Nem meglepő módon, a Magyar Államkincstár legfrissebb adatai szerint a kórházak adóssága áprilisban tovább nőtt, így jelenleg 32,7 milliárd forintos adósságot húznak maguk után a következő hónapra.
Nagyszabású aukciót tartanak június 14-én a Marriott Hotel nagytermében. A bemutatott válogatásban a magyar festészet remekművei mellett helyet kapott egy unikális iparművészeti értéket képviselő bútoregyüttes, benne a József Attila Altatójából ismert, míves kiképzésű ággyal.
Az Európai Bizottság ma új intézkedéseket indított útnak a kulturális és kreatív ágazatok talpra állásának, ellenálló képességének és sokszínűségének támogatása céljából azt követően, hogy elfogadta a 2021–2027-es időszakra szóló Kreatív Európa program első évi munkaprogramját.
A belföldi keresletcsökkenés miatt a külföldi piacok jelenthetik a hazai cégek számára a kitörést a válságból. Bár a KSH adatai alapján 2020-ban 4,3 százalékkal csökkent a hazai áruk kivitele 2019-hez képest, fontos, hogy egyre több hazai cég ismerje föl a nemzetközi értékesítésben rejlő lehetőségeket. A K&H szakértői és a K&H családi vállalatok kl
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint minden intézményben iskolapszichológusra lenne szükség a járvány okozta traumák miatt. Kovács Gábor iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus arról ír, hogy mennyire tértek vissza rossz bőrben a gyerekek a jelenléti oktatásba, vagy sem.
Kétszázhárom nap zárva tartás után június 3-án újranyitnak országszerte a Cinema City mozik. Egyebek mellett a Nomádok földje című Oscar-díjas filmdrámával, Lelki ismeretek című animációs filmmel és a Hét kis véletlen című magyar alkotással indulnak a vetítések.
Feloldotta a Xiaomi kínai okoseszközgyártóval szembeni korlátozásokat egy washingtoni bíróság helyi idő szerint szerdán, miután semmissé nyilvánította az amerikai védelmi minisztérium korábbi minősítését, miszerint a cég üzleti kapcsolatban áll a kínai hadsereggel – adta hírül szerdai közleményében a Xiaomi.
BBB+ minősítést adott a Richter Gedeon Nyrt.-nek a Scope Ratings stabil kilátásokkal. Ez volt az első alkalom, hogy a magyar gyógyszercéget minősítette a német elemzőcég.
A hatalmas viharokat kavart önkormányzati lakások privatizációjáról szóló parlamenti vitában egy érdekes fordulat történt. Böröcz László képviselő, a törvény beterjesztője, a folyamatos ellenzéki vádakra csattanós választ adott, és azt mondta, két olyan személy sem veheti majd meg a bérelt ingatlanát, sem Bayer Zsolt, sem Rákay Philip, akikre fogj
Két lehetséges forgatókönyvet azonosított az amerikai hírszerzés a Covid-19 pandémia eredetét illetően, Joe Biden amerikai elnök arra utasította a titkosszolgálatokat, hogy folytassanak részletesebb vizsgálatot, hogy kiderítsék, melyik a biztos. 90 napot adott a hírszerzőknek, hogy egyértelmű megállapítást tegyenek. A laboratóriumi eredet az egyik
Két lehetséges forgatókönyvet azonosított az amerikai hírszerzés a Covid-19 pandémia eredetét illetően, Joe Biden amerikai elnök arra utasította a titkosszolgálatokat, hogy folytassanak részletesebb vizsgálatot, hogy kiderítsék, melyik a biztos. 90 napot adott a hírszerzőknek, hogy egyértelmű megállapítást tegyenek. A laboratóriumi eredet az egyik
A fehérorosz politikai foglyok, köztük a hétvégén őrizetbe vett Raman Prataszevics újságíró szabadon bocsátására szólított fel szerdán közös sajtótájékoztatóján Lisszabonban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és António Costa portugál miniszterelnök.
Nem jelent meg Janet Yellen pénzügyminiszter az amerikai képviselőház kkv-panelje előtt, ezzel pedig megsértette törvényi kötelezettségét és kivívta mindkét párt haragját.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján tájékoztat arról, hogy a DETKI Bio Babakeksz, 180 g és Lupilu Bio babakeksz, 180 g termékeket visszahívják, mert a lehetséges műanyag szál előfordulása a termékekben.
Megindul az ország: a védettségi igazolvánnyal rendelkezők megkezdik a szezont pünkösdkor. A Szallas.hu által közvetített bruttó foglalási érték az aktuális állás szerint 42 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. Eger, Gyula, Siófok, Pécs és Budapest vonzza a legtöbb vendéget a hosszú hétvégén. A régiós toplistán Észak-Magyarország és Balaton végeztek
Magyarország nem fogad el a közös agrárpolitikával kapcsolatos olyan megállapodást, amely hátrányosan érintheti a Magyarországon mezőgazdaságból élőket - jelentette ki Nagy István agrárminiszter Brüsszelben, a kétnapos Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésének első munkanapját követően szerdán.
