A személyes felelősség fontosságát hangsúlyozva biztatott mindenkit a koronavírus elleni védőoltásra az emberi erőforrások minisztere vasárnap közösségi oldalán. Kásler Miklós a bejegyzésben megosztott videóban közölte: már a társadalom jelentős része védettséggel rendelkezik a koronavírus ellen.
A Népszava értesülései szerint újabb Pfizer akciót hirdet a kormány. A napilap úgy tudja, hogy már ma közzéteszik az oltópontok az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér (EESZT) felületén a foglalható időpontokat a 18 és 59 évesek számára.
Egy évvel ezelőtt, ha valaki azt mondta volna, hogy 2021 áprilisban még mindig a koronavírus szóval kezdődik minden értékelő elemzés, nehezen hittük volna.
Napról napra javulnak a járványügyi adatok, csökken az elhunytak és kórházban kezeltek, lélegeztetésre szorulók száma, de ez nem jelenti azt, hogy vége van a járványnak - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.
Idén tavasszal az áprilisi fagyok szokatlanul erősek voltak és Franciaország valamennyi nagyobb borvidékét érintették. Sok ezer francia szőlő- és gyümölcstermesztő ez évi teljes jövedelemforrását vitte el a fagykár.
Rekordáron, 1,38 millió dollárért (409 millió forintért) kelt el egy szombati aukción Michael Jordan meze, amelyet a legendás kosárlabdázó még NBA-s szereplése előtt, észak-karolinai egyetemi csapatában viselt. A gárda a játékos hathatós közreműködésének köszönhetően nyerte meg az 1982/83-as bajnokságot, Jordan pedig kiérdemelte az év játékosa címe
A forint már sok éve trendszerűen gyengül a nyugati devizákkal szemben. Ennek következtében sokan vélekednek úgy, hogy hosszú távú nyugdíjmegtakarításaikat érdemes több pénznem között is megosztani. Az eurós befektetések kézenfekvő megoldásnak tűnhetnek ebből a szempontból. De milyen buktatókra kell odafigyelni ilyen esetben? Milyen előnyei és hátr
Két, csütörtökön közzétett tanulmány is azt állapította meg, hogy a Pfizer amerikai, és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcina kiemelkedően hatékony a vírus fertőzőbb mutációi ellen is - számolt be róla csütörtökön az amerikai sajtó.
A kínai Nio elektromos járműgyártó szerint az akkumulátorcsere fontos szerepet játszik a jövőben az elektromosautó-piacon, és azt reméli, hogy ezzel a technológiával megszorongathatja a piacvezető Teslát - írja a Financial Times. Az amerikai rivális szerint ez a technológia drága, ezért nem lát fantáziát az ilyen irányú fejlesztésben.
Teljesen kizárni a kombájnmeghibásodást lehetetlen, de a következő ajánlásokkal minimálisra csökkenthetjük a meghibásodásból származó állásidőt a szezonban.
Jessica Alba. Bár ma már nem számít annyira ismert névnek, mint 2000 és 2010 között, de egy igazi hollywood-i szuperprodukciókban rendszeresen megjelenő színésznőről van szó. Filmes karrierje azóta tetőzött, komoly díjakat sosem kapott és idővel egyre gyengébb és sekélyesebb alkotásokban szerepelt csak. Annak idején rendszeresen megjelent a férfima
Kihúzták a Hatoslottó 2021/18. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálat, így a 19. játékhéten 215 millióért játszhatnak a magyar szerencsevadászok.
Egyre népszerűbb az ökológiai gazdálkodás Magyarországon, egy ilyen gazdaságban pedig ma már közel sem a monokultúra a jellemző, azaz nagyon sok faj egyszerre található meg az ültetvényeken.
Régen a sorok elejére ültetett rózsatövekkel, most speciális előrejelzéssel készülhetnek fel a szőlőtermelők a gombabetegségek támadásaira. A prognózist készítői 85-95 százalékos pontosságot garantálnak.
