osztotta meg Boldogkői Zsolt molekuláris biológus a közösségi oldalán.
A következő időszak célja nem kevesebb, mint az ötmillió beoltott magyar ember - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebookon közzétett videóüzenetben.
Május 1-én tette közzé a kormány a Konvergencia Program frissített változatát, illetve nyújtott be az Európai Bizottsághoz. A dokumentum szerint komoly gazdasági növekedés várható a következő időszakban, amihez az "üzemanyagot" az EU biztosíthatja. Rövid összefoglalás és kommentár az anyagról.
Szlovákiában sokkal népszerűbb a térség többi államához képest az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina, amelyből Pozsonyban már mintegy két hónapja vár engedélyezésre több százezer adag - számolt be a Globsec felméréséről az Euronews.
Kimagasló helyen szerepel a Szegedi Tudományegyetem a Center for World University Rankings (CWUR) 2021/2022-es rangsorában. A vizsgált közel 20 ezer intézmény közül idén bekerült a világ vezető egyetemeinek top 3,5 százalékába. Magyarországi viszonylatban az SZTE a második legjobb magyar egyetem lett.
Kibocsátotta a koronavírusos fertőzés elleni, Carnivac-Cov elnevezésű állatvédő vakcina első 17 ezer adagját az orosz Szövetségi Állategészség-védelmi Központ.
A pandémia hatására tavaly nyáron történelmi csúcsot döntött az arany ára, az árfolyam azóta már stabilizálódott, ezért egyre több jegybank él azzal a lehetőséggel, hogy növelje aranytartalékát – mondta az InfoRádiónak az Aranypiac ügyvezető igazgatója.
Magyarországon az utóbbi időkben jóval könnyebbé vált a napelemek vásárlása a beruházásokat segítő programoknak köszönhetően. 2021 januárja óta lehet pályázni az otthonfelújítási támogatásra, amelyet különböző kül- és beltéri munkákra, például napelemek telepítésére lehet fordítani.
A Barcelona óriási esélyt szalasztott el csütörtök este, amikor nem tudta legyőzni otthon a nem túl acélos Granadát. Az elhalasztott meccsen elért győzelem azt jelentette volna, hogy pontelőnnyel állnak a tabella élére. Ám hiába szegezték a kapuja elé az andalúz kiscsapatot, az első félidőben szerzett egygólos előnyt nem tudták tovább növelni, sőt,
Örömteli év volt a tavalyi születésszám tekintetében hazánkban, hiszen megfordult a 2017-óta tartó lejtmenet. Budapesten azonban továbbra is csökkenés volt tapasztalható. A főváros abban is eltér az ország többi részétől, hogy az anyukák egyre gyakrabban választják a magánkórházakat. Ez a tendencia várhatóan tovább fog erősödni az egészségügyi szol
A pandémia miatti válságból úgy jöhetnek ki jól a cégek, ha képesek szoros, bizalmi viszonyt ápolni minden ügyféllel, mindezt a lehető legmagasabb fokú digitalizáltság mellett. Ellentmondásnak tűnhet, mégis ez a következtetés vonható le az SAP által rendelt, 2000 KKV körében végzett nemzetközi kutatásból.
A Walter AG 2019-ben különleges évfordulóhoz érkezett: a precíziós szerszámok, a fémfeldolgozó iparági megmunkálási megoldások és egyre inkább a digitális folyamatok specialistája alapításának évszázados jubileumát ünnepelte. Idén magyarországi leányvállalata, a Walter Hungária Kft. is neves fordulóhoz jutott el. A 2001-ben életre hívott hazai cég
Az 1817-es kifejlesztése óta nagy utat tett meg a csomagolás. Az előttünk álló években pedig már a hálózatba kapcsolható csomagolások hódítják meg a piacot.
A hidrogén üzemanyagcellás elektromos meghajtás vezető fejlesztője, a Toyota megkezdte a világ legzöldebb, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó személyautója, a vadonatúj Toyota Mirai magyarországi forgalmazását. A kívül-belül egyaránt lenyűgöző, meggyőző teljesítményű és a korábbi generációnál mintegy 30%-al nagyobb, mintegy 650 km hatótávú új
Vannak olyan élethelyzetek, amikor csak a lélegeztetőgép mentheti meg az életünket. Különösen így van ez napjainkban a szörnyű koronavírus betegségben szenvedőknél, ám egyre jobban félünk a lélegeztetőgéptől, hiszen az intenzív osztályokon kezelt betegek 60-80 százaléka elveszti az életét. Molnár Zsolt intenzív terápiás szakorvos, a Pécsi Tudománye
Két valós történet a Covid gyilkos arcáról. Míg Zoltánnak sikerült kikeverednie a koronavírus fogságából, addig Rudolf bácsi elvesztette a csatát. És azon túl, hogy a fertőzés néha mennyire logikátlanul szedi áldozatait, arra is fény vetül, hogy a kórházak között is létező különbségek vannak.