Ötszázmillió forintos keretből 12 ezer sorfát biztosított az Agrárminisztérium a 2020-ban indult Településfásítási programban – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára a Heves megyei Ostoroson, a tavaszi ültetési időszak zárása, egyúttal a program második ütemének indulása alkalmából.
A magyar szolgáltatási szektor feltérképezése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Szolgáltatóipari Outsourcing Szövetség (HOA) - közölték a felek szerdán az MTI-vel.
Emberi dimenzióban nehezen elképzelhető léptékben, 587 milliárd forint értékben hirdet meg pályázatokat a kormány a vállalkozások részére az új uniós pályázati időszak elindulásával - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán a tárca videocsatorn
Jelentősen nőttek a Szép-kártya feltöltések a szolgáltatók adatai alapján, az OTP-nél az előző évi másfélszeresére ugrottak a befizetések májusig, a K&H Banknál pedig csaknem 30 százalékkal - közölték a kártyakibocsátók az MTI érdeklődésére.
Tudományos és innovációs park építését tervezi a kaposvári önkormányzat és az Óbudai Egyetem a somogyi megyeszékhelyen, a 15 milliárd forintos beruházás kivitelezési munkái 2022 tavaszán kezdődhetnek kedvező kormánydöntés esetén - mondta a város polgármestere szerdán.
Azzal sokan tisztában vagyunk, hogy akár egy üzleti tárgyalás, vagy egy baráti találkozó, vagy éppen egy randavú sikere múlhat azon: milyen első benyomást teszünk a másikra?
Mintegy 5 milliárd forint értékben növeli magyarországi kapacitásait két spanyol autóipari cég, a Gestamp és az Ames - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Madridban sajtótájékoztatón.
Olvasóink sokasága nyitott az ezoterikus irány felé (és a covid-helyzet erre csak ráerősített), ezért testvérportálunk a SzámoldKi.hu írásaiból csemegézünk a korán kelőknek. Mi is az a 'lelki szám'? A lelki számod azt mutatja meg , hogy hogyan vélekedsz magadról, hogyan látod saját magadat. Ez a szám mutatja meg, hogy milyen a Te alapvető egyéniség
A GKI Gazdaságkutató Zrt. egy korábbi cikkben elemezte a közvetlenül kifizetett agrártámogatásokat és azok megoszlását az arra jogosultak között. A közvetlenül a termelőknek kifizetett EU támogatások még uniós szinten is meglehetősen egyenlőtlenül oszlanak el hazánkban (a jogosultak 1 százaléka kapta a támogatások 1/3-át).
Áder János köztársasági elnök Gyuricza Csabát nevezte ki a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) rektorának, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány és az Egyetem Szenátusának egyhangú javaslata alapján. A 2021. május 1-től 2026. április 31-ig terjedő időtartamra szóló rektori kinevezés átadására a mai napon a Sándor-palotába
Soha nem voltak még olyan vonzóak a jól működő együttműködő automatizálási megoldások által kínált lehetőségek, feltételek és üzleti előnyök, mint most. A technológia könnyebben elérhető, mint valaha, még olyan vállalkozások számára is, amelyek esetében korábban szó sem lehetett volna egy automatizációs befektetésről. Szerencsére számos támogatási
Áprilisban a szezonális trendnek megfelelően ugyan csökkent Magyarország bruttó villamosenergia-felhasználása márciushoz képest, de ami érdekesebb: nem csak az egy évvel korábbinál, hanem a megelőző évek áprilisi értékeinél is magasabban alakult. Ha a februárban kezdődött trend továbbra is kitart, úgy 2021 rekord magyar áramfogyasztást hoz majd.
A középdöntő első hetében a pirosak és a kékek háromfős csapatokban pontokat gyűjtenek, majd újra egyéniben küzdenek meg a Döntőbe jutásért! Erdők, rétek hangulata elvenedett meg az első feladatban, rénszarvashús és fenyőmag párosításából várt a zsűri 3-3 tányért. Egy távoli kontinenst, Ausztráliát idézte a második főzés pultja. Tipikus ausztrál
A nagyobb presztízsű bankkártyákhoz tartozó, abba beépített utasbiztosítások ma már elterjedtek Magyarországon, szinte az összes nagybank rendelkezik olyan csomaggal, ami tartalmaz ilyen szolgáltatást.
Online prezentáció keretében ismertették a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása, a Randstad Employer Brand Research magyarországi eredményeit és hirdették ki a Randstad Award 2021-es hazai győzteseit csütörtökön. Egy helyet előre lépve a dobogón a Samsung lett a legvonzóbb hazai munkáltató, a második helyet a LEGO nyerte el, a harma
A Nordic ID révén a Brady megbízható, ipari besorolású és RFID-funkcióval rendelkező azonosító címkéi és nyomtatói fontos szoftveresen integrált RFID-beolvasási megoldásokkal és technológiákkal egészülnek ki. A felvásárlás megerősíti a Brady RFID- és Ipar 4.0 megoldások teljes körű beszállítójaként elfoglalt globális pozícióit. Innováció a címkézés