A hitelkeret várható kimerülése miatt kevesebb, mint 1 napjuk maradt a nulla százalékos lakossági energiahatékonysági hitel igénylésére az érdeklődőknek - hívta fel a figyelmet az MTI-hez küldött közleményében az MFB.
Napról napra javulnak a járványügyi adatok, csökken az elhunytak és kórházban kezeltek, lélegeztetésre szorulók száma, de ez nem jelenti azt, hogy vége van a járványnak - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.
Napról napra javulnak a járványügyi adatok, csökken az elhunytak és kórházban kezeltek, lélegeztetésre szorulók száma, de ez nem jelenti azt, hogy vége van a járványnak - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.
Átlépte a 100 milliárd forintot a márciusban folyósított lakáshitelek összege, amire még nem volt példa. Új erőre kapott a babaváró hitel is, a személyi kölcsön pedig elérte a tavaly márciusi, járvány előtti szintet - derül ki a Magyar Nemzeti Bank által közzétett folyósítási adatokból. A Bank360.hu elemzői összefoglalták a márciusi eredményeket.
A személyes felelősség fontosságát hangsúlyozva biztatott mindenkit a koronavírus elleni védőoltásra az emberi erőforrások minisztere vasárnap közösségi oldalán.
A kormány a járványhelyzet alatt is kiemelt figyelmet fordít a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv végrehajtására, amelynek egyik sarkalatos pontja a közlekedés zöldítése.
A német kormány egyes tartományok nyomására venne az oroszoktól Covid elleni vakcinát, ha azt az Európai Gyógyszerügynökség is jóváhagyja. A Szputnyik Kelet-Németországban népszerű, nem kis részben az NDK-s múlt és az orosz tudományos vívmányok miatt. Egy berlini kormányközeli forrásunk szerint a németek alapvetően a hatalomra és a hatóságokra bízz
Spanyolország több nagyvárosában fiatalok tömege ünnepelte az utcákon vasárnap hajnalig tartó bulizással az éjszakai kijárási tilalommal és utazási korlátozásokkal járó, féléve tartó szükségállapot megszűnését.
Az előző hetihez hasonló gyors ütemben folytatódott a járvány harmadik hullámának visszaszorulása Magyarországon, végre a halálozási adat is hasonló ütemben javul, mint az új fertőzésekről szóló. Heti járványügyi összefoglaló. Semmi
Már országszerte elérhető az MFB Pontokon a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön, amely a járvány miatt nehéz helyzetbe került mikro-, kis- és középvállalkozások újraindulását segíti. A több mint négyszáz MFB Pontot működtető Takarékbank felkészült az igények gyors befogadására, akár munkaerő-átcsoportosítással is gyorsítják a folyamatot. A hitelk
Ugrásszerű drágulás jöhet a méz árában – derül ki az RTL Híradó riportjából. A megkérdezett szakértő szerint az akácméz 5000 forintos ára is könnyen eljöhet, ha az akácfa virágzásakor is rossz időnk lesz.
A május hónap nagyon szeszélyes, egyik nap hétágról süt a nap, míg a következő napon újra be kell fűtenünk a lakást olyan hideg van. A májusi horoszkópok is komoly fordulatokban bővelkednek, így szinte minden csillagjegy szülöttjének érdemes felkészülnie valami váratlan eseményre a következő héten. Pozitív vagy negatív fordulatra számítsunk? Heti h
Annalena Baerbock neve valószínűleg nem sokat mond az átlag magyar újságolvasónak, a többség lehet, hogy ki sem tudja ejteni a családnevét. Ugyanakkor jó lesz memorizálnunk ezt a nevet, hiszen négy hónappal a választások előtt most épp a legesélyesebb jelölt Angela Merkel posztjára, a német kancellár személye pedig szinte mindent meghatároz Európáb
Pályázatokat hirdetett az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innováció Hivatal útján, karbonmentes, többlet villamos energia innovatív elektrokémiai tárolására, a hulladékhő hasznosítására, tárolására, illetve piaci alapú felhasználására.