A Diageo, a világ vezető alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata nemrégiben Magyarországon is elindította DRINKiQ kampányát, melynek keretében a tudatos és felelősségteljes alkoholfogyasztás fontosságára hívja fel a figyelmet. A 10 kérdésből álló DRINKiQ kvíz segítségével ellenőrizhetjük, hogy mennyire vagyunk tisztában az alkohollal kapcsolat
A napokban megjelent a KSH legfrissebb elemzése a 2020 egészére vonatkozó lakásárakról. Az árindex alapján látható, hogy országos átlagban 2019-hez képest minimálisan, 3,4 százalékkal drágultak a lakások, de voltak olyan területek, ahol csökkenni kezdtek az árak. Egymással ellentétes irányú folyamatok jelentek meg a piacon nemcsak Budapest és az ag
Őstermelők családi gazdasága mezőgazdasági gépet vásárolna a vele kapcsolt viszonyban levő kft.-től. Milyen bejelentési kötelezettségük van, hogyan kell a szokásos piaci árat megállapítani, illetve a vállalkozásoknál mit kell tenni, ha az ügylet nem ezen az áron valósul meg? Olvasói kérdésre Erdős Gabriella adószakértő válaszolt.
Tudatos és felelős döntésekkel igyekeznek csökkenteni a fertőzésveszély kockázatát a hazai autósok - derül ki a Hankook legfrissebb online felméréséből. A válaszolók elsöprő többsége tisztában van az óvintézkedések fontosságával és be is tartja azokat. De vajon mennyire számíthatunk egymásra? Csökkent-e az egymás iránti bizalom az elmúlt évben, vag
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a járványhelyzetben is tovább folytatja programjait. Némileg megváltozott működési rendben és szűkebb mozgástérben, de minden nehézség ellenére támogatjuk a rászoruló gyerekeket és családjaikat. “Változatlanul az egészségügyi programunk a leghangsúlyosabb. Rendelőink a járványügyi előírások betartásával működne
Két új keményfém esztergálási minőség 2020. októberi bevezetése után a Sandvik Coromant további választékokkal bővítette acél esztergálási termékcsaládját. A GC4415 és GC4425 lapkaminőség gyengén ötvözött és ötvözetlen acélok külső és belső megmunkálásához készült. A kínálat bővítése a termelékenység javulását eredményezi. A Sandvik Coromant GC4415
Hétfőn reggel - a járványügyi szabályok betartásával - országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten 71 ezren, emelt szinten mintegy kétezren adnak számot tudásukról.
A négymillió beoltott elérésével szombaton életbe lépő lazítások szerint elkezdődött a szakaszos nyitás a gyógyfürdőknél, a szállodáknál, újra lehet moziba menni védettségi igazolvánnyal, és megnyitottak az állatkertek is.
Egyes magyar bélyegek sok százezer forint, de akkár milliókat is érhetnek. És igen, van esély arra, hogy egy-egy hagyatékból igazi kincsek szálljanak a gyűjtőkről a rokonokra. Az igazi gyűjtők ugyanis sokkal inkább csak vásárolják, mint eladják a bélyegeket, úgyhogy ez sokszor már az örökösök ügyévé válik. Ezzel szemben arra már jóval kevesebb az e
Több mint két év után az Alkotmánybíróság (Ab) kimondta, hogy a három évesre bővített munkaidőkeret ellenére a heti pihenőidő és a rendkívüli munkavégzés egy évre számítandó. A kormánynak 2021. július 31-ig garanciális szabályokat kell alkotnia arra, ha a munkáltató a felmondaná a kollektív szerződést.
A Mondelēz Hungária Kft. taktikai design ügynökségi pool tendert írt ki idén februárban, amelyet a Progressive Reklámügynökség nyert meg. A meglévő ügynökség mellett az új ügynökség feladata a Mondelēz márkáinak támogatása hatékonyan működő eladáshelyi reklámeszközökkel. „A Progressive kiemelkedő kreatív teljesítménye, professzionális tervezési m
Királyokról ma már többnyire csak a mesékben olvasunk, illetve az iskolai történelemórán hallunk, egy kivétellel: az angol (brit) királynő és családja, ők a média állandó szereplői.
Egy Föld, egy film, egy esély a mottója a Shoot4Earth – Forgass a Földért – című filmkészítő kihívásnak, amelyre a világ minden tájáról érkeztek pályamunkák. Egy magyar versenyző, Mészáros Katalin filmje kapta meg a Jiří Menzel különdíjat, aki a nemzetközi mezőnyben második helyezett lett. Nemzetközi összefogással valósult meg a 24 órás maraton,